Cimke archivum » Nagy Pál «

2009. július 22., szerda 

Nagy Pál festőművész

Nagy Pál kiállítása a Vármegye Galériában 1994. március 17-én nyílt meg. Megnyitót mondott Markó Béla, közreműködött Jancsó Adrienne.

A megnyitón

A megnyitón

Az önfeledt játékos kedv

Gyakran tartogat meglepetéseket az alkotómunkában, szakmai magasugrások lehetőségét rejtegetvén, stílus-, avagy periódusváltásra sarkallva az alkotót. Hogy mennyire így van, azt gazdag példatárral illusztrálhatnánk, különösképpen a XX. századi művészettörténet szolgálhatna meggyőző esetekkel, de csak az elsőbbséget vitatva ezzel, hiszen előző korok alkotási módszerei sem zárják ki – a hosszantartó, intenzív műhelymunka mellett – a szellemi „lazítás” ilyenszerű jelenlétét.
Időközben csak a hangsúly változott: korunk művészetében eluralkodó módszerré „tornászta” fel magát, az amúgy is komoly előjogokat élvező alkotási „fogások” sűrűjében. Mindezt tulajdonítván annak, hogy ez nem más, mint visszamenekülés egy elveszett gyermekkor játékos kedvvel megalkotott világába.
Nem tudhatjuk, s talán nem is fontos ennek felmutatása, százalékos bizonygatása az alkotómunka folyamatában, mert annál meggyőzőbb, minél rejtettebben összefonódó a mű egészében. Stílusformáló erejét érezhetjük.
A „Buja Formák” címet viselő rajzsorozat Nagy Pál eddigi egész művészetében olyan kitérő, amelyhez fogható jellegében, kutatási céljában már van. Több is. Alkotói karakterének örök elégedetlensége közismert. Most is csak e belső kényszer rabjaként tesz, látszólag, ekkora kitérőt. Ezt is csak festészetének eddigi állapotával szemben érezzük, hiszen híre-hamva sincs annak ismert eredményeinek, jól körülhatárolt, stabil tartalmi, avagy formai jellegének. Csak világlátását, életvizsgálódásainak nyugtalanságát hozza abból.
E lapok tiszta grafikai jelei mögött nem találunk rá a művészt régóta foglalkoztató gondolati csomópontokra. Ezzel szemben mostani törekvése is világos: nincs számára fontosabb, mint a vonal, ami két pont között húzódik. Ennek egyértelmű megfogalmazása. Amely ha időben nézzük, akkor években mérhető, mert a több száz darabból összeálló sorozat a pálya egészében is jelentős eredmény. Úgy vizsgálja, alakítja eddigi tapasztalatait a vonalról, hogy ezzel más következtetésekre jut: ha a forma részeként is taglalja, de elsősorban „hajlékony” voltát bizonyítja, abba az irányba viszi tekintetünket, amerre, amilyen sokfele haladhat a vonal. Az egymás mellett haladásukkal, avagy eltávolodásukkal éreztetvén a forma magasodó, avagy mélyülő pontjait. Szemléletében helyenként az op-arthoz közelít, eredményei azonban más irányba mutatnak.
Rajzai láttán jutunk végül is az általa megcélzott szándék felismeréséig, amelynek lényege: a forma az emberi test formaegységében; de az más, egy újabb harmónia megsejtett útján. És még valami: a művészetben rejlő játékösztön „komoly” jellegére is figyelmez.

Balázs Imre
Nagy Pál kiállítása 1994. március 17-től május 20-ig

Tovabb…

Kategoria: Nincs kategorizálva  | Cimkek:  | Szoljon hozza