2017 február 04., szombat

2017. január 31-én  az E-Galériában   került megrendezésre  Molnár Imre   “Bőr,szőr, csont  című  kiállítása.

Megnyitotta: Feledy Balázs  – művészeti író

Közreműködött: Szvorák Katalin – Kossuth -és Liszt Ferenc díjas énekművész

A kiállítás megtekinthető : 2017. március 10-ig  az a E -Galériában

MEGHOSSZABBÍTVA  

meghívó 1

 

Molnár  Imre Bőr,Szőr, Csont című kiállításának megnyitója

 

Tulajdonképpen már vártuk ezt a megnyitót, s azt a kiállítást, ahol Molnár Imre mutatja be tárgyait. Vártuk, mert az elmúlt években már többször itt volt, nem csak személyében, de munkáival is, más és más kiállításokon, ruhatervező kolléganők bemutatkozásain. De míg azokon a kiállításokon munkái bármily nélkülözhetetlennek is számítottak, mégis csak kiegészítői voltak különböző megoldású öltözékeknek, ezúttal csak és kizárólag az ő általa tervezett műveket látjuk, ami részben nem meglepetés, részben azonban igen, hiszen ezúttal az itt látható felső ruházati darabok tervezése is az ő munkája. Molnár Imre tehát kilépett tulajdonképpen amúgy már eddig is tágan értelmezett és gyakorolt hivatása határai mögül, s az itt látható bőr felsőruharészek tervezője – és egyben természetesen kivitelezője is  – ő maga.

De egy kicsit előre szaladtam! Különös, elegáns és ugyanakkor pontos, egzakt meghívót kaptunk kézhez a mai alkalomra, melynek címe: „Bőr, szőr, csont”. Talán – hangsúlyozom: talán – eltöprenghettünk azon, hogy három azonos súlyú és kategóriájú anyagról van-e szó, vagy azért mindig a bőr-e a „főszereplő”, hiszen Molnár Imre köztudottan bőrműves iparművész (a meghívóban is ez a minősítés szerepel)? S a válasz, hogy: összességében természetesen három azonos súlyú és fontosságú anyagról van szó, de persze ezek „jelenlétének” súlya darabonként, művenként változó! Hogy a három anyag mennyire együtt, szervesen tartozéka ennek a hosszú munkásságnak, arra engedjék meg, hogy immár egy – jogos a minősítés! – történelmi dokumentumból, írásból idézzek (megjegyzem: Imréről viszonylag sok írás született, de ezt az alábbi okfejtést eddig talán nem idézték elemzői, a róla véleményt formálók). Az írás 1985-ben jelent meg, tehát több mint 30 éve, s írója rögtön egy több mint 40 évvel (!) ezelőtti történést idéz fel. Így ír:

 

„A véletlen a szó szoros értelemben a kezemre játszott. 1975-ben ugyanis oldaltáskát kaptam születésnapomra. A jól megtermett bőrtarisznyában nemcsak kézirataimnak lett kényelmes és biztonságos helyük, hanem én is sokat nyertem – a munka látványával. Szívként megemelkedő sarkaival és puhán omló íveivel kellemes élmény a szemnek. E marhabőrből készült 

16298927_370234193351667_7751570971248735493_n

darabnak középen fényes fekete bivalyszőr az egyetlen éke, hacsak nem számítom dísznek azt a csontocskát, ami a nem kívánatos kezek elől zárja el a fedő fülén átdugva a táskát. Készítőjéről hosszú ideig semmit sem tudtam. Eredete felől érdeklődnöm nem illett, az M.I. monogram pedig, amit rajta találtam, akárhogy keresgéltem is az iparművészek között, nem vezetett nyomra. Míg egy napon a 2-es villamoson a táskámmal szembejött egy másik, és annak a tulajdonosa éppúgy felfigyelt az én soha másnál nem látott darabomra,  mint én az ő, enyémre olyannyira hasonlatos tarisznyájára. Az ismerkedés elől nem lehetett kitérni. Így oldódott meg a rejtély. Akivel a villamos összehozott, a táska készítője, Molnár Imre volt, népi iparművész, a Fiatalok Népművészeti Stúdiójának egyik alapító tagja.”

Nos, kedves barátaim ebben az írásban, amely tehát egy 1975-ö tarisznya-oldaltáska „élményét” eleveníti fel a szerző, már ott a három  (az írásban általam kiemelt!) ma és itt is fontos alapanyag: a bőr, a szőr, a csont. Vagyis Molnár Imre tevékenységében és munkásságában a kezdetektől fogva ez a három anyag együtt és egyszerre, szervesülve van jelen munkáiban. Ja:hogy ki írta mindezt? Hát Vadas József művészettörténész, a tehát 1985-ben megjelent Nem mindennapi tárgyaink című, akkor nagy vitát kiváltott kötetében, amely a remek Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg…

Molnár Imre átfogó munkásságát ismerhetjük, amelyről 2014-ben a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, a Fő utcában jeles áttekintést láthattunk. Tudjuk és immár ez is közhely, hogy amit bőrből meg lehet valósítani, azt ő, a bőr szerelmese  (kis frivol szójáték: minden jó bőr szerelmese…) megvalósította. Ma itt, a kiállítóhely hagyományaihoz illően elsősorban az öltözék- és öltözék kiegészítő tervező áll előttünk, de öröm, hogy láthatjuk olyan bőrkompozícióit, amelyek felmutatják nekünk a látomásait is bőrben megvalósítani képes alkotót, s melynek alapján állíthatjuk: Molnár Imre egyáltalán nem, na jó: nem csak iparművész, hiszen semmit nem készít sorozatban, nem design tervező, mindenben és mindenkor az egyedi darabok híve, igaz annyiban alkalmazott művész, hogy harmonikusan igazodik az egészhez, akár ő tervezi azt az egészet, akár más. Ám nekem mindig képzőművész, vagy képzőművész is, hiszen még a látszólag legfunkcionálisabb tárgyában is (táskák, ékszerek), mindig van valami funkción túli is, valami spirituális is, valami, ami a matérián és a formán túli tartomány. Mindezt talán itt legjobban úgynevezett Afrika-sorozata jelzi

16387005_1473814069320128_5444400764954411373_n

nekünk a falon és a legújabban készült fali, keretbe foglalt képei, a maguk míves összetettségükkel, utalásaikkal.

Ma is aktuálisak Csoóri Sándor 1973-ban, a Tiszatájban felvetett kérdései. Így írt: „Népművészet? Csak részben. Iparművészet? Képzőművészet? Csak annyiban, amennyiben alapformái, nem a mindenütt honos civilizációs keverékkultúrák alapformáira emlékeztetnek, hanem a mi népi kultúránk tárgyi, építészeti és formai elemeire.” (Csoóri Sándor, Tiszatáj, 1973. augusztus).

Igen és persze. Molnár Imre a bőr elhivatottja mindig több is tehát, mint alkalmazott (alkalmazkodó!) művész, s ennek egyik tartalmi attribútuma finoman és elegánsan értelmezett folklór-gyökerezettsége. Sosem hangsúlyoz valamit túl, nem magamutogat, csak (csak?) szervesít.

Az öltözködéskultúrával kapcsolatban Szilvitzky Margit már 1976-ban dicsérően zsűrizte. A nyolcvanas években az Iparművészeti Vállalat több divatbemutatóján már együtt dolgozott Kozma Verával, Bányász Judittal, Polgár Rózsával, Balázs Klárával. A nagy „áttörés” éve azonban 1995 (s igazán mi is akkoriban ismertük csak meg egymást személyesen,aVigadó galéria kiállításai kapcsán), amikor Mészáros Éva vezetésével létrejön a Modern Etnikum, majd Modern etnika, végül Tradíció iparművész csoport. Itt Imre együtt dolgozik az azóta is „élő legendákkal” (sajnos és bánatunkra azonban már többen testi mivoltukban nincsenek köztünk): Balázs Klárával, Bein Klárival, Bányász Judittal, Borz Judittal, Egresssy Terivel, Góth Katalinnal, Göbölyös Mártával, Katona Szabó Erzsébettel, Manninger Máriával, Madarászné Kathy Margittal, Nyáry Ildikóval, Sárváry Katalinnal, Tankó Judittal. Már a névsor is tehát illusztris, s minden tervezővel megtalálja a hangot, pontosabban képes a ráhangolódásra, készülnek kiegészítői: táskák, övek, mellények, fejfedők, gombok (csontból!), nyakékek. Az eredmény látványos, nemes és emelkedett. A tervezők bizonyítják (s nemzetközi sikereik ezt argumentálják), hogy a konzumtársadalmakban, a posztindusztriális és posztmodern társadalmakban is lehetséges összeegyeztetni hagyományt és modernséget, természetest és mesterségest, nemzetit és nemzetközit, kézművességet és  high-tech-et, magas technikát, folklórt és világkultúrát. Molnár Imrének pedig mindebben nagy szerepe van, aki Madarászné,Kathy Margit, Tankó Judit és Hideg Orsolya nagysikerű, itt korábban megrendezett egyéni kiállításait követi az E-Galériában. Most és itt maga is bizonyítja önálló

tervezői és egyben kivitelezői entitását, összegző képességét és készségét. Bőr felsőruházati darabjai, a maguk lézervágott igényes megoldásaival, a bőr gyökereire történő utalásaival rendkívül anyagszerűek, ugyanakkor kiemelten fontosak színei: egyrészt a hagyományos bőr-árnyalatokkal (ezek gazdagságával is), másrészt a fekete-fehér-szürke rendkívül esztétikus alkalmazásával, szintetizálásával.

16406781_1473814045986797_6997520422144870964_n

 

 

 

Kedves Barátaim! Jankovics Marcell, 2008-ban, ezt írta a művészről: „Molnár Imre mindent tud a bőrről. Ezek után meg kell tanulnia sokáig élni, mert igen sok tennivaló vár még rá.” Nos, azóta is lassan eltelt kilenc év. Valóban. Imrének meg kell tanulnia sokáig élni, mert – én most így fogalmazok – nagy szükség van rá. De addig is ne menjünk el szó nélkül az ez év március 25-ike mellett majd, amikor Molnár Imre pontosan 75 éves lesz! Már ma is éltesse az Isten, hát még akkor!

16406922_1473813755986826_7699328708971479074_n 16473052_1473813955986806_3120076692463948069_n  16472886_1473813752653493_3769183662792680450_n

Feledy Balázs
Elhangzott 2017 január 31.-én, Budapesten, az E-Galériában,
Molnár Imre “Bőr, szőr, csont ” című kiállításának megnyitóján.