Böjttel, imádsággal és Mária erejével
Petrás Mária adventi kiállítása Budapesten
A 23 éves Erdély Művészetéért Alapítvány 2011. november 22-én megnyitotta új Galériáját Budapesten, a Falk Miksa utcában. A zsúfolásig megtelt E-Galériában Petrás Mária Szervátiusz Jenő-díjas keramikusművész adventi szobrai fogadták az érdeklődőket. A galériaavató megnyitóján Rogán Antal polgármester adta át a kiállítótermet, a tárlatot Tolvaly Ferenc író nyitotta meg, Sipos Mihály Kossuth-díjas előadóművész közreműködésével.
„Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével győzték le a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni – mondja Petrás Mária.
Majd így folytatja: – „Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az ötévestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak.
Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak, megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, mindent meg tudtak maguknak teremteni úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útbaigazították őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon.
Petrás Mária a Bákó megyei Diószénben született, nyolcgyermekes csángó földműves családban. 1990 nyarán jött először Magyarországra egy csángó küldöttség tagjaként, Domokos Pál Péter születésnapi köszöntésére. 1990 óta folyamatosan és aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. 1990 óta él Magyarországon. Mintegy 170 belföldi és külföldi kiállításával bejárta a világot. 2006-ban Szervátiusz Jenő- és a Magyar Művészetért díjjal jutalmazták.
Frigyesy Ágnes
A szerző felvételeivel