Évfordulósok

Porzsolt Borbála (Barátos, 1933.11.01. – Marosvásárhely, 2021.06.04.) festő, grafikus születésnapja.Kézdivásárhelyen szerez tanítói oklevelet 1952-ben, majd még ebben az évben felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla és Teodor Harsia növendékeként 1958-ban szerez diplomát.A főiskola elvégzése után megházasodik és visszamegy a szülőfalujába. Szabadfoglalkozású művész. 1959-ben férjével Marosvásárhelyre költöznek. Itt él és alkot haláláig. A festészeten kívül grafikai tervezéssel, textilművészettel és üvegművességgel is foglalkozik, valamint készít könyvillusztrációkat is.Férje Zolcsák Sándor (Sándorhomok, 1944. – Cegléd, 2016.) festőművész.Kiállításokat rendeznek munkáiból Marosvásárhelyen (1965, 20), Székelyudvarhelyen (1964), Csíkszeredában (1967), Kézdivásárhelyen (1972), Sepsiszentgyörgyön (1972), Kolozsváron (1975), az anyaországban Budapesten a Vármegye Galériában (1993), Sopronban (2001), de alkotásai eljutnak Stuttgartba (1986) és Sao Pauloba (1992) is.Munkásságáról Gazda József ír monográfiát, ami a Tinta Könyvkiadónál jelenik meg 2020-ban.Tagja az újjáalakított Barabás Miklós Céhnek.Marosvásárhelyen helyezik végső nyugalomra

Az összes reakció:54Edit Kulcsar, Gizella Beiszer és további 52 ember

Szuhanek Oszkár (Tamásd, 1887.10.29. – Temesvár, 1972.05.05.) festő . Képzőművészeti tanulmányait Temesvár városának az ösztöndíjával 1905 és 08 között Budapesten, a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, Balló Ede, Ferenczy Károly és Hegedűs László növendékeként végzi, majd még ebben az évben eljut Párizsba a Julian Akadémiára, ahol Jean – Paul Laurens tanítványa. Ezután Rómában, a Medici Akadémián fejleszti tovább a tudását.

A külhoni tanulmányaiból hazatérve, 1914-ben Temesváron telepedik le. Itt él és alkot a haláláig.

1951-ben alapító tagja a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének, amelyből pár évvel később polgári származása és „dekadens” -nek minősített impresszionista festészete miatt kizárják.

Számos csoportos kiállításon vesz részt Temesváron, Aradon és Bukarestben, majd átfogó életmű-kiállítást rendeznek az alkotásaiból Temesváron 1967-ben. Születésének 100. évfordulóján, majd 20 évvel később is Temesváron tisztelegnek életmű kiállítással a művészete előtt.

Temesváron helyezik örök nyugalomra.

Balázs Imre (Máréfalva, 1931.10.26. – Vác, 2012.04.08.) festő, grafikus, művészeti író.Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen a Városi Festőiskolában kezdi 1946-ban, majd 49-től 51-ig Bordi András tanítványa a Zene- és Képzőművészeti Líceumban. Az érettségi évében nyer felvételt a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolára, de az első tanévet követően a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Miklóssy Gábor növendékeként folytatja tanulmányait. 1956-ban a főiskolai diákmegmozdulások egyik szervezője, ezért október 25-én letartóztatják, elítélik és börtönbe zárják.59-ben szabadul és visszatér Marosvásárhelyre. Előbb kirakatrendező, majd az Új Élet című képes lap grafikai tervezője, művészeti rovatának szerkesztője, később a szerkesztőségi galéria vezetője. 1987-ben családjával együtt áttelepül Magyarországra, 89-től Vácott él és alkot a haláláig.Jelentősebb kiállításokat rendeznek munkáiból Marosvásárhelyen (1975, 80, 96, 99, 06), Kolozsváron (1975, 76, 98, 99, 01), Székelyudvarhelyen (1962, 76, 85, 96), Csíkszeredában (1962, 78, 97), Sepsiszentgyörgyön (1962) és Gyergyószentmiklóson (1964), az anyaországban Budapesten (1988, 91, 95, 97, 01,05) és Debrecenben (2001), de alkotásai eljutnak a németországi városokba, Iserlohnba (1983, 88, 95), Fürstenauba (1996, 98, 01), Lippinghausenbe (1996), Hüsselünébe (1998), Harenbe (1998) továbbá Stockholmba (1993, 02, 05), Jeruzsálembe (1980), Jaffába (1980) és a tengerentúlon Washingtonba (1989, 90), New Yorkba (1985) és Pittsburgbe (1989) is. Halála után, 2016-ban Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön rendeznek emlékkiállítást a tiszteletére.Munkásságáról először H. Szabó Gyula ír monográfia-katalógust, ami a Kriterion gondozásában jelenik meg 1982-ben, majd Banner Zoltán tollából a 70. születésnapot köszöntő magánkiadás 2001-ben és a sepsiszentgyörgyi emlékkiállításra kiadott kötet Vécsi Nagy Zoltán tanulmányával az Erdélyi Művészeti Központ kiadásában.Magyarországon 1956-os Emlékéremmel (2001) és a Magyar Köztársaság Szabadság Hőse emlékéremmel (2006) ismerik el a magyarországi forradalom alatti helytállását. Munkásságának elismeréseként 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesül.Szülőfalujának 2004-ben ajándékozott képeiből létrehozzák a Balázs Imre Képtárat.Vácon helyezik örök nyugalomra.

Vetró András (Temesvár, 1948.10.14.) szobrász . Vetró Artúr szobrászművész fia, édesapja műtermében felnőve érik az inspirációk. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a Brassai Sámuel Líceumban végzi, majd 1966-tól a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Lőwith Egon, Bretter György, Földes László és Vetró Artúr növendékeként folytatja tanulmányait és 73-ban szerez diplomát.A főiskola elvégzése után Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti tagozatán tanít rajzot, mintázást és művészettörténetet. Jelenleg is Kézdivásárhelyen él és alkot.Felesége Vetró Bodoni Zsuzsa (Kolozsvár, 1951.07.25. – Kézdivásárhely, 2020.12.08.) grafikus, festő és tanár. A fiai Vetró B. András Sebestyén (Kolozsvár, 1976.01.19.) grafikus, tanár, a művészeti élet szervezője és Vetro B, Barnabás (Kolozsvár, 1977.10.31.) képzőművész, tanár.Számos köztéri alkotása látható, így Kézdivásárhelyen Benedek Elek (1976), Turóczy Mózes (1993), Bem József (1999), Petőfi Sándor (2000), Kossuth Lajos (2003), Tuzson János (2010), Nagy Mózes (2010), Incze László (2012) mellszobrai, továbbá Márton Áron egész alakos szobra (2004), A játékos című szintén egész alakos szobra (1982), az 1956-os emlékműve (2009), a Torzó című térplasztikája (2000), a Menekülés című szobra (2007) és a Fekvő figura című kőszobra, valamint Kolozsváron Szent István (2018), Sepsiszentgyörgyön Mikes Kelemen (1993), Csernátonban Rákossy Árpád (2007), Fenyéden Márton Áron (2010), Kovásznán Benedek Géza (2016), Szentkatolnán Bálint Gábor (2009), Maksán Gábor Áron (2013) mellszobrai és Árkoson a Madár (1978) című szobra, Havadon a Turulmadaras emlékműve (2017).Jelentősebb kiállításokat rendeznek alkotásaiból Kézdivásárhelyen (1979, 85, 89, 98, 19), Sepsiszentgyörgyön (1999, 11, 19), Székelyudvarhelyen (1983), Kolozsváron (1984, 92, 18, 22), Brassóban (1985, 97), Marosvásárhelyen (2001), Csíkszeredában (1995) és Bukarestben (1982), de munkái eljutnak az anyaországba Miskolcra (2012), Székesfehérvárra (2012) és Budapestre a Vármegye Galériába (2011) valamint a franciaországi Bourg en Bressebe (1995) és a svájci Yvonandba (1999) is.Munkásságáról monográfiát először Banner Zoltán ír 2007-ben, ami a Pallas-Akadémia gondozásában jelenik meg, majd ezt követi Kovács Árpád munkája magánkiadásban 2011-ben és a sepsiszentgyörgyi kiállítása alkalmával az Erdélyi Művészeti Központ monográfia-katalógusa jelenik meg 2011-ben.1994-óta tagja az újjáalakuló Barabás Miklós Céhnek. Munkásságát 2019-ben a Magyar Arany Érdemkereszttel ismerik el.Isten éltesse Vetró Andrást!

Az összes reakció:164Edit Kulcsar, Gizella Beiszer és további 162 ember

Csutak Levente (Kovászna, 1940.10.13.) grafikus, szerkesztő.Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Líceumban, Barabás István, Nagy Pál és Incze István tanítványaként végzi. 1958-ban érettségizik és abban az évben veszik fel a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. 1964-ben Andrásy Zoltán, Feszt László és Kádár Tibor növendékeként szerez reklámgrafikus diplomát.A főiskola elvégzését követően négy évig rajztanár Nagyszebenben. 1968-tól a 2000. évi nyugdíjba vonulásáig a Brassói Lapok munkatársa, grafikai szerkesztője. Képzőművészeti kritikái, esszéi jelennek meg itt. Megszervezi a Brassói Lapok Galériáját, ahol több mint 150 kiállítónak teremtenek bemutatkozási lehetőséget.1974 és 75-ben 101 folytatásban jelenik meg a Népi díszítésünk alapformái című képsorozata.Kiállításokat rendeznek munkáiból Brassóban (1970, 71, 76, 80, 85, 99, 01, 03), Sepsiszentgyörgyön (1973, 81), Kézdivásárhelyen (1986, 21), Gyergyószentmiklóson (2003, 07), Csíkszeredában (2003, 21), Nagyszebenben (1968), Kovásznán (1972), Kolozsváron (1975), Marosvásárhelyen (2003), Nagyváradon (1988) és Bukarestben (1973).Munkásságáról Banner Zoltán készít monográfiát, ami a Pallas-Akadémia kiadásában jelenik meg 2005-ben.1994-től tagja a Barabás Miklós Céhnek.Isten éltesse Csutak Leventét!

Bíró Gábor (Székelyudvarhely, 1955.10.10.) festő, grafikus, restaurátor. Ötgyerekes családban születik a legfiatalabbként. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végzi, itt Kiss László és Maszelka János fejlesztik a rajzkészségét. Ezután a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Victor Ciato, Paul Sima, Miklóssy Gábor és Abodi Nagy Béla növendékeként szerez diplomát 1980-ban.A főiskola elvégzése után öt évig rajztanárként dolgozik Uzonban. Ezután megy haza és a székelyudvarhelyi Művelődési Ház munkatársa, egy ideig a Székelység című folyóirat grafikai szerkesztője.Kiállításokat rendeznek a munkáiból Székelyudvarhelyen (1985, 90, 91, 92, 94, 95, 97, 00, 08, 10, 12, 15, 17), Sepsiszentgyörgyön (1984, 89), Kolozsváron (1977, 93), Gyergyószentmiklóson (1987, 06), Csíkszeredában (1989, 07) és Marosvásárhelyen (1996), továbbá az anyaországban Budapesten (1996, 19), Győrben (1997) és Székesfehérváron (2005).Munkásságát 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerik el.Isten éltesse Bíró Gábort!

Bardócz Barna (Nagybacon, 1946.10.10. – Győr, 2008.06.01.) ötvös, szobrász. Hatgyermekes uzonkai pedagógus házaspár legnagyobb gyermekeként nevelkedik fel. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában, Hunyadi László tanítványaként végzi. 1969-ben veszik fel a Magyar Iparművészeti Főiskolára és Engelsz József, Pölöskei József és Illés Gyula mesterek növendégeként 75-ben szerez diplomát.A főiskola elvégzése után szabadfoglalkozású művész, 1978-ban Győrben telepedik le, ott él és alkot haláláig. Ő készítette el a győri Széchenyi István Egyetem rektori láncát és jogarját, valamint elkészítette a korona ékszerek méretarányosan kicsinyített mását.Köztéri alkotásai láthatók Győrben a Kodály Zoltán Általános Iskolában egy rekeszzománc Kodály emlék domdormű (1980) és egy szintén rekeszzománc Ady emlék dombormű, ami 2002-óta a szinház emeleti társalgóját díszíti.Alkotásaiból Győrben (1984, 04, 13) és Budapesten (2001) rendeznek kiállítást a Vármegye Galériában.Munkásságát 2001-ben Győr Művészetéért-díjjal ismerik el.A nagybaconi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Korondi Jenő (Marosvásárhely, 1935.10.08. – Kolozsvár, 2007.06.14.) szobrász, művésztanár. Elemi iskoláit szülővárosában, a Református Kollégiumban végzi Bandi Dezső és Balaskó Nándor növendékeként, majd 1951 és 55 között a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában Izsák Márton tanítványa. Az érettségi évében veszik fel a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Mohy Sándor és Kós András mesterek tanítványaként 1961-ben szerez diplomát.A főiskola elvégzése után Kolozsváron marad és a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot tanít 1965-1990 között.Köztéri szobra nem készül az eredendően monumentális feladatok teljesítésére hivatott művésznek, mert a legtermékenyebb korszakában a román kommunista és nacionalista propaganda eszközévé degradálták a köztéri szobrászatot.Kiállításokat választott otthonában, Kolozsváron (1964, 70, 72, 91, 06) rendeznek alkotásaiból.Munkásságáról Banner Zoltán ír monográfiát, ami a Pallas-Akadémia kiadásában jelenik meg 2004-ben.Újjászervezésétől, 1994-től tagja a Barabás Miklós Céhnek.A Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra.

Fülöp Antal Andor (Kolozsvár, 1908.10.06. – Kolozsvár, 1979.12.20.) festő. Szülővárosában a Református Kollégiumban érettségizik 1925-ben, majd a Képzőművészeti Főiskolán Catul Bogdan, Aurel Ciupe és Romul Ledea növendékeként képezi magát 1929-ig. Ezt követően olaszországi tanulmányútra utazik és az Accademia della Belle Artit látogatja 1930-ig. Ekkor kénytelen hazajönni a sorkatonai szolgálatát teljesíteni.Ezután Kolozsváron él és dolgozik. 1934-ben a spanyolnátha-szövődmény következtében elveszíti bal szemének látását, majd 41-ben a jobb szeme is megbetegszik. 42-ben a szemének kezelése befejeződik és újra szinte teljes erővel tud dolgozni.Kiállításokat a munkáiból Kolozsváron (1938, 40, 46, 60, 69, 75, 78, 79) rendeznek, továbbá az alkotásai eljutnak Nagyváradra (1970) és Marosvásárhelyre (1971) is. Halála után emlékkiállítást Kolozsváron (1991) rendeznek a tiszteletére.Monográfia munkásságáról E. Szabó Ilona tollából jelenik meg a Kriterion Kiadó gondozásában 1979-ben.1941-ben felveszik a Barabás Miklós Céh tagjai közé.A Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra.(A képek a Barabás Miklós Céh honlapjáról és a Takács Galériától valók.)

Márton Árpád (Gyergyóalfalu, 1940.10.06.) festő, művésztanár.Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban végzi, ahol Incze István, Nagy Pál, Barabás István, Olariu Gheorghe és Bordi András a tanárai. 1958-ban érettségizik és ebben az évben veszik fel a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. Kádár Tibor és Miklóssy Gábor mesterek növendékeként 64-ben szerez diplomát.A főiskola elvégzése után Csíkszeredában vállal rajztanári állást. Itt él és alkot mind a mai napig. Gaál Andrással és Zöld Lajossal a gyergyószárhegyi Barátság alkotótábor alapítói.Csíkszeredában látható mozaik falai: Cantata Profana (Gaál Andrással és Pálffy Árpáddal, 1967), Művelődés (Nedel Aurellel, 1970) és a Kompozíciók (1973) valamint Gyergyószentmiklóson a Kompozíció (Gaál Andrással, 1974). Ő készíti a csíkszeredai Millenniumi templom alkápolnájának falfestményeit 2003-ban, a hajdúhadházi iskola Pusztai Madonnáját 1996-ban és a debreceni Arany Bika Szállóban látható Debreceni Madonnát 1997-ben.Gyakran kiállító művész. Kiállításokat rendeznek munkáiból Csíkszeredában (1964, 72, 80, 83, 85, 87, 90, 92, 94, 00, 09, 10, 15, 21), Székelyudvarhelyen (1973, 84, 93), Marosvásárhelyen (1994, 05, 20), Kolozsváron (1963, 80, 83), Kézdivásárhelyen (1972, 83, 17), Sepsiszentgyörgyön (2018) és Gyergyószentmiklóson (1991, 16), valamint a munkái eljutnak Budapestre (2004, 05, 18) és Debrecenbe (1991, 05, 09) is.Munkásságáról monográfia először Szatmári László tollából jelenik meg 2000-ben a Pallas-Akadémia gondozásában, majd ugyanezen kiadónál Banner Zoltán ír életmű összefoglalót 2010-ben, továbbá a 75. születésnapjára jelenik meg addigi munkásságának összegzése a Csíkszereda Kiadóhivatalnál és az Erdélyi Művészeti Központ 2018-ban monográfia-katalógus kiadvánnyal köszönti.1992-től tagja a Barabás Miklós Céhnek, 97-ben Gyergyóalfalu díszpolgárának választják. Művészetét 2004-ben Szervátiusz Jenő-díjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerik el.Gyergyóalfalunak 2003-ban ajándékozott munkái állandó kiállításon ismerhetők meg.Isten éltesse Márton Árpádot!

Nagy Albert (Torda, 1902.10.05. – Kolozsvár, 1970.02.25.) festő.Édesapja vármegyei főszámvevő, majd jó tollú újságíró, édesanyja kitűnő zenei érzékű tanító. 10 éves korában elveszíti az édesanyját és a kolozsvári rokonokhoz kerül. Középiskolai tanulmányait az Unitárius Gimnáziumban végzi. 21-ben mérnöki karra iratkozik be Budapesten. Ez idő alatt jár Réti István, Iványi Grünwald Béla és Feiksz Jenő szabad-iskolájába, valamint esti tanfolyamon jár az Iparművészeti Főiskolán Márton Ferenchez. Még az év őszén felveszik a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula és Stróbl Alajos a mesterei.A főiskolát nem fejezi be, 1926 áprilisában Firenzében tölt néhány hetet és ezután Rómában telepedik le. 31-ben hosszú hónapokig kórházban kezelik, majd felépülve tanulmányi utazásokat tesz Firenzében, Velencében és Palermóban. 37-ben Budapestre költözik, majd 41-ben hazatelepedik Kolozsvárra. 1953-tól rokkantsági, majd 62-től öregségi nyugdíjba kerül.Kiállításokat rendeznek munkáiból Rómában (1934), hazaérkezése után Bukarestben (1963, 66), Kolozsváron (1968), Marosvásárhelyen (1968), Székelyudvarhelyen (1968), Csíkszeredában (1968) és Nagyváradon (1969). Halála után Kolozsváron (1975, 21) és Sepsiszentgyörgyön (2020) tisztelegnek emlékkiállításokkal a művészete előtt.Monográfia először 1982-ben jelenik meg Gazda József tollából a Kriterion Kiadó gondozásában, majd 2010-ben rajzait adja ki a Quadro Galéria Kántor Lajos és Boros Judit méltatásával, továbbá 2020-ban készül monográfia-katalógus a sepsiszentgyörgyi emlékkiállításához szintén Gazda József tollából, az Erdélyi Művészeti Központ kiadásában. A művész írásai Rózsikaédes címmel a Dácia Kiadónál jelenik meg 1975-ben, majd két évvel később Kántor Lajos szerkesztésében Fehér folt a világ címmel látnak napvilágot írásai és levelei szintén a Kriterion Kiadó gondozásában.Munkásságát 1964-ben a Munka Érdemrend II. fokozatával, 1967-ben a Kulturális Érdemrend II. fokozatával ismerik el.A Házsongárdi temetőben, a családi sírhelyen helyezik örök nyugalomra. Hagyatékának egy részét a kolozsvári unitárius püspökség gondozza és állandó kiállítást hozott létre belőle Kolozsváron.

Kovács Zoltán (Kolozsvár, 1913.09.30. – Kolozsvár, 1999.06.30.) festő, művésztanár, a főiskolai rektor. Tizenöt éves korára teljesen árva lesz és anyai nagyanyja veszi a gondozásába. Ipari tanuló Zilahon, a Seres nyomdában három év után gépmesterként szabadul fel. A fiatal nyomdászt a festészet vonzza és beiratkozik Nagybányára a Szabad Festőiskolába, ahol 1932 és 33 között Krizsán János a mestere. 37-ben veszik fel a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára Budapestre és itt Réti István, Aba Novák Vilmos és Szőnyi István mesterek tanítványa, majd 42-ben megszakítja tanulmányait.A budapesti főiskola után két évig tanító a Dés melletti Kondorvölgyében. 1945-től Kolozsváron Szolnay Sándorral rajziskolát vezet előkészítve ezzel az intézményesített magyar művészeti oktatás újraindítását. 48-ban létrehozzák a Magyar Művészeti Intézetet, aminek rektora lesz. Az intézetet rövid időn belül megszüntetik (átalakítják) és létrehozzák belőle a kétnyelvű Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Ennek az intézetnek a tanulmányi igazgatója lesz, míg 51-ben meg nem fosztják az állásától. Ezután szabadfoglalkozású művész.Köztéri alkotásai közül az Ursus vendéglő reneszánsz kori termét díszítő hat faliképét korábban lemeszelték, az éttermet most renoválják, továbbá az egyetemi diáknegyedben, a kollégium külső falán még látható az Ifjúság című, 1971-ben készül mozaikképe. Kiállításokat rendeznek alkotásaiból Kolozsváron (1943, 46, 91) és Bukarestben (1947).Munkásságáról Murádin Jenő ír monográfiát, ami a Minerva Művelődési Egyesület kiadásában jelenik meg 1998-ban.Munkásságát 1957-ben Érdemes Művész, 1964-ben a Művészet Érdemes Mestere, 1967-ben a Kulturális Érdemrend V. fokozatával, 1968-ban az I. fokozatával és 1973-ban I. osztályú Munkaérdemrenddel ismerik el.A Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra.(A mozaik képről készült fotó Sántha Imre felvétele.)

Dienes Attila (Marosvásárhely, 1942.09.27.) szobrász, iparművész születésnapja van.Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Zene- és Képzőművészeti Líceumban, Izsák Márton növendékeként végzi. Ezután Kós András mester irányításával a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerez diplomát 1968-ban.Szellemi szabadfoglalkozású művészként dolgozik, majd 1988-ban áttelepül Magyarországra, Magyarpolányba.Köztéri alkotásai láthatók Budapesten Pongrácz Gergely (2014) és Annah Arendt (2016) mellszobrai, Veszprémben Brusznyai Árpád mellszobra (2007), Ajkán a Jubileumi Park emlékmű (2009), a Bányász család (2014) és a Csikók című térszobra (2019), Csopakon Assisi Szent Ferenc egész alakos szobra (2019), Árkoson a Totem című munkája (1975), Magyarpolányban A háborúban elesettek emlékműve (1990), és a Kitelepítettek emlékműve (2018), Balatonszárszón a Szárszó 43 című emlékműve (2000) és Ópusztaszeren I. András mellszobra (2001). Szent István mellszobrai láthatók Szombathelyen (2018), Sepsiszentkirályon (2010), Szentkirályszabadján (2000) és Királyszentistvánon (2014).Munkáiból kiállításokat rendeznek Marosvásárhelyen (1978, 85), Bukarestben (1979), Veszprémben (1990, 94, 97, 01), Budapesten (1994, 00, 04), Győrben (1998) és Szentendrén (1990), továbbá az alkotásai eljutnak a németországi Iserlohnba (1985), Nürnbergbe (1995), Drensteinfurtba (1995) és a tengeren túlra Washingtonba (1985, 91), New Yorkba (1985) valamint Atlantába (1991) is.Munkásságáról katalógus-monográfia jelenik meg Muladi Brigitta tollából 2018-ban az Erdélyi Művészeti Központ kiadásában.Művészetét 2012-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerik el. 2104-től a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja.Isten éltesse Diénes Attilát!(A fotók forrása a művész honlapja.)

Kusztos Endre (Makfalva, 1925.09.27. – Marosvásárhely, 2015.02.14.) grafikus, festő.Tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezi, ezt követően a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Jogi és Közgazdász Karán tanul. Két esztendő múltával abbahagyja az egyetemet, majd sorkatonai szolgálatát tölti le. 49-ben felveszik az akkor alakuló Magyar Művészeti Intézetbe, ami néhány év után átalakul Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolává. Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla, Andrásy Zoltán, Kovács Zoltán és Miklóssy Gábor mesterek tanítványaként 55-ben szerez diplomát.A főiskola elvégzése után hazamegy, majd 1962-től három éven keresztül az erdőszentgyörgyi múzeumban dolgozik muzeológusként. Ezt követően szabadfoglalkozású művész. Tanulmányúton jár 1961-ben a Szovjetunióban, 70-ben Magyarországon és Csehszlovákiában, 77-ben az Amerikai Egyesült Államokban.Kiállításokat szerveznek munkáiból Kolozsváron (1968, 93, 97, 98, 05, 09), Marosvásárhelyen (1969, 98, 09), Székelyudvarhelyen (1970, 08), Csíkszeredában (2009), Kézdivásárhelyen (2008) és Szovátán (1969), továbbá munkái eljutnak nem csak az anyaországba Budapestre (1972, 04, 11, 14) és Debrecenbe (1972) hanem 1977-ben a tengeren túlra New Yorkba, Los Angelesbe és Ditroidba is.Munkásságáról monográfia először Szatmári László tollából jelenik meg 2000-ben a Pallas Akadémia gondozásában, majd Székely Sebestyén Györgytől Szaggatott napló címmel a Quadro Galéria kiadásában 2009-ben, továbbá katalógus-monográfiákat ad ki kiállításához 2014-ben a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az Erdélyi Művészeti Központ is.1994-es újjáalakulásától tagja a Barabás Miklós Céhnek. 70. születésnapján Szováta díszpolgárává választják. A Magyar Művészeti Akadémiának 2005-óta a tagja. Munkásságát 2005-ben Pro Cultura Hungarica díjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerik el.Szülőfalujának, Makfalvának adományozott alkotásaiból 1976-óta állandó kiállítás látható.89 évesen közúti balesetben veszíti el az életét. Szovátán helyezik örök nyugalomra.(A portré Balázs Imre munkája.)

(ifj.) Mattis János (Brassó, 1913.09.24. – Brassó, 1988.06.18.) festő, grafikus, restaurátor és rajztananár.Művészcsaládból származik, a híres képzőművész dinasztia középső tagja. Édesapja Mattis-Teutsch János az Európa-hírű festő-, grafikus- és szobrászművész. Édesanyját korán elveszíti, mert nagyon fiatalon hal meg.Képzőművészeti tanulmányokat először 1931-től folytat Budapesten, a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, Glatz Oszkár növendékeként, majd a bukaresti Képzőművészeti Akadémián, Camil Ressu mester tanítványaként szerez diplomát 1936-ban.Az akadémia elvégzése után hazamegy Brassóba és grafikusként dolgozik, majd 1948-tól Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban régész és muzeológus 1971-ig. Szerepet vállal a háborúban szétszóródott képzőművészeti gyűjtemény újjászervezésében, és adományainak köszönhető, hogy ma a múzeum birtokában van édesapja Mattis-Teutsch János legtöbb munkája. A sepsiszentgyörgyi Népi Művészeti iskola oktatójaként jelentős a szerepe abban, hogy a városban felnevelkedik több, a művészet igazi értékeit becsülő nemzedék, akik a különböző felsőfokú művészeti intézményekben folytatott tanulmányaik végeztével visszatérnek Sepsiszentgyörgyre. 71-től nyugdíjazásáig a brassói Megyei Múzeum alkalmazottja és a Brassói Képtár létrehozója.Kiállításokat rendeznek alkotásaiból Brassóban (1966, 70, 73, 74, 77, 80, 83, 84), Sepsiszentgyörgyön (1975), Kézdivásárhelyen (1973), Csíkszeredában (1966), Székelyudvarhelyen (1968, 71) és Bukarestben (1972). Emlékkiállítással Brassóban (1989) tisztelegnek a művészete előtt.Munkásságáról Almási Tibor ír monográfiát, ami a Régió Art Kiadó gondozásában jelenik meg 2002-ben.Brassóban, a Szent Bertalan evangélikus temető családi sírjában helyezik örök nyugalomra.

Balla József (Arad, 1910.09.21. – Nagybánya, 1991.09.04.) festő .A polgári gimnáziumban érettségizik, majd felveszik a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István a mestere. A háború miatt 1944 – ben kénytelen elhagyni a főiskolát és Nagybányán telepedik le.1953 és 73 között a fém- és vegyipari kombinát díszítőművésze. Itt él és alkot a haláláig.Kiállításokat rendeznek munkáiból Nagybányán (1947, 55, 58, 69, 74, 80, 83), Marosvásárhelyen (1965), Kolozsváron (1981), Szatmárnémetiben (1981) és Bukarestben, továbbá eljutnak az alkotásai az anyaországban Nyíregyházára (1990) valamint Győrbe (1990) is. Emlékkiállítással Nagybányán (2018) tisztelegnek a művészete előtt.Munkásságáról Muhi Sándor ír monográfiát, ami Kriterion Kiadónál jelenik meg 1985-ben.Tevékenységét 1968-ban a Román Kulturális Érdemrend I. fokozatával ismerik el.Nagybányán, a református temetőben helyezik végső nyugalomra.

Incze István (Kézdivásárhely, 1905.09.21. – Marosvásárhely, 1978.08.11.) festő, művésztanár. Képzőművészeti tanulmányait a Kolozsvári Szépművészeti Főiskolában kezdi 1930-ban Aurel Ciupe mester növendékeként majd, amikor az iskola 1933-ban átköltözik Temesvárra ő Bukarestben, a Képzőművészeti Akadémián, Constantin Artachino osztályában folytatja tanulmányait és 35-ben szerez diplomát.Ezután Marosvásárhelyen telepedik le, itt él a családjával és rajztanárként dolgozik a Zene- és Képzőművészeti Líceumban egészen a nyugdíjba vonulásáig. 1937-ben tanulmányutat tesz Nyugat-Európába és eljut Párizsba is.Munkáiból halála után rendeznek egyéni kiállításokat Marosvásárhelyen (1988), Budapesten a Vármegye Galériában (1996, 04) és Kézdivásárhelyen (2005, 06, 18).1933 – tól tagja a Barabás Miklós CéhnekMarosvásárhelyen helyezik végső nyugalomra.39 olajfestményét a kézdivásárhelyi múzeumnak ajándékozza.

Szakáts Béla (Székelyudvarhely, 1938.09.19. – Temesvér, 2022.06.04.) szobrász. Református munkáscsaládban születik, édesapja géplakatos. Képzőművészeti tanulmányainak első állomása a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceum, ahol Izsák Márton tanítványaként érettségizik. Ezt követően a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kós András növendékeként 1962-ben szerez diplomát.A főiskola elvégzése után Temesváron telepedik le és 1994-ig az ottani Képzőművészeti Líceum szobrász-tanára, majd ezután a temesvári Nyugati Egyetemen, a Képzőművészeti karon docens, majd tanszékvezető professzor nyugdíjazásáig.Köztéri alkotásai láthatóak Temesváron a Célszemély (1995), Török János polgármester (2009), Székely László főépítész (2005), Ormos Zsigmond bánsági politikus (2014) és Károly Róbert királyunk (2015) mellszobrai, Kolozsváron az In memoriam 1956 (2009) és Gyergyószárhegyen a Mozgás (1978) című alkotása.Kiállításokat Temesváron (1968, 80, 87, 19) és Szegeden (1997) rendeznek a munkáiból, valamint alkotásai eljutnak az ausztriai Klagenfurtba (2011) is. 2021-ben állandó kiállítása nyílik Temesváron az Új Ezredév Református Központban.1996-tól tagja a Barabás Miklós Céhnek. Temesvár 2020-ban díszpolgárává választja.A művész földi maradványait Temesváron, az erzsébetvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra.(A fotók forrása a Barabás Miklós Céh honlapja.)

Aranyosi György (Nagyvárad, 1944.09.19.) grafikus, festő, díszlet és jelmeztervező.

Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Brassai Sámuel Unitárius Gimnáziumban majd a Művészeti Líceumban a képzőművészeti szakon végzi. A második felvételi alkalmával kerül be a Ion Anreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakára. Feszt László és Cs. Erdős Tibor mesterek tanítványaként 1970-ben szerez diplomát.

A főiskola elvégzése után szabadfoglalkozású művész, majd 1976-tól a kolozsvári Magyar Opera díszlet és jelmeztervezője. Itt 65 színdarab tervezése és felújítása viseli a keze munkáját. Ebben az időben az alkotói munkájával párhuzamosan könyv és reklámgrafikával is foglalkozik. 1990-ben áttelepül Magyarországra, Budapestre.

Kiállításokat rendeznek munkáiból Kolozsváron (1976, 82, 83), Sepsiszentgyörgyön (1977) majd áttelepülése után Budapesten (1991, 92, 95, 96, 06, 11, 13, 19) és Győrben (2003), továbbá a munkái eljutnak Nürnbergbe (1991) és Stockholmba (1992) is.

Jelenleg is Budapesten él és dolgozik.

Isten éltesse Aranyossy Györgyöt!

(A képek forrása: festomuvesz.hu/aranyossy)

Heim András (Kolozsvár, 1946.09.18. – Kolozsvár, 2020.06.01.) grafikus, festő.

Szülővárosában, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, Miklóssy Gábor növendékeként szerez diplomát 1974-ben.

A főiskola elvégzését követően négy évig rajztanár Mezőpagocsán, majd vissza tud jönni Kolozsvárra és 1990-ig nyomdász, kéziszedő az állami nyomdában. Ezt követően nyugdíjazásáig a Korunk folyóirat műszaki szerkesztője és a folyóirat legendás galériájának a szervezője.

Munkásságát elsődlegesen a kolozsváriak ismerhetik meg, itt rendeznek kiállításokat munkáiból 1976, 80, 84, 99, 01, 03, 05, 06 és 09-ben, valamint alkotásai eljutnak Nagybányára (1987) is.

A 2009-es kolozsvári gyűjteményes kiállításához a művészetét méltató katalógus a Quadro Galéria kiadásában készül. Építem a rendet címmel jelennek meg gondolataival kisért grafikái 1999-ben a Komp-Press kiadásában.

A szülővárosában helyezik örök nyugalomra.

(A fotók forrása a Barabás Miklós Céh honlapja.)

Rozsnyay Béla (Marosvásárhely, 1949.09.18. – Budapest, 2019.04.07.) szobrász, ékszertervező születésnapja van.

Szülővárosában, a Bolyai Farkas Líceumban érettségizik 1967-ben. Ezután fogtechnikusnak tanul és az itt elsajátított anyagismeretet és technológiákat a művészi pályán is hasznosítani tudja. 1988-ban Budapestre költözik, itt tíz hónapot tölt el, azután kitelepedik Dániába. 2002-ben visszajön Magyarországra, Budapestre. Itt él és dolgozik a haláláig.

Kiállításokat rendeznek a munkáiból Marosvásárhelyen (1983, 86, 12), Székelyudvarhelyen (1984), Koppenhágában (1991, 93, 95, 96), Stockholmban (1991), Osloban (1991), Helsigörben (1993), Virumban (1995), Helsingborgban (1995), Bécsben (1993, 94) és a máltai fővárosban, Valettában (2001) valamint az anyaországban Budapesten (2002, 03, 04, 11, 14, 15, 18), Szentendrén (1993), Sopronban (2003) és Pécse (2012). Emlékkiállítással Stockholmban (2019) tisztelegnek az emléke előtt.

Munkásságáról Árkossy István készít monográfiát A Nautilus fénye címmel, amit a Magyar Napló ad ki 2019-ben, de a művész már sajnos nem éli meg.

Budapesten helyezik végső nyugalomra.

P. Kovács Ferenc (Nagybánya, 1911.09.17. – Nagybánya, 1983.08.27.) festő.

Középiskolai tanulmányait Nagykárolyban, a Piarista Gimnáziumban végzi és rajztehetségét felismerve 1925 és 30 között a nyarakat már Thorma János segítségével és támogatásával a Nagybányai Szabad Festőiskolában tölti. 1930-ban felveszik Budapestre a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol a Színyei Merse Pál Társaság ösztöndíjával és alkalmi munkákkal tarja fenn magát és végzi a tanulmányait.

A főiskola befejezését követően visszamegy Nagybányára, ott él és dolgozik a haláláig. Az 1956-os magyar forradalmat követően hat évet tölt börtönben, ahonnan betegen, fél tüdejét elvesztve szabadul.

1927-től rendszeresen állít ki a nagybányai festőkolónia csoportos tárlatain. 1938-1939-ben részt vesz az erdélyi művészek budapesti tárlatán.

Nagybányán, a református temetőben helyezik végső nyugalomra.

Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912.09.16. – Kolozsvár, 1998.01.01.) keramikus, szobrász.

Nyolc gyermekes családban nő fel. A székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban érettségizik, majd a Tanítóképzőt is elvégzi 1932-ben. Itt rajztanárai, Daday Gerő és Bene József felismerik a tehetségét. A tanítóképző elvégzésé után a szülőfalujában helyettesítő tanár, majd katonai szolgálatra hívják be. A következő öt évben három kis faluban tanít.

1938-ban felveszik a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára. Itt Kisfaludi Strobl Zsigmond mester tanítványként 1942-ben szerez diplomát. A főiskola elvégzése után hazamegy és előbb Pálpatakán, a háború befejezése után újra Tarcsafalván, majd Korondon tanít. 1949 és 53 között a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola mintázás tanára, és amikor elveszíti az állását, önálló műtermet nyit Kolozsváron. Ettől kezdve szellemi szabadfoglalkozású művészként él és dolgozik a haláláig.

Leánya Benczédi Ilona (Korond, 1948.01.06.) is szobrász.

Köztéri alkotásai láthatóak Kolozsváron Dr. Janovics Jenő (1960) és Poór Lili (1970) mellszobrai a színházban, Marosvásárhelyen a Szerelmes pár, valamint a Fiatalság című kőplasztikák (1968) és Korondon a Világháborús emlékmű (1947).

Gyakran kiállító művész. Az alkotásaiból kiállításokat rendeznek Kolozsváron (1956, 70, 73, 77), Marosvásárhelyen (1946, 59, 67, 77), Székelyudvarhelyen (1946, 66, 78), Sepsiszentgyörgyön (1972, 79), Csíkszeredában (1966, 78), Nagyváradon (1957, 63), Nagybányán (1963, 77) és Bukarestben (1956, 61, 71, 72), továbbá munkái eljutnak Budapestre (1943, 71, 97) és a németországi Düsseldorfba (1974) is. Munkássága előtt emlékkiállítással tisztelegnek Csíkszeredában (1998), Székelyudvarhelyen (2011) és Kolozsváron (2012).

Művészetéről monográfia 1984-ben jelenik meg Banner Zoltán tollából a Kritérion Könyvkiadó gondozásában. Kisszobrok című kötete 1959-ben jelenik meg az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál.

Újjáalakításától, 1994-től tagja a Barabás Miklós Céhnek. Művészetét a Munka Érdemrend III. fokozatával ismerik el 1968-ban.

A Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. A szülőháza falán emléktáblát helyeztek el.

Barabás Éva (Marosvásárhely, 1943.09.15.) festő, művésztanár. Tősgyökeres vásárhelyi család tagja. Édesapja Barabás István, édesanyja Bortnyik Irén, mindketten jeles festőművészek, a város kulturális életének meghatározó személyiségei. Anyai ágon rokonság fűzi Bortnyik Sándor festőhöz is.

A Marosvásárhelyi Zene- és Művészeti Líceumban Barabás István és Izsák Márton tanítványaként érettségizik, majd még ebben az évben felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. Itt Aurel Ciupe és Szervátiusz Jenő mesterek irányításával 1968-ban szerez diplomát.

A főiskola elvégzése után hazamegy Marosvásárhelyre és a Művészeti Líceumban tanít 1990-ig. Számos tanulmányúton vesz részt. így eljut 1978-ban az akkor még kettészakított Németország keleti, majd később, 1981-ben a nyugati részébe továbbá 1983-ban Magyarországon keresztül Nyugat-Európába, amit két év múlva meg tud ismételni, de eljut Európa keleti részébe és Törökországba is.

Munkáiból kiállításokat rendeznek Marosvásárhelyen (1983, 01) és Csíkszeredában (1977), valamint az alkotásai 2017-ben eljutnak az anyaországba Budapestre és Kecskemétre továbbá a németországi Böblingenbe (1979, 81, 82) és Stuttgartba (1980, 85) is.

Pályájáról Jánosházy György ír monográfiát, ami a Mentor Kiadónál jelenik meg 2001-ben.

Az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek 1997 óta a tagja. Munkásságát a Kulturális Érdemrend Tiszti fokozatával (2004) és Szervátiusz Jenő-díjjal (2016) ismerik el.

1998-ba vonul nyugdíjba, jelenleg is Marosvásárhelyen él és alkot.

Isten éltesse Barabás Évát!

Szabó Vilmos (Sáromberke, 1942.09.15. – Zilah, 2009.04.06.) festő, művészettörténész, művészeti író.

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Zene- és Képzőművészeti Líceumban, Nagy Pál, Barabás István, Hunyadi László és Piskolti Gábor tanítványaként végzi és 1964-ben érettségizik. 70-ben veszik fel Kolozsvárra, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Tóth László és Abodi Nagy Béla növendékeként szerez diplomát 75-ben.

A főiskola elvégzését követően Zilahon telepedik le és először a Tanítóképző rajztanára, majd 2004-től a haláláig a Ioan Sima Művészeti Líceumban tanít rajzot és festészetet.

Írásait a Korunk, a Művelődés, a Romániai Magyar Szó és a Szilágyság című lapok közlik.

Köztéri alkotásai láthatóak Kolozsváron a Társadalom (1975) és Zilahon A nap és a Lányok című (mindkettő 1983) című falfestményei. Kiállításokat rendeznek a munkáiból Zilahon (1976, 81, 83, 88, 02, 04), Kolozsváron (1975, 77, 95, 97, 98, 05), Marosvásárhelyen (1968, 78, 96, 07) és Budapesten (1991, 03). Emlékkiállításokkal tisztelegnek a művészete előtt Zilahon (2010, 17) és Bukarestben (2013).

1999-óta tagja a Barabás Miklós Céhnek.

A zilahi református temetőben helyezik örök nyugalomra.

 

 

Moldován István (Kolozsvár, 1911.09.11. – Budapest, 2000.09.08.) festő, grafikus.

Szülővárosában az érettségi után a Képzőművészeti Főiskolán tanul, majd 1931-től Budapestre költözik és a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Szőnyi István mesterek növendéke. Ezzel párhuzamosan nyaranta Nagybányán is képezi magát Thorma János és Krizsán János mesterek irányításával.

1940 után, a magyar időkben rendszeresen visszajár a szülővárosába, de 44 után visszajön Budapestre. Később egy ösztöndíj jóvoltából 1948 és 50 között ismét hazamehet Erdélybe majd 50-től Budapesten, a Százados úti művésztelepen él és alkot a haláláig.

A festés mellett sokszorosított grafikákat és mozaikokat is készít.

Köztéri mozaik művei láthatók Pécsen a Pedagógiai Főiskolán (1964), Székesfehérváron a Videoton gyár Dísztermében (1970) továbbá Salgótarjánban a kórházban a Gyógynövények (1969), a Gémek (1969), a Madarak (1969), a Páva (1969) és a Halak (1969) című alkotásai. Názáretben, az Angyali üdvözlet Bazilikában a Magyarok nagyasszony című mozaikja (1969). Kiállításokat rendeznek munkáiból Budapesten (1955, 59, 62, 71, 81, 84, 86, 98), Kolozsváron (1943), Debrecenben (1966, 73), Békéscsabán (1969, 75), Egerben (1977), Veszprémben (1979) és Miskolcon (1983).

Munkásságáról Ferenczi Takács Zoltán készít monográfia-katalógust az 1984. évi kiállításához, ami az Iskola Galéria kiadásában jelenik meg.

Budapesten helyezik örök nyugalomra.

Nagy Oszkár (Magyarpécska, 1883.09.11. – Nagybánya, 1965.03.01.) festő, grafikus.A lugosi gimnáziumban érettségizik 1911-ben, majd a következő nyarat a Nagybányai Szabad Festőiskolában tölti. 1913-tól a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola hallgatója, Ferenczy Károly növendéke.Az I. világháború miatt a főiskola befejezése előtt kell megkezdeni a katonai szolgálatát, és az olasz fronton hadifogsága esik. A fogolytáborban egy kis műtermet tud kialakítani, ahol a tisztek, őrök, látogatók portréit festi meg. 1919-ben tud hazatérni Aradra és a következő évben a szolnoki művésztelepen dolgozik Fényes Adolf mellett, majd 1920-ban a kecskeméti művésztelepen képezi magát Iványi Grünwald Béla társaságában. 1920 és 22 között a román kultuszminisztérium ösztöndíjával jár Olaszországban és hazatérése után véglegesen Nagybányán telepedik le. 1922-ben Litteczky Endrével és néhány pályatársával „kis Nagybányát” próbálnak létrehozni a szomszédos Felsőbányán. A sikertelen próbálkozást később sem bocsájtják meg nekik.Felesége Mándy Laura festőművész.Kiállításokat rendeznek munkáiból Szatmárnémetiben (1922, 30), Kolozsváron (1940, 42), Temesváron (1936), Aradon (1921) és Nagyváradon (1944). Emlékkiállításokkal Kolozsváron (1980, 93), Miskolcon (1993) és Nagybányán (2019) tisztelegnek a művészete előtt.Munkásságáról Kishonthy Zsolt és Murádin Jenő készít monográfiát, ami a MissionArt galéria kiadásában jelenik meg 1993-ban.Nagybányán és Felsőbányán él és dolgozik a haláláig, de a művésztelep életében nem vesz részt.

Kasza Imre (Lövéte, 1952.09.10.) festő, grafikus, muzeológus és művészeti író .Csíkszeredában érettségizik, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, a festészet szakon szerez diplomát 1976-ban.A főiskola elvégzését követően tizenhárom évet a nagyszebeni Brucken¬thal Múzeumban dolgozik, mint muzeológus, majd 1989-ben kivándorol Svédországba.Illusztrációi jelennek meg a Lyceum c. csíkszeredai iskolai lapban, valamint a Művelődés, A Hét és a Hargita hasábjain. Művészeti írásait a Tribuna Sibiului és a Brukenthal Múzeum katalógusai közlik.Szentkeresztbányán a katolikus templom oltárképét is elkészíti. Kiállításokat Nagyszebenben (1979, 82, 83), Nagyváradon (1979), Aradon (1979), Csíkszeredában (2004), Vácon (2003), Göteborgban (2005) és Szegeden (2013) rendeznek a munkáiból.A Csak a beérés ideje biztos című kötete az Alutus Kiadónál jelenik meg 2004-ben, majd a következő évben Következmények következményei vagyunk címet viselő gondolatait saját kiadásban jelenteti meg.Svédországban, 2007-ben a kortárs képzőművészet fejlesztéséért a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesül.Isten éltesse Kasza Imrét!(A képek forrása: kaszaimre.eoldal.hu)

Szopos Sándor (Csíkszereda, 1881.09.08. – Kolozsvár, 1954.12.24.) festő, művésztanár.Csíksomlyón a Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizik, majd ebben az évben felveszik a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdébe, ahol 1904-ben szerez diplomát Székely Bertalan, Hegedűs László, Zempléni Tivadar Révész Imre és Edvi Illés Aladár mesterek irányítása mellett.A főiskola elvégzését követően egy évig önkéntes a magyar királyi 24. Honvéd gyalogezredben. Ezután hazamegy Csíkba és rajztanár először Ditróban öt évig, majd szintén öt évig Gyergyószentmiklóson az Állami Főgimnáziumban. Innen kerül Désre és az Állami Főgimnáziumban tanít 1919-ig, majd festészeti szabad iskolát létesít. Növendékei közé tartozik Dési Huber István és Piskolti Gábor is. 1926 őszén tanulmányutat tesz Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében. 1934-ben Kolozsvárra költözik és ott kap rajztanári katedrát a Piarista Főgimnáziumban. A következő évben Tóth Istvánnal társulva szabad iskolát nyit az Unitárius Kollégiumban. 1946 és 53 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára.A Szent Antarról készített oltárképe (1931) Csíksomlyón, a Kegytemplomban látható. Munkáiból kiállítások nyílnak Kolozsváron (1919, 21, 26, 29, 35, 38), Gyergyószentmiklóson (1911), Désen (1925, 27, 29), Bukarestben (1925, 28) és Budapesten (1941). Emlékkiállításokat alkotásaiból Marosvásárhelyen (1969), Csíkszeredában (1981, 06) és Kolozsváron (1972) rendeznek.Életéról monográfia Murádin Jenő tollából, a budapesti Tibera Kiadó gondozásában jelenik meg 2006-ban.A Barabás Miklós Céh tagja, munkásságát 1940-ben Corvin-koszorú elismerésben részesítik.A Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. 1999-ig Désen egy utca viseli a nevét.

Butak András (Bukarest, 1948.09.03. – Szombathely, 2021.12.04.) grafikus, festő .Művészeti tanulmányait Kolozsváron, a Ion Anreescu Képzőművészeti Főiskolán végzi, majd a diploma megszerzése után először középiskolai tanár Brassóban, ezután 1976-tól 81-ig Bukarestben tevékenykedik. 1981-ben áttelepül Magyarországra, Budapestre. Innen jár Szombathelyre, mert a Savaria Egyetemi Központ Rajz Intézetének főiskolai docense, majd tanszékének vezetője egészen a nyugdíjba vonulásáig, 2013-ig.Munkáiból kiállításokat rendeznek Kolozsváron (1972) és Bukarestben (1978), majd az áttelepülését követően Budapesten (1983, 86, 91, 92, 94, 97), Kecskeméten (1983), Pécsen (1984) és Münchenben (1998).Az intelligens papír címmel kötetet jelentet meg, ami a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában lát napvilágot 2020-ban.Munkásságát 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, majd 2003-ban Munkácsy Mihály-díjjal ismerik el.

Balaskó Nándor (Érszalacs, 1918.08.30. – Tauberbischofsheim, 1996.06.28.) szobrász, festő, grafikus és művésztanár. Középiskolai tanulmányait Zilahon, a Református Wesselényi Kollégiumban végzi és 1937-ben érettségizik. A következő évtől a bukaresti Szépművészeti Akadémia növendéke, Oscar Han tanítvány 1940-ig. Még abban az évben felveszik a budapesti Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kandó László irányítása mellett 42-ben rajztanári oklevelet szerez.A főiskola elvégzése után katonai szolgálatot teljesít, majd Érmihályfalván tanít és iskolát igazgat. 46 szeptemberétől a marosvásárhelyi református kollégium rajztanára. 49-től a Magyar Művészeti Intézet tanára, majd az intézet megszüntetése (átalakítása) után a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanít, valamint megszervezi a kerámia-üveg tanszéket, aminek ő lesz a vezetője 1970-ig.Spanyolországban először 1968-ban jár tanulmányúton majd, amikor 70-ben másodszor is elutazik, akkor már nem tér haza és a portugáliai Sintrában telepedik le. A továbbiakban itt él és dolgozik szinte a haláláig. 96-ban Németországba utazik gyógykezelésre, de az orvosok már nem tudnak segíteni rajta.Köztéri alkotása Ady Endre 1957-ben készült mellszobra Zilahon látható. Alkotásaiból kiállításokat Marosvásárhelyen (1947), Kolozsváron (1968) és Lisszabonban (1990) rendeznek, majd emlékkiállításokkal Budapesten (2002), Kolozsváron (2003) és Nagybányán tisztelegnek a művészete előtt.Életéről monográfiát „Egy lélekkel két hazában” címmel Murádin Jenő ír, ami a Tinta Kiadónál jelenik meg 2018-ban. Munkásságáról két kiadványt is sajtó alá rendezett Orbán István. Ez egyik Lélekmadarak címmel 2001-ben jelenik meg, a másik Akt címmel 2002-ben lát napvilágot, mindkettő a kolozsvári Művelődés kiadásában.Hamvait végakarata szerint a Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra. Emlékét 2001. május 15-étől szülőfalujában általános iskola őrzi.

Deák M. Ria (Székelyudvarhely, 1944.08.30.) festő, grafikus, textilművész, szcenikus. Marosvásárhelyen a Képzőművészeti Líceumban érettségizik, majd ezután Bukarestben szerez belsőépítész diplomát.A főiskola elvégzését követően, 1969-től a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban díszletfestőként, majd szcenikusként dolgozik egészen nyugdíjazásáig.Férje Deák Barna (Kovászna, 1943.04.16.) festő, grafikus és díszlettervező.Kiállításokat rendeznek munkáiból Székelyudvarhelyen (’970, 87, 92), Sepsiszentgyörgyön (1969, 72, 76, 94, 17), Kézdivásárhelyen (1977, 88, 21), Brassóban (1988) és Kovásznán (2011) valamint alkotásai eljutnak az anyaországba Budapestre (1991, 18), Sárospatakra (1997) és Békéscsabára (2013) is.Munkásságáról Kányádi Iréne készít a sepsiszentgyörgyi kiállításához monográfia-katalógust, ami az Erdélyi Művészeti Központ kiadásában jelenik meg 2017-ben.1999-től tagja a Barabás Miklós Céhnek.Isten éltesse Deák M. Riát!(A portré forrása a Barabás Miklós Céh honlapja.)

Vetró Artúr (Temesvár, 1919.08.30. – Kolozsvár, 1992.02.25.) szobrász, művésztanár. Középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban végzi Temesváron, majd az érettségit követően, 1938-tól a Szépművészeti Iskolában tanul Romulus Ladea, Podlipny Gyula és Catul Bogdan növendékeként. 1940 és 44 között Budapesten a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludi Strobl Zsigmond, Sidló Ferenc és Szőnyi István mesterek hallgatójaként gyarapítsa a tudását.A főiskola elvégzése után visszatér Temesvárra és elkezd tanítani a Szépművészeti Technikumban. 1948-ban részt vesz a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet létrehozásában, majd annak megszüntetését (átalakítását) követően a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára, a szobrászati tanszék vezetője és 1959-től 68-ig a dékánja is egészen 83-ban történő nyugállományba vonulásáig.Köztéri alkotásai láthatóak Kolozsváron George Cosbuc (1963) és Bólyai János (1973) mellszobrai, Nagyváradon Ady Endre mellszobra (1957), Bukarestben Vasile Roaita mellszobra (1958), Sepsiszentgyörgyön az Integető lány (1976) egész alakos szobra, valamint Csíkszeredában Nagy Imre mellszobra (1997). Kiszabadításra vár az aradi múzeumi raktárból Kossuth és Balcescu (1960) egész alakos szoborpárja.Életében egyetlen önálló tárlata sem volt. Nyugdíjazása után öt évvel, a fiával együtt állít ki a kézdivásárhelyi múzeumban (1989). Halála után számos emlékkiállítást rendeznek munkáiból Kolozsváron (1992, 95, 98, 99, 02, 09), Sepsiszentgyörgyön (2001, 21), Kézdivásárhelyen (2000, 09), Csíkszeredában (2007) és Temesváron (2003).Munkásságáról kiállításához kapcsolódó monográfia-katalógust jelenik meg Kolozsváron a Quadró Galéria kiadásában, valamint az Erdélyi Művészeti Központ gondozásában 2021-ben. Jelzések a művészet útvesztőiben címmel írásai az IDEA Kiadó gondozásában látnak napvilágot 2016-ban.A legismertebb tanítványai közé tartoznak: Hunyadi László, a fia Vetró András, Miholcsa József, Dienes Attila és Vargha Mihály.A Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra.(A portré Nagy Imre alkotása.)

Beczásy Antal (Marosvásárhely, 1938.08.28. – Budapest, 2007.01.01.) festő. Középiskolai tanulmányait már a csíkszeredai gimnáziumban végzi. 1958-tól a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes táncosa. 1960-tól Kolozsváron a Pedagógiai Főiskola rajztanár szakos hallgatója. 62-től a csíkszeredai Olt Kisipari Szövetkezet kerámiarészlegén dolgozik, majd 63-tól a marosvásárhelyi bábszínház díszlettervezője. 64-ben kerül a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Andrássy Zoltán, Bălău Mircea és Mohy Sándor a mesterei.1990-ben a családjával áttelepül Magyarországra, Budapestre, de a szíve visszahúzza és az esztendők felét ezután is Csíkban tölti.Kiállításokat Csíkszeredában (1970), Kézdivásárhelyen (1975), Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen (1976), Kolozsváron, Bukarestben (1977) és Aradon (1984) rendeznek a munkáiból majd a Ceausescu rendszer bukása után alkotásai eljutnak Budapestre (1997, 99, 01) valamint Münchenbe (1997) és Kölnbe (1999) is. Tisztelői és tanítványai halála után Csíkszeredában (2007, 11, 17) szerveznek emlékkiállításokat. Az egyik legjelentősebb alkotása, az „Urunk színeváltozása” a Csíkrákos melletti Vacsárcsi templomának oltárképe.Budapesten hal meg és a csíkcsobotfalvi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Gy. Szabó Béla (Gyulafehérvár, 1905.08.26. – Kolozsvár, 1985.11.30.) grafikus, festő. Székelyföldi vasutas család hetedik gyermekeként születik. Elemi és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végzi, majd Budapesten a Műszaki Egyetemen szerez általános gépészmérnöki diplomát 1927-ben.Az egyetem elvégzését követően nem kap munkát, ezért hazaköltözik a szüleihez. A következő három évet, melyet a katonaság is megszakít, szüntelen rajzolással tölti. 1931-ben telepedik le Kolozsváron, mert itt alkalmazzák tervezőként az Energia Villamossági Gépgyárban. Kós Károly a rajzait meglátva, ajánlja neki, hogy a fametszéssel próbálkozzék.1936-tól kezdődően tovább kepézi magát a Budapesten a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, ahol Varga Nándor Lajos a mestere. Ezt követően tudását Itáliában, Dalmáciában, Bulgáriában és Görögországban tanulmányútjain fejleszti.Rendkívül termékeny és ebből következően gyakran kiállító művész. Munkáiból kiállításokat rendeznek Kolozsváron (1934, 37, 40, 42, 60, 65, 69, 70, 75, 76, 78), Marosvásárhelyen (1954, 67, 72), Nagyváradon (1961, 62, 66), Sepsiszentgyörgyön (1962, 65, 73), Brassóban (1962, 65, 75), Csíkszeredában (1964, 65, 77), Gyergyószentmiklóson (1963, 66, 77), Székelyudvarhelyen (1966, 74), Kézdivásárhelyen (1973), Nagybányán (1961), Aradon (1970) és Bukarestben (1954) valamint az anyaországban Budapesten (1948, 65, 66, 71, 74), Debrecenben (1965, 69, 72), Miskolcon (1973), Székesfehérváron (1975) és Veszprémben (1977) továbbá Európa számos városában, így Liegében (1957, 59, 66), Brüsszelben (1957, 59), Antwerpenben (1958), Bruggeben (1972), Genovában (1965), Bécsben (1969), Hannoverben (1980), Moszkvában (1959), Szentpéterváron (1959), Rigában (1959), de alkotásai eljutnak a tengeren túlra is New Yorkba (1959, 76), Portlandba (1967), Pitsburghba és Columbiába (1977), Ottawába és Torontóba (1978) valamint Ciudad de Mexicoba (1960, 73) is.Művészetéről Murádin Jenő ír monográfiát, ami a Kriterion Kiadó gondozásában jelenik meg 1980-ban. Metszeteiből kilenc önálló album készül. Hét könyvet lát el illusztrációival.1941-től tagja a Barabás Miklós Céhnek. A Román Népköztársaság Állami Díja (1952), a Munkaérdemrend III. fokozata (1954), a Román Népköztársaság Érdemes Mestere (1957) valamint a Kulturális Érdemérem IV. (1967) és a III. fokozata (1968) elismerésekben részesül.Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.Rendkívül gazdag életműve mintegy 15 000 szén- és tusrajzból, 1500 fametszetből, közel 200 olajképből és csaknem 1300 pasztellrajzból áll. Alkotásait a kolozsvári Gy. Szabó gyűjtemény, a szanki Gy. Szabó Emlékház, valamint több erdélyi és külföldi múzeum őrzi.

Mund Hugó (Szentmargita, 1892.08.25. – Buenos Aires, 1961.11.01.) festő. Kolozsváron érettségizik és ezután felvételt nyer a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára és Ferenczy Károly növendékeként 1916-ban szerez diplomát.Már a főiskolai évei alatt is látogatja a Nagybányai Szabad Festőiskolát. 1916-ban feleségül veszi Dömötör Gizella festőművészt és együtt vesznek részt a művésztelep életében. 1920-ban feltehetően politikai állásfoglalásai miatt a feleségével Nagyváradra költöznek és a püspöki rezidencián kapnak műtermet. A nyarakat továbbra is Nagybányán töltik, majd 24-ben a művésztelepre költöznek. 1931-ben kitelepülnek Dél-Amerikába, rövidebb uruguayi tartózkodás után Buenos Airesben telepednek le. Itt egyetemi könyvtárosként dolgozik, él és alkot a haláláig.Kiállításokat rendeznek munkáiból Nagyváradon (1921, 22, 27, 30), Kolozsváron (1922), Marosvásárhelyen (1922), Aradon (1930), Szatmárnémetiben (1930) és Beregszászon (1930), majd az új hazában Montevideoban (1932) valamint Buenos Airesben (1932, 35, 45, 52, 53). Emlékkiállításokkal tisztelegnek a művészete előtt Buenos Airesben (1968), Budapesten (1996) és Miskolcon (1996).A Mund házaspár művészetéről Bajkay Éva és Murádin Jenő készített monográfiát, ami a MissionArt Galéria gondozásában jelent meg 1996-ban.Szülőhelyétől távol, Buenos Airesben alussza örök álmát.

Koszti István (Marosvásárhely, 1961.08.24.) festő, grafikus, szobrász, rajztanár. A családja a 70-es években Csíkszeredába költözik, és így ő a Márton Áron Főgimnáziumban érettségizik. Ezután Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, a grafika szakon Feszt László, Ioan Horváth Bugnariu és Nica Ioachim növendékeként szerez diplomát 1985-ben.A főiskola befejezését követően Csíkszeredába a kultúrházhoz, majd a megyei turisztikai hivatalhoz a reklámosztályra kerül, ezt követően pedig a Zene- és Képzőművészeti Líceumban tanít.Köztéri szobrokat először Nagy Ödönnel közösen készítenek Alsópáhokon Szent Flórián (1991), Kerkabarabáson Szent István (2001) és Kálócfán a szoborparkban Imre herceg (2000), Szent István (2000), Gizella (2000), Szent Kristóf (2000) és Szent Flórián (2000) továbbá Csíkszentkirályban Szent István (2001) egész alakos szobrait. Ezután Pórszombaton Szent István (2005) és Tornyiszentmiklóson Szent Kristóf (2006) egész alakos szobrait faragja ki, Szóládon a Nezde-hegyen, a Kupa-Koppány vezér Emlékparkban a Babba Mária, a Koppány, Karaul, a Magyar Táltos, Attila hun nagykirály, a Nimród király, Hunor, Magor egész alakos szobrait készíti el valamint Pórszombaton a Bajor Gizella (2008), Sepsiszentgyörgyön a Szűz Mária Irgalmasság Anyja (2016), Szilvágyon a Szűz Mária (2017) és Gellénházán a Szent Donát egész alakos szobrai állnak.Kiállításokat Csíkszeredában (1995, 02, 13), Kolozsváron (1991, 94), Gyergyószentmiklóson (1986), Székelyudvarhelyen (1987) és Budapesten (2008, 11) rendeznek a munkáiból.Isten éltesse Koszti Istvánt!

Az összes reakció:47Edit Kulcsar és további 46 ember

Bánhidi Andor (Szatmárnémeti, 1910.08.24. – Budapest, 1964.09.25.) festő, grafikus születésnapja van.Művészeti tanulmányokat 1929 és 35 között folytat a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, Vaszary János, Bosznay István és Varga Nándor Lajos növendékeként szerez diplomát.A főiskola elvégzését követően a budapesti Wander gyógyszergyár grafikusa, majd idegenforgalmi plakátokat tervez. A II. világháborúban hadifogságba esik. Hazatérése után a Magyar Dolgozók Pártjánál a dekorációs osztályon dolgozik és politikai plakátokat tervez. 1952 és 57 között a Honvéd Stúdióban festő, majd 58-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai tanszékének vezetője a haláláig.Munkásságát 1952-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerik el.Budapesten a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra.

Veress Pál (Sepsiszentgyörgy, 1929.08.23. – Kolozsvár, 2002.10.11.) festő, grafikus. Felsőfokú tanulmányait 1948-ban Bukarestben kezdi a Nicolae Grigoriescu Képzőművészeti Főiskolán tanul két évet Nicolae Darascu és Ioan Marsic növendékeként, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Főiskolán 1950 és 54 között fejezi be Miklóssy Gábor és Cs. Erdős Tibor mesterek irányításával.Tanulmányai befejezését követően a főiskolán marad és ott tanít az 1990-es nyugdíjazásáig.Munkáiból kiállításokat rendeznek Kolozsváron (1962, 66, 70, 74, 75, 78, 92, 96, 97, 02), Csíkszeredában (1966), Sepsiszentgyörgyön (1966), Kézdivásárhelyen (1966), Székelyudvarhelyen (1967), Gyergyószentmiklóson (1967), Marosvásárhelyen (1980) és Nagyváradon (1974) továbbá eljutnak az alkotásai Budapestre (1989, 90) is. Halála után emlékkiállításokkal tisztelegnek a művészete előtt Budapesten (2003) és Kolozsváron (2007).1993-tól tagja és titkára az újjászerveződött Barabás Miklós Céhnek.A Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra.(A képek forrása a gundisch.de honlap)

Erőss István (Csíkkarcfalva, 1964.08.20.) grafikus, egyetemi tanár. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végzi, és 1983-ban érettségizik a Zene- és Képzőművészeti Líceumban. 1989-ben áttelepül Magyarországra, Budapesten él. Előbb a Bécsi Képzőművészeti Akadémián tanul tovább, majd Hágában a Királyi Akadémián folytatja művészeti tanulmányait és a Magyar Képzőművészeti Főiskolán György Csaba, Kőnig Róbert és Kocsis Imre növendékeként szerez diplomát 1995-ben, majd mester fokozatot 1996-ban.2003-tól óraadó tanár a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, 2008-tól tanszékvezető az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékén. 2021-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.Kiállításokat rendeznek a munkáiból Budapesten (1994, 98, 00, 06, 07, 08, 15), Miskolcon (1998), Csíkszeredában (2001, 04, 12), Kassán (2004), Kolozsváron (2011), Egerben (2009), Pécsen (2009) és Nagyváradon (2010) valamint alkotásai eljutnak Hamburgba (1999), Grazba (2003), Skopjéba (2018) és Tokióba (2010) is.Természetművészet című kötete 2011-ben jelenik meg a Líceum kiadó gondozásában, majd ezt követően a Test a tájban című írása is napvilágot lát.Munkásságát 2012-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerik el és ebben az évben lesz Incshon város (Dél-Korea) díszpolgára.Isten éltesse Erőss Istvánt!

Paulovics László (Szatmárnémeti, 1937.08.15. ) festô, grafikus, díszlettervezô. Középiskolai tanulmányait Nagybányán, a Mûvészeti Középiskolában kezdi 1951-ben, de az iskola megszûnése miatt Marosvásárhelyen érettségizik. 1955-ben felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Cs. Erdôs Tibor, Kádár Tibor és Andrásy Zoltán mesterek irányításával szerez diplomát 61-ben.A fôiskola elvégzése után elôbb a Nagybányai Drámai Színház, majd a Szatmári Állami Magyar Színház díszlettervezôje. Húsz év alatt több mint száz elôadáshoz készít díszletet és hatvanöthöz jelmezeket. 1985-ben kivándorol Németországba, Iserlhonba és ekkortól szabadfoglalkoozású mûvész. 1997-ben Szentendrére költözik, azóta ott él és alkot.Erdély szinte minden mûvészetszeretô városában kiállít, így Kolozsváron (1964, 69, 74, 76, 81, 82, 04, 17), Marosvásárhelyen (1964, 77, 11), Sepsiszentgyörgyön (1972, 18), Kézdivásárhelyen (1972), Csíkszeredában (1973), továbbá Nagybányán (1964, 74, 78, 82), Nagyváradon (1964, 67, 74, 78), Temesváron (1973), Aradon (1973) és Bukarestben (1965, 70, 76) valamint eljutnak munkái Budapestre (2000, 02, 09, 12, 18), Debrecenbe (1989), Sopronba (2002), Egerbe (2006), Szentendrére (2019) és a németországi Iserlhonba (1985, 97), Barendorfba (1994, 99) is.Munkásságáról monográfia elôször Kántor Lajos tollából jelenik meg 1983-ban a Kriterion gondozásában, majd magánkiadásban, 2000-ben és az Erdélyi Mûvészeti Kozpontnál Szepes Héditôl, 2018-ban.Isten éltesse Paulovics Lászlót!

Gergely István (Csíkkozmás, 1939.08.14. – Kolozsvár, 2008.03.13.) szobrász. Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és képzőművészeti Líceumban kezdi és Izsák Márton tanítványaként érettségizik 1958-ban. Még ebben az évben felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán a szobrász szakra, ahol Vetró Artúr, Kós András és Balaskó Nándor mesterek irányításával szerez diplomát 1964-ben.A főiskola elvégzése után Kolozsváron él és 1964-től középiskolai rajztanár 1990-ig. Pályafutása alatt, 1972-től a magyar történelem és a művelődéstörténet legnagyobbjait plaketteken örökíti meg.Köztéri alkotásai láthatók Kolozsváron az Apáczai Csere Jánosról készült magas dombormű (1975) és Báthory István mellszobra (2001), Csernátonban Bod Péter (1973) és Végh Antal (1974) mellszobrai, Sepsiszentgyörgyön Gábor Áron mellszobra (1985), Baróton Benedek Elek egész alakos szobra (2019), Nagyváradon Lórántffy Zsuzsanna egész alakos szobra (1996) és a Millenniumi emlékoszlop (2000) valamint Komádiban Bocskai István egész alakos szobra (2005).Kiállításokat a munkáiból Kolozsváron (1964, 74, 76, 03), Szatmárnémetiben (1965, 75), Bukarestben (1966, 76) és Csíkszeredában (1996) rendeznek. Emlékkiállításokkal Nagyváradon (2009) és Sepsiszentgyörgyön (2022) tisztelegnek a művészete előtt.Pályafutásáról monográfia először Banner Zoltán tollából jelenik meg a Műterem sorozatban, 2003-ban a Pallas-Akadémia gondozásában, majd a sepsiszentgyörgyi emlékkiállításához készül Deák Ferenc Lóránd tollából katalógus-monográfia az Erdélyi Művészeti Központ kiadásában 2022-ben.Az 1994. évi újjá szerveződésétől tagja a Barabás Miklós Céhnek. Munkásságát Szolnay Sándor-díjjal (1996) és a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje (2008) kitüntetésekkel ismerik el.Kolozsváron a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Mattis Teutsch János (Brassó, 1884.08.13. – Brassó, 1960.03.17.) festő, szobrász és grafikus.

Édesapja háromszéki székely, édesanyja Brassó környéki elmagyarosodott szász családból származik. A családfő korai halála után az özvegy a brassói Friedrich-Karl Teutschhoz megy feleségül.

Brassóban az Állami Faipari Szakiskolában tanul 1897 és 19001 között, majd Budapesten a Magyar Királyi Iparművészeti Főiskolán tölt el 2 tanévet. Ezt követően Münchenben, a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémia szobrász tagozatára jár, ahol Wilhelm Rümann és Balthasar Schmitt a mesterei, majd Párizsban él és tanul további 3 évet.

1909-ben visszatér a brassói alma materhez és a Faipari Szakiskola tanára lesz. Később Budapesten kapcsolatba kerül Kassák Lajossal és termékeny együttműködést alakítanak ki a Ma című irodalmi és művészeti folyóirat égisze alatt. 1919-ben végleg hazatér Brassóba. 1928 és 31 között nyaranta a nagybányai művésztelepen dolgozik. 1937 és 45 között még közös kiállításokon sem láthatóak a művei. Ekkor érlelődnek a stílusváltása jegyében, a soha meg nem valósult freskótervei és alakulnak tovább a művészet társadalmi szerepéről újrafogalmazódó gondolatai. 1944 októberében művészeti egyesületet hoz létre szülővárosában, és azt 49-ig maga irányítja. Keserű csalódás a várakozásaitól jelentősen eltérő társadalmi berendezkedés kialakulása és ez visszatartja a közélettől. Csak a halála előtt néhány évvel, 1957-től vállal ismét közszereplést.

Jelentősebb kiállításokat rendeznek alkotásaiból Budapesten (1917, 18, 29), a szülővárosában Brassóban (1919, 21, 25, 29, 30, 33, 47), Bukarestben (1920, 32, 57) és Kolozsváron (1919), de munkái eljutnak Berlinbe (1918, 21, 28), Bécsbe (1918) és Párizsba (1925) is. Halála után emlékkiállításokat Budapesten (1999, 01), Bukarestben (1971), Berlinben (2002), Los Angelesben (2002) és Londonban (2004) rendeznek.

Életéről először Banner Zoltán ír monográfiát 1972-ben, ami a Kriterion kiadásában jelenik meg, majd a Jurecskó-Kishont-Tímár szerző hármas ír 2001-ben a Der Blue Reiter társasággal való kapcsolatáról az MNG kiadásában, ezt Jurecskó összegzése követi 2015-ben az MNG és a Kossuth Kiadó gondozásában, 2015-ben, majd Almási Tibor tollából jelenik meg életének második szakaszát összegző tanulmány a Tinta Kiadótól 2019-ben.

Brassóban hunyt el, és itt helyezik végső nyugalomra. A nevét képzőművészeti középiskola viseli.

 

Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906.08.13. – Budapest, 1990.01.27.) szobrász, grafikus, éremművész, főiskolai tanár .Családja a román betörés elől Győrbe menekül, majd 22-ben végleg úgy döntenek, hogy a városban telepednek le. A gimnáziumi tanulmányait félbeszakítva apja műhelyében aranyműves, vésnök tanulónak áll be és 34-ben kap segédlevelet. 1925-ben kiállítja rajzait, 1927-től rézkarcokat is készít mert festőnek készül.A sikertelen főiskolai felvételije után Firenzében tölt öt hónapot, majd a következő évben felveszik a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Glatz Oszkár tanítványa. Félév után otthagyja a főiskolát és újra Olaszországba, majd Dél-Franciaországba utazik. 1933-ban készíti el az első szobrát, 34-ben végleg felhagy a festészettel. Előbb Bécsbe, majd Erdélybe tesz nagyobb utazást, de 1940-ig a vésnöki munkából él.1945-ben Budapestre költözik, de a nyarakat rendszeresen Tihanyban tölti. A következő évtől közel 15 éven át az Iparművészeti Főiskola tanára, de 1960-ban eltávolítják a főiskoláról. 1981 – 86 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára.Rajzaival és rézkarcaival több száz könyvet illusztrál. Éremkészítéssel is foglalkozik, sok neves kortársát és történelmi személyeket örökít meg. Érmeinek száma meghaladja a négyszázat.Köztéri alkotásai láthatók Budapesten Szent Ferenc egész alakos kutja (1947), a Bimbó díszkút (1968), a négy evangélistát megjelenítő domborművei (1977), Barabás Miklós mellszobra (1972), Luther Márton portrédomborműve (1983), a 0 kilométerkő térplasztikája (1975), Győrben a Szent Imre oltár domborművei (1943), Phőnix térszobra szökőkúttal (1962), a Primavera (1979) valamint az Aphrodité születése (1982) egész alakos szobrai, a Bartók Béla emlékkő (1979), Tihanyban a Primavera egész alakos (1978) és a Tihanyi echo (1986) bronz szobrai és a Gömböt tartó nőalak domborműve (2013), Pécsen Petőfi Sándor (1949) és Janus Pannonius (1972) egész alakos szobrai, Békéscsabán Munkácsy Mihály (1959) valamint József Attila (1975) mellszobrai, a Múzsa című (1981) egész alakos alkotása, Miskolcon Szabó Lőrinc fejszobra (1980), Balatonfüreden a Balatoni szél (1960), Siófokon a Balatoni napfény (1960) című egész alakos alkotásai, Szombathelyen Kodály Zoltán (1974), Nagycenken Széchenyi István (1977), Debrecenben Tóth Árpád (1977), Kecskeméten Kodály Zoltán (1978) mellszobrai, Egerben Pyrker János érsek portrédomborműve (1987) továbbá Petőfi Sándor 150. születésnapjára készült portrédombormű látható az emlékkönyvtárak falán Sándorfalván, Sarudon, Aggteleken, Bicskén, Dunaszekcsőn, Makláron, Váncsodon, Balatonlellén, Sárszentlőrincen, Berkesden, Tökön, Gelsén, Ásotthalmon és Debrecenben. Kiállításokat rendeznek alkotásaiból Budapesten (1941, 43, 57, 61, 68, 76, 86) és Tihanyban (1965, 76) továbbá eljutnak munkái Linzbe (1964), Velencébe (1966), Rómába (1966), Zürichbe (1966), Grazba (1966) és Locarnoba (1966) valamint halála után a grafikáiból rendeznek kiállítást Pécsen (1992) és a 110. születésnapját budapesti vernisszázzsal köszöntik, továbbá 2020-ban a Budapesten láthatók a könyvillusztrációi, metszetei és érmei. Munkásságáról először László Gyula készít monográfiát, ami a Corvina Kiadónál jelenik meg, majd tíz évvel később L. Kovásznai Viktória tollából készül és a Képzőművészeti Kiadónál lát napvilágot. A toronyból című tanulmánykötete a Szépirodalmi Kiadónál jelenik meg 1979-ben, majd a Visszanéztem félutamból című írása először a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában jelenik meg 1975-ben, majd a második kiadása a Széchenyi Kiadó Kft-nél 1989-ben.Művészetét Munkácsy Mihály-díjjal (1954), Érdemes művész kitűntetéssel (1967), Kossuth-díjjal (1957), a Munka Érdemrend arany fokozatával (1971), továbbá Kiváló művész (1972) címmel ismerik el. 1979-óta Győr város díszpolgára. Halála után, 1997-ben Magyar Örökség díjban részesül. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra. Győrnek adományozott munkáiból múzeum nyílik 1979-ben. Alkotóhelye közelében állandó kiállítása nyílik Tihanyban.

Jakobovits Miklós (Kolozsvár, 1936.08.09. – Nagyvárad, 2012.12.16.) festô, muzeológus, mûvészeti író. Örmény-katolikus családban születik, Jakobovits Mihály díszletfestô és Jakobovits Margit gyermekeként. Mûvészeti tanulmányait Marosvásárhelyen, a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban kezdi 1950-ben Barabás István és Piskolti Gábor tanítványaként. Az érettségit követôen Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, Kádár Tibor és Miklóssy Gábor mesterek irányításával folytatja és szerez diplomát 1959-ben.A fôiskola elvégzése után Nagyváradon telepedik le, 1961 és 63 között az Állami Szinház magyar tagozatának díszlettervezôje, majd ezt követôen középiskolában tanít rajzot. 1965-tôl a Kôrös-vidéki Múzeum képzômûvészeti részlegének a munkatársa majd fômuzeológusa 1997-ig és résztvesz a nagyváradi Egyházmûvészeti Barokk Képtár létrehozásában.Jelentôsebb köztéri alkotásai láthatóak Turnu-Severinben (Bachanália, falfreskó, 1973.) és a Nagyvárad közeli Félix-fürdôn (Moduláris -térelválasztó elemek-, 1975.). Rendszeresen állít ki választott otthonában Nagyváradon (1965, 67, 70, 79, 00, 07, 10, 11) továbbá Budapesten (1999, 07, 08, 11, 12), de munkái eljutnak Kolozsvárra (1977, 79, 97), Sepsiszentgyörgyre (1973, 08), Bukarestbe (1973), Utrechtbe (1981), Hamburgba (1984) és Párizsba (1986) is. Alkotásaiból emlékkiállításokat Nagyváradon (2013), Sepsiszentgyörgyön (2016) és Budapesten (2017) rendeznek.Munkásságáról monográfia a Mûterem sorozat keretében, Józsa István tollából, a Pallas-Akadémia gondozásában, 2007-ben jelenik meg. Írásai “A színek üzenete” a Kriterion gondozásában, 1987-ben, “Reflexiók” a Piremon kiadásában, 1990-ben, a “Néro papírmaséból” a Piremon gondozásában, 1991-ben, az erdélyi mûvészetrôl írott gondolatai a Literátus Kiadónál, 1992-ben jelennek meg. Részt vesz a Barabás Miklós Céh újjászervezésében, 1993 és 96 között az alelnöke- továbbá 1997 és 12 között az elnökeként tevékenykedik. 2004-tôl a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja. Munkásságát a Kultúrális Érdemrend (1974), Szolnay Sándor-díj (1994), Munkácsy Mihály-díj (2003) és a Magyar Érdemrend Középkeresztje (2012) kitûntetésekkel ismerik el.Halála után tisztelôi létrehozzák az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaságot, akik 2013-tól a nevét viselô dîjat hoznak létre és ítélnek oda azóta minden esztendôben.

Incze Ferenc (Gyergyószentmiklós, 1910.08.05. – Kolozsvár, 1988.08.21.) festő.

Gyermekkorában Nagyszebenben nevelkedik és ott is érettségizik. Ezt követôen 1929 és 33 között Budapesten, az Iparmûvészeti Iskolában tanul Haranghy Jenő, Stein János és Simai Imre tanárok irányításával, majd Bécsben a Képzômûvészeti Akadémián fejleszti tovább a tudását a következô esztendôben.

1939-ben Kolozsváron telepedik le és ott él haláláig. 1954-ben kizárják a Képzômûvészeti Szövetségbôl. 1973-ban az egyik alkotásával elnyeri a Párizsi Szalon ezüstérmét, és ekkor a Francia Képzômûvészek Társaságának örökös tagjává választják. Szülôhazája elismerése nélkül éli le az életét.

Életében otthon csak Kolozsváron (1941, 43, 73, 82, 87, 88)rendeznek kiállításokat munkáiból, de alkotásai eljutnak Amszterdamba (1978), Utrechtbe (1978) és Hoornba (1978). Munkássága csak halála után kap érdemi figyelmet, születésének 100. évfordulóján rendeznek nagyszabású életmû kiállítást Kolozsváron, ezt megelôzôen emlékkiállításokkal tisztelegnek mûvészete elôtt Székelyudvarhelyen (1998), Nagyváradon (1999) és Kolozsváron (2008).

Munkásságáról Székely Sebestyén György jelentet meg monográfiát születésének 100. évfordulóján a Komp-Press Kiadó gondozásában.

Kolozsváron a Házsongárdi temetôben helyezik végsô nyugalomra. Hagyatékának jelentôs része a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban látható.

Hajdu Etienne (Torda, 1907.08.02. – Bagneux, 1996.03.25.) szobrász, grafikus.Édesapja állatorvos, édesanyját korán elveszíti. Bár Erdélyben születik, de már 16 évesen Budapesten, az újpesti faipari szakiskolába jár.1926-tól már Bécsben a Kunstgewerbeschuléban tanul 3 hónapot, majd Párizsban folytatja képzômûvészeti tanulmányait az Académie de la Grande Chaumiére-en, Bourdelle tanítványaként hat hónapig aktrajzolást tanul, majd 1928-ban beiratkozik az Ecole des Arts Décoratifs-ba, Paul Niclausse mûhelyébe. A tanulás mellett dolgoznia kell, ablaktisztítással, ólimkatona-festéssel, textilminták rajzolásával keresi a kenyerét. 1930-ban megkapja a francia állampolgárságot és bevonul katonának. Leszerelése után kôfaragóként dolgozik, majd bejárja Európát. A II. világháború idején a Pireneusokban egy márványbányában dolgozik és részt vesz a francia ellenállásban. 1945 után a francia és a nemzetközi mûvészeti élet tevékeny résztvevôje. 1955-ben meghívást kap New Yorkba és a mûvészeti sikerei számos amerikai kiállítást eredményeznek. A Párizs melletti Bagneuxban él és dolgozik a haláláig.Köztéri szobrai láthatók Párizsban a Claustra (1966), az Oszlop és bronzkapuk az M és Mme könyvtárnál (1967), Dombormû gipszbôl és fából a Kongresszusi Központnál (1973) és a Víznyomok címû alumínium féldombormû az UNESCO székháznál (1995) továbbá Marseille-Veyreben egy vörösréz relief (1953), Sankt Gallenben a Víznyomok címû ólom relief (1963), Essonban egy nonfiguratív cement féldombormû (1966), Dijonban egy Vizimedence bronzszoborral az Agrártudományi Egyetem udvarán (1966), Grenobleban az Atomvirág címû bronz szökôkút az Új Városházán (1967), Nizzában egy absztrakt alumínium térplasztika az Orvostudományi Egyetemen (1970), Lilleben Hommage a Luis Pasteur címmel kút- és szoborkompozíció (1971), Kerguehennecben Hét oszlop Mallarméban címû bronz kompozíció (1971) valamint Saint-Flourban Georges Pompidou emlékmûve (1975).Kiállításokat rendeznek munkáiból Párizsban (1939, 46, 48, 52, 57, 65, 68, 73, 79, 81, 82, 87), Touluoseban (1970), Begneuxban (1967), Nancyban (1973), Metzben (1973), Maconban (1975), Bordeauxban (1978, 79), Dijonban (1978) és Reimsben (1983) valamint Báselben (1956), Bernben (1957), Brüsszelben (1971, 74), Dortmundban (1961, 72), Hannoverben (1961), Leverkusenben (1961), Mannheimben (1961), Kölnben (1965), Milánóban (1972), Lisszabonban (1974), Budapesten (1978, 89), Kolozsváron (1979) és Bukarestben (1979), továbbá alkotásai eljutnak a tengeren túlra New Yorkba (1958, 59, 62, 69), Washingtonba (1964), Chicagóba (1963) és Cincinatiba (1961) is.Munkásságáról Kurucz Gyula állít össze monográfiát, ami a Corvina Kiadónál jelenik meg 1989-ben.Mûvészetét 1993-ban francia Becsületrenddel, majd 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerik el.A Párizs melletti Begnauxban helyezik végsô nyugalomra.

Incze Ferenc (Gyergyószentmiklós, 1910.08.05. – Kolozsvár, 1988.08.21.) festô.Gyermekkorában Nagyszebenben nevelkedik és ott is érettségizik. Ezt követôen 1929 és 33 között Budapesten, az Iparmûvészeti Iskolában tanul Haranghy Jenő, Stein János és Simai Imre tanárok irányításával, majd Bécsben a Képzômûvészeti Akadémián fejleszti tovább a tudását a következô esztendôben.1939-ben Kolozsváron telepedik le és ott él haláláig. 1954-ben kizárják a Képzômûvészeti Szövetségbôl. 1973-ban az egyik alkotásával elnyeri a Párizsi Szalon ezüstérmét, és ekkor a Francia Képzômûvészek Társaságának örökös tagjává választják. Szülôhazája elismerése nélkül éli le az életét.Életében otthon csak Kolozsváron (1941, 43, 73, 82, 87, 88)rendeznek kiállításokat munkáiból, de alkotásai eljutnak Amszterdamba (1978), Utrechtbe (1978) és Hoornba (1978). Munkássága csak halála után kap érdemi figyelmet, születésének 100. évfordulóján rendeznek nagyszabású életmû kiállítást Kolozsváron, ezt megelôzôen emlékkiállításokkal tisztelegnek mûvészete elôtt Székelyudvarhelyen (1998), Nagyváradon (1999) és Kolozsváron (2008). Munkásságáról Székely Sebestyén György jelentet meg monográfiát születésének 100. évfordulóján a Komp-Press Kiadó gondozásában.Kolozsváron a Házsongárdi temetôben helyezik végsô nyugalomra. Hagyatékának jelentôs része a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban látható.

Vésô Ágoston (Nagybánya, 1931.07.31.) festô.Középiskolai tanulmányait szülôvárosában végzi, majd Kolozsváron a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, Mohy Sándor osztályában szerez diplomát 1955-ben. A fôiskola elvégzése után hazamegy és 1990-ig rajzot tanít nagybányai iskolákban. 1996-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szrvezésében megalakuló és nyaranta alkotótáborként mûködô Nagybánya Festôtelep mûvészeti vezetôjeként tevékenykedik.Rendszeresen kiállít szülôvárosában, Nagybányán (1958, 60, 68, 74, 79, 11, 21), de alkotásai eljutnak Sepsiszentgyörgyre (2021) és Budapestre (1996, 01, 11) is.Munkásságáról monográfia elôször 2001-ben jelenik meg Budapesten, Szûcs György méltatásával, majd 2011-ben Miskolcon a TIPO-Top nyomda gondozásában, Kishonthy Zsolt tollából.1997-óta tagja az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek. Mûvészetét Pro Cultura Hungarica (1997), Munkácsy Mihály-díj (2000), Nagybánya díszpolgára (2000) és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2018) kitüntetésekkel ismerik el.Isten éltesse Vésô Ágostont!

Fuhrmann Károly (Kolozsvár, 1912.07.31. – Kolozsvár, 1991.06.27.) ötvös, iparmûvész. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a Piarista Líceumban végzi, majd az érettségit követôen Voith Antal éjszerészmûhelyében ötvösinas 1930-tól 36-ig. A második bécsi döntés megnyitja a budapesti tanulás lehetôségét, 41-tôl 43-ig az Országos Magyar Királyi Iparmûvészeti Tanoda hallgatója. Felesége Ferenczy Júlia festômûvész. 1939 és 43 között közös mûteremben dolgozik Gy. Szabó Bélával, Szervátiusz Jenôvel, Brósz Irmával és Ferenczy Júliával.1944-ben besorozzák katonának, szovjet hadifogságba esik és a munkatáborból 47-ben szabadul. Kiállításokat Kolozsváron (1942, 57, 67, 77, 82) és Nagyváradon (1968) rendeznek a munkáiból. Munkásságáról Banner Zoltán készít monográfiát, ami a Kriterion Kiadó gondozásában jelenik meg 1991-ben.1941-tôl tagja és kiállító mûvésze a Barabás Miklós Céhnek. 1968-ban a Kultúrális Érdemrend I. fokozatával ismerik el a mûvészetét. A Házsongárdi temetôben helyezik örök nyugalomra.(A képek forrása a Barabás Miklós Céh honlapja és Banner Z. kötete.)

Bodosi Dániel (Barót, 1913.07.27. – Barót, 2006.08.30.) festô .Hétgyermekes parasztcsaládban születik, a szülôvárosában érettségizik. Az érettségi után asztalosnak tanul és a felszabadulását követôen Sepsiszentgyörgyön és Brassóban dolgozik. 37-ben balesetet szenved, az esztergagép átvágja jobb kezének az ujjait. Hazatér Barótra, majd a második bécsi döntés megnyitja számára a budapesti tanulás lehetôségét. Felveszik a Magyar Királyi Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Rudnay Gyula és Varga Nándor Lajos a mesterei. Három évet tud tanulni a fôiskolán, majd 44-ben a háború miatt már májusban lezárják a tanévet és kénytelen hazamenni. Otthon nem tud tanárként elhelyezkedni, így gazdálkodik, valamint plakát- és díszlettervezésbôl tartja fenn magát. 1955-ben tudja létrehozni a saját mûtermét. Szabadfoglalkozású mûvészként él és dolgozik a haláláig. Kiállításokat Baróton (1978, 94, 97, 05), Sepsiszentgyörgyön (1973), Székelyudvarhelyen (1974), Kolozsváron (1983) és Bukarestben (1983) rendeznek a munkáiból, továbbá emlékkiállításokkal tisztelegnek a mûvészete elôtt Sepsiszentgyörgyön (2015), Székelyudvarhelyen (2014), Kolozsváron (2016) és Esztergomban (2009). Munkásságáról elôször a lánya állít össze monográfia-katalógust, ami a Gaál Mózes Közmûvelôdési Egyesület kiadásában jelenik meg 2006-ban, majd Banner Zoltán készít a 100. születésnapjára egy szép, átfogó kiadványt, ami a Tortoma Kiadó gondozásában jelenik meg 2012-ben.1994-ben Barót város díszpolgárává választják. Szülôvárosában helyezik örök nyugalomra. A szülôház falán 2009-ben emléktáblát helyeznek el, 12-ben a mûvelôdési ház kistermét róla nevezik el.

Karácsony János (Gyergyószentmiklós, 1899.07.27. – Gyrgyószentmiklós, 1974.05.31.) festô, tanár. Hétgyermekes magyar-örmény családban születik. Édesapja mészáros. A gimnáziumi éveit, mint árvaintézeti növendék Szamosújváron végzi, majd az érettségit követôen rögtön besorozzák katonának. Az olasz frontra kerül, hadifogságba esik és egy év után jut haza. Egy fûrészgyárban dolgozik erdôkitermeléseken, késôbb tisztviselô lesz. 1931 nyarán beiratkozik a Nagybányai Szabad Festôiskolába, ahol Mikola András és Krizsán János korrigálja munkáit. Amikor csak teheti nyaranta vissza-visszatér a mûvésztelepre. Elôbb Lécfalvi Bitay Árpáddal kerül jó kapcsolatba, aki megosztja vele a mûtermét és mindenben segíti a fejlôdését, majd 37-tôl Ziffer Sándor tanítványa lesz. 41 tavaszán Nagybányára költözik, de rövidesen, 42-ben újra besorozzák katonának. A háború befejezését követôen tud hazamenni Gyergyószentmiklósra és 45-tôl 59-ig az Elméleti Líceum rajztanára. Nyugállományba vonulását követôen is itt él és dolgozik a haláláig. Az elsô kiállítását 1935-ben Gyergyószentmiklóson rendezi, majd Szervátiusz Jenôvel közösen mutatják be munkáikat 1965-ben Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Halálának 40. évfordulóján, 2014-ben Gyergyószentmiklóson tisztelegnek emlékkiállítással a mûvészete elôtt. 1941-tôl tagja a Barabás Miklós Céhnek. Halála elôtt negyven festményét a városa közgyûjteményének ajándékozza és így jön létre 1971-ben a Gyergyói Múzeum Képtára mely Karácsony János Galériából és Elekes Vencel magángyûjteményének a képeibôl áll.Gyergyószentmiklóson helyezik végsô nyugalomra.(A képek forrása az Erdélyi Örmény Kultùrális Központ honlapja.)

Szervátiusz Tibor (Kolozsvár, 1930.07.26. – Budapest, 2018.04.25.) szobrász. Szervátiusz Jenő szobrászmûvész és Lukács Ilona gyermeke. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a Piarista Fôgimnáziumban kezdi, majd Csíkszeredában folytatja, végül az állami iskolában érettségizik. 1934 és 46 között édesapjával nyaranta a Székelyföld falvait járja. 1949-ben az édesapjához költözik a mûteremlakásba és megkezdi tanulmányait a kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézet (késôbb Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola) szobrász tagozatán. Itt szerez diplomát 1955-ben, Vetró Artúr tanítványaként. 1958-ban tanulmányútra megy a Szovjetunióba. 1962 és 64 között a kolozsvári Bábszínházban dolgozik bábfaragóként, majd ezt követôen szabadfoglalkozású mûvész. 1977-ben a családjával áttelepedik Magyarországra, Budapesten él és dolgozik haláláig.Jelentôsebb köztéri alkotásai láthatóak Budapesten (Nagy László síremléke, 1985., Szabó Dezső-emlékmû a Gellért hegyen, 1990., Magyar oltár, 1996., Bartók térkompozíció, 2001., 1956-os emlékmû, 2001.), Kolozsváron (Móricz Zsigmond mellszobra, 1969.), Farkaslakán (Tamási Áron síremléke az édesapjával közös alkotásuk, 1971.), Csíkszentdomokoson (Márton Áron fejszobra, 1996.), Pápán (Jókai-emlékkô, édesapjával közösen készítik, 1978. és II. világháborús emlékmû, 1997.), Pásztón (Rajeczky Benjámin emlékmûve, 1992.), Orosházán (Történelmi emlékpark, 1994.), Gyôrben (Boldogasszony-kô, 2000.), Esztergomban (Hídoltalmazó Boldogasszony, 2001.), Táton (Ister-pár, 2006. és Trianon emlékmû, 2013.), Csongrádon (Életfa, 1984.), Nagymaroson (Világháborús és 1956-os emlékmû, 1994.), Piliscsabán (Megváltó, 1995.), Pomázon (Kalotaszegi madonna, 1996.), Zamárdiban (Honfoglalási emlékmû, 1996.) és Kecskeméten (Tiszta forrásból, 2016.).Alkotásaiból kiállításokat rendeznek Budapesten (1983, 86, 92, 94, 99, 01, 03, 16), Kolozsváron (1965), Bukarestben (1953), Szegeden (1988), Kecskeméten (1986), Székesfehérváron (1999) és Sopronban (1983), valamint munkái eljutnak Rómába (1999), Berlinbe (1992), Bécsbe (1994) és Helsinkibe (1985) is.Munkásságáról elôször a Corvina Kiadó gondozásában jelenik meg monográfia 1978-ban, majd a Püski Kiadónál 1994-ben és 2003-ban Szervátiusz Klára szerkesztésében, valamint a Mindörökkön Erdély címû interjúkötete 2009-ben a Kairosz Kiadónál, 2020-ban a Szervátiusz Alapítványnál lát napvilágot.Mûvészetének elismerései: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztja (1992), Bethlen Gábor-díj (1997), 56-os emlékérem (1998), Kossuth-díj (2001), Magyar Örökség díj (2003), Budapest díszpolgára (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal (2011) és a Nemzet Mûvésze (2015).A Fiumei úti Nemzeti Sírkert mûvészparcellájában helyezik örök nyugalomra.2003-ban Szervátiusz Jenő és Tibor alkotásaiból emlékmúzeumot hoznak létre Kolozsváron. Az alkotásaik mellett a két Szervátiusz emlékét a nevüket viselô alapítvány és a Tiborról elnevezett ösztöndíj ôrzi.

Sövér Elek (Gyergyóalfalu, 1937.07.25. – Csíkszereda, 1982.05.07.) festô, grafikus, tanár. Nyolc gyerekes erdôgazdálkodó családban születik. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi, Barabás István, Piskolti Gábor, Bordi András és Nagy Pál tanítványaként 1955-ben érettségizik. Ezután Kolozsváron a Ion Anreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, a festészet szakon, Kádár Tibor és Feler Petru növendégeként szerez diplomát 1961-ben.A fôiskola elvégzését követôen Aradra helyezik ki rajztanárnak, majd egy év után sikerül hazamenni a szülôfalujába. Itt 1970-ig tanít rajzot, majd Csíkszeredában folytatja tanári pályafutását és 73-tól a Zene- és Képzômûvészeti Iskola (késôbbi neve Nagy István Képzômûvészeti Középiskola) igazgatója. 1967-ben Magyarországon, majd 72-ben a Szovjetunióban tesz tanulmányutat.Kiállításokat rendeznek a munkáiból szülôfaluja, Gyergyóalfalu (1966) mellett Csíkszeredában (1976, 79, 81), Kézdivásárhelyen (1973), Székelyudvarhelyen (1973) és Kolozsváron (1978) továbbá emlékkiállításokkal tisztelegnek a mûvészete elôtt Csíkszeredában (1983, 02, 07) és Gyergyóalfaluban (2002, 07). Gyergyóalfaluban helyezik örök nyugalomra és itt neveznek el róla szakközépiskolát és a mûvelôdésiház is az ô nevét veszi fel. Szülôházán márványtábla ôrzi az emlékét, a faluban emlékszobát avatnak a tiszteletére. A csíkszeredai Nagy István Mûvészeti Líceum falán emléktáblát helyeznek el.(A képek forrása a Sövér Elek Szakközépiskola honlapja.)

Nagy Imre (Csíkzsögöd, 1893.07.25. – Csíkszereda, 1976.08.22.) festô.

1914-ben tanítói diplomát szerez Csíksomlyón. Az I. világháború idején mint tartalékos tiszt a keleti frontra kerül, de mûvészi tehetsége miatt a mezôtúri katonai mûvésztelepre helyezik, ahol együtt dolgozik Szônyi István, Márton Ferenc és Nagy István festômûvészekkel. 1918 ôszén beiratkozik a Magyar Királyi Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol mesterei Edvi Illés Aladár, Olgyai Viktor, Révész Imre és Lyka Károly. 1920 és 22 között ösztöndíjasként, Varga Nándor Lajossal a kecskeméti mûvésztelepen dolgozik, valamint két nyarat Nagybányán tölt. 1924-ben hazatér szülôfalujába. 30-ban egyik alapító tagja a Barabás Miklós Céhnek és a Csíki Székely Múzeumnak. Olaszországban majd Ausztriában és Németországban tesz tanulmányutat, és 37-ben Aba Novák Vilmossal meghívottként részt vesznek a londoni koronázási ünnepségeken. A II. világháború idején is behívják katonának. Leszerelése után visszatér Zsögödre és rendbe hozza a családi gazdaságát. 49-ben meghívják Kolozsvárra, a Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol rövid ideig tanít, de nyaranta hazajár feltöltôdni. 1953-ban nyugdíjba vonul, Zsögödön él és alkot a haláláig.

Gyakran kiállító mûvész. Munkáiból tárlatokat rendeznek Kolozsváron (1925, 26, 37, 28, 29, 33, 38, 58, 60, 63, 68, 73), Marosvásárhelyen (1925, 26, 43, 56, 58, 63, 73), Brassóban (1925, 26, 27, 28, 31, 33, 35, 36), Csíkszeredában (1926, 35, 42, 73), Bukarestben (1958, 63, 70, 73) továbbá alkotásai eljutnak Budapestre (1931, 41, 76), Londonba (1938) és Zürichbe (1922) is. Emlékkiállításokat Gyergyószentmiklóson (1980), Sepsiszentgyörgyön (1996) és Budapesten (1987, 93) rendeznek, továbbá 2008 és 11 között 18 magyarországi városban hatvan alkotásából álló kiállítás sorozat kerül megrendezésre.

Munkásságáról elôször Vásárhelyi Z. Emil ír monográfiát az Erdélyi mûvészek címû, a Szépmíves Céh által 1937-ben kiadott kötetben, majd Gazda József a Kriterion Kiadó gondozásában 1972-ben. Alkotásairól számos kötet jelenik meg (200 rajz, Kriterion, 1973., Gyûjteményes kiállítási katalógus, Maros Megyei Múzeum, 1973., Fametszetek, Csíkszeredai Múzeum, 1983., Rajzok a Csíki Székely Múzeumban ôrzött hagyatékából, Héttorony, 1993., Zsögödi Nagy Imre grafikái, Múzsák Közmûvelôdési Kiadó), továbbá Szabó András: A böfény forrása, Pallad-Akadémia-Csíki Székely Múzeum, 2006. és A mi Nagy Imrénk, (szerk.: Szabó András), Csíkszereda Kiadóhivatal, 2008. A Feljegyzések címû írásait a Kriterion 1979-ben, az Ahogy Csíkba megérkeztem címût az Európa Könyvkiadó 1983-ban adja ki.

Alkotói munkásságát a Román Népköztársaság Érdemes Mestere (1957), a Munka Érdemrend I. fokozata (1963), a Kultúrális Érdemrend I. fokozata (1968), Augusztus 23. Érdemrend I. fokozata (1973) és posztumusz Magyar Örökség (2005) díjakkal ismerik el.

1959-ben negyvennégy olajfestményét Marosvásárhelynek ajándékozza, megalapozva ezzel a nevét viselô gyûjteményt. Szülôháza kertjében 1973-ban épül galéria, a festômûvész 80. születésnapjának tiszteletére. Végrendeletében Csíkszereda városának adományozza több mint hatezer képet tartalmazó gyûjteményét, amely ebben a házban létesített emlékmúzeumban kerül elhelyezésre.

Nevét mûvészeti középiskola viseli Csíkszeredában.

Vetró Bodoni Zsuzsa (Kolozsvár, 1951.07.25. – Kézdivásárhely, 2020.12.08.) festô, grafikus és tanár.

Középiskolai tanulmányait szülôvárosában, a Képzômûvészeti Líceumban végzi, majd ezt követôen a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, a grafika szakon, Feszt László növendékeként szerez diplomát 1975-ben.

A fôiskola elvégzése után a férjével, a szobrász Vetró Andrással Kézdivásárhelyen telepednek le. Itt rajzot, grafikát és mûvészettörténetet tanít nyugdíjazásáig a nagymultú Nagy Mózes Elméleti Líceumban.

Életében nem rendez egyéni kiállítást, halála után emlékkiállítással tisztelegnek a mûvészete elôtt Kézdivásárhelyen (2021) és Kolozsváron (2022).

Két fia is képzômûvész. Vetró Bodoni Sebestyén András (Kolozsvár, 1976.01.11.) Brassóban él, tanít és alkot. Vetró Bodoni Barnabás (Kolozsvár, 1977.10.31.) pedig Sepsiszentgyörgyön él, tanít és aktív résztvevôje a helyi kultúrális életnek.

A kézdivásárhelyi új református temetôben helyezik végsô nyugalomra.

(A képek forrása a Barabás Miklós Céh honlapja.)

Sipos László (Kolozsvár, 1943.07.23.) festô, grafikus, könyvtervezô, bábkészítô.

Képzômûvészeti tanulmányait a szülôvárosában, a képzômûvészeti szakközépiskolában kezdi és 1962-ben érettségizik. Két évvel ezután veszik fel a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán a textil szakra, ahol Földes László és Bretter György növendékeként 1970-ben szerez diplomát.

A fôiskola elvégzése után Tordán tanít rajzot 1990-ig, majd két évig a kolozsvári Helikon címû lap grafikai szerkesztôje. 1992-óta szabadfoglalkozású mûvész. Felvincen él és alkot.

Több mint 70 könyvet és kiadványt illusztrál rajzaival, számos bábszinházi díszletet tervez.

Kiállításokat rendeznek munkáiból Kolozsváron (1969, 70, 76, 90, 05, 11, 17, 19, 20), Marosvásárhelyen (1971), Bukarestben (1972, 07, 10), Nagyváradon (1976), Brassóban (1989), Sepsiszentgyörgyön (2010, 20) és Tordán (2006) valamint alkotásai eljutnak Budapestre (2014) és Pécsre (2003) továbbá Moszkvába (2013) és Szentpétervárra (2013) is.

Munkásságáról monográfia elôször a Mûterem sorozat keretében, Józsa István tollából jelenik meg 2006-ban, majd a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2014-ben továbbá az Erdélyi Mûvészeti Központ 2020-ban készít katalógus-monográfiát a kiállításához.

Rajzfilm felnôtteknek címû kötetét a Pallas-Akadémia Kiadó 2009-ben jelenteti meg.

Az 1994-ben újjáalakuló Barabás Miklós Céh tagja, egy idei alelnöke továbbá 2005-tôl tagja a Magyar Mûvészeti Akadémiának is. Munkásságát 2004-ben Szolnay Sándor-díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerik el.

Isten éltesse Sipos Lászlót!

Molnár Dénes (Vadasd, 1947.07.22. – Marosvásárhely, 2000.02.09.) grafikus, festô, tanár.

A család beköltözik Marosvásárhelyre és középiskolai tanulmányait itt, a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi Nagy Pál és Piskolti Gábor tanítványaként. Innen Bukarestbe megy és a Nicolae Grigoriescu Képzômûvészeti Fôiskolán szerez grafikusi diplomát 1975-ben.

A fôiskola elvégzése után hazajön Marosvásárhelyre és a Mûvészeti Líceum tanára lesz. Itt él és alkot haláláig. 1977-tôl 94-ig 18 országos Humorgrafika szalon szervezôje. A nevéhez fûzôdnek alkotótáborok is.

Az egyetemes magyar mûvészetben egyedülálló sorozatot készít az erdélyi várakról és templomokról. Képciklusai és önálló grafikai lapjai kônyomatban, rézkarcban és fametszetben készülnek, de dolgozik pasztellban is. Témáit, a megfogalmazódó ötleteit több változatban helyezi papírra, majd sorozatokba rendszerezi ôket. 1990 és 96 között harminc albuma jelenik meg fametszetekkel, szitanyomatokkal.

Jelentôsebb kiállításokat rendeznek munkáiból Marosvásárhelyen (1997), Budapesten (1999), Sopronban (1999), Debrecenben (2000) továbbá emlékkiállításokat Marosvásárhelyen (2005, 10, 20), Temesváron (2005) és Bukarestben (2014) valamint lányával és fiával közös bemutatót Marosvásárhelyen (2017), Csíkszeredában (2017) és Brassóban (2018).

A huMol szótár 1997-ben jelenik meg a Kriterion Kiadó gondozásában, az Erdélyi mûtàr átfogó lexikonka pedig 2002-ben, s Corvin Kiadónál.

1994-tôl tagja az újjá szervezôdô Barabás Miklós Céhnek.

A gyilkos kór méltatlanul korán vet véget földi életének. A marosszentgyörgyi új temetôben helyezik örök nyugalomra.

2000-ben, szülôfalujában, a négyszáz fôs kis magyar faluban Molnár Dénes képtárat hoznak létre. Az ô kezdeményezésére létrejövô Mezôpaniti Képzômûvészeti és Alkotótábor halála után veszi fel a nevét. Örökségét (alkotásait és szellemiségét) a gyerekei, Krisztina és Dénes ápolják és gyarapítják.

(A fotó Bálint Zsigmond felvétele.)

Botár László (Csíkszereda, 1959.07.20. ) formatervezô, festô, grafikus, mûvészeti közélet szervező.

A szülôvárosában végzi az általános iskolát, majd Marosvásárhelyen a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban érettségizik 1978-ban. Tanárai Barabás Éva, Bordi Géza, Nagy Pál és Török Pál. Ezt követôen Kolozsváron, az Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, formatervezés szakon, Cristea Viorica, Chapter Savel és Salvanu Virgil mesterek tanítványaként szerez diplomát 1984-ben.

A fôiskola elvégzése után hazamegy és a csíkszeredai traktorgyár formatervezôjeként kezd el dolgozni és a késôbbiekben is fôleg designeri feladatokat végez.

Rendszeresen állít ki Csíkszeredában (1988, 93, 95, 97, 98, 01, 03, 04, 05, 09, 13, 18, 21), de munkái eljutnak Székelyudvarhelyre (2010, 15), Gyergyószentmiklósra (2001), Marosvásárhelyre (2001), Bukarestbe (2012, 14), Miskolcra (1994), Gyôrbe (2003), Egerbe (2011), Budapestre (2003,11) valamint Stockholmba (1998) és Bécsbe (2014) is.

Munkásságáról a Mûterem sorozat keretében jelenik meg monográfia a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában 1998-ban.

1994-tôl a Barabás Miklós Céh tagja.

Isten éltesse Botár Lászlót!

Elekes Károly (Székelykeresztúr, 1951.07.19.) festô, grafikus, szobrász.

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban, Nagy Pál tanítványaként végzi és érettségizik 1971-ben. Ezután Kolozsváron a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, a grafika szakon, Feszt László és Ioachim Nica növendékeként szerez diplomát 1975-ben.

A fôiskola elvégzését követôen két évet grafikusként dolgozik Bukarestben, majd Marosvásárhelyre költözik és ott él 1984-ig, ezután Magyarországon, Budapesten telepedik le. 1987-ben Olaszországban jár tanulmányúton.

1978 és 84 között a Marosvásárhelyen mûködô MaMü csoport egyik legfôbb szervezôje és programadója. A mûvészcsoportot 1991-ben Budapesten ujjászervezik. 1990-ben Krizbai Sándorral és Nagy Árpád Pikával létrehozzák a Panteon csoportot, amelyet három éven keresztül mûködtetnek.

2003-óta “tunningolással” foglalkozik, azaz régi képeket újít fel és hozzá teszi a saját gesztusait, gondolatait.

Köztéri alkotása látható a Gyilkos-tói Szent Kristóf kápolnában a körkép, amit Stefanovits Péterrel készítenek 2001-ben.

Rendkívül gyakran kiállító mûvész. Alkotásaiból Marosvásárhelyen (1971, 78, 80, 81, 82, 84), Bukarestben (1978, 79), Budapesten (1986, 91, 92, 93, 94, 96, 97, 00, 02, 03, 05, 14, 15, 16, 18), Szentendrén (1991, 93, 97) és Veszprémben ((2002) továbbá Utrechtben (1981), Karlsruhéban (1989), Welsben (1990) és Bécsben (1991) rendeznek kiállításokat, de alkotásai eljutnak a tengeren túlra, Virginiába (1996) is. A “tunningolt” képeket Budapesten (2003, 06, 08, 10, 11, 13, 13, 19, 21) és Marosvásárhelyen (2008) állítja ki.

Munkásságáról A mû súlya címmel, Merhán Orsolya szerkesztésében monográfia jelenik meg az Új Mûvészet Alapítvány kiadásában, 2021-ben.

2013-tól tagja a Magyar Mûvészeti Akadémiának. Mûvészetét 1998-ban Munkácsy Mihály-díjjal ismerik el.

Isten éltesse Elekes Károlyt!

(A képek forrása a Magyar Mûvészeti Akadémia honlapja.)

Nagy Árpád Pika (Erdôszengyel, 1950.07.19.) festô, díszlettervezô, egyetemi tanár.

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi, 1969-ben érettségizik. További három évet tanul a városban az Architektúra Technikumban, majd felveszik Kolozsvárra a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára. 78-ban Abodi Nagy Béla növendékeként szerez diplomát.

A fôiskola elvégzése után visszamegy Marosvásárhelyre és a Nemzeti Színház díszlettervezôje 1989-ig. Ekkor áttelepül Magyarországra és középiskolákban tanít rajzot 2000-ig, majd nyugdíjba vonulásáig, 2016-ig a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola tanára.

A Marosvásárhelyi Mûhely (MaMû) tagja, vezéregyénisége.

Kiállításokat rendeznek munkáiból Budapesten (1993, 95, 96, 99, 02, 05, 07, 12, 15, 17), Szentendrén (1997, 00), Egerben (2009) és Szolnokon (2016).

Munkásságát 2009-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerik el.

Isten éltesse Nagy Árpád Pikát!

V. Kedei Zoltán (Marosvásárhely, 1956.07.14.) festő.

Mûvészcsaládból származik, édesapja Kedei Zoltán festô.

Szülôvárosában, a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban Nagy Pál tanítványaként érettségizik 1975-ben. Ezután 1977-ben veszik fel Kolozsvárra a Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Miklóssy Gábor növendékeként 81-ben szerez diplomát.

A fôiskola elvégzése után a segesvári Zománc-edénygyár, majd ezt követôen egy marosvásárhelyi nagyvállalat formatervezôje. 1990-ben áttelepül Magyarországra, a Heves megyei Lôrincibe. Ott, valamint Budapesten él és dolgozik.

Munkáiból kiállításokat rendeznek Marosvásárhelyen (1975, 83, 87, 90) és Székelyudvarhelyen (1986) valamint Budapesten (1986, 02, 04, 06), Pápán (1990), Gyôrben (1991), Egerben (1995) és Székesfehérváron (2003).

Isten éltesse V. Kedei Zoltánt!

(a képek forrása: kedei.hu)

Tóth László (Szatmárnémeti, 1933.07.13. – Werting, 2009.12.24.) festô, grafikus.

Szülôvárosában, az Állami Magyar Lîceumban érettségizik 1951-ben és abban az esztendôben veszik fel Kolozsvárra a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán a festészet szakra. Itt 1957-ben szerez diplomát.

1955-ben feleségül veszi évfolyamtársnôjét, Szûcs Ilonát. A fôiskola elvégzése után Kolozsváron telepedik le, szabadfoglalkozású mûvész, az Utunk cîmû irodalmi-mûvészeti hetilapban jelennek meg az illusztrációi. 1956-tól a kolozsvári Állami Magyar Színház dîszlettervezôje, majd 71-tôl a Képzômûvészeti fôiskola docense, ahol rajzot, festészetet és különféle festészeti technikákat tanît. 83-ban a festészeti kar tanszékvezetô tanárának nevezik ki. A következô évben a feleségével kivándorolnak Németországba, München mellett telepednek le. 86-tól nyugdíjazásáig a müncheni Staatstheater am Gartnerplatz tagja, a szînházi dîszletfestô mûhelyben dolgozik.

A rendszerváltozást követôen rendszeresen visszajár Romániába és Magyarországra.

Munkáiból elôször Szentendrén (1991) rendeznek a feleségével közös kiállîtást. Halála után, 2015-ben a kolozsvári Quadro Galéria életmû kiállítást rendez az alkotásaiból.

Mûvészetérôl a földi és örök barát Banner Zoltán készít monográfiát, ami a Mentor Kiadónál jelenik meg 2005-ben.

A halál a németországi lakóhelyén, Wertingben éri és ott is helyezik örök nyugalomra.

Agricola Lídia (Nagybánya, 1914.07.09. – Nagybánya, 1994.04.22.) festő.

Tősgyökeres nagybányai család gyermeke és már egészen korán, 1929-ben beiratkozik a Nagybányai Szabad Festőiskolába, ahol Mikola András és Krizsán János a mesterei. A rendőrség nyomására a rebellis fiatalok tagjaként 1932-ben eltávolítják a művésztelepről. Ezután Ziffer Sándorhoz jár korrektúrára. 1935-ben Bukarestben Szépművészeti Iskolát végez. Tanulmányai és a munkássága a Nagybányai Művésztelephez kötik, évekig a helyi művészeti középiskolában is tanít.

A fiatalon elhunyt Katz Márton felesége.

Kiállításokat rendeznek munkáiból Kilozsváron (1934) és Nagybányán (1975), továbbá alkotásai eljutnak Moszkvába (1950), Szófiába (1951), Varsóba (1952) és Berlinbe (1953).

Munkásságát 1954-ben Állami-díjjal ismerik el.

Nagybányán helyezik végső nyugalomra.

Bíró József (Nagyvárad, 1907.07.08. – Budapest, 1945.01.06.) művészettörténész, festő születésnapja van.

Édesapja földrajz-történelem-német szakos tanár a nagyváradi ortodox zsidó polgári iskolában, majd az intézményt már igazgatóként gimnáziummá fejleszti. Fia itt érettségizik 1925-ben. 24 és 25 nyarát a Nagybányai Szabad Festőiskolában tölti Thorma János és Réti István tanítványaként. Az érettségit követően felveszik Budapestre a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára, ahol Réti István osztályában további mesterei Rudnay Gyula és Vaszary János. Mindeközben elkezdi a tanulmányait a Magyar Királyi Tudományegyetemen a művészettörténeti szakon és 1932-ben diplomát szerez.

Az egyetem elvégzése után visszatér Nagyváradra, ahol a Bihar megyei és Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet Múzeumának könyvtárosává választják. Később, 1937 és 39 között a marosvásárhelyi Teleki Téka könyvtárigazgatója, majd bejárja Erdélyt, és a katolikus templomok barokk emlékei mellett behatóan foglalkozik az erdélyi barokk építészet világi emlékeivel, kastélyokkal és városi palotákkal. Írásainak jelentős részében ezzel, a szakirodalomban addig teljesen feldolgozatlan területtel foglalkozik. Sokoldalú tehetségére jellemző, hogy magas szintű grafológiai tudásról tanúskodó könyvét még ma is használják a szakemberek.

Alkotásaiból kiállítást csak halála után rendeznek Budapesten 1991-ben és 2014-ben, továbbá Kolozsváron 2022-ben. A budapesti kiállításhoz az életpályáját feldolgozó kiadvány készül Hegedűs Géza, Entz Géza, Pataki Gábor és Pusztai László tollából, az Országos Műemléki Felügyelőség gondozásában.

Erdély művészetéről készült tanulmány kötete 1941-ben jelenik meg a Singer és Wolfner Kiadónál, majd 1989-ben a Dovin Kiadó hasonmás formában újra kiadja. Erdély beszélő kövei című munkája Sas Péter szerkesztésében jelenik meg 2008-ban a Kriterionnál.

1944-ben édesapjával Budapestre költöznek. 1945. január 6-án a nyilasok édesapjával együtt meggyilkolják a Magyar Tudományos Akadémia Duna-parti épülete előtt.

Bortnyik Sándor (Marosvásárhely, 1893.07.03. – Budapest, 1976.12.31.) festő, grafikus, egyetemi tanár születésnapja volt.

Édesanyja születése után néhány nappal meghal, az édesapja beleőrül a fájdalmába és szanatóriumban tölti kevés hátramaradó idejét, majd a gyermeket magához vevő nagyapa néhány év múlva tönkremegy és főbelövi magát.

A Marosvásárhelyi Református Kollégiumbam érettségizik, majd a családi tragédiákból kiszabadulva 1910-ben a Savoly illatszergyártó cég meghívására Budapestre költözik és itt házi grafikusként dolgozik. Két évvel később beiratkozik a Rippl-Rónai – Kernstok – Vaszary által vezetett szabadiskolába, megismerkedik Mattis Teutsch Jánossal, Kassák Lajossal és később Derkovits Gyulával. A Ma folyóirat rendszeresen közli grafikáit és a lap munkatársa marad akkor is amikor 1920-ban Bécsbe emigrál, majd 22-ben Weimarba költözik. 25-ben visszatér Budapestre, alapító tagja és díszlettervezője a Zöld Szamár abszurd színházbak, szerkesztője és grafikai tervezője az Új Föld című folyóiratnak, majd Plakát címmel 1933-tól saját folyóiratot ad ki. 1928-ban Műhely néven grafikai magániskolát nyit és tíz évig működteti. 1947 és 49 között a Szabad Művészet főszerkesztője, 48-tól az Iparművészeti Főiskola tanára, 49-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola igazgatója 1956-ig.

Kiállításokat rendeznek munkáiból Budapesten (1916, 18, 25, 30, 69), Berlinben (1922, 23) és Kassán (1924), majd halálát követően Budapesten (1977, 93).

A bécsi emigrációban, 1921-ben jelenteti meg absztrakt sablonnyomatokat tartalmazó albumát. A Hevesy Istvánnal és Rabinovszky Máriusszal készített Kétezer év festészete című munkájuk a Dante Kiadónál jelenik meg 1943-ban.

Munkásságáról Borbély László készít monográfiát, ami a Corvina Kiadónál jelenik meg 1971-ben, továbbá Molnos Péter, Kieselbach Tamás és Dunai Anita Lámpagyújtó címen, német nyelven készít összeállítást, ami a Kieselbach Galéria kiadásában jelenik meg 2008-ban.

Munkásságát 1950-ben a Magyar Népköztársaság Érdemrend arany fokozatával, 53-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, 55-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 56-ban Érdemes művész kitűntetéssel, 64-ben és 68-ban a Munka Érdemrend arany fokozatával, 70-ben Kiváló müvész kitűntetéssel és 73-ban Kossuth-díjjal ismerik el.

A budapesti Kerepesi temetőben helyezik végső nyugalomra.

Ambrus Imre (Gyergyóalfalu, 1936.07.06. – Budapest, 2018.03.08.) festô, grafikus, báb- és díszlettervezô.

Fogadós szülôk gyermekeként születik és nevelkedik fel, majd a marosvásárhelyi iskola tehetségkutató programjának eredményeként kerül a városi líceumba, ahol Barabás István és Izsák Márton a tanárai. Már az érettségi évében, 1953-ban felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára. Kádár Tibor és Miklóssy Gábor mesterek tanítása mellett 59-ben szerez rajztanári diplomát.

A fôiskola elvégzését követôen egy évig a gyergyószentmiklósi gimnázium rajztanára, majd 1961-tôl a Marosvásárhelyi Bábszínház díszlettervezôje egészen 1975-ig. 77-ben Budapestre költözik és az Állami Bábszínház díszlettervezôje lesz a 2006-os nyugdíjazásáig. 1961 és 2009 között több mint hatvan színházi darabot és televíziós filmet tervez.

Alkotásaiból jelentôsebb kiállításokat rendeznek Marosvásárhelyen (1961, 63) és Gyergyószentmiklóson (1960), majd áttelepülését követôen Budapesten (1979, 90, 93, 04, 09), Debrecenben (1985, 06), Gyôrben (1983, 93), Szegeden (1987), Székesfehérváron (1991) és Egerben (2002).

Munkásságáról 2013-ban jelenik meg monográfia Wágner István Ferenc tollából, a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában. Ez a kiadó adja ki a Színek és helyszínek címû írását is 2009-ben.

Választott hazájában, Budapesten él és alkot a haláláig.

Szervátiusz Jenő (Kolozsvár, 1903.07.04. – Budapest, 1983.09.15.) szobrász.

Mindössze másfél éves, amikor tragikus hirtelenséggel elveszíti édesapját. Édesanyjával a nagyszülôkhöz kerül, amikor már 8 évesen megismerkedik a kerekes mesterséggel, bepillantást kap a faanyagok természetének titkaiba, a fafaragás mesterségét már korán elsajátítja.

Elemi iskoláit a katolikusoknál járja, majd a polgári gimnáziumban érettségizik 1917-ben. Ezután különbözô mûhelyekben kerekes-, kovács-, asztalos munkát végez majd nagybátyja bútorgyárában dolgozik. 21 éves korában megfaragja elsô szobrát, a Judit és Holfenész címû dombormûvet, ami olyan nagy sikert arat, hogy az iparos egylet 5000 lejes ösztöndíjat szavaz meg az ifjú mûvésznek, hogy tudását külföldön tudja gyarapítani. Így kerül 1925-ben Párizsba, ahol különbözô bútorfaragó mûhelyekben dolgozik. Vasárnaponként a múzeumokat látogatja, majd beiratkozik a Ècole Libre esti tanfolyamára, ahol rajzot és mintázást tanul. 27-ben jön haza és beiratkozik a kolozsvári képzômûvészeti akadémiára, ahol 29-ben szerez diplomát. 33-ban Szolnay Sándorral közösen mûvészeti szabadiskolát nyitnak.

1937 nyarán elindul a fiával együtt körbejárni Erdélyt. Hat éven át vésôkkel a hátizsákjukban vándorolnak a falvakban. Ez hozzájárul ahhoz, hogy munkássága korán kiforrjon, megtalálja nyughatatlan élete rendezô elvét. 41-tôl a Kalot népfôiskola szobrászati tanfolyamát vezeti Csíksomlyón és székely fafaragókat avat be a mûvészi ábrázolás, a népi fafaragás hagyományainak a titkaiba. A legtehetségesebb növendékeivel tanulmányutat tesznek Olaszországban. A háború utolsó éveiben frontszolgálatra megy majd hadifogságba esik. 46-ban tud hazatérni és bekapcsolódik Kolozsvár újjászervezôdô mûvészeti életébe. Rövidesen mûteremhez jut és mûvészeti iskolát indít Andrásy Zoltánnal és Coriolan Munteanuval majd a Kolozsvári Mûvészeti Intézetben tanít mintázást, ezt követôen pedig a megalakuló Kolozsvári Képzômûvészeti Fôiskolán kap állást 1965-ös nyugdíjazásáig.

1977-ben fiával együtt Magyarországra, Budapestre költözik. Itt él és alkot a haláláig.

Jelentôsebb köztéri alkotásai láthatóak Kolozsváron (Kôrösi Csoma Sándor, 1977. és a Két szobrász, 1980.), Farkaslakán (Tamási Áron síremléke, 1971.), Csíkmenaságon (A sebesült katona, 1940.), Gyergyószentmiklóson (Madonna, 1943.), Sopronban (Cantata Profana, 1980.), Budapesten (Cantata Profana, 2000.) és Pápán (Jókai-emlékkô, 1978.).

Munkáiból kiállításokat rendeznek szülôvárosában Kolozsváron (1931, 34, 36, 39, 56, 61, 76), Nagybányán (1936, 38), Marosvásárhelyen (1962), Csíkszeredában (1964), Sepsiszentgyörgyön (1965), Székelyudvarhelyen (1965), Gyergyószentmiklóson (1964), Nagyváradon (1962), Brassóban (1965) és Bukarestben (1964), de munkái eljutnak az anyaországba Budapestre (1937, 83) továbbá emlékkiállításokat rendeznek Budapesten (2000, 03, 16) és Bécsben (2002) is.

Munkásságáról már 1934-ben ír monográfiát Vásárhelyi Z. Emil, ami az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelenik meg, valamint Raoul Sorban (Corvina Kiadó, 1973), Banner Zoltán (Kriterion Kiadó, 1976) és Szervátiusz Klára (Püski Kiadó, 1997).

Mûvészetét számos díjjal ismerik el, így: Érdemes Mûvész (1964), a Román Népköztársaság Állami-díja (1964), Munka Érdemrend II. fokozata (1965), Kultúrális Érdemrend II. fokozata (1968) és Magyar Örökség díj (2003).

A Farkasréti temetôben helyezik örök nyugalomra, a síremlékét a fia készíti. Budapesten általános iskolát neveznek el róla. Hagyatéka a Kolozsvári Szervátiusz Múzeumban látható.

(A Cantata Profana Csuhai István felvétele.)

Pittner Olivér (Lupény, 1911.07.03. – Marosvásárhely, 1971.07.09.) festô, lapszerkesztô.

A család 1923-ban a Zsil völgyi bányateleprôl kivándorol Argentínába, ô ott érettségizik, majd 29-ben hazatérnek a Nagybánya közeli Felsôfernezelyre. Ezután 1930 és 34 között a Nagybányai Festôiskolát látgatja, mesteri Mikola András és Krizsán János. Egy idôre (1931) kizárják az iskolából, de ekkor Klein József és Ziffer Sándor korrektúráin tanul.

1938-ban Dicsôszentmártonba költözik. A II. Bécsi döntést követôen Marosvásárhelyen telepedik le és a közélet aktív szereplôje lesz. 44-tôl a Szabad Szó szerkesztôje és kiadója, majd 45-ben a Salamon Ernô Népi Atheneum alapítója és titkára. Kemény Jánossal és Tompa Miklóssal a Székely Színház megalapítója, majd gazdasági igazgatója. Több évi visszavonultság után az 50-es évek végétôl kezd újra festeni.

Munkásságáról Murádin Jenô és Szûcs György ír monográfiát, ami 2009-ben jelenik meg a Mentor Kiadó gondozásában.

Mátyás József (Csíkszentmárton, 1930.06.27. – Déva, 2002.01.14.) festő, grafikus.

A csíkszeredai gimnáziumban 1950-ben érettségizik és még abban az esztendőben felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. Itt Abodi Nagy Béla és Andrásy Zoltán mesterek tanítványaként 56-ban szerez diplomát.

A főiskola elvégzése után Petrozsényben telepedik le, majd vezetője lesz az 55-ben alakult művésztelepnek. 71-ben Dévára költözik és a művészeti központ vezetője lesz és 90-ig középiskolai rajztanár.

Jelentősebb köztéri alkotása Hajdúhadházon, az iskola dísztermébe készített Balmazújvárosi ballada című pannója, amit 1996-ban készít. Gyakran kiállító művész, legtöbbször választott otthonában, Déván (1973, 75, 79, 82, 87, 95, 98, 00) állít ki, de munkái eljutnak Csíkszeredába (1967, 91, 96, 00), Nagybányára (1958), Aradra (1973), Temesvárra (1975), Brassóba (1976) és Gyergyószentmiklósra (2001) valamint az anyaországba, Debrecenbe (1993) és Szolnokra (1993) is. Halála után számos emlékkiállítással (Déva, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Szolnok) tisztelegnek munkássága előtt.

Életéről Mezei József és H. Szabó Gyula tollából jelenik meg monográfia 1984-ben, a Korunk Galéria sorozatban, a Kriterion gondozásában.

A Barabás Miklós Céh tagja, 1999-től Déva díszpolgára. 38 alkotását a szülőfalujának adományozza, ebből jön létre állandó kiállítás, ami a Csíkszentmártoni Kultúrális Központban tekinthető meg. Emlékére szülőfalujában évente alkotótábort rendeznek a Szentmárton Alapítvány és a Csíkszentmártoni Polgármesteri Hivatal szervezésében. Déván műteremház viseli a nevét.

Bene József (Székelydálya, 1903.06.24. – Ulm, 1986.05.20.) grafikus, festő, művésztanár és könyvtervező.

Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, a Református Kollégiumban végzi 1918 és 22 között. 1924-ben veszik fel a bukaresti Szépművészeti Akadémiára, ahol Camil Ressu, G. D. Mirea, Fritz Storck és Costin Petrescu tanítványaként végez 1928-ban.Az akadémia elvégzése után Gyergyószentmiklóson (1928-30), Székelykeresztúron (1930-40) és Marosvásárhelyen (1940-44) rajztanár, a képzőművészek marosvásárhelyi csoportjának alapító elnöke (1945-48). Ezután a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára (1949-72), majd dékánja és aligazgatója.Jelentősebb kiállításokat Kolozsváron (1957, 60, 73, 75, 79), Sepsiszentgyörgyön (1928, 71, 78), Csíkszeredában (1968), Marosvásárhelyen (1967), Székelyudvarhelyen (1968) és Brassóban (1927) rendeznek a munkáiból, de alkotásai eljutnak Egerbe (1973) és Győrbe (1973) is.Munkásságát Érdemes művész (1964), a Román Kultúrális Érdemrend II. fokozata (1966) és a Román Kultúrális Érdemrend I. fokozata (1973) díjakkal ismerik el.1978-tól Sepsiszentgyörgyön a róla elnevezett galériában állandó kiállítása látható.(A fotók a Barabás Miklós Céh és a Székely Nemzeti Múzeum honlapjáról származnak.)


Piskolti Gábor (Dés, 1913.06.22. – Marosvásárhely, 1970.10.18.) festő, művésztanár.

Művészeti tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán kezdi 1930-ban Aurel Ciupe és Romolus Ledea mesterek irányításával, majd a következő tanévben már a bukaresti Szépművészeti Akadémián folytatja Camil Ressu osztályában. Itt szerez diplomát 1935-ben. Tanulmányútra eljut Olaszországba, Franciaországba és a Szovjetúnióba is.

A főiskola elvégzését követően először Marosvásárhelyen a Református Kollégiumban tanít, majd a Zene- és Képzőművészeti Líceumnak 1945-ös megalakulásától egyik alapítójaként a szaktanára haláláig. 1951 és 57 között a városi képtár muzeológusa is.

Jelentősebb köztéri alkotása látható a sepsiszentgyörgyi színház bárhelyiségének a falán (A halálra táncoltatott lány, 1958). Munkáiból életében nem rendezett egyéni kiállítást. Halála után, 1983-ban rendeznek alkotásaiból emlékkiállítást.

Marosvásárhelyen helyezik örök nyugalomra.

Miklóssy Mária (Alsóhomoród, 1940.06.19.) festő.

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Zene- és Képzőművészeti Líceumban végzi 1954 és 58 között, tanárai Piskolti Gábor, Nagy Pál és Barabás István. Ezt követően Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőmüvészeti Főiskolán folytatja tanulmányait Crisak Vasile és Balaskó Nándor mesterek irányításával. 1963-ban kapja meg a diplomáját.

A főiskola elvégzését követően Brassóban tanít 1970-ig, majd ezután Sepsiszentgyörgyre költözik. 1990 és 2002 között tanít a helyi Művészeti Líceumban.

Plugor Sándor grafikus felesége.

Jelentősebb kiállításokat Sepsiszentgyörgyön (1995, 06, 12, 15, 17, 20), Kézdivásárhelyen (1975, 03, 17, 18), Csíkszeredában (1975, 96, 15, 18), Kolozsváron (1977, 00, 14), Brassóban (1977, 13) és Marosvásárhelyen (2010) rendeznek munkáiból, de alkotásai eljutnak Budapestre (1995, 98, 15), Veszprémbe (1991), Kecskemétre (1992) és a németországi Dortmundba (1984) is.

Munkásságáról monográfia Deák Ferenc Lóránt és Plugor Magor tollából jelenik meg 2018-ban az ARTprinter Kiadó gondozásában.

1994-től tagja az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek.

Isten éltesse születésnapján Miklóssy Máriát!

Kádár Tibor (Sepsibükszád, 1919.06.19. – Kolozsvár, 1962.09.02.) festő, grafikus, művésztanár.

Pedagógus családban nevelkedett, elemi iskoláit már Sepsiszentgyörgyön járja, majd 1936 és 38 között a Marosvásárhelyi Városi Festőiskolába kerül, ahol Aurel Ciupe a tanára. Először 1938-ban a Bukaresti Szépművészeti Akadémiára kerül, majd a II. Bécsi döntés megnyitja az utat számára a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 44-ben kap diplomát.A főiskola elvégzését követően az első öt évben tanárként dolgozik Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen majd Kolozsvárra költözik és 1949-ben a Magyar Művészeti Főiskola megalakulásakor kinevezik a festészeti szak tanárává. Itt tanít a tragikusan fiatalon bekövetkezett haláláig. (Önkezével vetett véget az életének.)Kolozsvári, megyei és külföldi kiállításokon szerepel. 1962-ben mozaikfalat készít az aranyosgyéresi sportcsarnokban.Halálának tizedik évfordulóján és 1999-ben rendeznek emlékkiállítást munkáiból Kolozsváron. A Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Puskás Sándor (1928.06.18. – Marosvásárhely, 2020.05.31.) szobrász, ötvös.

Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Piarista Gimnáziumban kezdi, majd a Református Kollégiumban érettségizik 1947-ben. Már ebben az évben látogatja a Magyar Népi Szövetség Művészeti Szabadiskoláját, ahol Szervátiusz Jenő a mestere. 48-ban addigi teljesítménye alapján rögtön a második évfolyamra veszik fel a Magyar Művészeti Intézetbe, ahol (az átalakulást követően Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola) Romul Ladea, Szervátiusz Jenő, Ion Irimescu és Vetró Artúr mesterek tanítványaként végez 1953-ban, szobrász szakon.

A főiskola elvégzése után szabadfoglalkozású művész. Nyaranta Csíkzsögödön, Nagy Imre vendégeként, atyai barátsága mellett szerez alkotói élményeket. 1975-ben átköltözik Marosvásárhelyre és bekapcsolódik a város művészeti életébe. Itt él és alkot a haláláig.

Jelentősebb köztéri alkotásai láthatóak Kolozsváron (Korsós lány, 1962 és a Hullámok -épületdísz-, 1972), Marosvásárhelyen (Constantin Silvestri, 1995 és Dr. Bernády György, 2002 -mindkettő dombormű-), Csíkszeredában (Tavasz, 1966 és az Íjásznő, 1969), Gergyószárhegyen (Bethlen Gábor mellszobra, 1983), Nagyszalontán (Petőfi Sándor és Arany János egészalakos szobrai, 1957) és Árkoson (Gótika szoborkompozíció, 1976).

Kiállításokat Kolozsváron (1954, 67), Marosvásárhelyen (1966), Csíkszeredában (1966), Sepsiszentgyörgyön (1968), Kézdivásárhelyen (1968), Nagyváradon (1974) és Nagybányán (1974) rendeznek az alkotásaiból.

Nagy Miklós Kund ír róla monográfiát, ami a Pallas-Akadémia gondozásában jelenik meg 2013-ban. Ő maga Varázspálcám-fakanál címmel ír olvasmányos ételkönyvet, ami két kiadásban (2003, 08) is megjelenik.

Munkásságát Románia Kultúrális Érdemrendje díjjal (1968) ismerik el.

Deák Ferenc (Kökös, 1935.06.17. – Szeged, 2013.05.03.) grafikus, könyvtervező.

A falu jegyzőjének a kisebbik fia. Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban végzi. 1952-ben felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kádár Tibor és Cs. Erdős Tibor a mesterei.

A főiskola elvégzését követően lapszerkesztő-grafikus a marosvásárhelyi Művészetnél, majd művészeti szerkesztő 1967 és 95 között a Kriterion Kiadónál. 1995-ben a Mozaik Kiadó munkatársa lesz és áttelepül  Magyarországra. Ezután Szegeden él és dolgozik a haláláig.

A romániai magyar folyóirat- és könyvgrafika egyik legsokoldalubb és legtöbbet foglalkoztatott személyisége. Több mint 300 szépirodalmi mű és tankönyv tervezője.

Jelentősebb kiállításokat Kolozsváron (1965, 75), Csíkszeredában (1975, 05), Szegeden (2000) és a németországi Braunschweigben (1994) rendeznek az alkotásaiból.

Munkásságáról Kántor Lajos tollából jelenik meg monográfia 1982-ben a Kriterion Kiadó gondozásában. Betű és rajz című műhelyvallomásait először a Kriterion 1988-ban, majd a Mozaik Kiadó jelenteti meg 1999-ben.

Művészi tevékenységét a Román Kultúrális Érdemérem I. fokozatával (1968), Magyarországon  Munkácsi Mihály díjjal (2000) és a Román Kultúrális Minisztérium Nemzeti Nagydíjával (2003) ismerik el. Az újjáalakult Barabás Miklós Céh tagja.

Ács Ferenc (Kolozsvár, 1876.06.16. – Kolozsvár, 1949.05.26.) festő, művésztanár.

Szülővárosában a Református Gimnáziumban érettségizik, majd ezt követően 1893 és 94 között Budapesten, a Magyar Királyi Mintarajztanodában tanul Székely Bertalan osztályában. Ezután Münchenbe megy, előbb Hollósy Simonnál, majd a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián képezi magát Ludwig Herterichnél és Franz Lenbachnál. Hazajövetele után néhány évvel Lotz Károly Mesteriskoláját is elvégzi 1905 és 06 között.

A Nagybányai Festőtelep alapító tagja (1896) és több nyarat a művésztelepen tölt. 1906-ban visszajön Kolozsvárra, ahol festőiskolát működtet 1908 és 33 között, valamint néhány nyáron Bánffyhunyadon is. A kolozsvári Erdélyi Szépművészeti Társaság tagja.

Jelentősebb kiállításokat rendeznek munkáiból Kolozsváron (1908, 12), Budapesten (1906, 09, 11, 37) és magyarországi tartózkodásakor Makón (1943), valamint emlékkiállítást a szülővárosában 1959-ben.

A felesége halála és a fiával való problémái miatt jelentősen megromlik az egészsége, néhány nappal a kórházi kezelésének megkezdése előtt a műtermében meghalva találják. A Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Fekete József

Hunyad vármegyében született Fekete József (Vajdahunyad, 1903.06.15. – Nagyvárad, 1979.10.12.) szobrász.

Hatgyermekes családban nevelkedett fel. A csíkszeredai gimnáziumot követően, 1918-ban lakatosinas a vasgyárban. 1921-ben felveszik a bukaresti Belle Arte Művészeti Egyetemre, ahol Dimitrie Paciurea, Ion Jalea és Oscar Han a mesterei. 1927-ben szerez diplomát és húsz évet él Bukarestben. 1941-ben Budapestre költözik és később, 46-ban Nagyváradon telepedik le ahol az Iparművészeti Iskolában tanít. Itt él és dolgozik a haláláig.

Jelentősebb köztéri alkotásai láthatóak Bukarestben (Repülős hősök emlékműve, 1935 és Mark Twain mellszobra, 1953), Nagyváradon (Iosif Vulcan mellszobra, 1964 és Nicolae Balcescu egészalakos szobra, 1969), Érmindszenten (Ady Endre mellszobra az emlékház parkjában, 1977), Aradon (Sport és olimpia című domborműve, 1954) és Újvidéken (Páduai Szent Antal faszobra a ferences templom homlokzatán, 1944).

Munkáiból kiállítást Bukarestben (1961, 65, 73) és Nagyváradon rendeznek.

A Román Népköztársaság Állami Díja (1952) és a Kultúrális Érdemrend (1973) elismerésekben részesül.

Munkásságáról monográfia először román nyelven jelenik meg Mircea Toca tollából 1977-ben, majd P. Fekete Margaréta és Szalma György szerkesztésében 2010-ben a Palatia Kiadó gondozásában, valamint Gazda Józseftől 2013-ban a Pallas-Akadémia kiadásában.

Miholcsa József (Marosvásárhely, 1953.06.13.) szobrász.

Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdi, tanára Nagy Pál. 1972-ben érettségizik és felvételt nyer a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Vetró Artúr a mestere. 1977-ben végez, hazajön Marosvásárhelyre és a Képzőművészeti Líceumban tanít 1982-ig. Később, 1992-ben Kézdivásárhelyre költözik és a városban él 1998-ig. Ebben az időszakban alapítja meg az INCITATO lovas művésztábort. 1995-ben tanulmányúton jár Indiában és Nepálban. 2000 óta Marossárpatakon él és dolgozik.

Jelentősebb köztéri alkotásai láthatóak a Bálványosfürdőhöz tartozó Torján (Apor Vilmos mellszobra, 1998, Árpád fejedelem egészalakos szobra, 2003, Apor Péter mellszobra, 2011, Huszár-szobor, 2013), Gyergyószentmiklóson (Márton Áron mellszobra, 1996, Kossuth Lajos egészalakos szobra, 1997), Korondon (Erős vár nékünk az anyanyelv című térkompozíció, 2003, Kőrösi Csoma Sándor mellszobra, 2008 és a Júlia szép leány című fába faragott balladaillusztráció, 2014), Csíksomlyón (a Székely hadosztály emlékműve, 2016), Budapesten (Barabás Miklós mellszobra, 2004), Szegeden (Bálint Sándor, Karácsonyi Guidó és Paulai Szent Vince domborműve, 1999).

Kiállításokat rendez szülővárosában, Marosvásárhelyen (1978, 85, 88, 07), Gyergyószentmiklóson (1988, 96, 17), Kézdivásárhelyen (1990, 96), Csíkszeredában (1988), Kolozsváron (1989) és Bukarestben (1994), de munkái eljutnak Szegedre (1991, 93), Budapestre (1998, 99) valamint Újdelhibe (1996) is.

Külhoni Magyarság Díj elismerésben részesül 2015-ben. 2019-óta tagja a Barabás Miklós Céhnek.

Isten éltesse Miholcsa Józsefet!

(Az 1. és 2. fotó Bálint Zsigmond, a 4. és 5. fotó Sántha Imre Géza felvétele.)

Tôrös Gábor (Torda, 1934.06.12. – Nagybánya, 2021.05.18.) szobrász.  Középiskolai tanulmányait Nagybányán a helyi Színesfémkohászati Technikumban végzi, 1952-ben érettségizik. Ezután a Nagybányai Vegyi- és Kohómûvekben dolgozik és közben Balla József képzômûvészeti körét látogatja. 1955-ben katonai szolgálatot teljesít és bírkózásban az országos vállogatott tagja. Vírusos sárgasággal több hónapra kórházba kerül, halláskárosodást szenved, sportkarrirje megszakad. 1960-ban veszik fel a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára, mesterei Szervátiusz Jenô és Kós András. 1966-ban kapja meg a diplomáját.

A fôiskola elvégzését követôen a Nagybányai Zene- és Képzômûvészeti Líceum tanára. 1971-től szabadfoglalkozású művész. Nagybányán él és dolgozik a haláláig.

Jelentôs köztéri alkotásai láthatóak Nagybányán (Dekoratív kompozíció, 1975 és a Tornászlány, 1978), Zilahon (Napszekér, 1976) és Csíkszeredában (Jégkorongozók, 1978). Munkáiból kiállítást rendeznek Bukarestben (1973), Kézdivásárhelyen (1973), Sepsiszentgyörgyön (1973), Kolozsváron (1979), Marosvásárhelyen (1980), Nagyváradon (1983) és az anyaországban Budapesten (1992, 96, 00, 05) valamint Szentendrén (1990, 03).

Tevékenységérôl kismonográfia jelenik meg 1982-ben a Kriterion Kiadónál, majd 2018-ban Bronz életmû címen a Virtuális Nagybánya Egyesület gondozásában.

Az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek tagja. 2018-ban Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesül.

Az elmúlt hónapban hunyt el. Isten nyugosztalja!

Kiss Levente (Gyergyóalfalu, 1944.06.10. )

Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi. Tanárai Bandi Dezső, Izsák Márton és Hunyadi László. 1964-ben érettségizik és ezután Bukarestben, a Nicolae Grigorescu Képzômûvészeti Fôiskolán Boris Caragea és Paul Vasilescu mesterek irányításával tanulja 1964 és 70 között a szobrász mesterséget.

A fôiskola elvégzését követôen visszatér Marosvásárhelyre és a Képzômûvészeti Líceum szobrásztanára lesz.

Jelentôsebb köztéri alkotásai láthatóak Agyagfalván, az 1848-as székely nemzetgyûlés emlékmûvének társalkotója (készült 1990-ben), Marosvásárhelyen Borsos Tamás mellszobra (készült 2000-ben), Dabason Wass Albert szobra (készült 2008-ban) továbbá Németországban, Lintorfban a Feszület szobra (készült 1996-ban) és Rattingenben a Kontrasztok (készült 1997-ben).

Alkotásaiból kiállításokat rendeznek Marosvásárhelyen )1970, 05, 06, 19), Csíkszeredában (2005) és Gyergyószentmiklóson (2005) is.

Munkásságáról monográfia elôször a Mûterem sorozat keretében jelenik meg 2006-ban a Pallas-Akadémia gondozásában, majd Nagy Miklós Kund tollából a 75. születésnapja tiszteletére az F&F International Kiadónál, 2019-ben.

Az újjáalakult Barabás Miklós Céh tagja.

Isten éltesse Kiss Leventét!

(A mûtermi fotó, a szárnyas oltárról és a Matolla-ról készült felvétel Bálint Zsigmond munkái.)

 Litteczky Endre (Szatmárnémeti, 1880.06.08. – Szatmárnémeti, 1953.05.05.) festô.

Mûvészeti tanulmányait elôször Lipcsében, a Grafikai Technikumban végzi, majd 1905-ben felvételt nyer a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdébe. 1906-ban, még fôiskolai hallgatóként a Nagybányai Szabadiskolában tanul.

A budapesti képzés befejezését követôen hazamegy és átveszi, mint felelôs szerkesztô a Szatmárnémetiben megjelenô Szamost, mely lap évtizedek óta atyjának tulajdona. Besorozzák és az elsô világháborút Papp Aurél százados hadnagyaként éli át. 1918 és 28 között Felsôbányán és Szatmáron dolgozik, majd megpróbálnak Nagy Oszkárral, Pirk Jánossal, Tibor Ernôvel egy, a nagybányaihoz hasonló mûvészeti iskolát létrehozni. A Felsôbányán készült munkáikat csoportos tárlatokon Kolozsvárott, Nagyváradon és Aradon mutatják be. Ô egyengeti a kezdô Mohy Sándor és Pirk János pályáját is.

Ezután feleségével, Krausz Ilonával vándorló életmódot választva bebarangolják a Bánság és Erdély különbözô vidékeit, eljutnak Temesvárra, Szebenbe, Segesvárra, Kolozsvár környékére, valamint a Kalotaszeg tájaira is.

Jelentôsebb egyéni kiállítást Budapesten 1911-ben és 32-ben rendez. Szatmárnémetiben 2014-ben rendeznek emlékkiállítást a munkáiból.

A szatmárnémeti Református temetôben nyugszik.

Bordi András (Héderfája, 1905.06.02. – Marosvásárhely, 1989.08.11.) festô, mûvésztanár.

Édesapja asztalos mester. Elemi iskoláit a szülôfalujában kezdi, majd a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban folytatja 1917 és 25 között. Még azon az év ôszén felveszik a Magyar Királyi Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol két évig Réti István irányításával tanul, majd Marosvásárhely ösztöndíjával egy évre Párizsba, a Julian Akadémiára megy és N. Peugeot osztályába kerül. Hazajövetele után 1928 és 31 között Rudnay Gyula mester irányításával fejezi be a fôiskolát.

Tanulmányai befejezését követôen a szülôfalujába tér vissza és saját mûtermet épít. 1939-ben beköltözik Marosvásárhelyre és 1941-tôl a Városi Festôiskolában tanít, ami 49-tôl átalakul Zene- és Képzômûvészeti Líceummá. Itt oktat nyugdíjazásáig, majd ezt követôen minden energiáját a festészetnek szenteli. 1940-71 között a Kultúrpalotát is igazgatja.

Rendszeresen állít ki Marosvásárhelyen (1925, 32, 59, 73, 75, 85), de munkái eljutnak Sepsiszentgyörgyre (1971) és Budapestre (1981) is. Születésének 100. évfordulóján emlékkiállítást rendeznek Marosvásárhelyen, majd tíz évvel késôbb ugyanitt és Sepsiszentgyörgyön is.

Munkásságáról Banner Zoltán ír monográfiát, ami a Kriterion Kiadó gondozásában jelenik meg 1978-ban.

1941-tôl a Barabás Miklós Céh tagja, három évig az alelnöke. 51-ben Állami Díj elismerést kap.

Szülôfalujának az általános iskolája 2002-ben a mûvész iránti tisztelete jeléül felveszi a Bordi András nevet.

Kuti Dénes (Marosvásárhely, 1952.05.30.) festô.

Mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi 1967 és 71 között, tanárai Bordi András, Barabás István, Incze István és Nagy Pál. Ezután 1972 és 76 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán tanul Sima Pál és Tóth László mesterek irányításával. A fôiskola elvégzése után hazatér Szovátára.

Munkáiból kiállításokat rendez Szovátán (1977, 96), Marosvásárhelyen (2002), Kolozsváron (2009) és Sepsiszentgyörgyön (2018), de alkotásai eljutnak az anyaországba Budapestre (1993, 13, 14), Sopronba (2000) és Székesfehérvárra (2017) továbbá a németországi Brühlbe (2011) is.

Munkásságáról elôször a Mûterem sorozatban jelenik meg monográfia (Pallas-Akadémia, 2012), majd a 2013-as budapesti kiállítása mellé a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiadásában.

Tagja a Barabás Miklós Céhnek és 2005-óta a Magyar Mûvészeti Akadémiának is.

Jelenleg is Szovátán él és dolgozik.

Tóth István (Marosvásárhely, 1892.05.29. – Kolozsvár, 1964.05.24.) festô .

Mûvészeti tanulmányait Budapesten, a Magyar Királyi Képzômûvészeti Fôiskolán végzi 1910 és 14 között, mesterei Edvi Illés Aladár, Révész Imre és Réti István.

Az I. világháborús frontszolgálata után, 1919-tôl véglegesen Kolozsváron telepedik le és elôbb a Marianum Leánygimnáziumban, majd az Unitárius Gimnáziunban tanít rajzot. 1924 és 31 között nyaranta a nagybányai mûvésztelepen dolgozik. 1935-tôl öt éven át Szopos Sándorral közösen mûvészeti magániskolát vezet. Legismertebb tanítványai: Márkos András és Bandi Dezsô.

Egyike a két világháború közötti korszak leggyakrabban foglalkozott illusztrátorainak. 1921 és 27 között négy linómetszet-mappáját jelenteti meg, amelyekhez Kós Károly, illetve Kelemen Lajos ír elôszót. Számos rajza és metszetlapjának reprodukciója jelenik meg a Pásztortûz-ben, a Mûvészeti Szalon-ban, a Vasárnapi Újság-ban, a Magyar Nép-ben és a Hírnök folyóiratokban. Képzômûvészeti jegyzeteket, kritikai írásokat is közöl a Pásztortûzben.

Munkásságáról Sas Péter tollából, Az erdélyi festészet lírikusa címmel monográfia jelenik meg.

Kolozsváron, a Házsongárdi temetôben helyezik örök nyugalomra.

Balázs Péter

(Magyarfenes, 1919.05.28. – Kolozsvár, 2003.02.17.) festô, grafikus. Az általános iskolát a szülôfalujában végzi majd a tanító ösztönzésére, Kós Károly támogatásával Kolozsváron a Szolnay-Szervátiusz festôiskolában tanul 1933 és 35 között. Ezután a Nagybányai Szabad Festôiskolában (1935-38) Krizsán János és Ziffer Sándor növendéke.

1940-ben behívják katonának. A háború végét követôen egy évig a kolozsvári Világosság szerkesztôségében dolgozik, majd 1946-tól az Igazság falvakkal foglalkozó riportere. 48-ban Kovács Zoltán és Aurel Ciupe meghívja az akkor alakuló Magyar Mûvészeti Intézethez rajzot tanítani. Közben 1951-ben diplomát szerez a Kolozsvári Képzômûvészeti Fôiskolán.

A csángóföldi magyarsággal kapcsolatos írásai miatt letartóztatják és ítélet nélkül két és fél évet tölt különbözô romániai börtönökben. 1954 októberében szabadul és Kolozsvárra tér vissza. Szabó T. Attila nyelvész felkérésére megrajzolja a csángó nyelvjárási atlasz térképeit. 1959-tôl fél normával az Utunk riportere és grafikai szerkesztôje. 1974-ben betegnyugdíjba vonul és ezután kizárólag festészettel foglalkozik.

Kevés egyéni kiállításon lehet látni alkotásait. Munkái Kolozsvár (1975, 93, 94) mellett Nagykárolyba (1996) és a szülôfalujába jutnak el. Halála után több nagyszabású emlékkiállítást rendeznek Kolozsváron (2003, 08, 13, 19) a rendkívül gazdag mûvészeti hagyatékából.

Életérôl Tibori Szabó Zoltán ír monográfiát, ami 2002-ben jelenik meg.

A Barabás Miklós Céh tagja.

2006-tól a volt mûterem-lakásában (Kolozsvár Fô tér) állandó kiállítás nyílik a munkáiból.

 Kákonyi Csilla (Radnót, 1940.05.28.) festô.

Édesapja ötvösmûvész, aki rajztanárként is dolgozott. Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi 1953 és 57 között. Ezt követôen 1960-tól a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán Aurel Ciupe mester írányításával tanul és szerez diplomát 66-ban.

A fôiskola elvégzése után két évig Szászrégenben tanít rajzot, majd azt követôen szabadfoglalkozású mûvész.

Kiállításokat elsôsorban a székely világban rendez Marosvásárhelyen (1978, 84, 96, 97, 03, 11, 14, 20), Székelyudvarhelyen (1976, 09), Csíkszeredában (1994, 15), Sepsiszentgyörgyön (2016) és Gyergyószentmiklóson (2002), de munkái eljutnak Kolozsvárra (1995, 10), Bukarestbe (2004), Veszprémbe (1999), Pápára (1999) és Budapestre (1999, 14, 15) is.

Munkásságáról több monográfia jelenik meg. Elôször Jánosházy György tollából, 1999-ben a Mentor Kiadó gondozásában, majd Banner Zoltántól 2011-ben, Élet-jelek címmel a Pallas-Akadémia kiadásában. Legutóbb 2020-ban a munkásságát összefoglaló album az Exit Kiadónál lát napvilágot.

2004-ben a Kulturális Érdemrend Tiszti Keresztje, 2014-ben Szervátiusz-díj, 2016-ban Szolnay Sándor-díj elismerésben részesült.

Kosztándi Jenő

(Kézdivásárhely, 1930.05.26. – Kézdivásárhely, 2017.02.01.) festô.A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizik 1949-ben és még abban az évben felveszik a kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézetbe. Mesterei Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla, Kovács Zoltán és Miklóssy Gábor. 1955-ben amikor végez, már Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola néven kétnyelvû, egyetemi rangú az intézmény. A fôiskola elvégzése után hazamegy és rajzot tanít az iskolában nyugdíjazásáig. Rendszeresen állít ki a szülôvárosában, Kézdivásárhelyen (1957, 62, 69, 77, 00, 10), Sepsiszentgyörgyön (1970, 02, 03, 15), de munkái eljutnak Gyergyószentmiklósra (2004), Brassóba (1968), Bukarestbe (1970) és az anyaország fôvárosába (2005, 15) is.Munkásságáról 2003-ban monográfia jelenik meg a Mûterem sorozat keretében (Pallas-Akadémia Kiadó). A Barabás Miklós Céh tagja. 2015-ben Háromszék Kultúrájáért Díjat kap a feleségével együtt, majd a következô esztendôben Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesül.Élete és munkássága csodálatos harmóniában forrott össze feleségével, Kosztándi B. Katalinnal. A mûvészházaspár Kézdivásárhelynek hagyott alkotásaiból állandó kiállítás nyílik a városban.

Székely János Jenő (Kolozsvár, 1956.05.25.) szobrász.

Székely János és Varró Ilona marosvásárhelyi írók gyermeke. A Bólyai Farkas Líceumban érettségizik és ezt követôen a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, a szobrászati szakon tanul 1977 és 81 között. Mestere Vetró Artúr.

1985-ben Olaszországban telepedik le, elôbb Firenzébe, majd Piatrasantába, és itt elsajátítja a kôfaragás korszerû technológiáit. 1988-89-ben az Egyesült Államokba megy tanulmányútra. 1989-ben Magyarországra, Székesfehérvárra költözik.

Jelentôsebb köztéri alkotásai közül a legtöbb választott hazájában, Székesfehérváron látható. A szobrok: S repülés áldozatainak emlékmûve, készült 1994-ben, Árpád mellszobra, készült 1996-ban, Kossuth Lajos mellszobra, készült 2002-ben, Petôfi Sándor egész alakos szobra, készült 2004-ben. A dombormûvek: Semmelweis Ignác, készült 1992-ben, Reguly Antal, készült 1996-ban, Beszédes József, készült 2017-ben. Az emléktáblák: Havranek József, készült 1991-ben, 56-os emléktábla, készült 1993-ban, Jankovitch Ferenc, készült 1997-ben. Marosvásárhelyen emléktáblát készít a szülei egykori házára és a temetôben síremléket készít a tragikusan fiatalon elhunyt Nagy Pál és felesége Kemény Zsuzsa, valamint Molter Károly emlékére. A Gyergyószárhegyi Mûvésztelep parkja két munkáját ôrzi: Erózió, készült 1995-ben és Idôcsapda, készült 1997-ben. A szlovéniai Lasko mûvésztelepén készült alkotásait (Létbizonytalanság, 1998., Fraktál erózió, 2000., Hierarchikus struktúra, 2004., Születés, 2006.) a város parkjai, Primoz Trubar dombormûvét a mûvelôdésiház fala ôrzi. A Szerelmesek padja címû alkotása (1986.) az olaszországi Alessandriában, a H-WWII címû második világháborús emlékmûve a salzburgi Johann kórház udvarán látható.

Jelentôsebb kiállításokat rendeznek munkáiból Kolozsváron (1981), New Yorkban (1989), Budapesten (1995, 98, 02), Székesfehérváron (1990, 97, 06), Veszprémben (1997) és Komáromban (2000).

Ma is Székesfehérváron él és dolgozik.

Isten éltesse Székely János Jenôt!

Dudás Gyula (Maroshévíz, 1929.05.24. – Nagybánya, 2015.10.20.) festô, kerámikus.

 Elemi iskoláit Marosnagylakon, a középiskolát a Nagyenyedi Bethlen Gábor Tanítóképzôben kezdi, majd Kolozsváron szerez oklevelet 1949-ben. Mûvészeti tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán 1953 és 59 között végzi Kádár Tibor és Mohy Sándor mesterek irányításával.

A fôiskola elvégzését követôen Nagybányán telepedik le és az akkor megalakuló Zene- és Képzômûvészeti Líceumnak lesz a rajztanára nyugdíjazásáig.

Választott otthonában, Nagybányán rendszeresen állítja ki a munkáit (1966, 69, 86, 92, 95, 99, 04, 09), de alkotásai eljutnak Gyergyószentmiklósra (1976, 05), Marosvásárhelyre (1980), Kolozsvárra (2003), Nagyváradra (1969), Debrecenbe (2003) és Budapestre (2003, 04) is.

A Barabás Miklós Céhnek 1994 óta a tagja. Mûvészetét 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitûntetéssel ismerik el.

A nagybányai temetôben helyezik örök nyugalomra.

Darkó László (Torda, 1924.05.22. – Kolozsvár, 1970.02.13) mûvészttörténész, festô, restaurátor.

Középiskolai tanulmányait Tordán kezdi, majd Kolozsváron a Római Katolikus Gimnáziumban érettségizik 1942-ben. Ezután a Ferenc József Tudományegyetem hallgatója, de mûvészettörténész-régész doktorátusát 1948-ban már a Bólyai Tudományegyetemen kapja. 1950-ig az Erdélyi Múzeumban levéltáros. Ezt követôen a kolozsvári Szent Mihály templom, majd a nagyváradi püspöki palota falfestményeinek feltárásán és restaurálásán, majd még számos mûemlék megújításán dolgozik.

Autodidakta mûvész, festészetet Gáll Ferenctôl magánúton tanul.

Halálának a 40. évfordulóján rendeznek munkáiból életmû kiállítást és munkásságáról ekkor jelenik meg monográfia Kovács Árpád tollából.

Tragikusan fiatalon hagyta itt a földi világot. A Házsongárdi temetôben nyugszik.

Lôvith Egon (Kolozsvár, 1923.05.21. – Kolozsvár, 2009.09.02.) szobrász, festô, grafikus, mûvésztanár.

Apja órásmester, majd vasútépítô mérnökként dolgozik. 1926-ban a család kitelepül Mexikóba és csak a családfô halálát követôen, 36-ban költöznek vissza Kolozsvárra. 1944-ben kényszermunkára vitték, elôször Nagybányára majd a dachaui lágerbe. 45-ben az amerikai felszabadító seregeknek köszönhetôen szabadul és visszatér Kolozsvárra.

A Magyar Mûvészeti Intézetben 1949-ben kezdi a tanulmányait, majd az átalakítást követôen a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán végez 53-ban. Mesterei Romul Ladea és Ion Irimescu.

A végzést követôen a fôiskolán marad és aszisztensként mûvészi anatómiát, kompozíciót és formázást tanít. 1962-ben kinevezik lektorrá, 72-ben a szobrászati szak elôadójává, majd katedrafônök lesz és dolgozik a fôiskolán nyugdíjazásáig.

Rendszeresen kiállít Kolozsváron (1973, 78, 91, 94, 96, 00, 03, 04, 05, 09), de munkái eljutnak Brassóba (1998), Szatmárnémetibe (1969), Nagyenyedre (1971), Bukarestbe (1973) és Tel-Avivba (1989, 97) is.

Munkásságáról Németh Júlia ír monográfiát, ami a Mentor Kiadó gondozásában jelenik meg 2004-ben.

1995-ben jelentôs szobrászati és festészeti munkákat adományoz a Kolozsvári Mûvészeti Múzeumnak.

Szülôvárosában hunyt el és itt helyezik örök nyugalomra felesége mellé.

(A portré Mohy Sándor munkája, a mûtermi fotó Riti J. A. felvétele.)

Petrovits István (Kökös, 1945.05.20.) szobrász.

Tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi 1962 és 66 között, Nagy Pál, Izsák Márton és Hunyadi László tanárok irányításával. Ezután az Építészeti Technikumban tanul, majd 1968-ban felveszik a Nicolae Grigorescu Képzômûvészeti Akadémiára, Bukarestbe. Mesterei Paul Vasilescu és Ion MurnuLucian.

A fôiskola elvégzését követôen elôször Gyergyótölgyesen (1974-75), azután Gyergyószentmiklóson (1976-77), ezt követôen Sepsiszentgyörgyön (1977-90) tanít rajzot, majd 1990-tôl nyugdíjazásáig, 2009-ig a Plugor Sándor Mûvészeti Líceumban szobrászat tanár.

A legjelentôsebb köztéri szobrait láthatjuk Sepsiszentgyörgyön (Csutak Vilmos egész alakos, 2011, Anyaság, 2000, Kariatida, 2009), Gelencén (Márton Áron egészalakos, 2006, Fekete János fôesperes egészalakos, 2007, valamint Jancsó Benedek, 2001, Bodor György, 2004, és Szent László, 2001, mellszobrai), továbbá Középajtán (Benkô József mellszobra, 1994), Nagykárolyon (Petôfi Sándor mellszobra, 1994), Balatongyörökön (Petôfi Sándor fejszobra, 2003), Szentkatolnán (Bálint Gábor egész alakos, 2009), Vargyason (Borbáth Károly mellszobra, 2012), Málnáson (Tôkés József mellszobra, 2016) és szülôfalujában Kökösön (Dávid Ferenc mellszobra, 2018).

Kiállításokat gyakran rendez szûkebb pátriájában Sepsiszentgyörgyön (1977, 82, 89, 99, 00, 01, 09, 14, 15) és Kézdivásárhelyen (1977, 78, 86, 12), de alkotásai eljutnak Csîkszeredába (1975), Gyergyószentmiklósra (1976), Székelyudvarhelyre (1986), Brassóba (1997), Marosvásárhelyre (2010), Kolozsvárra (1977), Bukarestbe (1972, 93) és Kecskemétre (2012) is.

A Barabás Mikós Céhnek 2013-óta a tagja,

54 éve Sepsiszentgyörgyön él és dolgozik.

Isten éltesse Petrovits Istvánt!

(A Tôkés József- és a Dávid Ferencrôl készült fotó Sántha Imre Géza felvétele. A többi kép forrása: petrovitsart.com)

Zsigmond Attila (Marosvásárhely, 1927.05.16. – Marosvásárhely, 1999.04.25.) festô, grafikus.

Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban végzi, közben a Városi Szabad Festôiskolát is látogatja. Tanárai Piskolti Gábor és Bordi András. Ezután elôször a Magyar Mûvészeti Intézetbe jár (Kolozsvár, 1948-50), majd az intézet átalakítását követôen a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola hallgatója 1950 és 53 között. Itt a mesterei Kovács Zoltán és Miklóssy Gábor.

A fôiskola elvégzése után elôször a Temesvári Mûvészeti Iskolában tanít rajzot (1953-55), majd hazajön Marosvásárhelyre. Itt is rajztanárként dolgozik 1970-ig.

Jelentôsebb kiállításokat a szülôvárosában Marosvásárhelyen (1957, 70, 71, 73, 77), Brassóban (1954, 71), Kézdivásárhelyen (1993) és Bukarestben (1973) rendez, de munkái eljutnak New Yorkba (1979, 91) és Torontóba (1979) is. Emlékkiállítást 2009-ben Marosvásárhelyen és 2013-ban Csíkszeredában rendeznek. A marosvásárhelyi Transilvania szállodában látható “Halászat-Vadászat” címû szekkója 1962-ben készült.

Marosvásárhelyen helyezik örök nyugalomra, síremlékét a pályatárs Gyarmathy János alkotja meg.

(A síremlékrôl készült fotó Sánta Imre Géza felvétele.)

Kocsis Elôd (Abafája, 1948.05.13.) szobrász születésnapja van.

Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi, ahol az Iskolaigazgatótól, Izsák Mártontól tanulja a szobrászat alapjait. Ezután Bukarestben a Nicolae Grigorescu Képzômûvészeti Akadémián tanul 1968 és 73 között, Boris Caraega mester irányításával. A fôiskola elvégzése után Bukarestben marad és innen települ át 1987-ben a családjával Magyarországra.

Jelentôsebb köztéri alkotásai, számos mellszobra látható Budapesten (Mócsy János, 1995, Bókay Árpád, 1997, Vörösmarty Mihály, 2000, Kôrösi Csoma Sándor, 2012, Sztehló Gábor, 2016) és Debrecenben (Kálmáncsehi Sánta Márton, 1998).

Munkáiból kiállításokat rendeznek Bukarestben (1975, 78), Csíkszeredában (1977), New Yorkban (1980, 82), Budapesten (1995, 01) és Stockholmban (1998).

Budapesten él és dolgozik.

Isten éltesse Kocsis Elôdöt!

Gróf Teleki Ralph (Drassó, 1890.05.10. – Stockholm, 1982.05.01.) grafikus, festô.

Gróf Teleki Arvéd és a Munkácsi-tanítvány Teleki Izebella gyermeke. Egyetemi tanulmányai után elôször Lausanneban Ch. Giron mûtermében tanul majd Párizsban, Paul Baudouin freskófestônél fejleszti tudását. A háború alatt otthon, a birtokot irányítja. 1921-ben a Bécsi Iparmûvészeti Fôiskolán Bertold Löfflernél tanul, majd édesanyjával Nagybányára költözik. A Nagybányai Szabad Festôiskolában Thorma János és Réti István a mesterei. Innen jár Budapestre, a Magyar Királyi Képzômûvészeti Fôiskola grafikai szakára, Olgyay Viktorhoz a rézkarctechnikát elsajátítani. Nagybányán anya és fia, a két nemzedék kôzösen jelentkezik a festôtelep tárlatain. 1929-ben hagyja el Nagybányát, majd 1934-ben a családjával Budapestre telepednek. A kommunista diktatúra kezdetekor a feleségével és a kislányával a Békés megyei Hunya tanyára telepítik ki ôket. Innen szabadulva nyelv- és rajztanításból tartja fenn magát és családját. 1956 novemberében Bécsen keresztül Svédországba menekülnek. Itt a Stockholmi Egyetem és a Nordiska Múzeum közös intézetének a rajzolója egészen 80 éves koráig.

Munkáiból kiállításokat Nagybányán (1927), Kolozsváron (1930), Bukarestben (1931) és Budapesten (1935, 39) tartanak. Halálának a 35. évfordulóján, 2017-ben Nagybányán és Stockholmban rendeznek emlékkiállításokat.

Kortársa Balla Béla így vélekedett róla: “Ez a gróf nem kedvtelésbôl lett festô, hanem a tehetsége és mûvészete juttatta el ide.”

Bitay Árpád (Uzdiszentpéter, 1900.05.08. – Nagybánya, 1945.03.20.) festô.

A fiatal székely fiú rokkantan, súlyos bokasérülést szenvedve jön haza az elsô világháborúból. Ezután a jogi tanulmányait abbahagyva a fetést választja hivatásul. 1921-tôl a Nagybányai Szabadkiskolában képezi magát Thorma János és Réti Istvàn mesterek irányításával, majd eljut tanulmányútra Párizsba is.Egy ideig az egykori Ada Kaleh szigetén (szurdokvölgy a Dunán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-Érchegység között) dolgozik, majd visszatér szülôfalujába. Nemsokkal ezután Nagybányán telepedik le és ott, a közösség kedvelt tagjaként dolgozik haláláig. Tragikusan fiatalon, háborús sebének vérmérgezése következtében veszíti el az életét.Még halálának az évében a hátrahagyott mûveibôl a felesége emlékkiállítást szervez, a tárlat rendezését Thorma János vállalja el.Munkáit a Nemzeti Galéria is ôrzi.(Önarcképet vagy fotót se égen, se földön nem találtam.)

Ziffer Sándor (Eger, 1880.05.05. – Nagybánya, 1962.09.08.) festô, mûvésztanár.

Hat éves korában súlyosan megbetegedik skatlátban, majd gyermekparalízisben. Bonyolult mûtétek sorával megmentik, de az egyik lába rövidebb marad és a hallását is szinte teljesen elveszíti.

1894-ben a budapesti Ipari Rajziskolában, majd az Iparmûvészeti Iskola díszítô-festô osztályába iratkozik be. Közvetlenül a fôiskola befejezése elôtt Münchenbe megy, ahol elôször a Bajor Királyi Akadémián, majd Azbe magániskolájában és ezt követôen Hollósy Simonnál tanul. 1906-ban Nagybányára költözik. Czóbel Bélával és Perlrott Csaba Vilmossal rendszeresen utaznak párizsi tanulmányutakra. 1910-ben, Berlinben házasságot köt Kathe Beckhaus festômûvésznôvel. Ezt követôen sikertelenül próbálkozik elôször Münchenben, majd Berlinben magániskola mûködtetésével. 1918 ôszén feleségével végleg hazatér Nagybányára. Thorma János felkérésére 1926-tól a Szabadiskolában díjazás nélkül, nagy odaadással tanít (ismertebb tanítványai Mohy Sándor és Tasso Marchini), de a sok emberi konfliktus egy év után lemondásra készteti. Késôbb hírlapi nyilatkozattal kilép a Nagybányai Festôk Társaságából, de más keretek között továbbra is tanít. 35 évi együttélés után elveszíti a feleségét, majd néhány évvel késôbb, második házasságával törvényesíti korábban született iker gyermekeit. Még abban az évben súlyos autóbalesetet szenved. Hetven éves korára támogatói segítségével személyi nyugdíjat kap.

Jelentôsebb egyéni kiállításokat Kolozsváron (1926, 57), Nagybányán (1957), Berlinben (1915), Hamburgban (1929) és Kassán (1930) rendez. Halála után emlékkiállításokkal tisztelegnek munkássága elôtt Nagybányán (1996), Budapesten (1996, 98) és szülôvárosában, Egerben (2004, 07).

Életérôl Borghida Istvàn ír monográfiát, ami a Kritérion Kiadó gondozásában jelenik meg 1980-ban.

Már idôs korában, 1950-ben Munkaérdemrenddel tüntetik ki, majd a hetvenhetedik születésnapjára a Mûvészet Érdemes Mestere címet kapta.

Az idôs mester halálát szívinfatktus okozza, a nagybányai Református temetôben helyezik örök myugalomra.

Siklódy Tibor (Mezôbánd, 1929.05.05. – Marosvásárhely, 2009.02.09.) festô születésnapja lesz.

Képzômûvészeti tanulmányait 1945-ben a Marosvásárhelyi Városi Szabad Festôiskolában kezdi, itt Bordi András látja meg tehetségét és irányítja a képzômûvészeti pályára. 1948-ban nyer felvételt a kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézet festészeti szakára, ahol mesterei Kovács Zoltán, Miklóssy Gábor és Mohy Sándor. 1954-ben amikor végez, már Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola néven kétnyelvû, egyetemi rangú az intézmény.

A fôiskola elvégzése után visszatér Marosvásárhelyre, ahol 1954 és 65 között az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet anatómia tanszékének rajzolója. Ezt követôen szabadfoglalkozású mûvész.

Munkáit rendszeresen bemutatja Marosvásárhelyen (1967, 78, 81, 88, 92, 99, 02), de alkotásai eljutnak Székelyudvarhelyre (1967, 72) is. Marosvásárhelyen 2013-ban nagyszabású emlékkiállítást rendeznek tiszteletére. Erre az alkalomra a fia, ifj. Siklódy Tibor állít össze monográfiát munkásságáról “60 év a mûvészetért” címmel. (Korábban M. Kiss Pál ír róla monográfiát 1980-ban.) Kiállítással tisztelegnek emléke elôtt Keszthelyen is 2015-ben.

Marosvásárhelyen helyezik végsô nyugalomra.

Péterfy László (Nyárádselye, 1936.05.02.) szobrász, festô, mûvészeti élet szervezô.

Középiskolai tanulmányait elôször a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdi, közben bejár a Bordi András vezette Városi Festôiskolába, majd a Zene- és Képzômûvészeti Líceumban érettségizik 1953-ban. Ezután a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, festészet szakon tanul, 1959-ben végez, mesterei Kádár Tibor és Miklóssy Gábor.

A fôiskola elvégzése után elôször Avasfelsôfalun (1959-60), utána Szászrégenben (60-62), majd a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban tanít 1966-ig. Ekkor települ át Magyarországra, ahol 1967 és 71 között, valamint 1980 és 81-ben a budapesti Képzômûvészeti Szakközépiskola tanára, majd 92 és 96 között a Magyar Mûvelôdési Intézet igazgató-helyetteseként dolgozik. Elôször Budapesten, majd Visegrádon az Áprily-völgyben él. Az anyaországban már a szobrászat lesz a fô mûfaja. Épületszobrászattal is foglalkozik, Makovecz Imre épületeihez tervez szobrokat.

Jelentôsebb köztéri szobrai láthatóak Budapesten (1956-os emlékmû, felállítva 1993-ban, Memento-emlékmû- felállítva 1998-ban és Wekerle Sándor, felállítva 2008-ban), Piliscsabán (Szent István, felállítva 2000-ben, Gál Ferenc, felállítva 2002-ben, Páli Szent Vince, felállítva 2007-ben, Szent II. János Pál pápa, felállítva 2019-ben és Makovecz Imre emlékére, felállítva 2019-ben), Tatabányán (Virágültetô lány, felállítva 1997-ben, Szent Borbála, felállítva 1994-ben, Életfa, felállítva 2000-ben, 56-os emlékmû, felállítva 2004-ben, Gál István, felállítva 2006-ban és Gróf Eszterházi János, felállítva 2008-ban), Sárospatakon (Csodaszarvas, Égberagadás, felállítva mind a kettô 1986-ban), Kolozsváron (Bethlen Gábor, felállítva 2013-ban) és Marosvásárhelyen (Kálvin János, felállítva 2017-ben).

Munkáiból kiállításokat rendeznek Budapesten (1968, 69, 88, 92, 06, 13), Leányfalun (1996, 14), Szegeden (1968) és Tatabányán (1986).

Munkásságáról Banner Zoltán ír monográfiát, ami a Mentor Kiadó gondozásában jelenik meg, 2014-ben. Szülôhazája néprajzi örökségét hét könyvben dolgozza fel.

A Magyar Mûvészeti Akadémiának 1996-óta a tagja. Mûvészetét 1999-ben Magyar Mûvészetért-, 2000-ben Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztja-, 2017-ben Kossuth díjjal ismerik el.

Családjával Visegrád-Szentgyörgypusztán, az Áprily Lajos-völgyben él és dolgozik.

Isten éltesse Péterfy Lászlót!

(A Makovecz emlékmû Ocsovai András felvétele.)

 Andrásy Zoltán (Nagyszeben, 1910.04.30. – Kolozsvár, 2006.01.01.) festô, grafikus.

Középiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Református Gimnáziumban végzi 1923 és 28 között, majd Kolozsváron a Szépmûvészeti Iskolában is tanul két évet (28-29). Ezután felvételt nyer a Bukaresti Képzômûvészeti Akadémiára, ahol 33-ban szerez diplomát. A fôiskola elvégzése után reklámgrafikus hat évig a román fôvárosban, majd 1939-ben a családjával Kolozsvárra költözik. A háborúban hadifogságba esik, de 1947-ben szabadul és Kolozsvárra megy vissza. Az 1948-ban megalakuló Magyar Mûvészeti Intézet rektirának, Kovács Zoltán festômûvésznak a felkérésére, tanárként részt vállal az oktatásban, az intézetnek a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolába való beolvasztását követôen is a grafikai tanszék élén marad egészen 1975-ös nyugdíjba vonulásáig.

1960-ban Cs. Erdôs Tiborral közösen készíti el a kolozsvári Állami Magyar Színház elôcsarnokának a sgraffitóit. Közel száz irodalmi-, ifjúsági- és ismeretterjesztô könyvhöz készít illusztrációkat, címlapokat. Kiállításokat Kolozsváron rendez (1945, 81, 87, 05), de munkái eljutnak Hanoiba (1957) és Moszkvába (1958) is.

1939-tôl a Barabás Miklós Céh tagja, majd aktívan vesz részt a társaság 1994. évi újjászervezésében is, és a Farkas utcai ingatlanának adományozásával jelentôs kiállítási lehetôséghez juttatja a szervezetet. Halála után a Céh számos emlékkiállítást rendez a munkáiból Kolozsváron (2007, 10, 14, 15, 18) kifejezve hálájukat a szervezet érdekében tett elkötelezettségeiért. Hagyatékának gondozását is a Céh vállalta fel.

90 éves koráig rajzol és fest, 95 éves korában éri a halál. A Házsongárdi temetôben helyezik végsô nyugalomra.

Thorma János (Kiskunhalas, 1870.04.24. – Nagybánya, 1937.12.05.) festô, iskolaalapító mûvésztanár.

Kisnemesi családból származik. Kiskunhalason, majd Jászberényben gyerekeskedik, késôbb, 1884-ben a család Nagybányára költözik. Itt a helyi minorita gimnáziumban fejezi be középiskolai tanulmányait. Rajztanára Horváth Henrik. Még ebben az évben, 1887-ben felveszik a Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzôbe, ahol Székely Bertalan a mestere. 1888 karácsonyától két éven át Münchenben, Hollósy Simon iskolájában tanul, majd 91-tôl Párizsban, a Julien Akadémián Douncert és Bramtot osztályában fejleszti tovább tudását. 1896-ban, a millenniumi ünnepségek után Hollósy Simonnal, Iványi-Grûnwald Bélával, Ferenczy Károllyal és Réti Istvánnal elutaznak Nagybányára és hozzákezdenek a Nagybányai Szabad Festôiskola megalapításának. 97 tavaszán hosszabb európai tanulmányutat tesz Észak-Olaszországban, Párizsban, Belgiumban, Hollandiában, Berlinben, Drezdában és Prágában.

1917-ben veszi át Ferenczy Károlytól a Nagybányai Festôk Társaságának az elnöki tisztségét és a következô tíz nehéz évben az ô lelkes munkássága akadályozza meg a mûvésztelep széthullását. Közel hatvan évesen nôsül meg és továbbra is Nagybányán dolgozik a haláláig. Itt, a református temetôben helyezik örök nyugalomra.

Életében 1917-ben rendeznek neki önálló kiállítást Budapesten és 31-ben Szatmáron, itt a feleségével közösen. A kiállítótermek érdemben halála után nyílnak meg munkái elôtt. A budapesti 1939-es emlékkiállítása után 73 évvel, a halálának 75. évfordulója alkalmából rendeznek nagyszabású nemzetközi vándorkiállítást, ahol összegyûjtik a magán- és a közgyûjteményekben található legjelentôsebb alkotásait. Ez a kiállítás 2012-ben eljut Münchenbe, Stuttgartba, Berlinbe, Nagybányára és 2013-ban a budapesti Nemzeti Galériába is. Munkásságáról számos monográfia jelenik meg. Az elsô 1977-ben, Dévényi Iván tollából, a Corvina Kiadó gondozásában, a legutóbbi Bay Miklós tollából, a Thorma János Múzeum kiadásában, 2021-ben.

A román király 1924-ben “Díszoklevél aranyéremmel” elismerésben részesíti.

A Barabás Miklós Céh tagja.

Szülôvárosában, Kiskunhalason utcát neveznek el róla és a múzeum nem csak felvette a nevét, hanem munkáiból létrehoztak egy rendkívül rangos állandó kiállítást is. A múzeum melletti parkban 1992-ben mellszobrot állítottak fel tiszteletére.

Nagygalambfalvi (egykori Udvarhelyszék) családban született festô, grafikus, Sütô Petre Rozália (Székelykeresztúr, 1952.04.24.).

Nagygalambfalván nô fel, innen kerül a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumba. Tanárai Bordi Géza és Nagy Pál. Ezután a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán Mircea Balau osztályába jár és kap diplomát 1976-ban.

A fôiskola elvégzése után Nagybányára költözik. Elôször a Kirakatrendezô Vállalat tervezôje, majd 1989-ig szabadfoglalkozású mûvész. Ekkor települ át a családjával Magyarországra és a Martonvásári Mûvészeti Iskolában tanít rajzot 98-ig. Azóta újra szabadfoglalkozású mûvész. 1999-ben létrehozza az S. P. R. Mûvészeti csoportot, ahol gyerekeket tanít rajzra és festészetre. Növendékei rendszeresen és eredményesen szerepelnek alkotásaikkal nemzetközi kiállításokon, ifjúsági mûvészeti fesztiválokon.

Munkáiból többször rendeznek kiállítást Nagybányán (1977, 97, 02, 05, 07, 14, 18), Kolozsváron (1986, 12), de alkotásai eljutnak Csíkszeredába (1978), Székelyudvarhelyre (1978), Marosvásárhelyre (2012), Nagyváradra (2015) és a németországi Passauba (1997) is.

Napjainkban is Martonvásáron él és dolgozik.

Isten éltesse Sütő Petre Rozáliát!

Kádár (F.) Tibor (Kolozsvár, 1946.04.23.) festô.

Mûvészeti tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán végzi 1966 és 71 között, mestere Abrudán Péter. A fôiskola elvégzése után Marosújváron mûszaki rajzot tanít 1974-ig, majd Kolozsváron 1987-ig festészetet a Képzômûvészeti Gimnáziumban. 1988-ban családjával áttelepül Magyarországra. It az elsô évben rajzot tanít egy budapesti általános iskolában, ezután 1990-ben Veszprémbe költöznek.

Nagyon gyakran rendeznek munkáiból kiállításokat Budapesten (1989, 96, 97, 99, 02, 12, 16), a szülôvárosában Kolozsváron (1971, 80, 85, 09, 14), választott otthonában Veszprémben (1986, 93, 96, 02, 16), az erdélyi városokban Marosvásárhelyen (1984, 14), Csíkszeredában (1983, 16), Székelyudvarhelyen (1982), Gyergyószentmiklóson (1984), Kézdivásárhelyen (2014) is, de munkái eljutnak Bukarestbe (1975), a német városok közül Münchenbe (1993), Berlinbe (1994), Ulmba (1996) és Passauba (2002), továbbá Lausenneba és Genfbe (1998), Koppenhágába (1994), Trentoba (2002) valamint Moszkvába (2012) is.

2016-óta tagja a Barabás Miklós Céhnek. Napjainkban is Veszprémben él és dolgozik.

Isten éltesse Kádár F. Tibort!

Izsák Márton (Galócás, 1913.04.12 – Marosvásárhely, 2004.02.01.) szobrász, művésztanár.

A tanulmányait a Marosvásárhelyi Ipari Középiskolában kezdi, majd Budapestre jön és itt fejezi be. Innen az útja a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára vezet, ahol 1929-33 között Simay Imre és Mátrai Lajos mesterek irányításával gyarapítja tudását.

A főiskola elvégzése után egy évvel hazamegy Marosvásárhelyre. 1940-ben elmegy Bukarestbe, ahol sikeres szobrászként dolgozik. 42-ben visszajön Marosvásárhelyre, majd két évre elviszik munkaszolgálatra. Szabadulása után először Bukarestbe megy, részt vesz a művészeti iskolák programjának kialakításában. 45-ben jön vissza Marosvásárhelyre, 1945 és 74 között a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceum igazgatója.

A városban tíz jelentős köztéri szobra látható, közűlük a Bolyaiak (készült 1957-ben Csorvássy Istvánnal közösen) és a Holokauszt emlékmű (készült 2003-ban) a legismertebbek. Köztéri munkái közül Désen a Deportáltak emlékműve (készült 1947-ben), Gyergyószentmiklóson Salamon Ernő egész alakos szobra (készült 1968-ban) és Sepsiszentgyörgyön George Enescu szoborkompozíciója (készült 1983-ban) látható. Kiállításokat Bukarestben (1970, 80, 83) és Marosvásárhelyen (1938, 57, 83) rendez. Születésének 100. évfordulóján emlékkiállítást a vásárhelyi Bernárdy-házban rendeznek.

Életéről monográfia halála után, 2007-ben jelenik meg, Murádin Jenő tollából, a Mentor Kiadó gondozásában.

A legismertebb tanítványai: Hunyadi László, Bocskai Vince és Román Viktor.

Munkásságát a Munkaérdemrend III. fokozatával, Kulturális Érdemrenddel (1968) ismerik el. 2003-tól Marosvásárhely díszpolgára.

(A Holokauszt emlékműről készült fotó Csuhai István, a Bartók mellszoborról készült fénykép Sánta Imre Géza felvétele.)

Podlipny Gyula (Pozsony, 1898,04.12. – Temesvár, 1991.01.15.) festő, grafikus, művésztanár.

A gimnáziumi érettségije (1914) után Vesztróczky Manó rajziskoláját látogarja Budapesten, majd a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke. 1918 nyarán ösztöndíjjal Nagybányán, 19-ben Kecskeméten jár. 1926-ban véglegesen letelepedik Temesváron. Itt többed magával résztvesz a Művészeti Szabadiskola Működtetésében. 1934-41 között a Kolozsvárról Temesvárra költözött Szépművészeti Iskola tanára.

Munkáit rendszeresen kiállítja Temesváron (1927, 28, 30, 74, 83), de alkotásai eljutnak Aradra (1932), Bukarestbe (1929, 42) és Pozsonyba (1978) is. Halála után, 2011-ben és 16-ban emlékkiállítást rendeznek a tiszteletére Temesváron.

Alapító tagja a Barabás Miklós Céhnek (1930). 1954-ben a Munkaérdemrend III. fokozata, 1959-ben Érdemes Tanár, 1972-ben a Köztársaság Csillaga Érdemrend elismerésekben részesül.

Kazinczi Gábor (Temesvár, 1942.04.09.) grafikus, díszlettervező, festő.

Középiskolai tanulmányait szülővárosában végzi, 1959-ben érettségizik. Ebben az évben veszik fel a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Feszt László és Kádár Tibor a mesterei.

1967-től a Temesvári Állami Német- és időszakosan a Temesvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, mindezek mellett különböző kiadóknak illusztrációkat készít és könyv borítókat tervez. Képzőművészeti írásokat is közöl irodalmi lapokban.

A 90-es években áttelepül Magyarországra, először a Pécsi Egyetem, majd a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán tanít. 1993-óta festéssel is foglalkozik.

Rendszeres kiállító Budapesten (1988, 90, 03, 04, 06, 09), de munkáit kiállítják Temesváron (1994), Debrecenben (1994), Szegeden (1990), Szekszárdon (2004) és alkotásai eljutnak Szabadkára (1990) valamint Münchenbe (1993) is.

Újjáalakításától, 1994-től tagja és tisztségviselője a Barabás Miklós Céhnek. Feleségével Orfűn él és ott alkot.

Pál (eredeti nevén Pollák) István (Kolozsvár, 1888.04.09. – Auschwitz?, 1944.??.??.) festő.A rendkívül hiányos életrajzi adatai szerint Budapesten a Barcsay utcai Főgimnáziumban 1906-ban érettségizik, majd még ebben az évben rövid ideig Ferenczy Károlynál tanul a Magyar Királyi Mintarajztanodában. 1909-ben már Pál István néven szerepel a Nagybányai Szabadiskolában tanuló növendékek listájában, és képeit a következő év telén mutatja be a budapesti Művészház kiállításán. Rövidesen Hollósy Simon iskoláját látogatja Münchenben és Czóbellel, Perlrott-tal, Márffy-val és Tihanyival azonos időben járhat Párizsban is. 1912-ben a Nagybányai Jubiláris Képkiállításon két festményt is kiállítanak tőle.Még ebben az évben Budapesten házasságot köt Binder Márta festőnővel. 1912 és 18 között a Weis Manfréd Acél- és Fémművekben dolgozik adminisztratív munkakörben. A Tanácsköztársaság idején Bornemissza Gézával közösen a Sváb-hegyen kisajátított luxusvillákban alkotói műhelyeket szerveznek. A 20-as évek elején Aradra megy és 25-től Szántó Györggyel a Periszkóp című lapot szerkesztik. 1929-től (kisebb-nagyobb szünetekkel) a haláláig elmegyógyintézetekben él. A dokumentumok az életét csak 39-ig követik nyomon, de 1943-44 között vélhetően Gyöngyösön él. A helyi kórház statisztikái 43-ban még említenek egy festőművészt, így valószínűsíthető, hogy ő is azok a betegek között van, akiket a gyöngyösi zsidó lakossággal együtt 1944. június 8-án Auschwitzba deportálnak. Az ilyen betegekre a megérkezésükkor azonnali halál várt.2015-ben Füst Milán író és felesége műgyűjteményét bemutató kiállítási anyag hozadékaként, az író kéziratos hagyatékából kerül elő Füst Milán és Pál István 1911 és 42 között folytatott levelezése. Ennek alapján kerül megrendezésre “A kétsíkú kép – Füst Milán és Pál István barátsága” című kiállítás.

Buday György (Kolozsvár, 1907.04.07. – Coulsdon, 1990.06.12.) grafikus, fametsző, könyvek tipográfusa és díszlettervező.

Édesapja régész, egyetemi tanár. Tanulmányait 1917-ben Kolozsváron, a Farkas utcai Református Kollágiumban kezdi. A család 1924-ben Szegedre költözik, a gimnáziumot itt fejezi be, majd 1926 és 33 között jogot tanul a szegedi egyetemen. 1931 – 33 között a Szegedi Városi Színház több előadásának és a Szegedi Szabadtéri Játékok első előadásának (Az ember tragédiája) díszleteit tervezi. 1936-ban grafikusként ösztöndíjas a Római Magyar Akadémián, 37-ben angliai állami ösztöndíjat nyer. Ennek befejezése után Londonban marad. 38-ban az angol királyi fametsző társaság kültagjává, majd 1953-tól rendes tagjává választják. A BBC Rádió magyar adásának szerkesztője, bemondója (1941-45), a Londoni Magyar Intézet szervezője és rövid ideig vezetője (1947-49) is.

“Británia 1940-41” című metszete a Times címoldalára kerülve a szigetország fasizmus elleni harcának szimbólumává válik, továbbá ő készíti II. Erzsébet 1952-es trónra lépésekor a koronázási értesítés metszetei. Ex libriseket, illusztrációkat, fametszet portrékat készít klasszikus írókról a Penguin Classics sorozat köteteihez (1952-78) és elkészíti 25 magyar költő és író portréját (1970-72).

Hazáját háromszor kényszerül elveszteni: 1924-ben Trianon miatt kell elhagynia (családjával együtt) Kolozsvárt, 1941-ben a fasizmust elítélő londoni rádióbeszéde miatt a Bárdossy-kormány, 1949-ben pedig kémkedés és hazaárulás vádja miatt Rákosiék fosztják meg magyar állampolgárságától.

Munkáiból kiállítást Kolozsváron (1924, 81), Szegeden (1967, 82), Budapesten (1947, 67, 74, 95, 07) és Londonban (1980) rendeznek.

Nyolcvanadik születésnapján a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével (1987) tüntetik ki. 1990 májusában elnyeri Szeged város díszpolgári címét. Emléktábláját 2017-ben avatják fel Szegeden.

Sánta Csaba (Szováta, 1964.04.06.) szobrász.

Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdi, majd Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatja Bocskai Vince, Gergely István, Korondi Jenő és Gocan Eugen mesterek irányításával. 1990-ben végez és hazatér szülővárosába, ahol jól felszerelt öntőműhelyt hoz létre. Itt él és alkot.

Az első jelentős köztéri munkája a Tordaszentlászlón felállított Szent László mellszobor, amit 1992-ben avatnak fel. Elkészíti Farkaslakára Tamási Áron mellszobrát (1997), Hármasfaluba Szent István mellszobrát (1998), Szovátára a Hadiárva teljes alakos szobrát (2001), Csíkdánfalvára egy 1848-as emlékműver (2002), Biharba Szent István egész alakos szobrát (2005) és Szentjobb faluba Mercurius apát egész alakos szobrát (2006).

Munkáiból kiállításokat Budapesten (1994, 2021), Székelyudvarhelyen (1998), Sepsiszentgyörgyön (2017), Marosvásárhelyen (2020) és Csíkszeredában rendeznek.

Tagja a Barabás Miklós Céhnek, 2020-ban Szolnay Sándor-díj elismerésben részesül.

Isten éltesse Sánta Csabát!

Páll Lajos (Korond, 1938.04.03. – Székelyudvarhely, 2012.11.09.) festő,költő.Tizennyolc (!) gyerekes, fazekas családban születik. Az elemi iskoláit a szülőfalujában járja. Művészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdi, ahol Bordi András és Nagy Pál a tanárai. Érettségi után csak egy évvel később, 1956-ban veszik fel a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, itt Mohy Sándor és Kádár Tibor a mesterei.Az 1956-os magyar forradalom melletti kiállása miatt, koncepciós perben 1958-ban börtönbűntetésre itélik és 1962-ig raboskodik először Szamosújváron, majd a Duna-deltában Páskándi Gézával és Fülöp G. Dénessel együtt. Szabadulása után hazatér szülőfalujába, családot alapít, ott él és alkot szabadfoglalkozású művészként a haláláig. Első kiállítását 1965-ben Marosvásárhelyen rendezi. Itt még kiállít 1970-ben, továbbá Kolozsváron (1968, 70), Csíkszeredában (1970). A rendszerváltás hajnalától szerepel az anyaországban, az 50. születésnapján, 1988-ban budapesti kiállítással köszönti az Erdély Művészetéért Alapítvány. (Megnyitja Csurka István, közreműködik a Muzsikás együttes.) Munkáiból Magyarországon kiállítások nyílnak Budapesten (1993, 98, 08, 11), Szegeden (1988), Pápán (1997), Győrben (1999), Makón (1999) és Egerben (2006), de alkotásai eljutnak Szuttgartba (1993) és Genfbe (1994) is. Halálát követően emlékkiállításokat rendeznek 2013-ban Székelyudvarhelyen, Budapesten, Miskolcon, Esztergomban, 2014-ben újra Budapesten és 2018-ban Marosvásárhelyen.Monográfia munkásságáról először a Műterem sorozatban jelenik meg 2001-ben, majd a 70. születésnapján a Csantavér- és a Pallas-Akadémia Kiadók közös gondozásában (Kozma Huba és Gálfalvi György szerkeztésében), legutóbb 2014-ben a Nemzetstratégiai Intézet kiadásában. Tizennégy kötete jelenik meg versekkel, gyermekversekkel és mesékkel, amiket többször rajzaival, képeivel illusztrál.2002-ben “Érdemes művész”, a forradalom 50. évfordulóján “56-os aranykereszt”, 2011-ben “Kiváló művész” és Szervátiusz Jenő-díj elismerésekben részesül. A Magyar Művészeti Akadémiának 2011-óta rendes tagja.

Jándi Dávid (eredeti nevén Léderer Dávid, Jánd, 1893.04.03. – Nagybánya, 1944.05.??.) festő.

Elszegényedett zsidó család gyermeke, apja korábban kisbirtokos volt.Élete nagy részét Nagybányán tölti, ahol 1911-től Ferenczy Károly, Réti István és Thorma János növendéke. 1914-től frontszolgálatot teljesít, 1916-ban orosz fogságba esik, de 18-ban már újra a festőiskolában dolgozik. 1920-ban Budapestre költözik és kétlaki életet él. Nyáron Nagybánya, a többi időben Budapest. 22-ben egy fél évet tölt a Képzőművészeti Főiskola Grafika Tanszékén, 1925 és 30 között szinte évente jár Olaszországba (Velence, Firenze, Róma, Taormina).

Munkáiból kiállításokat Budapesten (1923, 26, 34), Kolozsváron (1925, 27, 31) és Nagybányán (1926, 31, 34) rendeznek, emlékkiállítása halála után 22 évvel, Budapesten kerül megrendezésre.

Munkásságáról monográfia 1994-ben jelenik meg Szűcs György és Zwickli András tollából, a Mission Art Galéria kiadásában.

A Nagybányai Festők Társasága 1926-ban választja tagjai sorába. Megalakulásától, 1930-tól tagja a Barabás Miklós Céh-nek.

1944-ben Nagybányáról deportálják, és a vagonból történő szökése közben lelövik.

Karancsi Sándor (Nagyszalonta, 1932.04.02. – Gyergyószentmiklós, 2003.10.28.) grafikus, festő.

Az elemi nyolc osztálya után vasbetonszerelőként dolgozik, közben elvégzi a kolozsvári Művészeti Líceum esti tanfolyamát, ezután pedig az Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán előbb szobrászatot, majd festészetet tanul. Mesterei Kós András, Mohy Sándor és Feier Péter. A főiskola elvégzését követően Gyergyószentmiklósra költözik, ott tanít rajzot nyugdíjazásáig a Salamon Ernő Líceumban és él haláláig.

Mintegy 500 ex librist készít rézkarc és rézmetszet technikával. Szépirodalmi- és mesekönyvekhez, verses kötetekhez készít illusztrációkat többek között Ady Endre, Juhász Ferenc és Kányádi Sándor verseihez. Munkái a romániai magyar folyóiratok és napilapok hasábjain jelennek meg.

Kiállításokat szülővárosában, Nagyszalontán (1958), választott hazájában, Gyergyószentmiklóson (1965, 72. 02, 04), Csíkszeredában (1972, 75, 89), Marosvásárhelyen (1977) és Miskolcon (1991) rendeznek munkáiból.

Életéről monográfia 2002-ben jelenik meg Dézsi Zoltán és Bajna György tollából.

Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központban 2010 decemberében emléktermet avatnak tiszteletére. Karancsi Sándor Emléknapot – Szinpóziumot és Kiállítást – szerveznek a halálának 10-ik évfordulójára.

Dabóczi Mihály (Marosszentkirály, 1905.03.29. – Budapest, 1980.02.22.) szobrász.

Édesapja tanárember. Nyolcgyerekes családban nevelkedik. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdi, 1923-ban érettségizik. 29-ben Budapestre költözik és a következő évben felvételt nyer a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára. Itt Kisfaludi Strobl Zsigmond a mestere, majd a végzés után 3 évig a tanársegédje. Ezután két évet állami ösztöndíjjal Rómában tölt.

Aktív sportoló, 1932-től az ötvenes évek végéig versenyszerűen vív. 1944-ben bevonul katonai szolgálatra, majd 45-ben szovjet fogságba esik, de az év végére hazajut Budapestre.

Jelentősebb köztéri alkotásai láthatóak Budapesten, amelyek közül a legismertebbek: Fürdőző nő (1936), Ludas Matyi (1954), Tavasz (1961), Fiú hallal (1964), Erő (1968) és a Bámészkodó fiú (1978). Tápiószentmártonban a Szent Borbála (1939), Baktalórántházán az Ülô nő, Csongrádon a Fekvő nő (1963) és Martfűn a Thália (1964) című alkotásai is a kiemelkedő munkái közé tartoznak.

A római ösztöndíját 39-ben vernisszázzsal zárja, Budapesten 40-, 42- és 80-ban rendeznek kiállítást szobraiból.

Monográfia Prohászka László tollából készül a művész 100. születésnapján a Körmendi Galéria kiadásában.

A számos köztéri szobra mellett alkotásai megtalálhatóak magán- és kiemelkedő közgyűjteményekben.

Nagy István (Csíkmindszent, 1873.03.28. – Baja, 1937.02.13.) festő.

Három fiúgyerekes gazdálkodó családban születik. Édesapját már 15 éves korában elveszíti. Ösztöndíjakkal, támogatók segítségével 30 éves koráig tudja képezni magát. A Csíkszeredai Gazdasági Népiskola után a Kolozsvári Állami Tanítóképző következik, majd Budapesten a Magyar Királyi Mintarajztanoda, ahol rajztanár szakon szerez diplomát 1898-ban. Ösztöndíjjal előbb a Müncheni Királyi Akadémián (1898-99), utána Párizsban a Julian Akadémián (1899-1900) képezi magát. 1902 őszétől egy ösztöndíjas évre eljut Rómába is.

1903 és 10 között bejárja az egész (akkori) Magyarországot. A háború alatt a 24-es Székely Honvéd Gyalogezredben Varga Nándor Lajossal és Márton Ferenccel a parancsnok által meghatározott harctéri jeleneteket festik. A háború befejezését követően hazamegy, majd 1919-ben elhagyja szülőfaluját, előszőr Csíkszereda, majd Kolozsvár, innen pedig Budapestre költözik.

Sohasem volt klasszikus értelembe vett műterme, az országot járva általában a természetben készíti munkáit. Vélhetően ebből adódóan főleg csomagolópapírra, pasztelkrétával dolgozik. 1933-ban közel négyévtizedes vándorélet után érkezik családjával Bajára és itt él haláláig.

Első kiállítása 1902-ben Csíkszeredán kerül megrendezésre, amit itt további kettő követ (1908, 12). Erdélyben bemutatják munkáit még Kolozsváron (1926, 27, 29), Brassóban (1929) és Marosvásárhelyen (1914), ahol születésének 100. évfordulójára is rendeznek emlékkiállítást. A budapestiek először 1914-ben ismerhetik meg alkotásait, amit még számos kiállítás követ életében (1923, 27, 29, 30, 33, 34, 35) és emlékkiállítás is (1967, 2007, 19).

Az első monográfiát Surányi Miklós írja 1923-ban a Singer és Wolfner gondozásában, majd 77-ben Solymár István, 84-ben Murádin Jenő tollából jelenik meg méltatás. Legutóbbi a Kieselbach Galéria kiadványa közel 600 oldalon, rendkívül széleskörű kép és ismeretanyaggal, nagyon elegáns és monumentális kivitelben.

Számos helyen él emléke. Csíkmindszenten hajdani szülőháza helyét bronzplakettes emlékkő jelöli és az általános iskolát is róla nevezik el. Csíkszeredában egy sétány és a Zene- és Képzőművészeti Középiskola viseli a nevét. Baján a róla elnevezett képtár előtt, Varga Imre alkotta szobor őrzi emlékét. A Kecskeméti Képtárban külön teremben mutatják képeit.

Köllő Margit (Gyergyócsomafalva, 1944.03.27. – Sepsiszentgyörgy, 2019.05.06.) textilművész, grafikus.

Művészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdi, ahol Nagy Pál, Barabás István, Izsák Márton és Piskolti Gábor a tanárai. Ezután a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola következik, a textil szakon végez Szentimrei Judit és Ciupe Mária mesterek irányításával.

A főiskola elvégzését követően húsz évig a brassói Zene- és Képzőművészeti középiskola tanára, majd 1990-től nyugdíjba kerüléséig a Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán tanít. 1990-től Sepsiszentgyörgyön él és alkot.

Jelentősebb kiállításokat rendez Brassóban (1973, 76, 88, 91), Csíkszeredában (1996, 2010), Marosvásárhelyen (2010) és Sepsiszentgyörgyön (1993, 99, 10, 18), de alkotásai 1995-ben eljutnak Veszprémba is.

Munkásságáról Gazda József tollából jelenik meg monográfia, a Múzeum sorozat keretében, a Pallas Akadémia Kiadó gondozásában. Az újjáalakult Barabás Miklós Céh-nek 1994-óta tagja, munkásságát 2012-ben Szolnay Sándor-díjjal ismerik el.

Mohy Sándor (Dercen, 1902.03.23. – Kolozsvár, 2001.08.11.) festő, művészpedagógus.

A Munkácsi járás kis falujából a család 1910-be beköltözik Szatmárnémetibe és itt jár elemi iskolába majd a Szatmári Református Gimnáziumba. 1924-25 nyarán a nagybányai festőiskolát latogatja, ahol Thorma János korrigálja a rajzait, Ziffer Sándor és Ferenczy Károly életre szóló példát mutatnak a számára művészetükkel. 1926 és 29 között az akkor alakuló Kolozsvári Képzõművészeti Iskola növendéke, itt rajztanári diplomát szerez. 31-től óraadó tanár a Szatmári Református Gimnáziumban. 1933-ban festőiskolát nyit Szatmáron a saját műtermében. 1936-ban megnősül, 37-ben Désre költöznek, ahol tanári kinevezést kap az Andrei Muresianu Líceumba. 38-tól átveszi és újjászervezi a Szopos Sándor alapította dési szabad festőiskolát. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőmüvészeti Főiskola festészeti tanszékén 49-tôl tanít, 67-től rektor-helyettes egészen nyugdíjba vonulásáig (1970).

Rendszeresen kiállít Kolozsváron (1966, 70, 75, 87, 89, 97), Désen (1940, 42, 74), de munkái eljutnak Marosvásárhelyre (1978), Sepsiszentgyörgyre (1978), Bukarestbe (1973, 77) és Budapestre (1992, 2012) is.

Munkásságáról monográfia Banner Zoltán tollából jelenik meg a Kritérion Kiadó gondozásában 1982-ben. 1957-től gyakran publikál az erdélyi sajtóban. Írásaiban pályatársairól, kiállításokról, a kortárs művészeti élet jelenségeiről értekezik. Írásainak gyüjteményes kiadása 1981-ben “Műhelynapló” címen jelenik meg a Dacia Kiadónál.

A Barabás Miklós Céhnek 1941-től tagja. A Munkaérdemrend III. fokozata elismerést 1964-ben, a Kulturális Érdemrend IV. fokozatát 1968-ban kapja meg. 1999-ben Kolozsvár díszpolgárává választják.

A 100. életévében Kolozsváron hunyt el, a Házsongárdi temetőben nyugszik.

Gáll Ferenc (Kolozsvár, 1912.03.22. – Párizs, 1987.12.12.) festő.

van.Első művészeti tanulmányait a Kolozsvári Szépművészeti Iskolában végzi 1926 és 29 között. Az utolsó két év nyári gyakorlatát a Nagybányai Szabadiskolában tölti, ahol Krizsán János és Mikola András korrigálják rajzait. 1929-ben utazik Rómába, ahol az Academia delle Arti növendékeként Umberto Coromaldi osztályába jár, majd 1936-tól Párizsba, Andre Devambez műhelyében tanul. 1942-ben tér vissza Nagybányára és családot alapítva ott él 44-ig. Mint frontszolgálatot teljesítő magyar katona 45-ben a szövetségesek fogságába kerül. Szabadulása után végleg Párizsban telepedik le, francia állampolgárságot kap, festőként és a művészeti élet szervezőjeként tevékenykedik ott haláláig.Munkáiból Kolozsváron először 1932-ben rendez kiállítást, amit 33-ban római majd 37-ben budapesti kiállítás követ. Gyakran vesz részt különböző párizsi szalonok kiállításain, tagja az Art Libre-csoportnak. 1946-tól rendszeres kiállítója a Salon des Indépendants-nak, majd 1975-től egy ideig annak alelnöke. 1953-ban több hónapot tölt New Yorkban, ahol kiállításon is bemutatkozik.A 70-es években hazalátogat és elmegy a Székelyföldre is.(A fotón George Olariu, Hunyadi László, Gáll Ferenc és Balázs Imre látható. Forrás: balazsimre.hu)

Vinczeffy László (Atyha, 1946.03.21.) festő, restaurátor.

Művészeti tanulmányait a Marosvá-sárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdi 1961-ben Nagy Pál, Piskolti Gábor, Barabás István és Izsák Márton tanárok irányításával. Ezután, 1970-ben a Kolozsvári Rajztanárképző Főisko-lát végzi, ahol mesterei Pia Anasta-siu és George Patrascu. 1970-79 között Zágonban rajzot tanít. Ezt követően Sepsiszentgyörgyre köl-tözik, ott él és alkot. 1979-83 között Bukarestben a Nicollae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán restau-rátor szakot végez. A Székely Nem-zeti Múzeumban több mint 30 évig restaurátorként dolgozik nyugdíja-zásáig.

A jelentős erdélyi városok mellett (Sepsiszentgyörgy 1973, 93, 99, Kézdivásárhely 73, Kolozsvár 78, Brassó 84, Marosvásárhely 86) munkái eljutnak Bukarestbe (2003), az anyaországba (Budapest 14, 18, Miskolc 96, Szentendre 09) és a Németországi Nürnbergbe (95) is.

Munkásságáról 2008-ban jelenik meg monográfia a Műterem sorozat (Pallas Akadémia Kiadó) keretében.

Újjáalakulásától, 1994-től tagja a Barabás Miklós Céhnek. 98-ban Szolnay Sándor-, 2008-ban Mun-kácsi Mihály-díjjal ismerik el mun-kásságát. 2011-óta a Magyar Mű-vészeti Akadémia tagja.

Kemény Zoltán (Banica, 1907.03.21. – Zürich, 1965.06.14.) pop art szobrász, festő.

Művészeti tanulmányait a Budapesti Iparművészeti Iskola bútortervezés, belsőépítészet szakon kezdi 1923-ban, mestere Kaesz Gyula. A végzést követően 1927-ben beiratkozik a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, itt Vaszary János a mestere. Közvetlenül a főiskola elvégzését követően kivándorol és Párizsban telepedik le. 1940-42 között Marseille-ben dolgozik, majd 42-ben Zürichben költözik és ott él haláláig.

Rendszeresen állít ki Zürichben (1945, 47, 49, 51, 55, 59) és Párizsban (1946, 49, 55, 57, 59, 61, 66), de alkotásai eljutnak Berlinbe (1956), Londonba (1958, 67), Brüsszelbe (1967), Rómába és Milánóba (1965) továbbá az amerikai földrészre Chicago-ba (1954) valamint New York-ba (1960) is. Az anyaország főváro-sában kiállítást először halála után, 1985-ben rendeznek a Szépművé-szeti Múzeumban, majd 1966-ban a Műcsarnokban.

1984-ben az özvegye, Szemere Madeleine festő a Szépművészeti Múzeumnak ajándékoz 400 művet a hagyatékából. Alkotásai zürichi, londoni, berlini, duisburgi és buda-pesti közgyűjteményekbe kerülnek. A párizsi Museé d Art Moderne-ben külön teremben mutatják be alkotá-sait.

Mikola András (Nagypeleske, 1884.03.17. – Nagybánya, 1970.06.04.) festő, művésztanár.

Az érettségit követően jogi tanulmányokat kezd Debrecenben, de azt megszakítva a festészet felé fordul. Magához vonzza a Nagybányai Festőiskola, és 1905-ben beíratkozik Szablya-Frischauf Ferenc budapesti magániskolájába. Még ebben az évben Szatmár vármegye ösztöndíjával eljut Párizsba, ahol a Julian- és a Delécluse Akadémia tanóráit látogatja. 1908-tól a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendéke, mesterei Ferenczi Károly és Székely Bertalan. Az 1910-es évek elején ösztöndíjakkal eljut Olaszországba és Németországba is. Ezt követően nyaranta Nagybányán, télen Budapesten dolgozik.

Megalakulásától, 1911-től tagja a Nagybányai Festők Társaságának, 1927-ben egyhangúlag a Társaság elnökévé választják. A művésztelepen Krizsán Jánossal, Börtsök Samuval és Ziffer Sándorral 1944-ig korrigálják a növendégek munkáit.

Kiállításokat Nagybányán (1912) és Budapesten (1907, 10, 26, 29) rendez, de munkái eljutnak Kolozsvárra (1932) is. A II. világháborút követően visszavonultan él, csak 1957 után kapcsolódik be ismét a művészeti életbe. Alkotásaiból 1961-ben Nagybányán, 1964-ben Bukarestben szerveznek gyűjteményes kiállítást.

Halála után jelenik meg Banner Zoltán előszavával a “Színek és fények” című önéletrajzi kötete. A 60-as években “Románia érdemes művésze” címet (1964) és a “Román Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend” (1966) kitűntetéseket kapja meg.

Nagybányán, 87. éves korában hunyt el.

Barát Móric (Sáránd, 1880.03.15. – Auschwitz, 1944.05.28.) festő, grafikus.

Tanulmányait a Magyar Királyi Mintarajztanodában (a Képzőművészeti Főiskola elődje) kezdi, 1903 és 04 között Münchenben folytatja, majd egy ideig grafikusként dolgozik Németországban. Hazatértét követően először Marosvásárhelyen tanít, ezután Nagyváradra költözik. Itt festőiskolát nyit Macalik Alfréddel és Mikes M. Ödönnel.

Először Budapesten, 1912-ben állít ki, majd 21-ben Marosvásárhelyen. 1922 és 39 között rendszeresen kiállít Nagyváradon, 42-ben Izsák Mártonnal közös vernisszázson szerepelnek.

1944-ben deportálják Auschwitzba, ahol rövid idön belül veszíti el az életét.

Budapesten, 2011-ben “Éhe a szépnek” című emlékkiállításon szerepelnek alkotásai Tibor Ernő, Mund Hugó, Leon Alex és Kara Mihály munkáival együtt.

Imets László (Zsögöd, 1934.03.13.) grafikus.

A csíkszeredai mûszaki középiskolában érettségizik 1952-ben. Ezután elôször a faiparban, majd fekete-kerámia mûhelyben dolgozik, ezt követôen a Néptanács Helységrendezési Osztályának technikusa nyugdíjazásáig. 1966-tól Gy. Szabó Béla bíztatására foglalkozik fametszéssel és készít exlibriseket is.

Az évek során több templom belsô berendezésének kialakításában vesz részt, számos környékbeli templom oltárát és berendezését tervezi. 1986-ban Tusnádfürdôre, az új templom részére készíti el a “XIV. Stáció” címû nagyméretû fametszet sorozatát. A csíkszeredai Millenniumi templom számára is készít faragott kereszutat, illetve a kézdivásárhelyi új katolikus templomban is sz ô munkái láthatóak.

A legjelentôsebb munkái templomokban kerülnek elhelyezésre, de e mellett kiállításokat is rendez Marosvásárhelyen (1994), Gyergyószentmiklóson (2000), Budapesten (1995, 15), Miskolcon (1993), Sopronban (1992, 02). 2017-ben “Húsvétra várva” címmel közös kiállításon szerepel együtt Plugor Sándor grafikáival Budapesten.

Ô készítette az Erdély Mûvészetéért Alapítvány emblémáját is.

Isten éltesse Imets Lászlót születésnapján!

Árkossy István (Kolozsvár, 1943.03.13.) grafikus, festô, író.

Mûvészeti tanulmányait 1966-ban fejezi be a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola grafika szakán, mesterei Feszt László és Cs. Erdôs Tibor.

A végzést követôen, 1967-tôl húsz esztendôn keresztül a kolozsvári Utunk irodalmi-mûvészeti hetilap grafikai szerkesztôje. A lap tipográfiájának tervezése mellett újságokat és könyveket illusztrál és tervez, színházi mûsorfüzeteket, plakátokat készít és így folyamatosan jelen van Erdély szellemi életében. Több mint 300 könyv grafikai megalkotása fûzôdik a nevéhez. 1987-óta családjával Budapesten él. Szabadfoglalkozású mûvész.

Sûrün szerepel kiállításokon. Rendszeres és aktív kiállítója szülôvárosának, Kolozsvárnak (1972, 75, 82, 03, 13, 16, 18, 21), eljut Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre (1974) valamint Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre (1983) is. Már fiatalon kiállít Bukarestbe (1972, 75), Barcelonába (1978), New Yorkba (1988), és jelentôs német városokba (Stuttgart, Frankfurt 1989). A budapesti közönség elôször 1984-ben láthatja alkotásait, majd ezt követôen rendszeresen megismerheti újabb és újabb munkáit (1988, 89, 93, 04, 09, 11, 13, 15, 16, 17, 18). Közép-Európa legjelentôsebb városaiba is eljutnak az alkotásai (Prága 2014, Bécs 2018, Pozsony 2018).

Pályafutását méltató monográfia 2011-ben jelenik meg Banner Zoltán tollából a Mentor Kiadó gondozásában. 2020-ban már a hetedik kötete lát napvilágot “Világsíkok – Ábrázolás és tükrözés” címmel a Magyar Napló Kiadónál.

2017-tôl tagja a Barabás Miklós Céhnek. Mûvészeti tevékenységét 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje- és ugyanebben az évben Szolnay Sándor-díjjal ismerik el.

Isten éltesse Árkossy Istvánt 78. születésnapján!

Román Viktor (Homoródszentmárton, 1937.03.12. – Saron-sur-Aube, 1995.04.12.).

Szülei székely földmûvesek, édesapja egyúttal a falu egyetlen hentese. Mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban kezdi, ahol Izsák Márton a tanára, majd a Bukaresti Nicolae Grigorescu Képzômûvészeti Fôiskolán folytatja. Itt Constantin Baraschies és Ion Murnu a mesterei. 1967-ben a British Council ôsztöndíjával hat hónapot tölt Londonban, a Royal College of Artban. A következô évben kivándorol Franciaországba, ott telepedik le és dolgozik a haláláig.

Jelentôsebb köztéri alkotásai láthatóak Bukarestben (Korcsolyázó lány, 1966) és további tíz franciaországi településen. Bukarest (1962, 65) és Kolozsvár (1962) után kiállításokat rendez alkotásaiból Rómában (1966) , Londonban (1968) és Párizsban (1973, 95). Munkái Budapestre elôször halála után, 1997-ben jutnak el. Homoródtól Párizsig címet viselô emlékkiállítása eljut Székelyudvarhelyre, Vargyasra, Székelykeresztúrra, Sepsiszentgyörgyre, Kolozsvárra, Bukarestbe, Marosvásárhelyre és Budapestre is.

1976-ban Eugen Schileru tollából kétnyelvû (román – francia) monográfia jelenik meg róla, majd késôbb Veress Ferenc mûvészettörténész “A szoborba gyúrt lélek” címû munkáját adja ki a Mentor Kiadó.

1994-ben a francia lovagrend mûvészeti díjával (Chevalier des Arts et Lettres) tûntetik ki.

Szülôvárosában 1996-tól általános iskola viseli a nevét. 2008-ban a Homoródszentmártonhoz tartozó Bükkfalván Román Viktor köztérre szánt alkotásainak nagyított replikáiból szoborpark létesül. A Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzômûvészeti Alkotótábor is a mûvész nevét veszi fel 2017-ben.

(A bronz portrészobor Hunyadi László alkotása.)

Varga Albert (Budapest, 1900.03.09. – Párizs, 1940.04.10.) festô, grafikus.

Középiskolai tanulmányait Temesváron végzi, majd ezt követôen a budapesti Képzômûvészeti Fôiskolán Réti István növendéke, utóbb tanársegédje. Temesvári mecénások támogatásával Drezdába, Münchenbe és Párizsba tud menni tanulmányútra. Hazatérve Temesvárra a gyárvárosi mûtermében Kóra-Korber Nándor grafikussal és Gallas Nándor szobrásszal Mûvészeti Szabadiskolát nyit és tart fenn, amelyhez késôbb Podlipny Gyula festô- és grafikusmûvész is csatlakozik. Munkáiból többször rendeznek tárlatokat Temesváron. 1925-ben Párizsban a Galerie Zodiaque gyüjteményes kiállításon mutatja be a munkáit. 1928-ban véglegesen a francia fôvárosba költözik. Párizsi sikerei ellenére 1932-ben hazajön és a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett Szabadság címû sajtóorgánum mecénása lesz majd, amikor tönkremegy és nem tudja folytatni a lap pénzügyi támogatását, visszamegy Párizsba. 1937 szeptemberében súlyos autóbalesetet szenved és a fejsérülésébôl nem tud rendesen felgyógyulni. Az ebbôl adódó alkotói és magánéleti válságából 1940 áprilisában az önkéntes halálba menekül.

Gaál András (Gyergyóditró, 1936.03.09.) festô.

Mûvészeti tanulmányait 1950-ben a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban kezdi, ahol Barabás István, Bordi András és Piskolti Gábor a tanárai. Ezt követôen, 1954 és 59 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola hallgatója, itt Miklóssy Gábor, Abrudán Péter és Harsia Theodor a mesterei. 1959-tôl rajztanár nyugdíjazásáig Csíkszeredában, elôbb a Márton Áron Gimnáziumban, majd 1973-tól a Mûvészeti Líceumban. A Hargita napilap grafikai szerkesztôje (1973) és állandó munkatársa. 2001-óta Magyarországon, Pannonhalmán él, de s szülôföldjén is van mûterme, és ott is alkot.

1974-ben a gyergyószentmiklósi kultúrház fôhomlokzatára mozaik kompozíciót készítenek Márton Árpáddal, majd 1985-ben a tervei alapján Egri László kolozsvári üvegmûvész készíti el a tusnádfürdôi Kisboldogasszony Plébánia szines üvegfelületeit (szentkép vitrók). A hajdúhadházi iskola dísztermét ékesítô Kodály pannót 1994-ben készíti.

Hosszú és termékeny pályafutása alatt rendszeresen állít ki az erdélyi magyar városokban, munkái eljutnak többek között Budapestre, Debrecenbe, a németországi Essenbe, a franciaországi Laonba és a Japán Toyamába is. A 80. születésnapját életmûkiállítással köszöntik a Csíki Székely Múzeumban.

Újjáalakulásától, 1994-tôl tagja a Barabás Miklós Céhnek. Munkásságát 1996-ban Pro Urbe Csíkszereda-, 99-ben Szolnay Sándor-, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje-, 19-ben Szervátiusz Jenô-díjjal ismerik el.

Isten éltesse a 85. születésnapján Gaál Andrást!

(Az üvegképrôl készült fotó Sántha Imre Géza felvétele.)

Hervai Katalin (Sepsiszentgyörgy, 1957.03.08.) grafikus.

Édesapja Hervai Zoltán festômûvész. Mûvészeti alaptanulmányait 1973-ban a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdi, de az 1975-ös hatalomkritikus plakátozó diákmegmozdulásban való részvétele miatt kizárják. 1978-ban veszik fel a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Feszt László és Ion Horváth Bugnariu a mesterei. A végzést követôen hazamegy Sepsiszentgyörgyre, 1982-tôl a városi középiskola, majd 1990-tôl a Plugor Sándor Mûvészeti Líceum rajz- és grafika tanára nyugdíjazásáig. Sepsiszentgyörgyön él és dolgozik.

Munkáiból az erdélyi nagyvárosokban, Sepsiszentgyörgyön (1983, 96, 98), Kézdivásárhelyen (1976), Székelyudvarhelyen (1984), Brassóban (1987, 2015), Kolozsváron (1983), valamint Bukarestben (1979), továbbá az anyaországban (Budapest 1979, 90, Eger 91, 98, 07, Veszprém 93, 2000) rendeznek kiállításokat. 2019-ben az Erdélyi Mûvészeti Központ életmûkiállítást rendez a munkáiból.

Ô készíti a 2006-ban felszentelt sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templom oltárképét és további képeit (ezek a munkák önálló méltatást érdemelnek).

2017-óta tagja a Barabás Miklós Céhnek.

(A portré Sántha Imre Géza felvétele.)

Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911.03.04. – Székelykeresztúr, 1991.03.22.) festő.

Tanulmányait a Székelykeresztúri Gimnáziumban végzi, rajztanára Daday Gerő. Mesterségbeli tudását ezt követően önerőből szerzi meg. A portréfestés fogásaiba Ács Ferenc vezeti be. 1941-ben Kolozsváron elnyeri az Orvosi Egyetem képzőművészeti pályázatát, így több mint 70 egyetemi professzor arcképét festi meg. A II. világháborút követően visszahúzódik Székelykeresztúrra, 1944-ben véglegesen a városban telepedik le. Itt él és alkot haláláig.

Kiállításokat Székelykeresztúron (1936, 1982) és Székelyudvarhelyen (1981) rendez. Halála után emlékkiállításokat rendeznek Kolozsváron (1999), Marosvásárhelyen (2002) és Székelyudvarhelyen (2019). 2011-ben, születésének 100. évfordulója alkalmából “Száz év, száz kép” címmel rendeznek nagyszabású életműkiállítást Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában.

1981-ben 26 olajfestmény odaajándékozásával létrehozza Székelykeresztúr önálló képtárát, amiből az Ipó László Állandó Képtár is megszületik. 1991-től Székelykeresztúr díszpolgára. Halála után három évvel a fia és 30 lelkes támogató létrehozza az Ipó László Kultúrális Alapítványt. 1995-ben emléktáblát helyeznek el annak a székelykeresztúri háznak a falán, ahol 49 évet élt és alkotott. (A féldombormű Hunyadi László szobrászművész alkotása.)

Plugor Sándor (Kökös, 1940.03.04. – Sepsiszentgyörgy, 1999.02.20.) grafikus, muzeológus, díszlettervező.

Nagy Pál felfedezettjeként és inspirálására kezdi tanulmányait 1954-ben Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban. Innen megy Kolozsvárra a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Miklóssy Gábor a mestere.

A főiskola elvégzését követően, 1964 és 70 között rajztanár Brassóban és az Astra román folyóirat képszerkesztője. 1970-től családjával (haza)költözik Sepsiszentgyörgyre és a Kovászna Megyei Múzeum (1990-től újra Székely Nemzeti Múzeum) munkatársa, valamint díszlettervező az Állami Székely Színházban. Közben tanít a (később róla elnevezett) Művészeti Líceumban is.

1961-től közel 60 kiadványhoz készít illusztrációkat, folyóiratoknak és könyvkiadóknak is dolgozik. Számos verseskötetet (pl.: Petôfi, Ady, Szilágyi Domokos) és irodalmi munkát is illusztrál. A “Szarvassá vált fiúk”-hoz készült illusztrációival 1971-ben elnyeri “Az év legszebb könyve” díjat. Grafikusa számos színházi műsorfüzetnek, katalógusnak, jelmez- és díszletterveket készít.

Sűrűn szerepel kiállításokon. Pályafutásának első tíz évében a munkáiból kiállítást rendeznek Kolozsváron (1964), Csíkszeredában (1965), Sepsiszentgyörgyön (1970) és Bukarestben (1970). Alkotásai eljutnak az USA-ba (1976 Miami, New Brunswick, Arlington), az NSZK-ba (1979 Böblingen és 1984 Dortmund) valamint az anyaországba (1988, 95 Budapest, 89 Debrecen és 97 Miskolc). Halála után rendezett emlékkiállításai: Sepsiszentgyörgy 2000, 02), Kolozsvár (2002, 12) és Budapest (2002). A 80. születésnapján nagyszabású életmű kiállítása nyílik Budapesten. Ekkor adja ki a Magyar Művészeti Akadémia Kiadó a róla készült, rendkívül igényes monográfiát.

Újjáalakítása, 1994-óta tagja a Barabás Miklós Céhnek. Nevét Sepsiszentgyörgyön a Művészeti Líceum veszi fel. Emlékét és munkáit a családja gondozza.

Sükösd Ferenc (Alsósófalva, 1933.03.03. – Marosvásárhely, 1972.12.22.) festő.

Művészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban 1949 – 53 között végzi, majd a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatja 1953 – 59 között. Itt Kádár Tibor és Miklóssy Gábor a mesterei.

Tanulmányai befejezését követöen, 1960 – 72 között a Marosvásárhelyi képtár muzeológusa. Tragikusan fiatalon, 39 évesen, egy szerencsétlen balesetben (Karácsony előtti éjjelen, alvás közben széndioxid mérgezést szenved a lakásában) veszíti el az életét.

Munkáiból Marosvásárhelyen (1968), Csíkszeredában (1970) és Székelyudvarhelyen (1970) rendez kiállításokat. Alkotásai főleg halála után kerülnek bemutatásra számos rangos kiállítóhelyen, az említett székely városok mellett Kolozsváron (1981, 1996), Sepsiszentgyörgyön (2017) és az emlékkiállítások sora eljut Budapestre (1997) a Vármegye Galériába is.

1990-ben szülôfaluja általános iskolája felveszi a Sükösd Ferenc nevet, majd 1995-ben emlékház is nyílik Alsósófalván.

Emlékét és munkáit a családja gondozza.

Salló István (Csíkzsögöd, 1932.03.03. – Tatabánya, 2003.09.30.) csíki székely faszobrász.

A Csíkszeredai Gimnáziumban érettségizik, majd a Csíksomlyói Tanítóképzőben szerez irodalom-rajz szakos diplomát. 1951 – 59 között Gyimesközéplokon, Csíkszentimrén majd Csíkdánfalván tanít. 1959-től a Csík rajoni Művelődési Ház vezetője. 1968 – 78 között a Hargita Megye Népi Alkotások Házának az igazgatója. 1978-ban telepedik át családjával Tatabányára.

A Magyar Millennium alkalmából az Árpád-házi királyokról készít dombormű-sorozatot. A 23 király képmását ábrázoló alkotást a tatabányai városháza dísztermében helyezik el. Jelentősebb köztéri alkotásai láthatóak Tatabányán ( Három kopjafa, fafaragványok az Új Köztemetőben, készült 1985-ben és a Pro Pátria 1956-os emlékoszlop az Óvárosi Temetőben, készült 1989-ben), Nógrádon, a vár oldalában a Honfoglalás 1100. évfordulójára készült szoboregyüttes és Budapesten, a Kelenföldi Szent Gellért templomban Márton Áron domborműve.

Jelentősebb kiállításokat rendez Csíkszeredában, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson, áttelepülése után Tatabányán, Debrecenben, Győrben és 2000-ben Budapesten.

Az Árpád-házi királyokról faragott munkáit Nemeskürti István és Hajdú Demeter Dénes előszóival , a Millenniumi Esztendőben, az Erdély Művészetéért Alapítvány kiadja.

A Márton Áron Főgimnázium himnusza, valamint a csíkszeredai jégkorongozók indulója a “Hajrá fiúk” című hokihimnusz szövegének a szerzője.

1987-től Csorna város díszpolgára.

Tibor Ernő (Nagyvárad, 1885.02.28. – Dachau, 1945.04.20.) festő.

Fischer Sámuel és Weintraub Antónia gyermeke. Középiskolai tanulmányait szülővárosának főreáliskolájában végzi. A budapesti Magyar Királyi Mintarajztanodában 1904-05-ben Zemplényi Tivadar tanítványa. Ezt követően Nagyvárad város ösztöndíjával az 1906-07 esztendőkben Párizsban a Julian Akadémián, Jean-Paul Laurens irányításával képezi magát. Párizs után több sikeres kiállítást rendez Svéd-, Német- és Franciaországban. A ‘20-as évek elején a nagybányai festőkolónián és a felsőbányai művésztelepen dolgozik. 1925-ben Párizsba, 1926-ban Olaszországba megy festeni. Hazajötte után Nagyváradon él, dolgozik és festőiskolát is működtet.

1944-ben deportálják, Dachau egyik külső táborába kerül és annak felszabadulása küszöbén, 1945 áprilisában hal meg.

1990 januárja óta Tibor Ernő Galéria őrzi nevét Nagyváradon. Munkásságáról halála után több mint hetven évvel készül háromnyelvű monográfia Maria Zintz tollából, a Román Kultúrális Intézet kiadásában, 2016-ban.

Vecserka Zsolt (Körtvélyfája, 1941.02.27. – Marosvásárhely, 2016.12.08.) grafikus.

Édesapja malomtulajdonos, édesanyja tanítónô. Édesanyja nôvére, Ferenczy Júlia festômûvész, aki révén ismeri meg Gy. Szabó Béla kolozsvári grafikust. Ô inspirálta jelentôsen mûvészeti érdeklôdését.

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban érettségizik 1959-ben. Az Állatorvosi Technikum mellett párhuzamosan a marosvásárhelyi Népi Mûvészeti Iskola grafikai osztályát is végzi.

Földméréssel és térképészettel foglalkozik, ezek mellett amatôrként készíti munkáit. Több mint 40 év alatt 236 exlibrist és 30 fametszetet készít. Az anyaországi kisgrafikai mozgalom jelentôs, jól ismert személyisége.

(A portré Szölgyémi Pál fotója.)

Cs. Erdôs Tíbor (Berettyóújfalú, 1914.02.27. – Kolozsvár, 2015.02.11.) festô, grafikus, díszlettervezô.

Édesapja ügyvéd, édesanyja tanítónô. Az érettségi után rendkívüli kézügyessége miatt vasesztergályos szakmát tanul Nagyváradon. 1939-40-ben a brassói repülôgyárban, a kisérleti osztályon dolgozik. A második bécsi döntés megnyitja a lehetôségét a budapesti tanulásnak, felveszik a Magyar Királyi Képzômûvészeti Fôiskolára. Itt Szônyi István, Varga Nándor Lajos és Rippl-Rónai a mesterei. 1945-ben végez és hazamegy Nagyváradra. Alapító tagja és tanára a nagyváradi képzômûvészeti iskolának, a Kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézetnek(ami késôbb beolvad a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolába). 1959-ig tanít ezekben az intézményekben, ismertebb tanítványai Feszt V. László és Árkossy István. 1959-74 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház fôtervezôje. Munkáit Nagyváradon, Kolozsváron és Budapesten állítják ki.

Különösen sok portrét (mintegy 150-160) fest. A nevezetesebbek: Erdô János unitárius- és Tôkés László református püspöpökrôl.

A Barabás Miklós Céhnek 1994-es újjáalakítása óta tagja. 2002-ben a Románia Lovagkeresztje, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2011-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitûntetésekben részesül. Ugyanezen évtôl Berettyóújfalú díszpolgára. 30 alkotását a szülôvárosának ajándékozza, a munkák a mûvelôdési központban, a róla elnevezett teremben kerülnek végleges elhelyezésre.

Két héttel 101. születésnapja elôtt, otthonában hunyt el.

Makkai Piroska (Domány, 1910.02.23. – Budapest, 1998.05.21.) festô, grafikus.

Bányász családból származik. Petrozsényban végez polgári iskolát, majd ezután, 1929-ben felvételt nyer a Kolozsvári Szépmûvészeti Fôiskolára, ahol 33-ban kap rajztanári diplomát. Az 1934 – 35 tanévre ösztöndíjat kap a Budapesti Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Varga Lajos Nándor a mestere. 1935-tôl középiskolai rajztanárként dolgozik Nagyváradon majd késôbb Szászrégenben. 1944-tôl Nagybányán rajztanár a gimnáziumban.

Férjét a II. világháború kitörését követôen besorozzák, aki hadifogságba kerül. Több mint tíz év után szabadul ki és Magyarországra kerül. A család ekkor, 1956-ban eljön hozzá és létrejön a családegyesítés. Itt Budapesten a mûvésznô rajztanár 1965-ös nyugdíjazásáig.

Fôleg fametszési eljárással dolgozik. Jelentôsebb kiállításokat Nagyváradon, Kolozsváron, Nagybányán és Budapesten rendeznek munkáiból. A Barabás Miklós Céh tagja.

Örökségét és emlékét gyerekei ápolják.

Baász Imre (Arad, 1941.02.22. – Sepsiszentgyörgy, 1991.07.16.) grafikus, akciómûvész, képzômûvészeti szervezô.

A szülôvárosában befejezett líceumi tanulmányai után elôbb Marosvásárhelyen jár mûépítész tecnikumba, majd ezt követôen, 1965-ben nyer felvételt a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola grafika szakára, ahol Feszt V. László a mestere. A fôiskola elvégzését követôen Kolozsváron szabadfoglalkozású mûvész. 1976-ban Sepsiszentgyörgyre kerül, ahol a képtár munkatársa lesz. Az állambiztonsági szervek már a hetvenes évek végétôl megfigyelés alatt tartják. 1982-ben menesztik múzeumi állásából, így újra szabadfoglalkozású mûvésszé válik. A kommunista rendszer bukását követôen, 1990-tôl a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezôje, a Bukaresti Képzômûvészeti Fôiskolaô tanára.

Alkotó tevékenysége mellett a mûvészeti közélet aktív résztvevôje, nemzedékének legendás szervezôegyénisége, aki országos- és nemzetközi avantgárd mûvészeti akciókat szervez.

Fiatalon, alkotó energiája teljében orvosi mûhiba (sterilizálatlan fecskendôtôl kapott vérmérgezés) áldozata lesz.

Munkáiból szülôvárosában rendszeresen szerveznek kiállításokat (1970, 71, 73, 80, 86), de alkotásai eljutnak a jelentôsebb városok kiállítótermeibe is (1974-ben Kolozsvár, Csíkszereda, Nagyvárad, 1976-ban Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és 1983-ban Brassó, Székelyudvarhely). A Kalevala illusztrációjának elismeréseként  1988-ban ösztöndíjasként eljut Finnországba. Ekkor munkáiból Turkuban, majd Stockholmban rendeznek kiállítást.

Halála után jutnak el alkotásai Budapestre, ekkor a kiállításhoz kapcsolódva, Chikán Bálint tollából monográfia is megjelenik munkásságáról (Szabad Tér Kiadó, 1994).

Nevét 1992-tôl a Baász Mûvészeti Alapítvány viseli. Egykori mûterme épületének falán, a város Régi piac-néven ismert részén , 2010-óta a lánya, Baász Orsolya által tervezett tábla ôrzi emlékét. Az Erdélyi Mûvészeti Központ halálának 25. évfordulója alkalmából emlékszimpóziumot szervezett  2016-ban.

Antal Imre (Gyimrsfelsôlok, 1944.02.22. – Gyimesfelsôlok, 2017.10.28.) csángó festô és grafikus.

A Gyimesekben nô fel, majd mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban végzi 1957 és 62 között, Bordi András és Nagy Pál mesterek irányításával. A Líceum elvégzését követôen néhány évig Csíkszeredában dolgozik, majd 1968-ban hazatér szülôfajujába, és rajzot tanít az iskolában. Növendékei jelentôs hazai és nemzetözi gyermekrajzversenyek díjait nyerik el. Ezután alkotómunkáját gazdálkodó tevékenység mellett végzi.

Rendszeresen kiállít a szomszédos kultúrális központban, Csíkszeredában (1968, 70, 72, 75, 79, 85, 88, 95, 96). Munkái 1978-ban eljutnak Marosvásárhelyre és 1990-ben Budapestre is. Késôbb életmû kiállítást rendeznek alkotásaiból Budapesten (2009), Kolozsváron (2017) és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban (2017).

Két, alkotó tevékenységét bemutató monográfia jelenik meg. Az egyi a “Mûterem” sorozat keretében (Pallas Akadémia Kiadó, 2002), a másik Banner Zoltán tollából, Antal Imre a csángó festô címmel, a Hamvas Intézet kiadásában.

Az anyaország 2013-ban tevékenységét a Magyar Arany Érdemkereszt díjjal ismeri el.

Finta Edit (Kézdialmás, 1945.02.20.) festô, grafikus.

Ötgyerekes családban nô fel, 1950-ben kényszerlakhelyre, Szilágysomlyóra telepítik ki ôket. Iskoláit itt kezdi majd a Marosvásárhelyi Zene- és Képzômûvészeti Líceumban, Nagy Pál tanítása mellett folytatja. Innen vezet útja a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol grafikai szakon végez 1974-ben. Mesterei Piskolti Gábor, Feszt László és Maxa Florin.

1977-tôl szabadfoglalkozású mûvész. 1990-ben áttelepül Magyarországra, Budán lakik.

Kolozsvári tartózkodása alatt rendszeresen állít ki a városban, majd munkái eljutnak az anyaországba (Budapest, Debrecen, Gödöllô, Esztergom) és Németországba (München, Offenbach, Iserlohn) is.

Macskássy József (Marosvásárhely, 1921.02.15. – Kolozsvár, 1994.10.12.) festô.

Mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Városi Szabadiskolában kezdi Bordi András és Aurel Ciupe tanítványaként. Ezt a Kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézet követte, ami késôbb a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola lett. Mestere Miklóssy Gábor, tanulmányait 1948 és 53 között végzi. A fôiskola után Kolozsváron telepedik le. 1953 és 81 között az Úttörôház képzômûvészeti irányítója, majd a Mûvészeti Általános Iskola rajztanára nyugdíjazásáig. Az ezt követô idôszakban is aktívan alkot.

Jelentôsebb kiállításokat rendez Kolozsváron (1976, 80, 86, 91, 93), Marosvásárhelyen (1981), Stockholmban (1989) és Budapesten (1993).

Szécsi András 1934.02.15.

Szécsi András (Bukarest, 1934.02.15. – Marosvásárhely, 1991.10.20.) festô.

Bukarestbe szakadt székely családban született, iskoláit azonban már Székelykeresztúron járja. Elôbb az Orbán Balázs Unitárius Fôgimnázium, majd a Tanítóképzô. Ezután, 1953-ban nyer felvételt a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára, ahol Szervátiusz Jenő, Kádár Tibor és Petre Abrudan a mesterei. Az 1956-os magyar forradalom iránti együttérzése miatt a fôiskoláról eltávolítják, de néhány társától eltétôen ô börtönbûntetés nélkül ússza meg. A fôiskola kényszerû befejezése után Székelykeresztúrra megy, családot alapít, majd késôbb Marosvásárhelyen telepednek le. 1973-ban országos festészeti díjat nyer és ezzel egy három hónapos ösztöndíjat is Párizsba. 1970 – 80 között a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának külsô munkatársa, a mûvészeti rovat egyik vezetője. Számos írása jelenik meg a városi újságokban. A romániai “forradalom” idején Budapesten van, készíti munkáit az anyaországi bemutatóra.

Jelentôsebb kiállításokat munkáiból Marosvásárhelyen (1965, 1982, 1987), Székelykeresztúron (1959, 1968), Kolozsváron (1981), Budapesten (1990), Hatvanban és Egerben (1991) rendeztek. Mûvészetének szeretete túlélte ôt, mert halála után több alkalommal rendeztek rangos emlékkiállításokat Marosvásárhelyen (2009, 2019), Kolozsváron (2005) és Budapesten (1992, 2004, 2015) is.

(A Bajor Andor – Szécsi András esten készült fotó Bach Lóránd felvétele.)

Székely József 1929.02.08.

Maros megyében született Székely József (Erdôszentgyörgy, 1929.02.08. – Székelyudvarhely, 2006.05.22) szobrász.

A Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola szobrász szakán tanul 1950 és 55 között, mesterei Vetró Artúr és Kádár Tibor. A fôiskola elvégzését követôen elôször szabadfoglalkozású mûvész, majd 1960-tól nyugdíjazásáig tanít a Székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzôben.

Székelyudvarhely egyik legjelentôsebb köztéri szobrásza. Városában látható a “Napozó nô” (készült 1969-ben), Tomcsa Sándor mellszobra (készült 1997-ben), Baróti Szabó Dávid mellszobra (készült 2005-ben) és a Fô téri szökôkút egyik alakja, a “Bokályfestô” (készült 1957-ben). A Gyergyôszárhegyi Mûvésztelep parkjában a “Lány” (készült 1979-ben), Kibéden a Kibédi Mátyus István portrédombormûvében (készült 2002-ben) és Erdôszentgyörgyön a kastély kertjében Rhédey Klaudia mellszobrában (készült 1996-ban és a mûvész halála után Sánta Csaba öntötte ki bronzba) gyönyörködhetünk. Sírja Székelyudvarhelyen, az unitárius temetôben található.

(A Baróti Szabó szobor avatásáról és a “Lány”-ról készült fotók Sántha Imre Géza felvételei.)

György Albert 1949.02.07.

Hargita megyében született György Albert (Lövéte, 1949.02.07.) szobrász.Mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Zene és Képzômûvészeti Líceumban kezdi, majd a Bukaresti Képzômûvészeti Fôiskolán folytetja. A diploma megszerzése után Szetmárnémetibe kerül, ahol rajzot tanít. 1987-ben kivándorol, Svájcban telepedik le. Az elmúlt évtizedekben minden munkáját bronzba öntötte.Jelentôs köztéri alkotása látható Genfben (Melankólia, készült 2012-ben) és Bodajkon (Tékozló fiú, készült 2013-ban, felállítva 2020-ban). Szatmárnémetiben Szabó Elemér tanár úr síremlékére dombormûvet készített.(A síremlékrôl készült fotó Orbán Róbert felvétele, a genfi szoborfotó forrása: kozterkep.hu)

Márkos András Kolozsvár, 1919.02.06.

Márkos András (Kolozsvár, 1919.02.06. – Kolozsvár, 1972.05.18.) szobrász, közösségszervezô.

A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizik 1938-ban. Még abban az évben felvételt nyer a Bukaresti Szépmûvészeti Fôiskolára, ahol Cornel Medrea a mestere. A II. Bécsi döntés megnyitja az utat a budapesti tanulás elôtt, így 1940 és 44 között a Budapesti Képzômûvészeti Fôiskola szobrász-pedagógus szak hallgatója. Mesterei Szônyi István és Bory Jenô. A fôiskola elvégzését követôen Székelykeresztúron rajztanár. Itt diákjaiból megalakítja a Kriza János Népi Kollégiumot. 1951-tôl haláláig a Kolozsvári Képzômûvészeti Középiskola tanára.

Rendkívül jelentôs köztéri alkotása az 1973 januárjában avatott, Székelykeresztúr fôterén látható egész alakos Petôfi szobor.

Szépirodalmi írásait halála után “Válaszok – ismeretlen kérdezôknek” címmel, Banner Zoltán szerkesztésében a Dacia Kiadó gondozásában adták ki 1980-ban.

A Házsongárdi temetôben nyugszik, síremlékét a pályatárs Benczédi Sándor faragta 1974-ben.

(A képek forrásai: Libatömés-sznm.ro, Síremlék-szoborlap.hu, Balázs I. portré-balazsimre.hu)

Dési Huber István (Nagyenyed, 1895.02.06

Dési Huber István (Nagyenyed, 1895.02.06. – Budakeszi, 1944.02.25.) festô, grafikus. Apja német származású kisiparos, anyai részrôl elszegényedett nemesi családból származik. A család rossz anyagi helyzete miatt nem tanulhat, így Budapestre jön és alkalmi munkákból él. Az elsô világháború kitörésekor önkéntesként vonul be és negyven hónapot tölt a harctereken, majd tüdôbaja miatt leszerelik. 1921-ben véglegesen Budapestre költözik. Mûvészeti tanulmányokat Désen kezd egy rajziskolában, ahol Szopos Sándor tanítja. Budapesten Podolini-Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatja. Késôbb Olaszországba megy, ott dolgozik és tanul 1924-27 között. Munkáiból jelentôs kiállításokat rendeznek Budapesten (1924, 28, 38, 43). Halála után mûvészetét további rangos kiállítások megrendezésével ismerik el. 1949-ben Pécsen, 1964-ben Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában, és 2007-ben a Haas Galériában is tárlata nyílik. Munkásságáról számos monográfia jelenik meg (Dési Huber Istvánné, 1964, Mezei Ottó, 1972, Horváth György, 1976, Mangáné Heil Olga, 1982).A mûvész maga is ír, ezek azonban csak halála után jelennek meg (“A mûvészetrôl”, 1959, “Levelek a szülôföldre”, 1982, “Mûvészeti írások”, 1975). 1944-ben a Színyei Merse Pál Társaság nagydíját kapja meg és halála után, 1958-ban posztumusz kapja a Kossuth-díjat.A háborúban szerzett tüdôbetegség végig kiséri egész életében és ebbe hal bele 1944-ben.A Fiumei úti sírkert Munkásmozgalmi Panteonjában helyezik örök nyugalomra. A gyógyítását rendszeresen végzô tüdôgondozó Korányi Intézet “B” épületének halljában emléktáblát kap portrédombormûvel (Vilt Tibor munkája). Nevét mûvelôdési ház ôrzi Budapesten és általános iskola Szombathelyen.

Petkes József 1928.február.04.

Petkes József (Tasnád, 1928.02.04. – Létavértes, 2016.04.20.) festô, néprajzkutató. Elemi és polgári iskoláit Tasnádon járja és a Kolozsvári Mûvészeti Gimnáziumban érettségizik. 1948-ban felvételt nyer a Kolozsvári Mûvészeti Intézet festészet-pedagógia szakára és amikor, 1954-ben végez az iskola neve már Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola. Mesterei Kádár Tibor, Abrudán Péter, Mohy Sándor és Nagy Imre. Rajztanárként elôször moldvai városokban (Szucsáva 1954-55, Jászvásár 1955-56, Campulung Moldovenesc 1956-58) kap tanári állást. Ezután hazakerül szülôvárosába (1958-63), innen Szatmárnémetibe (1963-85). 1986-ban feleségével áttelepül Magyarországra, a Nyíregyháza melletti Orosra, ahol a Sóstói Múzeum muzeológusa nyugdíjazásáig. Szinte minden erdélyi városban rendeznek kiállítást munkáiból. Áttelepülése után a magyarországi nagyvárosok (Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc) mellett munkái eljutnak Svédországba (Stockholm, Göteborg) és Németországba (Dortmund) is. A 75. és a 80. születésnapjára egy-egy rövid, kétnyelvû (magyar, román) monográfia jelenik meg a mûvészrôl.

Kulcsár Béla 1929.február.02

Kulcsár Béla (Marosvásárhely, 1929.02.02. – Marosvásárhely, 1976.06.18.) szobrász, festô .A Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, Piskolti Gábor tanítványa, majd a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola, szobrász szak következik 1948 és 55 között. Mesterei Vetró Artúr és Romulus Ladea. A fôiskola elvégzését követôen Marosvásárhelyen vállal szobrászati munkákat. 1967-ben szívinfarktust kap és az orvosok eltiltják a fizikai munkával járó szobrászattól. Ekkor a festéssel kezd el aktívabban foglalkozni. Párizsban, 1971-ben olyan modern csiszológépet vásárol, aminek a segítségével visszatér a szobrászathoz. Újra készít szobrokat, és tanulmányutakat tesz Magyarországon, Ausztriában és Németországban. Megpályázza és a hat induló közül megnyeri a székelység legnagyobb szabású emlékmûvére, az 1848-as szabadságharc emlékére kiírt pályázatot, azonban az elkészítésére már nem marad ideje. 1976-ban újra szívinfarktust kap, amit már nem tud túlélni és 47 évesen itt hagyja a földi életet.Az agyagfalvi réten ma álló emlékmûvet az ô tervei alapján Hunyadi László és Kiss Levente készíti el 1980-ban, de az ünnepélyes átadása csak 1990. Október 14-én történik meg.Jelentôs köztéri alkotásai láthatóak a szülôvárosában (Térkompozíció a színház elôtt, készült 1974-ben, Kôrösi Csoma Sándor egész alakos szobra a Vár utcában, készült 1962-ben és az Íjásznô címû, 3,5 méteres bronz szobor, készült 1967-ben) a Gyergyószárhegyi Mûvésztelep parkjában (Szfix, készült 1975-ben) és Sepsiszentgyörgyön (Dózsa György mellszobra, készült 1954-ben).Jelentôsebb kiállításokat rendeztek munkáiból Marosvásárhelyen (1968), Székelyudvarhelyen (1968), Szászrégenben (1972), Sepsiszentgyörgyön (1975) és Stokholmban (1973). Halála után, 2001-ben eljutottak munkái az anyaországba (Budapest, Sopron, Szászhalombatta) is. Életmû kiállítást rendeztek tiszteletére Sepsiszentgyörgyön 2016-ban és Marosvásárhelyen 2019-ben. Munkásságáról Banner Zoltán írt monográfiát, ami 1998-ban jelent meg a Mentor Kiadó gondozásában.(Az Igaz Szó Mûhelyében készült fotó Bach Lóránd felvétele.)

Klein József 1896.január.30

 Klein József (Csermô, 1896.01.30. – Auschwitz, 1945.??.) festô, grafikus .Az aradi gimnázium után a Budapesti Képzômûvészeti Fôiskolán tanul 1916 és 19 között Réti István és Ferenczy Károly növendékeként. A fôiskola elvégzését követôen Nagybányán telepedik le. 1925-ben Párizsba látogat másfél évre, hogy tudását az akkori mûvészeti élet egyik legpezsgôbb városában gyarapítsa. Hazaérkezésekor Nagybánya mellett Kolozsváron és Bukarestben rendez jelentôsebb kiállításokokat. 1932 és 37 között Bukarestben él, ahol iparmûvészettel is foglalkozik. 1938-ban Nagybányán Szervátiusz Jenôvel állít ki.

1944-ben ôt és a feleségét, Kohn Pirit a nagybányai zsidókkal deportálják, ahonnan már sosem térnek vissza.

Halála után több mint húsz évvel monográfiát ír munkásságáról Murádin Jenő, ami a Kriterion Kiadó gondozásában jelenik meg 1977-ben.

Krizsán János 1886.január.27

Krizsán János (Kapnikbánya, 1886 – Nagybánya, 1948.04.07.) festô, mûvészpedagógus .Régi nagybányai családból származik. Bányakincstárnoki állását 1902-ben otthagyja és a mûvésztelepre költözik, itt Réti István és Iványi GrÜnwald Béla tanítványa. Négy év tanulás után Nagybánya város ösztöndíjasaként Heinrich Heidner magániskolájába, Münchenbe folytatja mûvészeti tanulmányait. 1909-tôl kezd önállóan dolgozni. 1920-ban késôbbi feleségével, Csíkos Antóniával bécsi és párizsi tanulmányutat tesznek. (1925-ben házasodnak össze.) 1922-ben a Nagybányai Festôk Társasága törzstagjává választják. Thorma János 1927-es visszvonulása után a szabadiskola tanára, 1941 és 42 között a festôiskola vezetője. Az egész életüket a feleségével Nagybányán élik le és ott is halnak meg. Mindketten a nagybányai református temetôben, egymás mellett nyugszanak.Krizsán mesterrôl Borghida István írt monográfiát, ami a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg 1971-ben.

Haller József 1935.január.25

Haller József (Szatmárnémeti, 1935 – Marosvásárhely, 2017.03.12.) grafikus, festô, szobrász.Tanulmányait a Kolozsvári Mûvészeti Szakközépiskolában kezdi, ahol Cs. Erdôs Tibor és Ilea C. Dinu a tanárai. Ezt követôen a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, szobrász szakon folytattja tanulmányait 1953-59 között, Kós András, Vetró Artúr és Ion Irimescu mesterek irányításával. A végzést követôen a Marosvásárhelyi Bábszínházhoz (késôbbi nevén Ariel Színház) szerzôdik és negyven éven át itt dolgozik egészen nyugdíjazásáig. Ez idô alatt 120 elôadáshoz tervez díszletet és közel 2.000 bábfigura kerül ki a kezei közül. Nyolc nyáron vesz részt az Iserloni (Németország) Nemzetközi Alkotótáborban. Alkotásaival a marosvásárhelyi közélet aktív résztvevôje. A rendszeres marosvásárhelyi kiállítások mellett munkái bemutatásra kerülnek Kolozsváron (1981), Csíkszeredában (2003), a szülôvárosában Szatmárnémetiben (1975) és Budapesten (2005), halála után után a bukaresti Balassi Intézetben is. Munkásságáról a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában, Banner Zoltán tollából, 2002-ben monográfia jelenik meg. Hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben részesül. Alapító tagja az újjáalakuló Barabás Miklós Céhnek (1994).(Az Igaz Szó szerkesztôségében készült fotó Kuti Márta archívumából származik.)

Maszelka jános 1929.január.24

Maszelka János (Máramarossziget, 1929 – Székelyudvarhely, 2003.12.09.) Hat éves korától Székelyudvarhelyen él, itt végzi elemi – és középiskolai tanulmányait. Innen a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola következik (1949-55), ahol Abodi Nagy Béla, Kádár Tibor és Miklóssy Gábor a mesterei. A fôiskola elvégzése után hazamegy Székelyudvarhelyre. 1961-ig rajztanár majd utána a mûvelôdésügyben dolgozik egészen nyugdíjba vonulásáig (1989). A nevéhez fûzôdik a városi képtár ujjászervezése és a Homoród menti mûvésztáborok szervezése, vezetése.Munkásságáról több monográfia is megjelenik (Komoróczy György, 2003, Nagy Miklós Kund, Mûterem sorozat, 2004 és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiadványa, 2019). Munkáiból Székelyudvarhelyen kívül kiállítást rendeznek Csíkszeredában (1972, 78, 81), Marosvásárhelyen (1973), Kolozsváron (1976) és Budapesten (1994, 98, 2002, 04, 19). Halálát követôen, 2004-ben posztumusz az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díj elismerésben részesül. Városi munkássága emlékére – a meg nemélt 80. születésnapján – a városi múzeum falán, Sánta Csaba alkotta emléktábla avatására kerül sor.

Vásárhelyi Ziegler Emil 1907.január.23

Vásárhelyi Ziegler Emil (Marosvásárhely, 1907, – Cooma, Ausztrália, 1986.06.07.) mûvészeti író, festô, grafikus. Ziegler Károly fôorvos és Deák Margit házasságából született, hat fiúgyermekes családban. 1924-ben érettségizik a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, Gulyás Károly rajztanár és könyvtáros tanítványaként. Budapestre jön, az Iparrajziskolában Kölber Dezsô növendéke, majd a Képzômûvészeti Fôiskolán Csók Istvánnál tanul. Apja elvárásai szerint hazajön, tanul és jogi diplomát szerez 1933-ban a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen.Már fiatalon is rendkívül aktív szereplôje a kolozsvári közéletnek. Irodalmi és mûvészetkritikai írásokat jelentet meg, fest, könyveket illusztrál, színházi díszleteket készít, részt vesz a Barabás Miklós Céh kiállításainak szervezésében és a céh szervezeti élatében. 1936-tól az Erdélyi Szépmíves Céh lektora, majd 1941-tôl a Pásztortûz címû irodalmi és mûvészeti folyóirat fôszerkesztôje. Rendszeresen publikál az Erdélyi Helikonban, a Pásztortûzben, a Korunkban és a Hitelben, a napilapok közül az Ellenzékben és a Keleti Újságban. 1934-ben az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelenik meg tíz kortárs mûvész (Bordi András, Gallasz Nándor, Kós Károly, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Jenô, Szolnay Sándor, Thorma János, Ziffer Sándor és Vásárhelyi Z. Emil) munkáit méltató, elemzô könyve , majd “Mûvészetében élô Kolozsvár” címmel átfogó mûvészettörténeti tanulmányt készít a városról.Rendkívül sikeres sportoló is, tíz éven át Románia úszóbajnoka, két évig középsúlyú bokszbajnok Erdélyben.1944-ben Budapestre menekül, késôbb Németországban hadifogságba kerül. A II. Világháború végét követôen családjával kivándorol Ausztráliába.

Futásfalvi Márton Piroska (Nyárádszereda, 1899.01.23. – Budapest, 1996.04.26.) festő.

Elemi iskoláit Marosvásárhelyen kezdi, majd a harmadik elemi után Budapestre költözik a nagyszüleihez. Felsőfokú művészeti tanulmányait a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Deák-Ébner Lajos és Csók István mestereknél végzi. 1923-ban Nagy Sándor grafikussal összeházasodnak és együtt kezdik a hivatásos művészek könnyűnek nem mondható pályáját. Még abban az évben tanulmányutakat tesznek a férjével német városokba (Berlin, Drezda, Nürnberg) és elmennek tapasztalatokat szerezni a művésznő szülőföldjére, a Nyárád mentére is.

1931-ben tizennégy festőnővel – többek között Bartók Mária, Bartoniek Anna, Kiss Vilma és Szuly Angéla – megalakítják a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportját. Alkotásaival részt vesz csoportos kiállításokon és Anna Margittal is rendez közös tárlatot 1958-ban Budapesten, de munkásságának méltó elismerésére csak 1996-ban bekövetkezett halála után kerül sor. 1999-ben Szegeden és Budapesten a Vármegye Galériában, 2002-ben egykori kedvelt kiállítóhelyén, az Ernst Múzeumban rendeznek nagyszabású emlékkiállítást műveiből. Képeit több közgyűjteményben, köztük a Magyar Nemzeti Galériában is őrzik.

Gallasz Nándor (Temesvár, 1893.01.21. – Lovrin, 1949.07.01.) szobrász.

Középiskolai tanulmányait szülôvárosában, az Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában végzi 1904 és 09 között. Még abban az esztendôben felveszik a Budapesti Iparmûvészeti Fôikolára, ahol szobrászati szakon Maróti Géza, Mátrai Lajos és Simay Imre a mesterei. Tanulmányai befejezését követôen tanársegédként a fôiskolán marad.

Kitör az I. világháború, besorozzák, résztvesz a harcokban és orosz fogságba esik. A fogolytáborból megszökik, sikerül Moszkvába eljutnia. Az ott kitörô forradalom hevületében kapcsolatba kerül a helyi avantgárt mozgalom prominenseivel és tanulási lehetôséget kap a Moszkvai Képzômûvészeti Fôiskolán. Itt megismerkedik Vaszilij Kandinszkijjel, Makszim Gorkijjal és Majakovszkijjal. Fogolycsere révén sikerül hazajutnia, majd ezt követôen elôször Münchenbe, utána Drezdába vezet a tanulmányútja. 1924-ben tér haza és Varga Albert festôvel mûvészeti szabadiskolát nyitnak. Az erdélyi mûvészeket tömörítô Barabás Miklós Céhnek alapító tagja (1930). Köztéri alkotásai láthatóak Budapesten (Szembekötôsdi, dombormû, Horváth Mihály tér 8., készült 1912-ben), Temesváron (Építô munkások, dombormû, készült 1927-ben) és Sándorházán (Hôsi emlékmû, készült 1933-ban).

Munkásságáról monográfia halálát követô 57 év után készült a temesvári Szekernyés János tollából.

Bodó Levente 1949.január.20.

Bodó Levente (Szentegyháza, 1949) szobrász, grafikus. Mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Képzômûvészeti Középiskolában kezdi (1963) ahol Barabás István, Hunyadi László, Bordi András és Piskolti Gábor a tanárai. Ez után a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, Kós András, Korondi Jenô, Lôwith Egon és Virgil Fulcea mesterek irányításával folytatja tanulmányait. A fôiskola befejezését követôen hazamegy szülôvárosába, ott él, alkot és tanítja a fiatalokat.

Jelenleg 23 köztéri alkotását jegyzik. A szülôvárosában honfoglalási- (1996) és hôsi emlékmûvet (1998) alkot, Kossuth Lajos emléktáblát (2002) és Mártonffy János dombormûvet (2016) készít. Csíkszeredába Domonkos Pál Péter egészalakos- (1998), Apáczai Csere János – (1999), Újfalusi Jenő- (2011), Márton Áron- (1997) és Majláth Gusztáv mellszobra (1999), továbbá Xantus János dombormû (1995) kerül ki mûhelyébôl. Székelyudvarhelyen Eötvös József mell- (1998), Haáz Ferenc Rezső fejszobra (1994) és Tompa László dombormûve (1992), Baróton Gaál Mózes (1994) és Szabó Dávid mellszobra (1994) és egy Millenniumi emlékmû (2000) látható alkotásai közül.

Barabás István 1914.január.19.

Barabás István (Lapusnyak, 1914 – Marosvásárhely, 2007.02.12.) festô.

1932 – 36 között a Marosvásárhelyi Városi Festôiskola növendéke, tanárai Aurel Ciupe és Daday Gyôzô. 1933 nyarán Nagybányán Krizsán János korrigálja munkáit. 1930-tól Marosvásárhelyen él. A Mûvészeti Líceum egyik létrehozója, 1976-ig tanára is. Köztéri alkotása látható a sepsiszentgyörgyi színház lépcsôházának falán (Vándorszinészek, freskò, készült 1958-ban) és Marosvásárhelyen a Transilvánia Szállodában (Termésünnep, falfestmény, készült 1965-ben). Munkáit Marosvásárhelyen rendszeresen bemutatja. Kiállításokon ismerhették meg alkotásait Debrecenben, Gyôrben Pécsett és Berlinben is.

1953-ban a Román Népköztársaság Állami díja, 1964-ben a Román Szocialista Köztársaság csillagérdemrend V. fokozata elismerésben részesül

Barcsay Jenő 1900.január.14.

Barcsay Jenő (Katona, 1900 – Budapest, 1988) festô, grafikus, mûvészet pedagógus.Kolozs megyében, tíz gyermekes családban született. 1918-ban behívják katonának, de tüdôcsùcshurut miatt rövidesen leszerelik. Gimnáziumi tanulmányait Kolozsváron, Szamosújváron és a Nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végzi. A Budapesti Képzômûvészeti Föiskolának 1919 – 24 között a hallgatója, mesterei Lyka Károly, Vaszary János és Rudnay Gyula. A végzést követôen két évig, mint mûvésznövendég a fôiskolán marad, majd Rudnayval mûvésztelepekre járnak minden évben. 1926-ban két éves állami ösztöndíjat nyer Párizsba, a második évet itáliai városokban tölti. 1945-tôl a Budapesti Képzômûvészeti Fôiskola anatómia professzora lesz nyugdíjazásáig. “Mûvészeti anatómia” címmel kiemelkedô jelentôségû tankönyvet alkot, ami már a 17. (!!) kiadást éli meg.

Jelentôsebb köztéri alkotásai láthatóak Miskolcon (Asszonyok, mozaik, a Nemzeti Színház elôcsarnokában – készült: 1960 – és a Miskolci Egyetem könyvtárának elôterében – készült: 1967), Szentendrén ( a Pest Megyei Mûvelôdési Központ mozaikja – készült: 1970) és Budapesten (mozaik a Magyar Színház elôcsarnokában – készült: 1966 -, az újpesti fürdô mozaikja – készült: 1975 -, és a XVII. ker. Házasságkötô terem mozaikja – készült: 1982).

Munkái a legjelentôsebb budapesti és hazai kiállítótermek mellett eljutottak Varsóba is. Munkásságáról több monográfia is készült. Az Érdemes mûvész (1964), a Kiváló mûvész (1969) mellett a második Kossuth-díját is megkapja, és posztumusz Magyar Örökség-díj elismerésben is részesül. Alkotásait Szentendrén a Barcsay Gyûjtemény ôrzi, halála után a Képzômûvészeti Fôiskola egyik termét róla nevezték el.

Nagy Pál 1929.január.12.

Nagy Pál (Szatmárnémeti, 1929 – Erdôszentgyörgy, 1979) festô, grafikus, mûvészeti író. Református lelkész család gyermekeként született. A Marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdi tanulmányait 1935-ben. Rajztanára Piskolti Gábor itt fedezi fel tehetségét és egyéni képzéssel is fejleszti. 1938 – 44 között párhuzamosan a Marosvásárhelyi Városi Festôiskolában is képezi magát, itt Bordi András és Aurel Ciupe a tanárai. Ezt követôen elôször a Magyar Mûvészeti Intézet, majd átalakítását követôen a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola hallgatója 1948 és 52 között. Itteni mesterei: Kovács Zoltán és Miklóssy Gábor. A végzés után a Marosvásárhelyi Képzômûvészeti Középiskolában tanít 1952 és 76 között. Ô indítja el a mûvészeti pályán a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándort, a marosvásárhelyi Vass Tamást és a gyimesközéploki Antal Imrét is. A kortárs mûvészetrôl alkotott gondolatait a “Barangolás a képzômûvészetben” címû kötetében fogalmazta meg.

1979-ben tragikus autóbalesetet szenvedett feleségével, Kemény Zsuzsannával és Varga Katalin mûvészeti szerkesztôvel. Munkái eljutottak az erdélyi városokba és halála után az anyaország fôvárosába is.

(A fotók részben Nagy Pál emlékoldaláról valók.)

Botár Edit 1930.január.12.

Botár Edit (Marosújvár, 1930 – Budapest, 2014.06.28.) festô, grafikus, báb- és díszlettervezô. Középiskolai tanulmányait Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Kolozsváron folytatta, majd 1950-56 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán végezte Bene József és Kádár Tibor mesterek irányításával. A fôiskola elvégzését követôen harminc évig a Kolozsvári Állami Bábszínház díszlettervezôje. 1993-ban áttelepul Magyarországra, Budapestre. Jelentôsebb kiállításai az erdélyi városok után eljutottak az anyaországba Budapestre, Sopronba és Leányfaluba is. Kolozsvárról a Glória Kiadó gondozásába 101 akvarell és 101 tusrajzot bemutató kiadványt jelentet meg “A történelmi Kolozsvár” címmel.

Pallos Sch.Jutta 1952.január.12.

Pallos Sch. (Schönauer) Jutta (Szászrégen, 1925 – Stuttgart, 2020.12.03.) festô, grafikus. 1948-ban nyert felvételt a Kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézet festészeti szakára, mesterei Kovács Zoltán, Miklóssy Gábor és Nagy Imre. 1954-ben, amikor végez, már Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskola néven kétnyelvû, egyetemi rangú intézmény. A következô két évben a kolozsvári Népi Mûvészeti Iskola tanára, majd ezt követôen szellemi szabadfoglalkozású mûvész. Szivesen keresi fel a középkori erdélyi városokat, ahol az építészet megmaradt értékeit örökíti meg, és a falvakat, ahol a népi kultúra akkor még fellelhetô gyökerei inspirálják munkáit. Az erdélyi városok mellett (Kolozsvár, Nagyenyed, Zilah, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Bánffyhunyad) a hatvanas évek végétôl munkái rendszeresen eljutnak Németországba (Düsseldorf, Stuttgart, Berlin, Bréma, München) is. Bécsben elôször 1972-ben, Budapesten 1994-ben mutatkozik be.1986-ban kivándorol családjával Németországba, elôször Karlsruhéba, késôbb Stuttgartba költöznek.2008-ban Banner Zoltán tollából, a Marosvásárhelyi Mentor Könvkiadó gondozásában monográfia jelenik meg munkásságáról. 2012-ben húsz jelentôs, negyven éver átfogó alkotását a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak adományozza.

Gyarmathy János 1955.január.11.

Gyarmathy János (Nyárádszereda, 1955) szobrász.Szászrégenben, a Líceumban érettségizik. Itt Baróthi Ádám kelti fel az érdeklôdését és a tehetségét felismerve indítja el az alkotómûvészi pályán. 1976-80 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán Korondi Jenőtôl tanulja a mesterséget. Tanulmányai befejezését követôen, 1980-tól szobrászatot tanít a Marosvásárhelyi Képzômûvészeti Középiskolában.

Köztéri szobrait láthatjuk Erdélyben (Marosvásárhely, Nyárádszentlászló, Nyárádgálfalva, Székelybere), Bukarestben- Bartók Béla mellszobra – és Németországban (Iserlohn, Ratingen). Munkáiból kiállítást rendeztek Erdély nagyvárosaiban (Marosvásárhely, Kolozsvár, Csíkszereda, Brassó, Beszterce), Bukarestben, az anyaországban (Budapest, Pécs, Kecskemét, Zalaegerszeg, Szekszárd), Németországban (Iserlohn, Ratingen, Dormunt), Krakkóban és Prágában is.

Az újjáalakult Barnabás Miklós Céhnek 1996-óta tagja, 97-ben elnyerte a Céh nívódíját.

Szász Endre 1926.január.07.

Szász Endre (Csíkszereda, 1026 – Mosdós, 2003.08.18.) festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő.

Marosvásárhelyen, Bordi András tanítványaként érettségizik. 1946-ban áttelepül Magyarországra, a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozik be, Szőnyi István osztályába kerül. Tanulmányait 49-ben abbahagyja. 1951-től 60-ig mintegy 600 könyvet illusztrál. A hatvanas években díszlettervező-dekoratőrként dolgozik a Filmgyárban, az 1968-ban készült Egri csillagok című filmnek is ő a látványtervezője. Hivatalos engedéllyel 1971-ben Torontóba, majd 74-ben Los Angelesbe költözik. Itt kezdődik életének legsikeresebb időszaka. Elismert, körülrajongott művész Beverly Hills-ben, képeit kiemelkedő áron tudja eladni. Közel húsz év után hazatér Magyarországra és átveszi a Hollóházi Porcelángyár művészeti irányítását. Itt különleges forma- és színvilágú készleteket, vázákat, dísztárgyakat készít és ekkor születnek meg világviszonylatban is egyedűlálló kerámia falképei (a Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfala, a Miskolci Egyetem aulájának “A tudás fája” című faliképe, a kaposvári kormányhivatal Somogy múltját és jelenét bemutató több mint 100 darabból álló porcelánkép-sorozata).

Hazatelepülése után, Várdán (Somogy megye) a Somssich család romos kastélyát vásárolja meg amit példamutatóan újít fel, kertjébe több száz különleges fát és cserjét ültet. Itt él haláláig. 2000-től képzőművészeti táborokat rendeznek a településen, ahol szobrászatot és festészetet gyakorolhatnak a fiatalok.

A hazai vernisszázsok mellett a világ legjelentősebb városaiban (Bécs, Berlin, Párizs, New York, Los Angeles, San Francisco, Torontó, Montreál, Vancouver, Mexikóváros, Tokió) is bemutatták munkáit.

Művészetét 1965-ben Munkácsi Mihály-díjjal ismerték el, életútja elismeréseként 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is, amit két nappal korábban bekövetkezett halála miatt már nem tudott átvenni.

Kosztándi B. Katalin 1935.január.02.

Kosztándi B. Katalin (Székelyvarság, 1935 – Kézdivásárhely, 2018) festő.Tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1953 – 57 között végezte, mesterei Kádár Tibor és Mohy Sándor voltak. A főiskola befejezését követően Kézdivásárhelyen az általános iskolában, majd 1961-től az Elméleti Líceum rajztanáraként dolgozik nyugdíjazásáig. Alkotásai a székely nagyvárosok mellett eljutottak az anyaország fővárosába is. Munkásságáról a “Műterm” sorozat keretében monográfia jelent meg.

2014- ben Magyar Arany Érdemkeresztet, a következő esztendőben Háromszék Kultúrájáért Díjat kapott együtt a férjével a közösen végzett művészeti tevékenységükért.

Élete és munkássága csodálatos harmóniába forrott össze férjével, Kosztándi Jenővel. A művészházaspár Kézdivásárhelynek hagyott alkotásaiból állandó kiállítás nyílt a városban.

Bencsik János 1945.január.02.

Bencsik János (Budapest, 1945) grafikus, festő.

Művészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskolában, szobrászati szakon, Nagy Pál irányításával végzi 1959-63 között. Ezt követően, a Bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója 1965-71 között, mestere Eugen Popa. Tanulmányai befejezését követően Bukarestben él, 1976-78 között a bukaresti főiskolán, grafikai szakon tanít. 1989-ben áttelepül Magyarországra, Budapestre.

Munkáiból kiállítást rendeznek az erdélyi nagyvárosokban (Marosvásárhely, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy), Bukarestben, majd Budapesten és további európai városokban (Torinó, Genf,Strasbourg).

Jovián György 1951.december.27.

Jovián György (Szilágysomlyó, 1951) festô, grafikus.A Nagyváradi Zenei és Mûvészeti Líceumban kezdte mûvészeti tanulmányait, majd Bukarestben a Nicolae Grigorescu Képzômûvészeti Fôiskolán folytatta 1970-75 között. Tanárai Florin Mitroi, Constantin Blendea és Marius Cilievici voltak. A diploma megszerzése után a fôiskola mesterképzô ösztönndíjasa, majd számos további ösztöndíjjal gyarapítja tudását Európa jelentôs nagyvárosaiban (Róma, Párizs, Lisszabon).

1977-tôl 81-ig a Nagyváradi Állami Színház díszlettervezôje. 1982-ben áttelepül Magyarországra, Budapestre. Itt a Játékszínben majd a Merlin Színházban grafikusként dolgozik. 1999-tôl nyugdíjazásáig a Petôfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Az erdélyi és a magyarországi városok mellett munkáit kiállították Európa több nagyvárosában is (Bécs, München, Róma, Párizs, Berlin, Stuttgart). A nagyváradi Pátria Filmszínház homlokzatának “Három fa” címû márványmozaikját 1982-ben készítette.

1999-ben Munkácsi Mihály díjat kapott, 2007-óta a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja.

Kopacz Mária 1941. december.21.

Kopacz Mária Marosvásárhelyen született festô, grafikus és író. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán, grafikus szakon végzett. Ezután Kolozsváron élt és alkotott, majd 1996-ban Magyarországra, Szentendrére költözött. Regényeket is írt (pl.; A babiloni karperec, Borika és a padlás manója) melyeket maga illusztrált. Munkáit számos kiállításon ismerhették meg Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredában, Bukarestben, az anyaországban (Budapest, Szentendre, Miskolc, Sopron) és jónéhány európai nagyvárosban is (Bécs, Párizs, Stuttgart, Bázel, Pisa). Legutóbb az idén márciusban “Az én kertem” címû kiállításán mutatta be mesés festôi világát a szentendrei Új Mûhely Galériában.Isten éltesse a mûvésznôt!

Xantus Géza 1958.december.18.

Xantus Géza (Csíkszereda, 1958) festô, grafikus, szobrász születésnapja.Szülôvárosában kezdi mûvészeti tanulmányait (1982 – 86), mestere Beczássy Antal, majd Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen teológiát végez (1990 – 95). Késôbb Rómában tanul ösztöndíjjal az Accademia di Belle Arti-ban (1999 – 2003), mester prof. Nunzio Solendo. Az így megszerzett tudásával egyházi alkotásokra szakosodott.Jelentôsebb munkái láthatóak Budapesten (a Magyar Püspöki Konferencia Kápolnájának szines üvegablakai, 1996), Miskolcon (az Avasi Templom szentélyfreskója, 1998 és a Jezsuita Gimnázium Kápolnájának oltárképe, továbbá szines üvegablakai, 2001), Szatmárnémetiben (a Szent Család Templom oltárképe 2005) és Csíkszeredában (a Csibai Templom Szent Lôrinc oltárképe, 2001, valamint a Csíktapolcai Ravatalozó Kápolnájának freskója, 2005).Alkotásaiból kiállítást rendeztek többek között Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, Egerben, Gyôrben továbbá Helsinkiben és Rómában is.Xantus Géza tagja a Barabás Miklós Céhnek.

Bocskai Vince 1949.december.16

Bocskai (Bocskay) Vince (Szováta, 1949) Mûvészeti tanulmányait a Marosvásárhelyi Képzômûvészeti Középiskolában kezdte (1964-68), itt Izsák Márton és Hunyadi László voltak a tanítói, majd a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán (1968-74) folytatta tanulmányait, ahol Kós András, Korondi Jenô, Lôwith Egon és Virgil Fulcea voltak a mesterei. A diploma megszerzése után hazament szülôvárosába. Ma is ott él, dolgozik, alkot és rajzot tanít a helyi iskolában. A rendszerváltozás Romániában is lehetôséget adott a helyi közösségeknek, hogy akaratuk szerinti köztéri szobrokat állítsanak. Ennek következtében Bocskai Vince rengeteg megrendelést kapott és számos, szebbnél-szebb alkotása került közterekre Erdélyben és az anyaországban. Csak a legjelentôsebbek: Marosvásárhelyen Bernády György (1994), Gyulán Apor Vilmos (1998), Sepsiszentgyörgyön Gróf Mikó Imre (1998), Kolozsváron Márton Áron (1998), Csíkszépvizen Szent László (2009), Sepsiszentgyörgyön Kálvin János (2014) egész alakos szobrai és Sopronban Sütő András mellszobra (2011) került felállításra.

Tagja az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek, 2007-ben Magyar Mûvészetért-, 2009-ben Pro Cultura Hungarica díjat kapott. 2011-óta a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja.

Isten éltesse a mûvész urat és minél tovább tartsa meg nekünk alkotó erôben és egészségben.

Vass Tamás 1942.december.15.

Tragikusan fiatalon elhunyt Vass Tamásnak (Marosvásárhely, 1942 – Marosvásárhely, 1988). Tanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Marosvásárhelyen a Zenei és Képzômûvészeti Líceumban végezte. Innen vezetett az útja a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolára. Vásárhelyen Nagy Pál, Kolozsváron Feszt László voltak a tanító mesterei. 1970 és 71 között a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör grafikai szerkesztôje. Ezt követôen szabadfoglalkozású mûvészként szülôvárosában élt és alkotott haláláig. 1972 és 87 között az Új Élet és a marosvásárhelyi Igaz Szó címû lapok külsôs grafikai munkatársa, 1982-tôl 87-ig a Dacia, a Kriterion és az Ifjúsági Könyvkiadôk számos kiadványát illusztrálta.Jelentôsebb kiállításai: Marosvásárhely (1979, 1987, 2004) Szováta (1979) Kolozsvár (1987) Sepsiszentgyörgy (1988).Önemésztô életmódja méltatlanul korai halálhoz vezetett.

Márton Ferenc 1844.december.15.

Márton Ferenc (Csíkszentgyörgy, 1884 – Budapest 1940) festô, grafikus, szobrász és építész születésnapja.Iskoláit Csíksomlyón kezdte, majd Kézdivásárhelyen érettségizett. Ezt követôen Csík vármegye támogatásával és ösztöndíjával a Budapesti Rajztanárképzô Fôiskolára járt 1903 és 1908 között. Mesterei Székely Bertalan és Hegedűs László voltak.Az Első világháború idején katonaként szolgált, és hadi festôként dolgozott az olasz, a szerb és az orosz harctéren, mintegy háromezer rajzot és képet készített ezeken a helyeken. A háború befejezését követôen Budapesten telepedett le.Jelentôs köztéri alkotásai: Kecskeméten Katona József síremléke (1930), Szegeden I. világháborús emlékmû (1921), Budapesten a Baár – Madas Református Gimnázium sgrafittoi. Szülőfalujában iskola viseli a nevét, szobrot állítottak emlékére és munkáiból emlékszobát rendeztek be.(A portré Aba-Novák Vilmos alkotása.)

Albert László 1926.december.03.

Albert László (Petrilla, 1926 – Marosvásárhely, 2006) születésnapja van.

Zsil-völgyi bányász családból származik, szüleivel 1940-ben Marosvásárhelyre költöztek. Tanulmányait 1942 és 48 között a Marosvásárhelyi Városi Festőiskolában, azt követően 1948 és 55 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte. Mesterei Kádár Tibor, Aurel Ciupe és Miklóssy Gábor voltak. Ezt követően Marosvásárhelyen élt és alkotott a haláláig.

Jelentősebb kiállításai: Marosvásárhely (1976, 1986, 2001, 2006), Székelyudvarhely (1979), Csíkszereda (1980), Kézdivásárhely (1980), Sepsiszentgyörgy (2017).

Munkásságáról Banner Zoltán készített monográfiát.

Nagy Ödön 1957.december.01.

Nagy Ödön (Marosercse, 1957 – Csíkszereda, 2017) szobrász, grafikus és festő születésnapja. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskolában, majd 1979 és 84 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, üveg – kerámia szakon végezte. Csíkszeredán élt, 1991 – től a Nagy István Művészeti Iskolában szobrászatot és rajzot tanított.

Jelentősebb köztéri alkotásai: a csíkszeredai Millenniumi templom (tervezte Makovecz Imre) kupolájának négy rézangyala és belül a Feltámadt Krisztus szobra (2003), a Márton Árpád Főgimnázium festett üvegablakai, Gál Sándor tábornok mellszobra (1998), Madéfalván Zöld Péter egész alakos szobra (2005) és a Jézus Szíve szintén egész alakos szobor (2006), Csíkszentkirályon Szent István király egész alakos szobra (2001).

Csíkszeredán kívül Kolozsváron és a kanadai Reginában volt kiállítása.

Szomorú, de ereje teljében ragadta el a végzet.

Kedei Zoltán 1929.november.29.

Kedei Zoltánt (Rava, 1929) köszöntjük születésnapján. Gazdálkodó család gyermekeként született. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a székelykeresztúri Orbán Balázs Unitárius Gimnáziumban tanult és érettségizett. 1950-ben, amikor földjeitől megfosztják a családot Marosvásárhelyre költöznek. Bár felveszik a Kolozsvári Ion Andreescu Képzővűvészeti Főiskolára, a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé további tanulását, így autodidakta módon képezte magát festővé. 1955-óta Marosvásárhelyen alkot.

Jelentősebb kiállításai: Marosvásárhely (1967, 1999, 2004, 2015, 2019) Debrecen (1990) Budapest (1986, 2020).

Isten Éltesse Kedei Zoltánt!

ifj.Feszt László 1957.november.20.

ifj. Feszt László (Kolozsvár, 1957) grafikusnak.

Mûvészcsaládban született, édesapja Feszt László kiváló kolozsvári grafikus. Tanulmányait 1977 – 82 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán végezte, majd ezt követôen, 1983 – tól 89 – ig a Kolozsvári Magyar Szinház díszlettervezôje.

1990 – ben Magyarországra költözött. Elôször Szombathelyen, most Budapesten él.

A KISBEREKI BÖSZÖRMÉNYEK címû könyhöz készített borítójával a néhány hete elhynyt Szôcs Gézára is emlékezünk

Makár Lajos 1927.november.18.

Makár Alajos (Nagykároly, 1927 – Kolozsvár, 1989) festômûvésznek. Gyermekkorában egy háborús gránát felrobbanása után hosszú ideig kórházba került, és ekkor kezdett el rajzolni.

Tanulmányait kezdetben Bukarestben, majd Kolozsváron a Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán végezte, Miklóssy Gábor tanítványaként. Kolozsváron élt és alkotott. A festés mellett kirakatrendezô és színpadi díszletfestôként is dolgozott, hagyatékában erre mutató vázlatok is megtalálhatóak. 63 évesen hunyt el.

Nagyobb kiállítás munkáiból halála után került megrendezésre szülôvárosában, Nagykárolyban, Kolozsváron, Bukarestben és az Erdélyi Mûvészeti Központban, Sepsiszentgyörgyön. Hagyatékát az örökösei gondozzák.

(A portré fotó Csomafáy Ferenc felvétele)                     

Hunyadi László 1933.november.15.

Hunyadi László (Küküllôdombó, 1933) marosvásárhelyi szobrászmûvész születésnapja.

A Marosvásárhelyi Mûvészeti Középiskolát követôen a Kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Fôiskolán végezte tanulmányait. Mesterei Kós András, Vetró Artúr, Szervátiusz Jenô, Bandi Dezsô, Ion Irimescu és Izsák Márton voltak. A végzést követôen a Marosvásárhelyi Állami Bábszinház tervezôje, majd 17 évig a Mûvészeti Középiskola tanára. 1978-óta szabadfoglalkozású szobrász.

Jelentôsebb köztéri alkotásai: az 1848-as Székely Nemzetgyûlés emlékmûve Agyagfalván (1980), Orbán Balázs egészalakos szobra Székelyudvarhelyen (1994), a II. világháború áldozatainak emlékmûve Keszthelyen (2001), Szent István egészalakos szobra Kiskunfélegyházán (2005).

Marosvásárhely díszpolgára (2009), Magyar Örökség díjas (2009), a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja (2011). Munkásságát 2016-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is elismerték.

Megítélésem szerint a kortárs magyar mûvészet egyik legjelentôsebb szobrásza.

Isten éltesse a mûvész urat 87. születésnapján és tartsa meg alkotó erejét minél tovább nemzetünk gyönyörködtetésére!

Kós András 1914.november.04.


Kós András (Sztána, 1914 – Kolozsvár, 2010) szobrász-.Kós Andrásnak az itt látható Bethlen Gábor szobra 1941-ben készült a Magyar Királyi Kormányzat megbízásából, Hóman Bálint kultúrális miniszter idejében. Felállítását a történelem viharjai elsodorták, arra csak késôbb, 2003-ban került sor az eredetileg tervezett kolozsvári helyszín (a Farkas utcai templom elôtti tér) helyett Nagyváradon, a Petôfi Parkban. Az alkotó mester 89 évesen megélhette a szobor felállítását.

93. születésnapján szobrainak jelentôs részét a Farkas utcai templomnak adományozta ahol ma is láthatóak.

Szolnay Sándor 1893.november.04.


Szolnay Sándor (Kolozsvár, 1893 – Kolozsvár, 1950) festômûvész.Szolnay Sándor korának kiemelkedô festôje, 1930-ban Kós Károllyal (aki Kós András édesapja) megalapította a Barabás Miklós Céhet. A társaság további tagjai (Gallasz Nándor, Zsögödi Nagy Imre, Jándi Dávid) azonos évben, 1893-ban születtek, Mund Hugó pedig 1892-ben. A Farkas utcai Teleki palota termeiben rendeztek kiállításokat az erdélyi régió fiatal mûvészeinek. 11 kiállításon 1300 mûvet mutattak be.

Szolnay volt az egyedüli, akit festôtársai is “Mester”-nek szólítottak. Festôi munkássága mellett komoly közösségszervez tevékenységet is végzett. Manapság árveréseken néha elôforduló munkái tekintélyt parancsoló összegekért kelnek el.