Cimke archivum » Incze István «

2009. július 22., szerda 

Incze István festőművész (1905. Kézdivásárhely – 1978. Marosvásárhely)
Incze István Botond festőművész (1975. Marosvásárhely)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezésre került Erdélyi művészek üdvözlete Európának – az erdélyi művészeti élet élő hagyományainak bemutatója című kiállítás a Vármegye Galériában 2004. március 19-én volt. Incze István és Incze István Botond tárlatát megnyitotta Szilágyi Zsolt az RMDSZ országgyűlési képviselője, közreműködött Berecz András és Bőzsöny Ferenc. A kiállítás 2004. április 30-ig volt látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjaként a kiállítás az erdélyi művészet élő hagyományait a 99 éve született Incze István művészetén keresztül mutatta be, aki a jelenleg Erdélyben alkotó művész-generáció tanítómestere volt. Az élő hagyományokat unokája, a 2001-ben végzett Incze István Botond képviselte.

Marosvécsi vár

Marosvécsi vár

Erdély Van Goghja – Incze István

A mai fiatalok sokan, sokszor kérdik, ki volt Incze István? Ilyenkor nagy csodálkozva kérdem magamtól, ilyen rövid az emlékezés? Hiszen csak most járt itt közöttünk a kézdivásárhelyi festő, aki rövid időn belül vált izzig vérig marosvásárhelyivé, aki itt alkotott, tanított nagy szigorral, de mégis nagy szeretettel. Nagyon hiányzik a Maros, a Poklos-patak partjának festője, az alkotó ember, ki ha esett, ha fújt a szél, ha havazott, ha fagyott, ő mindig kint volt, festette szeretett tájait, szinte kelléke volt e tájnak.
A festő Incze István 1905. szeptember 21-én született Kézdivásárhelyen és elhunyt 1978. augusztus 12-én, Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Az 1930-as év fordulópontot jelentett életében, ekkor jutott be a kolozsvári Szépművészeti Akadémiára, ahol a fiatal Aurel Ciupe irányítása alá került. Az ambiciózus fiatal növendék mindent szeretne tudni, ez készteti arra, hogy 1934-ben átiratkozzék a bukaresti Szépművészeti Akadémiára, ahol Constantin Artachino osztályába kerülve, folytatja tanulmányait. 1935-ben már Marosvásárhelyen rajztanár. 1937-ben hosszabb tanulmányútra indult, bejárta nyugat-Európa képtárait, tájékozódott, rajzolt, jegyzetelt, hogy minél több élményt őrizzen meg a következő évekre.
Párizsban századunk művészeti irányzatainak forgatagában biztos ízléssel tájékozódva utat választ, melyhez egy életen át hű marad. A posztimpresszionistákhoz csatlakozik, akik a friss színekhez vonzódnak, a fényhez, a levegőhöz, a változóan napfényes tájhoz, reggeltől estig és tavasztól tavaszig.
Hazatérése után lázasan dolgozik, fest, járja a város utcáit, a városszéleket, felfedezi a Poklos-patak partjának festői szépségeit. Marosvásárhelyen és környékén festett tájképeivel 1939-ben jelentkezik először a nagy nyilvánosság előtt. Ez a kiállítás meghozza számára mind az erkölcsi, mind az anyagi sikert. A kritika a hazai táj és város jelentős festőjeként méltatja. A Barabás Miklós-céh tagjai sorába fogadja. Ma is egyetérthetünk azokkal az értékelésekkel, melyek az első kiállítás fő erősségének tartják kitűnő színhatásait, bravúros festői előadásmódját. Főleg olajképei cáfoltak rá arra az akkoriban divatos művészparadoxonra, miszerint szép az, ami a közönségnek nem tetszik. Nos, az Incze István képei mindenkinek tetszettek és tetszenek, anélkül, hogy a festő feladta volna művészi igényeit.
1949-ben megalakult Marosvásárhelyen a Művészeti Középiskola, amelynek nyugdíjba vonulásáig, tanára lesz. Töretlen lendülettel fest, tanít, részt vesz minden megyei kiállításon. Mesterségbeli tudása és emberi magatartása egyaránt nagy hatással volt növendékeire, akik közé büszkén sorolom magamat is. Emlékszem a festőtáborok hangulatára, s Incze István megnyerő egyéniségére, arra, ahogy közel engedett magához bennünket, engedte, hogy ellessük mesterségbeli fogásait, megszerettette velünk művészetét. De emlékszem arra is, mikor behozta az iskolába a festékkészítéshez szükséges összes eszközeit és egyszerűen ennyit mondott – „…mivel nem lehet kellő mennyiségben festéket kapni, hát ti készítitek el magatoknak az alkotáshoz szükséges festékeket, így jobban megbecsülitek az anyagot”.
Az Erdély Van Goghjának becézett festő képein mindenütt jelen van a megfoghatatlan derű, mely egyéniségéből fakadt. Művészete közvetlen és mindenki számára érthető, tiszta és ezáltal maradandó.

Simon Endre
Incze István 1996-os kiállításának katalógusa

Incze István Botond 1975. július 30-án született Marosvásárhelyen. 1989. és 1993. között végezte el Marosvásárhelyen a Művészeti Gimnáziumot, majd Budapestre jött.
1993. és 2001. között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója Gaál József tanítványaként. Az egyetemet Kemény Zsigmond ösztöndíjasként végezte el.
Közös kiállításokon részt vett Marosvásárhelyen (1993.), Budapesten (Barcsay Terem, 1994.), Csongrádban (1997.), Hamburgban (1998.), és egy családi kiállításon, Marosvásárhelyen (1998.).
Egyéni kiállításai voltak Marosvásárhelyen (1993.), Pécsett (1998.) és Hamburgban (1999.).
A művészeti táborok rendszeres vendége (2002. – Mezőmadaras, Molnár Dénes Alkotótábor-Mezőpanit, 2003. – Mezőmadaras, Molnár Dénes Alkotótábor-Mezőpanit, Gyergyószárhegyi Nemzetközi Alkotótábor, Kund Faragótábor, V. Csontváry Alkotótábor-Mezőberkenye).
2000-ben hazatelepült Marosvásárhelyre.
Művészi hitvallása szerint konzervatív, keresztény és magyar. Úgy fest, ahogy diktálja a haza tája, lélektani ereje, élni akarása.

Köszöntő az “Erdélyi művészek üdvözlete Európának”c. kiállítás alkalmából

Egy bő hónappal Magyarország Uniós csatlakozása előtt, néhány héttel Románia teljes jogú NATO tagsága előtt, négy nappal az egyetemes magyar szabadságünnep 156. évfordulója után a Vármegye Galéria az erdélyi művészek üzenetét teszi a palackba, amelyet az európai áramlattal küld tovább nyugat irányába.
A határokon átívelő nemzeti újraegyesítés ugyanis az élni akarásnak az ösztönös kifejeződése. Ennek az élni akarásnak, a megmaradásnak az üzenetét célba juttatni, összefogást igénylő nemzeti ügy. Az életerő kifejeződése a szabadság nyelvén ma Erdélyben úgy neveztetik: autonómia, önigazgatás. Ennek a harcnak a letéteményese a tavaly létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsunk, amely Erdély haladó történelmi hagyományainak alapján, az Európában ma is létező autonómia formák megvalósításával kívánja biztosítani a magyarok számára a megmaradást.
Az önrendelkezési igény megfogalmazásával máris üzenünk Európának: az erdélyi magyarok teljes értékű közösségként kívánnak az öreg kontinens újraegyesítésében részt vállalni.
Tegnapelőtt tárgyalta és utasította el a Román Parlament Önkormányzati Bizottsága azt a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és őt képviselőkollégámmal együtt benyújtott törvénytervezetet, amely a Székelyföld Területi Autonómiájáról szól. Tizennégy évvel a változások után eredményként könyvelhetjük el, hogy a másfél órás vita civilizáltan zajlott…
De mit is mutat a környezet, ahol ez eredmény? Egy olyan román kormányt, amely kitiltja az országból azt az újságírót, aki közösséget vállal az erdélyi autonómiatörekvésekkel. Egy olyan román parlamentet, amely a tegnap elfogadott választási törvény által igyekszik megszüntetni a kisebbségi szervezetek közötti versenyhelyzetet. Egy olyan RMDSZ-t, amely az indítványozók elleni nyilatkozattal próbálja elmagyarázni, miért nem támogatja már az autonómiát. Egy olyan országot, amelynek a kormány betartatlan ígéretei és kétarcú politikája miatt, mélyponton vannak a kapcsolatai az Európai Unióval. Egy olyan anyaországi kormányt, amely a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemtől és a Segítő Jobbtól megvont költségvetési támogatást kitüntetések osztogatásával próbálja elkendőzni, miközben magán-televíziócsatornához irányítja át az elvont forrásokat. Egy olyan erdélyi magyarságot, amely a rossz anyagi helyzet, a jövőkép-hiány és az anyaország szívóhatása nyomán közel kétszázezer fővel apadt az elmúlt tíz év alatt.
A megmaradás üzenete éppen ezért a legőszintébb üzenet, amelyet Európának küldhetünk, számunkra pedig a legkeményebb kihívás amelyre magyar-magyar viszonylatban is válaszolnunk kell. A trianoni szétdaraboltságban élő kárpát-medencei magyarság megmaradása a legtömörebb ezeréves üzenet, amit a világnak és Európának küldeni tudunk.
A magyar szabadság, a történelem során, ha más és más formában is került kifejezésre, de Közép-Kelet-Európában immár történelmi tapasztalat az, hogy érte minden nemzedéknek meg kell harcolnia. A szabadság nélkül egyetlen nép sem képes a fejlődésre.
Ne feledjük azokat a 89 előtti időket, amikor  az emberi szellemet gúzsba kötni próbáló kommunista rendszer szorítása alól a belső szabadság megteremtése adta az egyetlen menekvést.
A művész: önálló, autonóm, alkotó, akinek üzenete van. Üzenet, amely ösztönös, őszinte vélemény a világról, egyben javaslat arra: hogyan is kellene kinézzen egy jobb világ.
Az erdélyi magyar egy olyan, szabadságától részben megfosztott túlélő, aki anyanyelvéhez, kultúrájához, temetőihez, földjeihez, erdőihez való kitartó ragaszkodásával üzen Európának: Élni akarunk!
A művészet vagy a politika nyelvén, csendben vagy hangosan, de egyértelmű üzenetünk.
Nem mondunk mást, mint amit a bukovinai székely bácsi: „Tudod fiam, mi rájöttünk, hogy az élet szebb velünk, mint nélkülünk…”
Szeretettel köszöntöm a Vármegye Galéria minden kedves meghívottját.

Szilágyi Zsolt képviselő
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke

Incze István kiállítása a Vármegye Galériában 1996. március 28-án volt.  Megnyitót mondott Bába Iván, közreműködött Budai Ilona és Bánffy György.

Kategoria: Nincs kategorizálva  | Cimkek:  | Szoljon hozza

Fatal error: Uncaught exception 'wfWAFStorageFileException' with message 'Unable to verify temporary file contents for atomic writing.' in /var/www/customerwebs/madipannon/varmegyegaleria.hu/www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:52 Stack trace: #0 /var/www/customerwebs/madipannon/varmegyegaleria.hu/www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(659): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/var/www/custom...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /var/www/customerwebs/madipannon/varmegyegaleria.hu/www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 52