30 éves EMA

 

EMBERÖLTŐ A VÁRMEGYÉBEN

Miféle konok, kemény, kitartást követelő küldetés-érzet vagy –tudat munkálkodott öt Emberben? Akkor, amikor még tán csak elő-szellőcskéje legyintgetett egyszer-egyszer a rendszer-változó lazulásnak? Annyi bizonyos, hogy a lakiteleki sátorban keletkezett az is, és elérte Domokos Pál Pétert, Hajdú Demeter Dénest, Csurka Istvánt, Demeter Ervint, Kulcsár Editet.  Öt név. Öt Ember. Ahogy édesanyám szokta volt mondogatni: Ember, nagybetűvel.

Akkor, amikor tombolt a magyart romboló, falakat ledöntő, falut víz alá süllyesztő Ceaușescu-diktatúra. A magyar hazában, a szétdarabolt testű mostohában, akadtak, egyre többen – köztük ők is, öten –, akik tenni akartak valamit. Mindenáron. Mentsék, ami menthető. Legalább a kultúrát. A magyart. Részben, mert valamiért odakötődtek; részben, mert onnan indultak.

Akkor már léteztek olyan jogi formulák, amik megengedték, hogy alapítványt tehessenek. Így hozták létre az Erdély Művészetéért Alapítványt, amelynek révén megnyithatták a Vármegye Galériát egy belvárosi szuterénban. A nevét az utcájáról kapta. Mint ahogy később Beke György, erdélyi író fogalmazott: „a remény, az életösztön utat talál”. Hát meg is találta. 1988 márciusában.

Aki csak egyszer is leballagott a szűkös meredek csigalépcsőkön, az biztos, hogy újfent és újfent visszatér. Mert keresi azt az ember-lelkületű mikrovilágot, amiben eltűntek a határok; amiben felbukkanhatott és megmutatkozhatott Erdélyország tiszta művészetének egy-egy „darabkája”; aminek fája – lehet, hogy – itt nőtt ki, de a gyökere, a föld alatt visszanyúlik akár Csíkszeredáig is; odakapaszkodik, onnan táplálkozik.

Lehetne adatokat idesorakoztatni, hogy ki mindenki állított itt ki: festők, fafaragók, szobrászok. S hozzá mennyi előadás, ének és muzsika hangjai szóltak e falak között. De bármily bizarr, nem készítettek statisztikát! Nem hinném, hogy ez hiba lenne, hiszen azok csak számok! Azok nem fedik fel, mennyi akarat, lendület, létbizonytalanság, keserűség és öröm vezetett el egy-egy tárlat megnyitásához, rendezvény megtartásához. Megkeresve, kicsikarva mindehhez az anyagi forrásokat.

Amik mögött most már csupán két Ember áll: Kulcsár Edit és Demeter Ervin. A többiek, sajnos, kiforogtak az időből, már nincsenek közöttünk. Nemrégiben évfordulót ünnepeltek, bensőségesen, emberöltőnyi negyedszázadot. A jelenlévőket körbevették néhai Páll Lajos festőművész alkotásai – mégpedig új helyen, a „galéria-negyedben”, a Falk Miksa utcában. Bővült hát a megjelenés lehetősége.

Amikor most róluk írok, nemcsak rájuk gondolok. Mindazokra, akik ugyanilyen missziót teljesítenek, vidékeken; kívül, határok mentén és akár tengereken túl. Akik minden különösebb elismerés nélkül harcolják meg mindennapi harcaikat értékeinkért, kultúránkért; hogy vigyázzák, terjesszék mindazt, ami magyar.

Mégpedig konok, kemény kitartást követelő, küldetéstudattal terelgetve a szellem szabad áramlását – a visszatért határtalanságokon át.

Köszönet érte.

Vennes Aranka

 

Erdély Művészetéért Alapítvány bemutatása

Az Erdély Művészetéért Alapítvány 1988. március 30-án, a második kulturális magánalapítványként alakult azzal a céllal, hogy az erdélyi magyar kultúra – főként a kortárs képzőművészet – értékeinek anyaországi bemutatását segítse – elsősorban olyan művészek számára, akik szülőföldjükön, Erdélyben élnek, és alkotnak.

Az elmúlt 30 esztendőben több száz egyéni és csoportos kiállítást szerveztünk, amit aztán vándorkiállítások formájában utaztattunk bel és külföldön. ( Megidézett Örökségünk, Erdélyi Művészek az Autonomiáért)

Feladatunknak éreztük a XX. századi kiemelkedő erdélyi alkotók megismertetését az anyaországi közönséggel (Incze János, Leiter Artúr, Macskássy József, Nagy Pál, Páll Lajos, Sükösd Ferenc, Szalay Lajos, Szécsi András, Szervátiusz Jenő, Varga-Nándor Lajos, Zsögödi Nagy Imre stb).

A Vármegye Galériát 1991-ben nyitottuk meg, megteremtve ezzel az erdélyi művészek tematikus galériáját Budapest belvárosában. Megismertettük a hazai közönséggel a legjelentősebb kortárs alkotókat, a hagyományos erdélyi fa- és linómetszőket, textil- és fotóművészeket és a korondi székely fazekasságot. Megnyitóinkon az erdélyi irodalmi és zenei alkotásokból is ízelítőt adunk ismert előadóművészek tolmácsolásában.

A határon túli művészek számára máig állandó kiállítási lehetőség Budapest belvárosában a Vármegye Galéria és az E-Galéria. Az állami szerepvállalás hiánya, és a civil szféra erőtlensége miatt továbbra sem adhatjuk fel folyamatos tevékenységünket: a Kárpát-medencében alkotó magyar képzőművészek anyaországi bemutatását, kulturális együvé tartozásunk erősítését.

A kiállítások megrendezéséhez továbbra is a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai nyújtanak szakmai segítséget.

A Vármegye Galéria 1991 óta 2010-ig ! hivatalos résztvevője volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál és Budapesti Őszi Fesztivál rendezvénysorozatának.

A művészek bemutatását lehetőség szerint katalógusok kiadásával is segítjük.

A Millennium óta működtetjük a Vármegye Szalont, amely a galéria tevékenységét kiegészítve kulturális rendezvényeknek, íróolvasó találkozóknak, CD-, könyvbemutatóknak, kamara-kiállításoknak, sajtótájékoztatónak ad helyet.

2001-ben megnyitottuk a Vármegye Galéria udvarán a Millenniumi Erdélyi Szoborkertet Szervátiusz Tibor szobraiból, amely speciális színfoltja volt Budapest belvárosának, amit az utca felújításkor 2017. augusztusában kifosztottak.

  1. november 22-én Petrás Mária kiállításával nyitottuk meg a galériák utcájában a Falk Miksa u. 8 szám alatt az E/rdély/-Galériát, mely állandó bemutatkozási lehetőséget teremt az erdélyi művészeknek.