Előzetes Dávid Júlia kiállításához:
http://www.pepitamagazin.com/
Archivum: » október, 2014 «
Dávid Júlia marosvásárhelyi festőművész képei kiállításon
Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg Dávid Júlia marosvásárhelyi születésű festőművész „Turáni testvéreink öröksége” című kiállítását Budapesten, az Erdélyi Művészetért Alapítvány E-Galériájában.
Dr. Hoppál Péter államtitkár a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a magyar kultúráról már nemcsak beszélünk, hanem meg is éljük, ennek egyik bizonyítéka a most nyíló kiállítás is.
Hozzátette: Dávid Júlia egyedi hangvételű erdélyi művész, aki “nyomába ered azoknak a testvéri, rokoni hagyományoknak, amelyeket a turáni világban talált meg”.
A festőművészt méltatva elmondta: egy olyan alkotóról van szó, aki nem elégszik meg azzal, hogy a saját hagyománykincsével fejezze ki magát, hanem távolabbi vidékek motívumkincsét használva gyarapítja “a magyar egyetemes kulturális kánont”.
Dr. Hoppál Péter hangsúlyozta: az Erdély Művészetért Alapítvány több mint 25 éves fennállása óta integrálja az erdélyi magyar művészeket az anyaország kulturális kánonjába.
Kiemelte: „ A magyar kultúra egységes és oszthatatlan, amelyet az anyanyelvünk és a gyökereink határoznak meg.” A kiállított olaj- és üvegfestmények a magyar hőstörténetnek és a honfoglalás korának ma már jól dokumentált világát mutatják be, mint például az Árpád idején vagy a Táltos dob című képek.
A sajátos technikával készült színes alkotások között tarsolylemez-motívumokat megjelenítő munkák is láthatóak – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Dávid Júlia Marosvásárhelyen született, de több éve Szegeden él. 1981-től 1985-ig a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol iparművészeti szakon szerzett diplomát.
Munkáival először 1986-ban Marosvásárhelyen szerepelt csoportos kiállításon, egyéni tárlaton 1988-ban Budapesten mutatkozott be, majd Isztambulban, Kovásznán és Kanadában állították ki munkáit. Szőnyeg- és jelmeztervezőként egyaránt dolgozott, 1989-től üvegfestészettel és dekorálással is foglalkozott. (MTI)
Dávid Júlia Festűművész (1961. Marosvásárhely- )
Dávid Júlia alkotásai elsősorban a népi értékek kincsestárából merítenek – hangzott el a üvegfestő művész alkotásaiból Szegeden megrendezett tárlaton. A marosvásárhelyi születésű festőnő művészetének fő vonulatai közé tartoznak a szecessziós stílusú képek, a szürreális elemekkel átszőtt nonfiguratív alkotások is , de talán legsikerültebb festményei a népvándorlás korának kultúráját idéző avar, szkíta és ősmagyar motívumkincseket jelenítik meg. Művein övcsatok, tarsolylemezek díszítései, az említett népek szimbolikája, totemállatai egyaránt nagy hangsúlyt kapnak. Dávid Júlia több év kísérleti munkájával sajátos technikát és egyedi stílust hozott létre: az alkotásokra jellemző, hogy a művésznő az üveg mindkét oldalára fest, ezért áttetsző, finom felületek váltogatják egymást a karakteresen erős színűekkel.
A meghatározó színek – az arany, a bíbor, a türkiz – és különböző árnyalataik attraktívvá teszik a műveket, erősen emlékeztetve a tűzzománcra. Bár az alkotások által felidézett jelképrendszer az ősi múltat idézi, a képek feltétlenül szólnak a múlt század megpróbáltatásokon keresztülment emberéről is. /Haág Zalán, Magyar Nemzet, 2005. Június 17./
Dávid Júlia Festőművész kiállítása nyílt 2014. november 11.-én
Az „Erdélyi művészek az autonómiáért” kiállítás sorozat keretein belül megrendezésre került Dávid Júlia festőművész „Turáni testvéreink öröksége” című kiállítása 2014. november 11-én, kedden 17 órakor az E-Galériába (Budapest, Falk Miksa utca 8.)
A kiállítást megnyitotta: Dr. Hoppál Péter az Emberi Erőforrások Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkára
Közreműködött: Petrás Mária és Koltay Gábor
Dávid Júlia kiállítása “Turáni testvéreink öröksége”
Dávid Júlia “Turáni testvéreink öröksége” című kiállítás megnyitóját 2014. november 11.-én tartottuk.
A kiállítást megnyitotta Dr. Hoppál Péter Emberi Erőforrások Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkára
Közreműködött: Petrás Mária és Koltay Gábor
Dávid Júlia kiállítása a Sajtóban
Sajtómegjelenések Dávid Júlia kiállításáról: “…egy olyan alkotóról van szó, aki nem elégszik meg azzal, hogy a saját hagyománykincsével fejezze ki magát, hanem távolabbi vidékek motívumkincsét használva gyarapítja “a magyar egyetemes kulturális kánont” /Dr. Hoppál Péter/
/Elhangzott Dávid Júlia kiállításának megnyitóján 2014. november 11.-én az E-Galériában/
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/david-julia-marosvasarhelyi-festomuvesz-kepei-kiallitason
http://mizuscafe.hu/turani-testvereink-oroksege-david-julia-marosvasarhelyi-festomuvesz-kiallitasa-az-e-galeriaban/ http://www.kultura.hu/marosvasarhelyi Duna Tv Kultikon című műsorában Dávid Júlia festőművésznő munkásságát mutatták be, amiben maga a művésznő is megszólalt. Duna Tv 455. rész 09:00-től http://www.mediaklikk.hu/musor/kultikon/
Dávid Júlia kiállítása Isztambulban
Dávid Júlia “Turáni testvéreink öröksége” című kiállítása 2015. március 13.-án Isztambulban a Zorlu Centerben került bemutatásra.
Szeretettel hívunk mindenkit Dávid Júlia festőművész „Turáni testvéreink öröksége” című kiállításának megnyitójára 2014. november 11-én, kedden 17 órára. az E-Galériába (Budapest, Falk Miksa utca 8.)
A kiállítást megnyitja: Dr. Hoppál Péter az Emberi Erőforrások Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkára
Isa Schneider új “Lángba borult a tenger” című könyvét mutatja be kiadó 2014. nov.14 (péntek) d.u. 17 órakkor a Mamut 2.-ben Libri kávéházában. Mindenki szeretettel várunk.
15 évvel ezelőtt avatta fel Orbán Viktor miniszterelnők az 1956-ban elesett hősi halottak és áldozatok tiszteletére felállított emlékművet a Nemzeti Sírkertben
Tiszteljük meg hőseinket egy szál virággal és mécsessel!
A Kerepesi temető enyészetnek átadott 21-es parcelláját 1989 tavaszán az 56-os Kegyeleti Bizottság társadalmi összefogással rendbe hozta és 1989. október 22-én avatták az ’56-os hősi halottak és áldozatok emlékhelyévé, ahol egy kopjafa állt az 1956-os harcok során országszerte elesett hősi halottak emlékére.
Tíz év után, 1999-ben Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke avatta fel a közadakozásból elkészült 1956-os szabadságharc hősi halottai és áldozatai emlékművét, Gömbös László szobrászművész alkotását.
Hagyományoknak megfelelően megemlékezésre 2014. november 4.-én (kedden) 15 órakkor kerül sor a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 21-es parcellájában.
Mindenkit szeretettel várunk!
A kiállítás a nagy sikerre való tekintettel október végéig meghosszabbítva!
Mindenkit szeretettel várunk!
PERJÉS KLÁRA
rádiós újságíró 2014. – Prima (Magyar Sajtó kategóriában)
Perjés Klára, az MTVA vezető szerkesztője, a Kossuth Rádió volt főszerkesztője már a kezdetektől járta az országot, elment a legeldugottabb helyszínekre is. Hírt adott „kihalásra ítélt” falvakról, beszélgetett parasztemberekkel, fizikai munkásokkal és értelmiségiekkel, írókkal, művészekkel egyaránt. Fáradhatatlanul utazik országhatárokon belül és kívül, mert nem országban, hanem nemzetben gondolkodik. Elmegy a határon túl élő magyarokhoz a Felvidékre, Kárpátaljára, Délvidékre és Erdélybe, de Csángóföldön is találkozunk vele. Hírt hoz és reményt visz magával. A klasszikus rádiózás tovább vivője 2014-ben 50 éve, hogy megszólalt a Magyar rádióban. Jellegzetes, mély tónusú hangjáról mindenhol felismerik. 1998-ban megkapta a legszebben beszélő rádiós díját, valamint 2012-ben a Magyar érdemrend lovagkeresztjét.
A közönségszavazás már elkezdődött!
Az idei jelöltek között találjuk a magyar sajtó kategóriában Perjés Klára MTVA vezető szerkesztőjét is.