Archivum: » június, 2018 «

2018. június 28., csütörtök 

A Jó Éjszakát Mád  rendezvény sorozat keretében 2018. június  23.-án  16.00 kor került  megrendezésre Csomortáni Gál László   festőművész  ” Régi Tárgyak újrateremtve “ című, kiállítása Mádon a 30 éves Erdély Művészetéért Alapítvány és a Demetervin pincészet szervezésében.

A kiállítást megnyitotta: Demeter Ervin  Borsos- Abaúj – Zemplén megyei kormánymegbízott.

Közreműködött: Heinczinger Mika a Misztrál együttes énekese.

 

 

 

  

 

  

 

 

 

 

2018. június 12., kedd 

 

 

Kirándulás a neves erdélyi író által sokat emlegetett Funtinelle vidékére, a Kelemen-havasok előhegyeinek legjelentősebb, leghíresebb vulkáni kúpjára, Wass Albert kedves hegyére, az „Istenszékére” – 1400 méter magasságig. Látogatás Marosvécsre a Kemény várkastélyba Wass Albert emlékeihez és nyughelyéhez, valamint Holtmarosra.

Utazás létszámnak megfelelő méretű autóbusszal, 4 nap, 3 éjszaka félpanzióval

Programtervezet:

  1. nap:Indulás Budapestről reggel 6:30 órakor a Népliget, buszállomás mellől.
    Utazás Budapest-Kolozsvár-Marosvásárhely-útvonalon. Ezután a Marosvölgyén továbbhaladva Galonyára érkezünk, ahol az Auguszta Vadászkastélyban megszállunk és felkészülünk a másnapi túrára.
  2. nap: Reggeli és vacsora között irány a Kelemen havasok. Ameddig lehet, járművel (teherautóval) utazunk, majd az utolsó lépéseket gyalog tesszük meg azIstenszéketetejére. Teherautót vagy traktort és a túravezetőt a helyszínen fizetjük.
  3. nap: Reggeli után a Marosvidék néhány szép helyét tekintjük meg – Marosvécs és a Kemény-várkastély meglátogatása. Marosvécsen egésznapos program, gyermekeknek is! Frigyesy Ágnes program- és médiafelelősünkAz Úr csodásan működikcímű könyvbemutatója Marosvécsen. Felkeressük Wass Albert síremlékét és a Helikon-emlékművet, rövid megemlékezést tartunk a Wass Albert-emlékműnél.
  4. nap:Reggeli után látogatás Holtmarosra, meglátogatjuk Bartha József református tiszteletes gyülekezetét, résztveszünk a délelőtti istentiszteleten, majd sajtómunkatársunk rövid könyvbemutatója következik. Útban hazafelé megállunk Szászrégenben stb. Hazaérkezés kb. 21 órakor

Szállás: Galonyán, a Kemény Vadászkastélyban, a Kelemen-havasok lábánál

Szoba: Kétágyas és háromágyas apartman, zuhanyzóval.

Étkezés: közösen a Vadászkastélyban, erdélyi módra.

Költség: 33 000 Ft/fő

Ebből 10% kedvezmény június 15-i jelentkezés esetén

Jelentkezés: a szekkor@freestart.hu vagy a frigyesy@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-20/305-1228-as telefonszámon egész nap.

2018. június 02., szombat 

Szabó György, Gyuri bácsi, a “bükki füvesember”, természetgyógyász, a népi gyógyítás jeles művelője volt a Budapesti Székely Kör vendége 2018, május 30-án Budapesten.
Váli Anna és Frigyesy Ágnes felvételeivel ©
A Vármegye Galériában szervezett esten Gyuri bácsi nagy érdeklődés mellett tartotta meg előadását egészségünk védelmében, majd Frigyesy Ágnes újságíró, az est háziasszonya kérdéseire válaszolt. Ezt követően a népszerű természetgyógyász személyes tanácsokkal látta el az érdeklődőket. További tájékozódás a gyorgytea.hu honlapon lehetséges! Köszönjük Gyuri bácsinak, hogy meglátogatta a Budapesten élő székelyeket és nem székelyeket egyaránt!

  

2018. június 02., szombat 

 

Interjú Forster Jakab művész Úrral a Karc FM Karcolat című műsorában ( 2016.06. 09.)

http://karcfm.hu/archiv/karcolat-2016-06-09-1300-1400/


Fatal error: Uncaught exception 'wfWAFStorageFileException' with message 'Unable to verify temporary file contents for atomic writing.' in /var/www/customerwebs/madipannon/varmegyegaleria.hu/www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:52 Stack trace: #0 /var/www/customerwebs/madipannon/varmegyegaleria.hu/www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(659): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/var/www/custom...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /var/www/customerwebs/madipannon/varmegyegaleria.hu/www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 52