2009 július 22., szerda

Haller József grafikus-, festőművész (1935. Szatmárnémeti)

Haller József a megnyitón

Haller József a megnyitón

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Haller József grafikus és Gyarmathy János szobrász marosvásárhelyi művészek kiállítása 2005. március 22-én nyílt a Vármegye Galériában. Megnyitotta Nagy Miklós Kund. Közreműködött Ferencz Éva. A tárlat 2005. május 28-ig volt látogatható.
A Vármegye Galériája a 25. Budapesti Tavaszi Fesztivált a 70. születésnapját ünneplő Haller József és az 50. születésnapját ünneplő Gyarmathy János kiállításával köszönti.

Haller József 1935-ben született Szatmárnémetiben. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát. Nyugdíjba vonulásáig a marosvásárhelyi bábszínház díszlet- és bábtervezője volt. 1995-ben, művészi munkásságának elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Kiskeresztjével tüntették ki.

„De amíg az ember megőrzi szemét, száját, karjait, emberi megjelenését, amíg a természet megőrzi a fákat, a földet, az eget, a társadalom az utakat, a hidakat, az építészetet, a test a lelket, a fej a szellemet – addig a művészetnek is vissza kell térnie időnként az örök dolgok, örök alakzatok mitikus erejéhez, Időt legyőző érvényességeinkhez.
Ilyen értelemben Haller József művészete is olyan hagyományt gyarapít, amely a jövő tartaléka.”

Banner Zoltán: Erdélyi magyar művészet a XX. században

kiallitason4

Mítoszok képben, szoborban

Egy ideje vidékiek is – jelen esetben a debreceniek – köszöntik a Budapesti Tavaszi Fesztivált. Elképzelhető, hogy a nem túlzottan távoli jövőben határon túli magyar kulturális központokat is hasonló megtiszteltetés ér, és vendégként mutatkozhatnak be ezen az európai rangú, széles pászmájú rendezvénysorozaton. Talán Marosvásárhely is a kiválasztottak között lehet. Addig is a Vármegye Galéria igyekszik kellő rendszerességgel és kitartással népszerűsíteni az anyaországon kívüli művészeket, bekapcsolni őket a fesztivál pezsgő programjába. A főváros szívében működő, Kulcsár Edit vezette létesítmény a 25. alkalommal zajló eseményre két olyan marosvásárhelyi alkotót hívott meg, akik maguk is jubilálnak az idén. Haller József grafikusművész a 70., a szobrász Gyarmathy János az 50. életévét töltötte be néhány héttel ezelőtt.
Erőteljes, markáns alkotóegyéniség mindkettő, a legértékesebb vásárhelyi művészeti hagyományok éltetői. A folytonosság megtestesítőinek is tekinthetők, akik hűségükkel és egész eddigi életművükkel azt példázzák, hogy a hatalmas vérveszteségek ellenére, amelyek az eltelt évtizedekben érték a Maros parti város képzőművészetét, a tehetség továbbra is bőven terem ezen a tájon. És olyan maradandó alkotások születésének forrása, amelyek nemcsak a hely szellemét hordozzák magukban, hanem fogantatásukban döntő szerepet játszott mindaz, mi emberi és egyetemes. Haller a hatvanas évek elejétől kapcsolódott be Marosvásárhely művészeti életébe, és járult hozzá ahhoz, hogy az akkoriban még aránylag kis helység rövid idő alatt Románia egyik legfontosabb képzőművészeti centrumává nőtte ki magát. Gyarmathy húsz esztendő teltével végezte ugyancsak a kolozsvári képzőművészeti főiskolát, ő már a később köz- és elismertté vált avantgárd tömörülés, a MAMŰ jeleseinek a létszámát gyarapította. Ma mindketten az 1994-ben újjáalakított, nagy múltú Barabás Miklós Céh tagjai, akik díjakban is elismert, jellegzetes, öntörvényű művekben valósítják meg a klasszikus és modern értékek szerves ötvözését.
Elkoptattuk a kifejezést, de ki kell mondanunk: művészetük fő jellemzője az emberközpontúság. De miközben Haller József az élet és a humánum teljességét a műfajok sokaságával közelíti meg, Gyarmathy János „csak” szobrászkodik, azt viszont teljes művészi fegyverzetben teszi. Idősebb pályatársa és immár évek óta nyaranta iserlohni művésztelepi kollégája is szobrászként indult. 1965-ben azonban Haller szakított a plasztikával, illetve más vonatkozásban hasznosította annak sajátosságait. Négy évtizeden át, mint a Marosvásárhelyi Bábszínház eredeti, iskolateremtő báb- és díszlettervezője, majd a rajz, a grafika kiváló mestereként kamatoztatta szobrászi látásmódját, dimenzióhódító képességeit. Egy újabbal, az idő dimenziójával próbálva tetézni mindezt. Aztán líraian finom, szuggesztíven töredezett fekete-fehér birodalma kiegészítéseként a XX. század utolsó évtizedében a színek is feltörtek belőle. A női szépség ihlette, gyorsan elkelt több ezer darabos olajgrafikai sorozata szerteszóródott a világba. Utóbb szikárabb, dinamikusabb, élénkebb pasztellek derítették koloritját. Valamennyit mindenikből elénk tár ez a május 28-ig megtekinthető kiállítás. Sőt azt is szemlélteti, hogy Haller kitűnő illusztrátor is. Illetve nem pontos a fogalom: a költők – ezúttal Poe, Lorca, Gergely Ágnes, Pilinszky, Szilágyi Domokos, Verlaine – konzseniális grafikus partnere.
Mediterrán mítoszok és mondák, bibliai történetek hősei tekintenek a látogatókra a falakról, áldozatvállaló emberek, elbukók és győztesek. Többen közülük bronz kisplasztikaként is feltűnnek az állványokon. Gyarmathy számára is nagyon fontos mindaz, amit képviselnek. Őt is izgatják az emberiség örök megváltói, a veszteségeikben is naggyá válók, a reménytelen küzdelmeikben is felmagasztosulók, a gyarlóságaikban is igazak. Groteszk a szobrász univerzuma, de milyen is lehetne ebben a fejtetőre állított mai valóságban?! Groteszkségében azonban elnéző megértés van, empátia, a művész csak az embertelenséggel szemben kíméletlen. Bronzmetaforái különleges formai bravúrral rengeteg ötletet felvillantanak, és rejtett értékekkel is megajándékozzák a szemlélőt, ha körbejárja a munkákat, figyel a fényesre csiszolt visszatükröző felületekre is. Tíz szobor a Gyarmathy készítette több mint háromszázból? Természetes, hogy csupán elenyésző részt mutathat fel az egészből. A néző nem tudhatja, mennyi lenyűgöző plasztika lehet még a szobrász otthoni műtermében, vagy a németországi művésztelepeken, ahol rendszeresen megfordul, esetleg a köztereken, ahol egyik-másik monumentális kivitelben megjelenik. S a bukaresti Bartók-portréjáról, a marosvásárhelyi Kós Károly-szobráról se értesülhet. Azt viszont érzékeli, hogy jelentős alkotóval van találkozása, és biztos felmerül a gondolat benne: jó lenne ezt a felfelé ívelő pályát közelebbről nyomon követni. Hátha alkalmat kínál erre valamikor egy újabb élménygazdag budapesti kiállítás.

Nagy Miklós Kund
Elhangzott Haller József és Gyarmathy János kiállításának megnyitóján
2005. 03. 22.

kiallitason5

Címkék: