Az Erdély Művészetéért Alapítvány tisztelettel meghívja  Bencsik János festőművész kiállításának megnyitójára 2023.március. 10.-én 17 órára a VármegyE-Galériába ( 1055, Budapest Falk Miksa u.8.) 

A kiállítást megnyitja Zalán Tibor költő, közreműködik Márkos Albert cselló.A kiállítás kurátora Kántor László filmrendező. 

Kérjük SZJA 1% -os  támogatásukat ajánlják fel az Erdély Művészetéért Alapítvány javára galériánk fenntartására.

ADÓSZÁMUNK: 19006451-1-41

Petrás Mária és Alina megújult kiállítása meghosszabbítva 2023.02.28-ig az VármegyE- Galériában ( 1055, Budapest Falk Miksa u.8.). A tárlat szerda-péntek, 15-18 óráig látogatható egyeztetett időpontban az alábbi telefonszámon 0620 9312234. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

https://www.facebook.com/kasler.miklos.hivatalos/videos/687659172794554

Petrás Mária és Alina hagyományos kiállítását nyitottuk meg 2022. december 13.-án adventi koncerttel a VármegyE- Galériába.

A kiállítást megnyitotta Kásler Miklós korábbi miniszter.

https://www.3szek.ro/load/cikk/153608/miklossy-maria-szerves-konstruktivista-festeszete

Banner Zoltán
Miklóssy Mária szerves konstruktivista festészete

– elhangzott 2022. szeptember 22-én, a Vármegye Galériában rendezett kiállításmegnyitó alkalmából –

Azzal a tisztázó megjegyzéssel kell kezdenem, hogy én tulajdonképpen nem is vagyok jelen. Egyrészt 4-5 esztendeje kijelentettem, hogy már nem vállalok kiállításmegnyitót, másrészt Miklóssy Mária festészetének szárnyai vannak, elragadnak egy konkrét helyrajzi ponttól: olyan szárnyai vannak, amelyeknek nem lehet ellenállni, és engem messzire röpítenek. Nem a térben ragadnak magukkal, bár mind a közös szülővárosunk, Szatmárnémeti, mind a végső város, Sepsiszentgyörgy messze vannak; s nem is az időben, merthogy első munkái az 1950-es meg az 1960-as évekből datálódnak, az ő festészetének a szárnyai egy létállapot titokforrásához röpítenek vissza, s ez a létállapot az erdélyiség, és azt a művészetet, amely ebből ered, transzilvanizmusnak nevezem. Ez nem egy régi vagy új művészeti irányzat, divat, trend vagy hóbort, hanem világszemlélet és erkölcsi magatartás. Nem erről kívánok elméleti fejtegetésbe bocsátkozni, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a festői világ, amelybe most bepillanthatnak, annak a hatalmas, csodálatos színes üvegablaknak, a transzilvanista művészetnek a nélkülözhetetlen, szerves négyzete, s ugyanaz a fény világítja át, mint az elmúlt 100 év valamennyi jelentős négyzetét, ablakszemét.

Titokforrásnak neveztem az imént az erdélyiséget, mert hiszen az erdélyi művész pontosan olyan gyarló, érzékeny és hiú ember, mint bárki az európai vagy az anyaországi művészetben; éppolyan anyagokkal dolgozik, mint a többiek; ugyanolyan alaposan – bocsánat, nem! sokkal alaposabban! – ismeri a mesterséget, mint mások, és mégis az Ő, egyszersmind az erdélyi művész műveiben van valami olyan feszültség, izgalom, készenléti állapot és egyben egy mindenen átsugárzó kedély, derű, úgy is mondhatnám diadalérzet, ami már legalább egy-másfél százada hiányzik a művészetből.

A modernség tulajdonképpen tragikusan, kétségbeesésként, jajszóként jön létre és érvényesül egy felbomlóban lévő világrend, harmónia, boldogság és béke fölött; a művészet egyre inkább nem az emberről, az emberi lét dolgairól szól, hanem ezektől elszigetelten önmagáról, a maga művészi alkotófolyamatáról, a berkein belül őrlődő saját személyiségéről.

1920-ban felbontották, szétbomlasztották Európát, s azóta sem tudják összerakni egészségesen működő szervezetté; ennek a folyamatnak a magyarság lett a legnagyobb, legfájdalmasabb áldozata, s különösen az elszakított Részek magyarsága. Ugyanakkor ennek köszönhető a 20. század csodálatos magyar művészete (nemcsak képzőművészet, hanem irodalom és zene, film és színház, népművészet), mert a lélek a tragédiában nem pusztult el, hanem feltámadt és megerősödött. Szárnyakat növesztett. És végülis megmenekült. Európa nyertes nemzeteinek a lelke eközben eltunyult, elerőtlenedett, letörve lógnak szárnyai, és a szemünk láttára hull a riasztó mélységekbe.

Hat évtizeden keresztül számtartója voltam az erdélyi magyar művészetben formát öltött erdélyiség, tehát az erdélyi lélek és gondolat vergődéseinek és diadalainak, de kötelességeimet csak részben, sok hiánnyal és mulasztással végezhettem; hiszen ez egy óriási szellemi birodalom! Fogadkozásaim ellenére Miklóssy Mária kiállításának a bevezetését is azért vállaltam, hogy adósságaimból törlesszek valamicskét, mert Neki sohasem nyitottam kiállítást. És drága társának, a 23 éve halott Plugor Sándornak is egyszer csupán, valamikor a 70-es években, szülőfalujában, a kökösi csata színhelyén, de akkor is a Petőfi a hídon című előadóestem utáni enyhén kapatos állapotban… Sőt, monográfiát sem írtam Róluk, miközben számtartói vagy kincstárnoki tisztségemben mindvégig és mindenkor követtem és nyilvántartottam művészetük becsatlakozását az erdélyi kortárs művészet folyamába.

Olyan köznapi (valójában mégis meghatározó) vonatkozásokról nem kívánok beszélni, hogy mit jelent egy egyetemes értékű grafikusművész társaként, két fiúgyermek anyjaként be- és fellépni az alkotás fórumára, noha ez kétségtelen többlet lehet az ő emberi, jellembeli megítélésében; az viszont tény, hogy művészetének főszereplője és mondanivalója az előbbi transzilván körülmények viszonyai között saját maga, saját sorsa. És hát Ő véletlenül nőnek született, tehát (noha életművében ritka az önarckép) egész festészete úgy bír az önarckép sajátosságaival, mint ahogy egy lakásba belépve a miliő azonnal feltárja a vendéglátónk egész személyiségét, azonnal tisztába jövünk az azt alakító ízlésével, temperamentumával, jellemével, még akkor is, ha először pillantunk körbe. Amikor belépünk Miklóssy Mária festészetébe, azonnal megragad bennünket annak a forró vágynak az árama, hogy ülj le, érezd magad itthon: azért ácsoltam, azért szőttem, zománcoztam és festettem ezt berendezést, a mindenség kicsinyített mását, hogy érezd, nem vagy egyedül. Persze nagy ára van ennek, mint minden odaadásnak: a magány. Mert miközben a szív – minden képén megjelenő motívumával – meghív magához, Őt semmi sem oldja el a magány kötelékeiből.

Mindezt nem Ő, hanem az a sajátos, Erdélyben is párját ritkító festői nyelv mondja, amelyet életének zaklatott évtizedei alatt alakított ki a 20. század impulzusaiból. Ha szakmai szóhasználattal élve, irányzatszerűen szeretném az Ő festői nyelvét megnevezni, akkor azt kell mondanom, hogy Miklóssy Mária egy organikus, azaz szerves konstruktivista stílust alakított ki. Tehát egy élő, lélegző, szenvedélyes rend érzékeltetésére törekszik: nem a mértani elemek és testek élei, szögletessége és szabályos hajlatai által sugallja azt a rendet, amelyet önmagában és a világban, az Őt körülvevő Mindenségben érez, illetve kíván eközben helyreállítani; hanem a lélek, az ösztönök, az alapvető emberi érzelmek és vágyak lüktetésével, olykor vulkanikus kitörésével és állandó izzásával. A konstruktivizmus korunk egyik népszerű, elterjedt és adekvát kifejezési módja, de nem izzó és szenvedélyes, hanem éppenséggel racionális és lezárt felületeket képez; Miklóssy Mária képei azonban azt sugalmazzák, hogy a Teremtő nem pihen, a világ újrateremtendő, újra és újra, de erre kizárólag a felhatalmazott lelkek képesek. Ennek az organikus, sajátos konstruktivizmusnak a hatalmas belső tereket megvilágító lendületével hívja fel figyelmünket arra, hogy a hatalom és a monumentalitás nem terjedelem kérdése, hanem az erkölcsi erőé, ami elválaszthatatlan az emberi felelősségtudattól.

Ezt igazolni csakis azoknak a világító, belsőtűzű színfoltoknak az egymásba fordulásával, ezeknek a boltívszerű szerkezeti vonalaknak a támaszával s az effajta pulzáló, kompozíciós tömörséggel lehetséges, amelyekkel Miklóssy Mária a maga emberi magányából feltör a művészi megdicsőülés dimenziójába. Magam is csodálattal szemlélem: milyen végtelen az erdélyi lélek transzilvanizmusa, a transzilvanista megnyilatkozás, de életszemléletének köre és forrásvidéke is. A kiállítást az előbbi gondolatokkal – megnyitom.

Elhangzott: 2022.09.22.

A tárlatot megnyitja Banner Zoltán művészettörténész,közreműködik Plugor Magor költő.

Miklóssy Mária                    

festő                          

Alsóhomoród, 1940.06.19.

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Zene- és Képzőművészeti Líceumban végzi 1954 és 58 között, tanárai Piskolti Gábor, Nagy Pál és Barabás István. Ezt követően Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait Crisak Vasile és Balaskó Nándor mesterek irányításával. 1963-ban kapja meg a diplomáját.

A főiskola elvégzését követően Brassóban tanit 1970-ig, majd ezt követően Sepsiszentgyörgyön él. 1990 és 2002 között tanít a helyi Művészeti Líceumban.

A férje Plugor Sándor grafikusművész.

Kiállításokat Sepsiszentgyörgyön (1995, 06, 12, 15, 17, 20), Kézdivásárhelyen (1975, 03, 17, 18), Csíkszeredában (1975, 96, 15, 18), Kolozsváron (1977, 00, 14), Brassóban (1977, 13), Szatmárnémetiben (2002) és Marosvásárhelyen (2010) rendeznek munkáiból, továbbá alkotásai eljutnak Budapestre (1995, 98, 15), Veszprémbe (1991), Kecskemétre (1992), Sopronba (2004) és a németországi Dortmundba (1984) is.       

Munkásságáról monográfia Deák Ferenc Lóránt és Plugor Magor tollából jelenik meg 2018-ban az ARTprinter Kiadó gondozásában, valamint katalógus-monográfiát készít Vécsi Nagy Zoltán a sepsiszentgyörgyi kiállításához 2015-ben.  

1994-től tagja az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek.

Tokaj kincse: A Király – hegy fotókiállítást nyitottunk a VármegyE – Galériában a 31. Budapesti Borfesztivál kapcsolódó rendezvényeként 2022. szeptember 7. – én 17 órakor került megrendezésre.

A Kiállítást megnyitotta L. Simon László és Demeter Ervin, köszöntőt mondott Zilahi Zoltán, közreműködött Benkő Péter

Mádra érkezve a Király-hegy elegáns vonulata ámulatba ejt. Az elsőosztályú dűlő legendás hírével és értékes boraival méltón viszi Tokaj hírét a nagyvilágban. A köves, rendkívül meredek talajon már a 13. században is szőlőt termesztettek. A kilátás semmihez sem fogható, a hely a Tokaji borvidék legmagasabb dűlői közé tartozik. Hosszú időn keresztül, amikor a mennyiség, és nem a minőség számított, senki sem művelte ezt a területet. A Demetervin pincészet tulajdonosai a Barta testvérpárral lehetőséget láttak abban, hogy újratelepítsék a dűlőt, végül rengeteg munka és energia árán a terméséből megszületett Tokaj-Hegyalja egyik  legkiválóbb aszúja. A Demetervin 2013-as Király aszú 2021 áprilisában az EAWSC nemzetközi borversenyen nagyaranyat nyert. A pincészet egy 240 palackos, limitált kiadással ünnepelte az elismerést. Minden tétel számozott és egyedi grafikával díszített. Az alkotások egyedülállók, Mád, a szőlő és a borvidék inspirálta a remekműveket.

Tóbiás Adriennt évek óta inspirálja a Király-dűlő. A fotókiállítás témája maga a Király-hegy őszi színekbe és fényekbe burkolódzva, valamint a dűlő legféltettebb kincse, a Király Aszú. A gravírozott palackok különleges alkotások melyeket most a fotós megörökített. A borász, Dr. Demeter Endre, akinek életműve ez az aszú, szintén feltűnik a képeken. Tokaj folyékony aranyában az ásványos jegyek dominálnak. Bámulatos a cukor, sav és ásványosság egyensúlya ebben a különleges nedűben.

Tóbiás Adrienn több éve elkötelezett a borvidék iránt. Nemrég megjelent saját útikönyve a régióról Útravaló: A Tokaji borvidék címmel, a kötet angol nyelven is elérhető. Adrienn a Tokaji Borbarátnők Társaságának büszke tagja. Öt évvel ezelőtt kezdte beleásni magát a fotózás rejtelmeibe, amikor saját könyvéhez készített képeket. Úgy gondolta, hogy a könyv akkor lesz igazán hiteles, ha azt saját fotóival illusztrálja. Adrienn – bejárta az egész világot – Uandstyle nevű utazási blogján folyamatosan követhetjük kalandozásait, mégis számára Tokaj-Hegyalja jelenti az igazi otthont. Mád, az Úrágya – és Király – dűlők, az energiák és világörökségi környezet, a legfontosabb értékek, melyekre igazán büszkék lehetünk. Adrienn szavaival élve: „Tokaj-Hegyalja kivételes szeglete az országnak. Bárhol is járok a világban, mindig ide vágyom, a szőlők, naplementék és dűlők ölelésébe.”