Cimke archivum » Marosvásárhelyi Tárlat «

2009. július 17., péntek 

A Marosvásárhelyi Tárlat 34 művész alkotásaiból állt össze, a kiállítás a Vármegye Galériában 1995. szeptember 25-én nyílt meg. Megnyitót mondott Fülöp G. Dénes.

Beköszöntő

A Budapesti Őszi Fesztivál nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Marosvásárhelyi Tárlaton résztvevő művészeket.
A Fesztivál létrejötte, tehát 1992 ősze óta folyamatosan kapcsolatban állunk az Erdély Művészetéért Alapítvánnyal, amely minden évben a Vármegye Galériában kiállítást szervezett. Szerény anyagi lehetőségeinkhez képest immáron negyedik alkalommal támogatjuk az Alapítvány célkitűzéseit és örömmel regisztráljuk, hogy együttműködésünk elmélyült, a közös akarat szép és emlékezetes tárlatokkal ajándékozta meg fővárosunk művészetszerető és pártoló közönségét.
Itt és ebben a körben talán nem értik félre, és nem is gúnyolják ki, ha emlékeztetetek arra, hogy az Alapítvány és a Galéria munkatársai küldetéses feladatot teljesítenek, amikor nehéz körülmények között, folyamatosan magas színvonalon végzik munkájukat. Mélyen hiszek abban, hogy Erdély kultúráját és az Erdélyben élő művészek munkásságát folyamatosan be kell mutatni az anyaország fővárosában. Azonkívül, hogy ez a tevékenység a tehetséges erdélyi művészekre és alkotásaikra irányítja a figyelmet, ahhoz is hozzájárulhat, hogy a kiállítások kapcsán a gyakori személyes találkozások alkalmával egymás gondjait, örömét és bánatát jobban megismerjük, következésképp folyamatosan keressük a minket összekötő szálakat. Erre nagy szükségünk van feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokkal terhes világunkban.
Példamutatóan heroikus ez az erőfeszítés azért is, mert a feszítő anyagi gondok közepette Európának ezen a részén még a művészi alkotások is nehezen lépik át a határt. Mintha még mindig sokan félnének attól, hogy a művészek olyan gondolatokat ébresztenek, amelyek a közös történelmi gyökerekre, s az ebből fakadó felelősségünkre figyelmeztetnek minket.
Bármily furcsa, mégis igaz, hogy az ezredforduló felé haladva egy képzőművészeti kiállítás kapcsán ilyen gondolatok is megfogalmazódnak. Köszönet érte mindenekelőtt az erdélyi művészeknek, akik egy megszenvedett életérzést közvetítenek felénk, de ugyanilyen köszönet azoknak, akik konok következetességgel, az erdélyi művészet budapesti bemutatásával a kulturális hidat megteremtik, átjárhatóságát biztosítják.
Köszönöm, hogy Önök, művészek és művészetszervezők így együtt most már közel egy évtizede hozzásegítenek minket ahhoz, hogy Trianon óta Európa szégyenfoltján az életet ha nem is tudjuk elviselhetővé tenni, de legalább a létrejött alkotások megismerésével, a segítségükkel megfogalmazott gondolatok közkinccsé tételével erőt meríthessünk erdélyi művészkollégáink kitartó erőfeszítéséből, példamutató emberi helytállásából. Gyökereit, identitását veszített anyaországbeli népünknek nagy szüksége van ezekre a példákra. Az is furcsa, hogy olykor Önök segítenek nekünk, s nem fordítva, de hát ilyen ellentmondásos világot élünk, s ilyen körülmények között kell megtartani magyarságunkat, így kell újra megtalálni önmagunkat, gyökereinket, hogy emelt fővel, hittel és öntudattal, saját magunk erejére és tehetségére teremtsünk építsünk új és szebb világot magunk körül Magyarországon és Erdélyben.

Koltay Gábor rendező
a Budapesti Őszi Fesztivál igazgatója
1995. szeptember 25.