Archivum: » november, 2017 «

2017. november 17., péntek 

A KONFERENCIA PROGRAMJA
9.30
Prőhle Gergely és Csapody Miklós köszönti a résztvevőket
1.Levezető elnök:
Molnár Attila Károly
10.00
Láng Gusztáv irodalomtörténész, ny. egyetemi tanár (Táplánszentkereszt):
Makkai Sándor, avagy az erdélyiség-eszme erkölcstana
 10.25
Molnár Gusztáv filozófus, ny. docens, Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad):
Mi volt az erdélyi alternatíva?
10.50
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár):
Erdélyi magyar civil tudomány
2.Levezető elnök: Prőhle Gergely
11.25
Bárdi Nándor történész, tudományos főmunkatárs, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője (Budapest):
Az „erdélyi magyar társadalom” értelmezésének alakulása a társadalomtudományi kutatásokban
11.50
Ujváry Gábor történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, intézetvezető (Budapest):
A történettudomány szerepe az erdélyi magyarság identitásában
3.
Levezető elnök:
Csapody Miklós
 13.45
Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója (Sepsiszentgyörgy):
Realitások és álmok – Erdély képzőművészeti élete a rendszerváltozás után
 14.10
Árkossy István festő, grafikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja (Budapest):
Látható és láthatatlan képek a mai erdélyi magyar művészetben
 14.35
Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Könyvkiadó főszerkesztője (Kolozsvár):
Töprengés az erdélyi magyar irodalomról -- vissza- és előre tekintve
14.55
Csorba László történész, egyetemi tanár (ELTE BTK):
Új jövő új múltat keres – század eleji töprengések a Királyhágón
15.20
Nagy Péter könyvkiadó (Kolozsvár):
Erdélyi magyar könyvek egy térben – IDEA Könyvtér
4.
Levezető elnök:
Novák Attila
16.00
Demény Péter költő, szerkesztő (Kolozsvár):
Önveszélyes monológok. Az erdélyi szellemi állapotok
16.25
Markó Béla költő (Marosvásárhely):
Tradíció vagy modernizáció? Kulturális dilemmák a mai Erdélyben
16.50
Egyed Péter költő, filozófus, egyetemi tanár (Babeş–Bolyai Egyetem, Kolozsvár):
Töredékes szellem?
17.15
Kőrössi P. József író, költő, könyvkiadó (Budapest):
Anyaország miért aláz?
ZÁRSZÓ:
Szőcs Géza költő, miniszterelnöki főtanácsadó
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum – Díszterem
1053 Budapest Károlyi utca 16.
2017. november 16., csütörtök 

2017. november 16., csütörtök 

Meghívó
a Budapesti Székely Kör ismeretterjesztő estjére

Szent László évében: Szent László-freskók a Dél-Dunántúlon és Itáliában

                                     Horváth Zoltán György  író, könyvkiadó,egyetemi oktató vetített-képes előadása

Időpont: 2017. november 22. 18 óra

Helyszín: Vármegye Galéria
Cím: 1052, Budapest, Vármegye utca 11.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Megközelíthető: A Ferenciek tere felől a Városház utcából vagy az Astória felől a Semmelweis utcából. Kapucsengő: Vármegye Galéria

Az előadás ingyenesen látogatható

2017. november 15., szerda 

2017. november 10., péntek 

 

Elhangzott: 2017.november.08. E-Galéria (Falk Miksa u.8.)

 

Petrás Mária és leánya Alina Adventi tárlatán „megszentült” a kiállítótér, és ha most körbe, Önökre nézek, a sok fölelderült, mosolygó szempárra, amelyben a lélek csordultig telt, akkor bizony azt látom és érzem, hogy „megszentül” e műveket néző tárlatlátogató is.  Lehet-e ennél csodálatosabb hatása a művészetnek?! Nem csoda hát, hogy az adventi Petrás tárlatokat évről évre alig várjuk.

Köszönet érte Kulcsár Edit asszonynak, az Erdélyért Művészeti Alapítvány elnökének, aki nemcsak Petrás Mária művészetét segítette az elmúlt évek során, hanem már hosszú évtizedek óta az erdélyi művészek anyaországi istápoló nagyasszonya.(jövőre 30 éves lesz az Alapítvány!)

 

A megnyitóbeszédem első fele az anya – lánya, a mester és tanítvány közül természetesen a mesterről, azaz Máriáról, míg a második rész a tanítványról, Alina munkáiról szól majd.

 

  1. János Pál pápa 1999-ben írt levelében a művészekhez fordult ( kelt 1999. húsvét vasárnapján):

„Főként hozzátok, keresztény művészekhez fordulok: egyenként szeretnélek emlékeztetni arra, hogy az Evangélium és a művészet között kezdettől fennálló kapcsolat a funkcionális követelményeken túl magában foglalja a kihívást, hogy kreatív intuícióval hatoljatok be az emberré lett Isten misztériumába és ugyanakkor az  ember misztériumába is.”
Petrás Mária keramikusművész az emberré lett Isten misztériumát úgy mintázza meg minden egyes alkotásában, hogy azzal együtt nemcsak a saját emberi létét, életét, gyúrja az agyagba, hanem egy egész népcsoportét, amelynek Isten kegyelméből a sarja – a csángómagyar nép misztériumát tárja elénk. Ismerve művészi pályafutását – és itt nemcsak a kerámiaművészetére, hanem az előadói és énekművészetére is gondolok – meggyőződésem, hogy a jó Isten arra választotta ki őt, hogy tehetségével népét, nemzetét szolgálja.

És teszi ezt ő folyamatosan 1990-óta, amikor is az erőszakos román beolvasztás elől átmentette az anyaországba két kicsi gyermekét, önmagát, és az általa képviselt csángómagyar kultúrát, hagyományt, a gyönyörűen megőrzött archaikus magyar nyelvjárást, a népdalokat és népi imádságokat. És teszi ezt kiadványok, könyvek, portréfilmek, riportbeszélgetések, kiállítások, előadások sokaságával…

Itt az anyaországban, az Iparművészeti Főiskola (ma már egyetem) kerámiaszakát dicsérettel végezte el, de nem esett a különböző izmusok bűvkörébe, mai szlanggel szólva trendinek számító, leginkább a nyugattól jól vagy éppen rosszul átvett stílusirányzatok hittől, erénytől, szeretettől megfosztó örvényébe, hanem saját imádságos lelkéből táplálkozva megtalálta a számára legkézenfekvőbb, teljesen sajátos Petrás Máriás stílust, amely magas színvonalú, egyedi és utánozhatatlan.

Hogy miért így? Reményik Sándor költő sorai adják meg a választ: mert „én így álmodom, én így érzek.” Mert Petrás Mária így álmodik és így érez.

„A csángómagyarok élet-kultúráját nem lehet elsajátítani, bele kell születni, bele kell nőni és benne kell élni. Alapja a megvallott, vállalt hit, a vallásos élet.” – írja Kovács Gergelyné Szabó Irén kultúrtörténész egy korábbi méltatásában, majd így folytatja: „Amint többször halottam Máriától, ők sohasem hagyták el a Szűzanyát, sohasem tagadták meg Jézus Krisztus intelmeit, s Istennel imádság és ének által buzgón igyekeztek kapcsolatba kerülni.”

 

Ezzel szemben látjuk a másik végletet, azt a manapság minden területen, így a művészetekben is előre törő, rosszul értelmezett humanizmus azon formáját, mely eltávolodik az Istentől, sőt szembehelyezkedik vele, Isten fölé kerekedés jellemzi, az ember mindenek-fölöttiségét hirdeti, a keresztény erkölcsi rendet nem ismeri, az egyén minden áron való érvényesülését az anyagi világban és az anyagi javak felhalmozásában látja.

Ebben az erkölcsvesztett világban, ahol még külső veszéllyel is elárasztanak bennünket keresztényeket, a menekültáradatra gondolok, és arra, hogy jól tudjuk, hogy a migráns szó, ma már nem azt jelenti amit egykor, vagy éppen szemtanúi lehetünk annak, hogy a keresztény templomokról eltávolítják a kereszteket, hogy mecsetekké alakítsák azokat, akkor bizony a keresztény szakrális művészetre olyan szükség van, mint ínség idején a falat kenyérre.

 

Petrás Mária, alkotásai falat kenyerek, Isten végtelen szépségét tükrözik, lelkünket Isten felé terelik. E domborművekből, a teljesség igénye nélkül, csak néhányat sorolok: A Szűz akiben megtestesül Isten fia, Vizitáció- Mária és Erzsébet találkozása, Születés – Betlehemi jászol, Királyok imádása, a Szent László, hiszen Szent László emlékév van az idén. A sok gyönyörű Babba Mária, aki a kereszténységnél még ősibb hitvilágot tükröz. De láthatunk itt angyalokat is, mégpedig a technikailag is nehezen kivitelezhető nagyméretű angyalokat. Petrás Mária tudja, hogy bizony ilyen imádságos, szépséges és hatalmas, erős harcos szárnyaló kerubokra van szükségünk.

„Zsoltárok ezek az alkotások, a földről az égnek szóló szent imák, az égből a földre megváltást hozó kegyelmek.” – vallja Dávid Katalin művészettörténész, akivel együtt mondhatom, hogy nem a szakrális művészetet csodálhatjuk Petrás Mária alkotásai láttán, hanem a művészet szakralitását érezhetjük, élhetjük át.

Keramikusművészi tevékenysége magán viseli a társadalmi felelősséget, nemes szolgálat a magyar nemzeti művészet terén: a magyarság lelki és szellemi megújulását és a csángómagyarok lelkiségének felmutatását szolgálja. Ez a mai korban egyenesen szellemi revízió.

A művészek társadalmi felelősségéről II. János Pál pápa így ír:  „A társadalomnak a művészekre éppúgy szüksége van, mint tudósokra, technikusokra, munkásokra, szakemberekre, hitvallókra, tanítókra, apákra és anyákra. Mindezeknek a művészet azon magasrendű formájával kell szolgálniuk az egyén növekedését és a társadalom fejlődését, ami a nevelés művészete. Ezen belül a művészeknek minden nép műveltségében megvan a maga helyük. Amennyiben valóban értékes és szép alkotásokat hoznak létre, nemcsak saját népük és az egész emberiség műveltségét gyarapítják, hanem kiemelkedő szolgálatot tesznek a közjónak is. Miközben ugyanis az egyes művészek különböző hivatása meghatározza sajátos tevékenységüket, utal a vállalandó feladatra, az elvégzendő kemény munkára és az elkerülhetetlen felelősségre. A művész, aki mindezeknek tudatában van, azt is tudja, hogy hiú dicsőségvágytól, népszerűséghajhászástól és egyéni nyereségvágytól függetlenül kell alkotnia. Sajátos etikája, sőt lelkisége van a művészi szolgálatnak, mely a maga módján hozzájárul egy nép életéhez és újjászületéséhez.”

 

Petrás Mária Prima Primissa- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja. Minden alkotása, hozzájárul egy nép, a magyar nép életéhez és újjászületéséhez, ugyanakkor örök felkiáltójelekként szolgálják a csángók megmaradását is!

Szellemi revízióra, újjászületésre, mindannyian érezzük, hogy nagy szükség van. A magyar nemzeti művészet megújhodására, összefogására különösen, mert a művészeti nevelés eszközei segíthetnek büszke hazafiakat, jó magyarokat nevelni az ifjúságból. Néhány elszigetelten alkotó, akik a magyar nemzeti művészet magányos farkasai, alkotásaikon keresztül üvöltik ki lelkület is, de alig találnak értő fülekre.

Kovács Gergelyné Szabó Irén kultúrtörténész értő fülei meghallották Petrás Mária fohászait: „vallásos és magyar művészete nem nélkülözi a szépség mellett a bölcsességet sem, amely képes a művészet és a társadalom közötti lelki hasadást beforrasztani. A széthúzó, öntudatra éppen csak ébredező magyarságnak meg akarja mutatni, hogy a magyar művészet itt, a felejtés hazájában mindig újjászületik, ha van alkotó magyar, aki feltámasztja és vannak művészetszerető magyarok, akik megértik, hogy a nemzeti művészet alkotásai nélkül nem lehet a házat otthonná, az országot hazává, a népet nemzetté nemesíteni.”

 

Anya – lánya, azaz mester és tanítvány kiállításán vagyunk, eddig Petrás Mária művészetéről esett szó, így mielőtt Alina munkássága térnék ki, kérem hallgassák meg a legnagyobb magyar keramikus Zsolnay Vilmos fiának, Miklósnak írt levelét, (kelt 1886 okt.23.), tanulságos, hasonlókat írhatna Pertrás Mária is leányának:

 

„Édes Fiam! Fél évszázad áll mögöttem, egész életemben tele voltam törekvéssel, munkakedvvel, és mindig csak egy célt láttam magam előtt: családot alapítani, a meggyőződésem szerint élni, nevet szerezni magamnak, és az utókorra hagyni létem nyomát. Isten segítségével elértem ezt a célt, és naponta új erőt, bátorságot merítek abból a meggyőződésből, hogy helyesen éltem. A küzdelem nem bénított meg. A keserű tapasztalatok, a csalódások nem rontottak el, ellenkezőleg, jobbá tettek. Még az ellenségeimet sem gyűlölöm, és az életemet is odaadnám a gyermekeim boldogságáért. Fiatal koromban azt gondoltam, ha a sors úgy rendelné, szívesen dolgoznék szüleimért. Ez a magasztos feladat nem lett osztályrészem, sőt szüleim szorgalma segített, hogy anyagi alapot teremtsek családomnak. Hogy ez a szerény kezdet szorgalom, jóindulat és állandó törekvés folytán mivé lett, hová fejlődött, azt magad is látod. Örökrészemet megszázszoroztam, gyermekeimet magasabb társadalmi osztályba emeltem, mint amilyenben magam éltem fiatalabb koromban. Mindig azt reméltem, fiam, hogy benned nemcsak az elért sikereim, hanem a szellemem utódját is megtalálom. Az út, amelyen egy életen át jártam, nem volt sem veszélyes, sem merész, de mindenkor a benső meggyőződésem irányított. Sohasem voltam könnyelmű, így a sikertelenségek miatt sem kellett szemrehányással illetnem magamat. Csapások és keserű veszteségek értek, más talán összeroskadt volna a terhük alatt, de ezeket a veszélyeket bátorsággal magam győztem le. És most hálát adok a sorsnak, hogy kitartottam a helyes úton. Ha ma vagy holnap mennem kellene, ez csak akkor bántana, ha úgy látnám, hogy te fiam, nem vagy bátor és öntudatos utódom.

A te fiatalságod sokkal nyugodtabb, mint az enyém volt, és ha nem tudsz szívből derűs és boldog lenni, az nemcsak a te hibád, hanem az enyém is. Mindig arra törekedtem, hogy ne légy kevesebb, mint én voltam. Az ember mindent elérhet, feltéve, hogy jóról, nemesről, felemelőről van szó, és az igaz emberség elnyerésére törekszik. Felemelő feladat lehet valakinek az örökét szolgálni, a gondtalan sorsnak azonban kevés a hordereje, nem férfihoz méltó hivatás….”

 

Ha körbenézünk, jól látszik, hogy Alina jó tanítvány: a jóra, nemesre, és felemelőre törekszik. Édesanyja a mestere, tőle tanulta az agyagmívesség csínja-bínját. Ugyanazzal a samottos alapanyaggal dolgozik, ugyanazzal a technikával, magas hőfokon éget, majd a motívumokat többnyire különböző finom, visszafogott vöröses, rózsaszínes, lilás, pasztell zöldes színekkel festi meg, majd lüszterezi, vagy aranyozza is itt –ott a felületet.

Édesanyja figurális kompozícióival ellentétben, ő nem mintáz emberi alakokat. Alapformái szívalak, levél és tulipán alakzatok vagy éppen olyan körformák, amelyek mint valami tűzben edzett, erős de mégis nagyon törékeny pajzsok viselik magukon a magyar népművészet legfontosabb kompozícióit, a tulipánvirágos életfákat.

Ezek az életfák többnyire szívalakból szökkennek szárba, azaz a kicsi magocska csak a szeretet burkában lesz olyan erős, hogy egyenes gerincű, szerteágazó virágbokorrá, azaz családdá fejlődjön.

A magyar nyelv gyönyörű és csodálatosan kifejezi a hazaszeretetet, hiszen a hazaszerető embert a „haza fiának” vagy „hazafinak”, míg a hazát „édesnek hazámnak” nevezzük.

Meggyőződésem, hogy a magyar ősi kultúra, hagyomány, népművészet úgy maradhat fenn, ha vannak magyar családok, ha vannak magyar gyermekek. Itt öröklődik a hagyomány, itt történik az erények elsajátítása és csiszolása, itt formálódik a lélek és a nemzettudat is. A hazaszeretet a családban megélt szeretet kiáradása az egy hazában élők közösségére. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy ha a magyar családokban nem tudják megélni a szeretetet, akkor hiába keressük és kérjük számon a hazaszeretet…

 

Kiemelném Alina egyik nagyméretű, kerek kompozícióját, amelynek felületén a tulipánvirágok a női lét szimbólumaként kis magból bimbóznak a középpontban, hogy a szirmaikat megnyitva, kitárt karú, erős érett asszonyokká teljesedhessenek ki a kör peremén.

Az egyik szív alakú domborművének felső részén középen pedig, a három isteni erény közül a legfontosabbat kiemelve, a Teremtő Isten igaz ajándékának szimbólumaként jelenik meg a feltétel nélküli örök szeretet aranyos pecsétje.

Még egy alapformára felhívom a figyelmet, arra amelyet a festett kazettás famennyezetek ihlettek. A reformáció 500 emlékévet ünnepeljük az idén. A reformáció korában Magyarországon a templomok díszítettsége a szószék, a karzat, a padok és a festett kazettás mennyezetekre terjedt ki, és ezek a magyar népművészet és egyházi művészet kiemelkedő alkotásai. A kazettás famennyezetek csodálatos képvilága mintegy tucatnyi olyan ősképből áll, melyekből kiolvasható a bibliai teremtés teljes története és az isteni üdvrend is. A négyzet formájú kerámiadomborművek felületén több középpontos díszítést láthatunk. E szerkesztési elv ékes bizonyítéka az évezredes hagyományokra visszatekintő magyar népművészeti tárgyaink motívumrendszerének komponálási módjára.

A magyar parasztság a múltból nemcsak egy-egy motívumot, emléktöredéket hozott magával, hanem az egész motívumkincsben, mint összefüggő jelrendszerben elrejtette ősi világszemléletének alapvető elemeit is. Ez a világlátás, a jelekben rögzített és jelekkel közvetített tudás pedig ma is érvényes üzenettel szól.

Ősi tudásunk generációkról generációkra hagyományozódott oly sok időn keresztül. A magyar népművészet jelképi motívumainak nyelvével – különösen a 19. század óta, amióta egyre nyilvánvalóbbá vált egy évezredes paraszti kultúra eltűnésének a veszélye és a ténye – a magyar népművészet jeles kutatói foglalkoztak, és ma már csak a szakavatott tudós kutatók, tudatos népművészek és hagyományőrzők viselik szívükön, hogy véglegesen el ne tűnjön a feledés homályába.

Alina tudatosan vagy tudat-alatt, de mindenképp a magyar népművészet kiapadhatatlan kútjához vezet vissza minket, és így a mai, kortárs magyar művészet szellemi palettáján üde színfolt. Arra sarkall, hogy tanuljunk meg újra értő módon olvasni a magyar népi motívumainkban. Megtalálta a saját mondanivalóját és üzenetét, úgy hogy a magyar népművészet tiszta forrásból merített, nem hagyományos módon, hanem megújítva és a saját képére formálva azt. Ősi gyökereinkre támaszkodva, újat tudott létrehozni.

Végezetül egy személyes megjegyzés: Jókai Anna író, a Nemzet művésze legutolsó Magyar Örökség c. kiállításom megnyitóján ezt mondta nekem:

„Az igaz művész megpróbál valamit, amit ősi, ami romolhatatlan és múlhatatlan, megpróbál védeni. Ma pedig egy olyan világban élünk, ahol ez a védelem nem mindenkinek fontos. Igenis tartó cölöpöket kell levernünk a földbe, amelyekbe kapaszkodhat az ember, ha sátáni tudatok szabadulnak el a földön. Az igazi művész: cölöpverő.”

Anya és leánya, a mester és tanítvány igazi művész: cölöpverő. Műveikbe, művészetükbe érdemes kapaszkodni.

Petrás Mária és Petrás Alina műalkotásaikban a magyar örökséget alkotja értékes kortárs magyar nemzeti témájú műalkotásokká, alkotásaikkal nemzeti művészetünket gazdagítják.

Anyának és lányának, a művészeknek szívből gratulálok!

Önöknek és valamennyiünknek, kegyelmekben gazdag adventi készülődést kívánok!

Isten áldja Önöket, Isten áldja nemzetünket!

Józsa Judit

kerámiaszobrász, művészettörténész

a Magyar Kultúra Lovagja

 

 

 

2017. november 03., péntek 

Meghívó

Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel az 1956-os hősi halottak és áldozatok tiszteletére felállított emlékművet a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 21 Parcellájában.
Mindenkit szeretettel várunk az idei megemlékezésre

 

  1. november 4-én (szombat) 15 órára

    a 21-es Parcella Emlékmű Alapítvány, az 56-os Kegyeleti Bizottság, és az Erdély Művészetéért Alapítvány nevében.

A Kerepesi temető enyészetnek átadott 21-es parcelláját 1989 tavaszán az 56-os Kegyeleti Bizottság társadalmi összefogással rendbe hozta és 1989. október 22-én avatták az ’56-os hősi halottak és áldozatok emlékhelyévé, ahol egy kopjafa állt az 1956-os harcok során országszerte elesett hősi halottak emlékére.

Tíz év után, 1999-ben Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke avatta fel a közadakozásból elkészült 1956-os szabadságharc hősi halottainak és áldozatainak emlékművét, Gömbös László szobrászművész alkotását.

 

Várjuk Önt és Barátait a hagyományos

  1. november 4-én 15 órakor tartandó koszorúzásra!


 

2017. november 02., csütörtök 

Szeretettel várjuk vendégeinket a 2017. november 15. 18 óra ,Vármegye Galéria 1052 Budapest Vármegye utca 11.„Névtelen szentek között nőttem fel. Böjttel, imádsággal, Mária erejével”című estünkre ! 

Vendégünk: Petrás Mária Prima Primissima-
és Magyar Örökség-díjas csángó népdalénekes, kerámikus- és leánya: Petrás Alina kerámikus művészek
Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, fotóriporter beszélgető-műsor.

 

2017. november 02., csütörtök 

 

http://hargitanepe.eu/bucsu-antal-imretol/