A nagysikerű megnyitó után  szeretettel várjuk E- Galériánkba,

Losonci Lilla festőművész kiállításán 2012. május 20-ig!

(1055 Budapest, Falk M. u. 8.)

A továbbiakban a megnyitón elhangzott megnyitóbeszédet olvashatják:

” Érzelem és intellektualitás

Losonci Lilla Montázs című kiállításának megnyitása

Hölgyeim és Uraim! Kedves Lilla, Dalma Asszony, kedves Katalin és Edit!

Barátaim!

Már máskor is elmondtam, de ma ismét szükséges Önökkel megosztanom azt a gondolatot, hogy vannak igen tudományos/kodó) kiállítási megnyitók és másik végletként vannak jópofáskodó, imtimpistáskodó bevezetők. A mai megnyitó valahol középen áll, mert bevallottan baráti bevezető kíván lenni, amely nagyon régi, személyes ismeretségre épül. Mindig nagyra becsültem Losonci Miklós Tanár Úr (mert nekem leginkább azt volt: tanár, sőt: a nemzet tanára) műveltségét, erudícióját, termékenységét, s rajta keresztül hamar szerettem meg Lilla őszinte érzékenységét, festőiségét. Régen követem Losonci Lilla pályaívét, s itt is van mit csodálni, becsülni…

Először is: olyan világban élünk, mely tele van állandó és kiirthatatlan feszültségekkel, melyben kihűltek az emberi kapcsolatok, úgy, hogy már az egyszerű szóértés is megkérdőjeleződik, amikor még akkor is konfliktusok kerekednek, amikor egyszerű párbeszéd során tisztázhatnánk problémáinkat. Patologikus kor. Háttérbe szorítottak a belülről fakadó érzelmek, a lelkiség, nyugalomra vágyás, érzékenység… Pedig a reménytelenséggé fajuló életérzés mellett még fontos volna a hit. Ha nem is vallási értelemben, de legalább a humánum értékei terén. Mert ha ezek nincsenek: elveszettek vagyunk, képtelenek vagyunk emberi gazdagságot kibontani, amely oly fontos létezésünkben.

Nos, a művészet, az alkotóművészet képes arra, hogy ráébresszen minket ezekre a háttérbe szorított érzelmekre, képességekre, hogy befogadói oldalról is felismerjük sokrétűségünket.

Mindezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy az a festői világ, amely ma itt Önök elé tárul ellenpontozza közállapotainkat, azt a közérzetet, melyről szó volt. Ellenpontozza az alkotó személyisége által, művei által.

Losonci Lilla képeit látva ugyanis alapérték a derű, kiegyensúlyozottság, az a fajta világfigyelés, amely meri vállalni, hogy az életből a szép pillanatokat, látványokat kell kiemelni, s ezeket kell alkotóként megpróbálni megörökíteni. S ez az attitűd és művészi magatartás nem anakronizmus, hanem egy mindig aktuális emberi alapállásra utal, s jelen esetben azt jelzi, hogy érzelem és intellektualitás, emóció és ráció nélkül nincs művészet.

A művészetben épp az a csodálatos, hogy sokféle lehet. Losonci Lilla piktúrája érzelem gazdag, látványhoz ragaszkodó, expresszív értékekkel teli, amely festői megfogalmazása erejét, szuggesztivitását jelzi, de – mai kiállításán különösen – intellektuális értékekben is gazdag.

Lényeges nála tehát az emóció, amely kibillent minket közönyünkből, rosszkedvünkből. Érzelmileg akar és tud hatni ez a festészet. Fontos a művésznél az érzékelés, amelynek nyomán elindul egy alkotói folyamat.

Losonci Lilla empátiakészsége felfokozott.  Az élményt magába szívja, s erre építkezve festi képeit. Az élmény meghatározó festményein, melynek nyomán nyugodtan állíthatjuk – s ez szoros összefüggésben áll lelki alkatával, emberi habitusával – örömfestő.

Ezzel együtt tematikai gazdagság jellemzi. Érezzük tájszeretetét, kultúrtörténeti megörökítő kedvét, általában: a történelem iránti érdeklődését. A tájélmény kitűntetett munkásságában, amelyen belül fontossá válnak az évszakok. Ma is látjuk, hogy a természetszerű tavaszi, nyári, őszi hangulatok mellett mennyire vonzódik a télhez, s milyen érzékenységgel képes megteremteni munkáin a téli, jeges-havas atmoszférát. Amely pedig a festőt, aki színnel, jellemzően sok színnel dolgozik több próbatétel elé állítja. Visszafogott színek jelentik a télábrázolást, ám Lilla tónus gazdag piktúrája a fehér és a meleg szürke árnyalatok finomságával, az egy-egy megmutatkozó, felvillanó erősebb színfolttal igen festői képi világot teremt. Ez a gazdag festőiség természetszerűen bomlik ki csendéletein, melyekben figyelemreméltó, hogy mindig a virágra és nem a háttérre koncentrál, a virág, a csokor foglalja el a központot, s ezeken teremt néha harsány festőiséget.

A mai kiállítás hangsúlyosan fő értékei azonban – melyről a kiállítás címét is kapta – montázsai. Elsősorban is: izgalmas értelmiségi magatartásra utal habitusa, amely keresi, kutatja a művészi önmegvalósítás és önkibontás festői, intellektuális útjait. Sok utazása, világ- és ország-látása közben sok benyomást szerzett, s arra jutott, hogy elsősorban városbenyomásait nem egyszerű városábrázolásban, pl. vedútákban adja vissza – mert az szükségszerűen csak egy részletet emelhet ki az egészből, hanem olyan képeket fest, amelyek az adott hely vizuális részlátványaiból, meghatározó elemeiből egy összegző képet teremt, egy művön belül tehát. Nem könnyű feladat! Rengeteg élményen túl ugyanis először össze kell szedegetni a legfontosabb motívumokat, majd – s ekkor jön igazán a neheze – mindezt a sok-sok részletet egy kompozícióba kell sűríteni úgy, hogy az ne egy mechanikus puzzle-nak hasson, hanem egy művészi műnek! Nos eme sok feladat egyidejű megoldásaiban érezzük Losonci Lilla remek képességeit. Mi is a montázs, amely kategóriát a fényképezés és film művészete helyezett középpontba? Olyan kompozíciós eljárás, amely különböző rajzok, ábrák, képek képrészletek összeillesztése folytán szintetizálódik egy művészi és gondolati egésszé. Persze műszaki értelmezése is van a kifejezésnek, s ez szerelésre, összeszerelésre utal. Nem is véletlenül.

Nos, Lilla a város és tájrészletekből teremt rendkívül látványos, vonzó  és egységes képeket, amelyekre azonban ugyanúgy jellemző érzelemgazdagsága, amelyről már szó volt. E kompozíciókon külön festői és intellektuális feladat az épületek és a természeti motívumok arányainak, egyensúlyainak megteremtése, a szent és a profán elemek egyidejű megjelenítése. Ha rápillantunk e munkáira, azonnal előttünk áll az adott hely, város lényegi élménye. Így van ez Sopron, Kőszeg, Szeged, Kecskemét megjelenítésével. Külön kiemelném nagyon izgalmas Budapest kompozícióját, amelyet – figyeljék meg – nem a többi képet meghatározó eleven színesség jellemez, hanem épp a kék átható ereje érvényesül, utalva a kék/szerű/ Dunára, a város méreteire. Érzelmileg igen átérzett Szentendre kompozíciója, amely szeretett lakóhelye általa oly ismert látványaiból építkezik, s a sok ezer Szentendre ábrázoláshoz is képes új megörökítési szemlélettel hozzájárulni. Mindenképpen unikális a mai kiállításra készített Erdély kompozíciója, amely tehát nem egy város, hanem egy országnyi területű földrajzi egység művészi esszenciája. Rendkívüli mű, amely talán a Vajdahunyad várától, s talán az Orbán Balázsféle székely kapuktól, a kolozsvári Mátyás szobron át jut el (fel!) a székely havasokig.  Jó látni, hogy milyen figyelmesen egyensúlyoz a természeti értékek, szépségek és a városelemek szintetizálásában. Egy Erdély ábrázolásban természetesen mindent át kell, hogy fonjon a natúra eleven megjelenítése, s ez így van e művén is. Hadd jegyezzem meg, hogy Lilla nem e művel fogott neki először hasonló szellemű, koncepciójú mű megalkotásához, mert a budapesti Pest megyei Önkormányzat Városház utcai székháza dísztermében látható, pannóként elhelyezett  Pest megye című  nagyméretű, hét négyzetméteres munkája, amely közel száz (!) helyszíni élményt egyesít egy műben, Nagykőröstől Visegrádig, Ráckevétől Máriabesnyőig hasonlóan nagyigényű vállalkozás. Erdély ábrázolásához szorosan kapcsolódik az igazi szász városi atmoszférát megelevenítő Segesvár kompozíciója, szép térábrázolásával.

Losonci Lilla festészetében mindig hangsúlyos patrióta volta, az a szemlélet, amely a művészetben is meghatározónak tartja, mintegy ars poeticaként – a szó nem túlzó – a haza megörökítését. Ezt azzal is elősegíti, hogy igényesen egyesíti a privát, személyes szféra és az ország, a nemzet eszméit megjelenítő gondolatiságot. Festészete ilyen értelemben tudatformáló is.

Becsülve készségeit, derűjét, érzelmeit, látványainak gazdagságát, intellektuális elmélyültségét, nagy szeretettel nyitom meg kiállítását!

E-galéria

Budapest, 2012. március 31.                                      Feledy Balázs  ”