Cimke archivum » Nagybánya «

2009. július 17., péntek 

A Nagybánya Festőtelep kiállítása a Vármegye Galériában 2000. január 13-án nyílt meg 18 művész alkotásait bemutatva. Megnyitót mondott Tőkés László püspök. A tárlat 2000. március 10-ig volt látogatható.

Nagybánya útján, az egyház közösségében

1996 nyarán, az adottságok szerencsés egybeesése folytán, a Bánya-vidéki Magyarláposon művészeti alkotótábor született. A Trianon következtében létrejött Királyhágómelléki Református Egyházkerületünk éppen abban az esztendőben emlékezett meg fennállásának háromnegyed százados évfordulójáról, amikor a méltán híres Nagybányai Festőiskola megalakulásának centenáriumát ünnepelték.
Egyházkerületünk jubileumának szerteágazó eseménysorozatában szándékaink szerint a képzőművészetnek is helyet kellett kapnia. Hosszas keresgélés, majd ihletett felismerés nyomán ilyenképpen találtunk rá nagybányai barátainkra, köztük is elsősorban Véső Ágoston festőművészre, aki a centenáriumi események egyik főszervezőjeként készséggel ajánlotta fel közreműködését egy évfordulói képzőművészeti tábor megszervezéséhez.
A százéves hagyományból új keletű hagyomány keletkezett.
Egyházkerületünk magyarláposi gyülekezete természetes módon kínálkozott az alkotótábor helyszínéül. A művészetpártolás egyházi hagyományainak folytatásaképpen örömmel nyújtottunk erkölcsi és anyagi támogatást e nemes ügynek. Istennek adtunk hálát, hogy az idők kezdetétől fogva egyazon eszmei közösségbe tartozó egyház és művészet Szülőföldünk és Egyházkerületünk egyik gyülekezetében ilyen példás alakban talál újból egymásra.
Az identitása vesztett festészet, a gyökereit megtagadó képzőművészeti univerzalizmus „seszínű” világában olyan művekkel szeretnénk megajándékozni a műélvezőket, melyek nemzeti művészetünk örökségét vállalva és annak formanyelvén szólva, újból a művészeti látás és láttatás képi egységébe vonják a történelem és a divatok által széttördelt – kárpát-medencei – magyar képzőművészetet.

Tőkés László püspök

Gyümölcsoltó kapcsolatok

A művészet értelméről, céljáról sok évszázados vita, elmélkedés folyik. Az is könnyen elképzelhető, hogy ez a lényeget érintő tisztázási szándék, egyidős az első művészeti alkotással. Ahogy megszületett az első Mű, nyomában minden bizonnyal, feltört a máig nyugtalanító kérdés is: miért és kinek született meg az alkotás?
Ha ezúttal kísérelnénk meg választ adni a művészet céljára és mozgatóerejére – balga feladatra vállalkoznánk. Az Erdély Művészetéért Alapítványnak nem is ez a feladata. Más törekvések működtetik. Amikor 1988. márciusában megalakultunk és megrendeztük első kiállításunkat a diktatúra vizslató tekintete előtt, nem abból a szándékból tömörítettük össze erőinket, hogy a művészet örök kérdéseire találjunk választ, és hogy megtaláltnak vélt elveket hirdessünk, mint valamiféle hithirdetők. Nem kívántunk belemerülni, miként azóta sem foglalkoztatnak bennünket effajta problémák – elméleti, művészetfilozófiai kérdések taglalásába; letenni a garast valamelyik művészeti irányzat, vagy stílus mellett. Egyetlen, világosan letisztult nézet ragyogott vezérlő csillagként szemünk előtt: minden művészeti alkotás, legalábbis számunkra, csak akkor jelent társadalmi értéket, ha szolgálja a közösséget. Egy meghatározott, számunkra mindenek fölött álló közösséget, a kereszténységet és a nemzetet. Mielőtt megfogalmaztuk alapító okiratunkat, végig tekintettünk az elmúlt két évezred európai művészeti értékeinek gazdag tárházán és megláttuk a közös értékjelzőt: az igazán örökbecsű alkotások a keresztény erkölcs és kultúra világának vizuális kifejezői. Az európai keresztény közösség szolgálatára születtek. Ugyanakkor azonban minden értékes műalkotás – nézetünk szerint – magán viseli annak a szűkebb pátriának, nemzeti közösségnek a bélyegét is, a hely szellemiségét, amelyben az alkotó él és dolgozik. Alapítványunk, a több mint ezeregyszáz éves erdélyi magyar lelkiséget, mint a magyar keresztény kultúra egyik sajátos és rendkívül becses jelenségét, annak mai állapotát kívánja bemutatni képzőművészetének megismertetése által.
Úgy érezzük, egy összetartó nemzeti közösséget a változó politikai határok sem szabdalhatnak szét, különösen akkor nem, ha lelkisége azonos. Már pedig közel három évtizedes erdélyi barangolásaink során, minduntalan azt tapasztaltuk és tapasztaljuk napjainkban is, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és az anyaországinak nevezett magyarság lelke, szellemisége, hagyományos keresztény kultúrája egy és ugyanaz. Változatlanul. A Kárpát-medencei magyarság – nyolcvan éves politikai szétdaraboltsága ellenére is – sokszínű és különböző művészi hangon megszólaló értékeket hozott létre, ám alkotói azonos gyökerekből táplálkoznak. Még a vizuális alkotásokon is átsüt az anyanyelv éltető közege. Ezt nemcsak mi hangoztatjuk, de jóleső érzéssel hallottuk, mint tényszerű megállapítást, még 1989-ben, Münsterben, az Erdélyi Színfoltok című kiállításunk megnyitóján, az ottani egyetem tudós dékánjának szájából. A professzor örömteli felismerése volt, a művek megtekintése után – melyet a falurombolás elleni tiltakozás jegyében mutattunk be –, hogy a kiállított képekből sugárzik az erdélyi magyarság összetéveszthetetlen, különleges szellemisége. De vitathatja-e bárki is, hogy például a Nagybányai művésztelepen született képek a magyar, azon belül is, az erdélyi magyar lélek különleges alkotásai?
Örömmel fogadtuk, amikor értesültünk róla: Véső Ágoston és lelkes társai felújították a nagybányai festészet európai hírű hagyományait. A református egyházközösséggel összefogva újabb alkotási lehetőséget hoztak létre, megindították a magyarláposi alkotótábort. Mondanunk sem kell, szándékaink, törekvéseink összetalálkoztak. A Vármegye Galéria, amely az erdélyi magyar művészet szeretett otthonává vált az elmúlt évtizedben, boldogan ad helyet a nagybányai festészeti hagyományok ápolására és tovább folytatására vállalkozó művészeknek. Hiszen egyet akarunk: meggyőzni a közvéleményt, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak nem csupán a nyelve, de egész kultúrája és művészete, mindmáig azonos. Hiszen együtt dobog a szívünk!
Segítse továbbra is, ebben a közös munkában fáradozókat, a Magyarok Nagyasszonya, ősi hitvilágunk Bódogasszonya, aki már a szkíta sztyeppéken is vigyázó szemmel kísérte ezt a népet.

Hajdú Demeter Dénes
Nagybánya Festőtelep katalógusába, 2000. január 13.

Új helyen a nagybányai iskola

A határon túli magyar képzőművészek válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön délután a Vármegye Galériában. A Véső Ágoston vezette, szervezte Nagybánya Festőtelep táborában született művekből állítottak ki az Erdély Művészetéért Alapítvány, s a galéria vezetőjének, Kulcsár Editnek a jóvoltából. A nyitóbeszédet Tőkés László püspök mondta.
A Magyar Millennium rendezvényeinek sorában, a képzőművészet szférájában a Nagybánya Festőtelep kiállítása nyitja a sort. Hatalmas, sok-sok száz főnyi tömeg kígyózott a Vármegye utcában bebocsátásra várva. Sosem láttam még ilyen zsúfoltságot, mint a két teremben, legalábbis képzőművészeti vernissage-on. Tenyérnyi hely nem maradt szabadon, s a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára, Várhegyi Attila a hallgatóság sűrű karéjában, tévékamerák kereszttüzében köszöntötte a millenniumi kiállítást, miután Kulcsár Edit köszönetét fejezte ki a tárca anyagi támogatásáért.
Tőkés László mindenekelőtt az Erdély Művészetéért Alapítvány és a Kulcsár Edit által vezetett Vármegye Galéria érdemeit méltatta, amely az erdélyi művészet értékeinek fölkutatására, bemutatására, ismertetésére és a magyar kultúra egészébe való beillesztésére vállalkozott. A Királyhágó-melléki püspök hálával nyugtázta, hogy állampolitikai rangra emelkedett a határon túli művészet támogatása, a Nagybánya Festőtelep létrehozása, segítése, s már az a tény, hogy tavalyi kiállításának nagyváradi megnyitásán maga a kultuszminiszter, Hámori József is megjelent, beszédes példája ennek. Külön köszönetét fejezte ki a jelenlévő várhegyi Attilának is, a NKÖM részéről tapasztalt támogatásért, hisz most már nem pusztán az alapítványok meg az egyházak összefogásából születnek erdélyi kulturális értéket ápoló kezdeményezések, hanem a magyar kultusztárca indítványával, elképzeléseivel és tevékenységével is „egymásra találtak”. S ez a kulturális egymásra találás nemcsak e mostani kiállítás, illetve a Nagybánya Festőtelep létrehozásában mutatkozik meg, hanem a magyar kultusztárcának az egyházakkal való gyümölcsöző együttműködésében is. Ennek a szövetségnek, mondta a püspök, úgy érzi, üzenete van.
A művészpolitika a legjobb nemzetpolitika is egyben. A NKÖM, az egyházak és a civil szféra közösen vállalja föl a jelek szerint mindazt, ami összkultúránk ápolásában jövőnket szolgálja. Tőkés László hivatkozott arra is, hogy az egyház művészetpártolása egyidős az egyházzal – amint az egyetemes kultúra évezredei igazolják. Végezetül szólt arról is a püspök, hogy Véső Ágoston festő érdeme, hogy ha már a híres nagybányai iskola intézményesen meg is szűnt, legalább szellemiségét igyekeznek újraéleszteni. Az eljövendőben végleges helyszínt kívánnak biztosítani a telepnek, amelyet kulturális központtá szeretnének fejleszteni.

Metz Katalin
Napi Magyarország, 2000. január 15.

A nagybányai festőtelep

A Vármegye Galéria az erdélyi művészet nagykövetsége.
1996-ban, amikor a nagybányai művésztelep, festőiskola hajdani művészeinek centenáriumi kiállítására készült a Magyar Nemzeti Galéria, a Bánya-vidéki Magyarláposon művészeti alkotótábor született. A hely, a természet nyújtotta páratlan szépség s a művészet varázsa azóta számos résztvevőnek boldog visszapillantást jelent az elmúlt négy esztendőre. Ahogy a nagybányai iskola döntő hatással volt a század eleji magyar művészet kialakítására, a természet csodálatos világának festői rögzítésére, úgy adja tovább a magyarláposi Nagybánya Festőtelep évente megrendezett táborával ezt a művészi örökséget. Erről tanúskodnak a Vármegye Galériában január 13-án megnyílt kiállítás képei: a Láposbányai táj, a Tél a hegyekben, a Kék kertajtó, a Boglyák, a láposi tájak, a Gyulai ház, a Fernezelyi tél vagy a Pávai bácsi háza finom grafikája.
A láposi tábor a század- és ezredvégi művészeti útkeresésben segített résztvevőinek, őrizve egy nagy művészeti iskola szellemi értékeit, de helyet adva az egyéni útkeresésnek is. A tábor résztvevői nemcsak helyi, erdélyi vagy székelyföldi születésű művészek, hanem a kárpát-medence országaiból meghívott különböző korú és felfogású művészek, akik családias légkörben dolgozhatnak itt. A kiállítást Tőkés Lászlő püspök nyitotta meg, akinek a magyarláposi tábor létrejöttében meghatározó szerepe van. 1996-ban volt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület fennállásának 75. évfordulója. A jubileum szerteágazó eseménysorozatába a képzőművészetnek is helyet adtak. Így lett a nagybányai festőművész, Véső Ágoston a centenáriumi események egyik főszervezője, a képzőművészeti tábor megszervezője. A művészet összetartó, közösségformáló erejét hangsúlyozta megnyitóbeszédében Tőkés László püspök, és erről a Vármegye Galériában személyesen is meggyőződött, mert – bár a hivatalos megnyitó előtt korábban érkezett, a lépcsőházat és a kiállítótermeket zsúfolásig megtöltő érdeklődők között alig tudott bejutni.
 – Azt hittem, szédülök, mikor a kocsiból kiléptem, és látom, hogy még a kapuban is állnak és várnak a bejutásra – mondta a püspök úr a megnyitás után. Értékes a kiállítás, páratlan ebben a kis galériában a művészet szeretetében összeforrott közösség A Vármegye Galéria az erdélyi művészet nagykövetsége. Csodálatos ez az erő, tiszteletre méltó az áldozatos munka, amely itt folyik Kulcsár Edit vezetésével. Ilyen kirendeltség, követség Budapesten, Erdélynek is dicsőségére válna…
A március 10-ig megtekinthető kiállításhoz – Véső Ágoston festőművész szerkesztésében – tartalmas, szép katalógus is készült.

Schelken Pálma
Magyar Nemzet, 2000. január 29.

Nagybánya Festőtelep

A XIX. század végének éveit, évtizedeit új szemléletű mozgalmak, törekvések, irányzatok és csoportosulások létrejöttének idejeként értékeli a művészet története. Európa-szerte új festészeti felfogás volt kialakulóban, a szabadban való tájfestés, a „Plain-air”, mely elhagyta a műtermek addig kötelezően zárt világát. A szabad természet, a nap fénye, az árnyékok és megvilágítások merőben új benyomásokat, impressziókat, élményeket és ezzel összefüggően új festészeti megoldásokat nyitottak meg a művészek előtt.
A közvetlen előzmény a barbizoni festők csoportja, akik már a XIX. század közepe táján a franciaországi Fontainebleau-i erdőben, a szabad természetben, örökítették meg újszerű élményeiket a tájképfestészetben.
Az akadémikus képalkotás elleni fellépés európai hatása hazánkban, az 1896-ban alapított Nagybányai Művésztelep megalakulásában és az ott dolgozó művészek munkásságában vált nyilvánvalóvá. Úgy azonban, hogy mind megalapítása, mind pedig stílusjellegzetességei a hazai művészetben, különösképpen is a varázslatos erdélyi táj új felfogású megragadásában öltött testet. Kezdetben Hollósy Simon (1857-1918) müncheni magániskolájának lett nyári alkotóhelye az erdélyi Nagybánya, majd 1902-től Hollósy alapító festőtársai: Réti József, Ferenczy Károly, Thorma János és a későbbi Kecskeméti Művésztelepet létrehozó Iványi-Grünwald Béla tevékenykedtek itt.
A francia példa, különösen is J. Bastien-Lepage (1848-1884) és mások festészeti indíttatása elhalványodott a nagybányai festők sajátosan új, jellegzetes tájképi megjelenítései mögött. Az ábrázolt erdélyi táj megragadó sokféleségében képesek voltak felmutatni festői egyéniségüket, kompozícionális, stílusbeli és kolorista különbözőségeiket.
Nagybánya így lett a magyar művészet és egyben az európai festészet fénylő csillaga, mindmáig az igaz művészeti értékek és festészeti kvalitások kiemelkedő helye és korszaka.
Ennek az értékes örökségünknek újkeletű hagyományaiból nyílt meg kiállítás Nagybánya Festőtelep címmel az elmúlt évben tíz éves alapítását ünneplő Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galériájában Budapesten.
Az erdélyi Bánya-vidéki Magyarláposon 1996 nyarán egy új alapítású művészeti alkotótábor született. „A Trianon következtében létrejött Királyhágó-melléki Református Egyházkerületünk éppen abban az esztendőben emlékezett meg fennállásának háromnegyed százados évfordulójáról, amikor a méltán híres Nagybányai Festőiskola megalakulásának centenáriumát ünnepelték.
„Egyházkerületünk jubileumának szerteágazó eseménysorozatában szándékaink szerint a képzőművészetnek is helyet kellett kapnia” – írja a fenti kiállítás szép katalógusában „Nagybánya útján, az Egyház közösségében” címmel dr. Tőkés László püspök. Véső Ágoston festőművész, a centenáriumi események egyik főszervezője, készséggel ajánlotta fel közreműködését egy évfordulói tábor megszervezésére. „Ekképpen alakult meg a magyarláposi alkotótábor, – írja a továbbiakban a püspök, mely – az első alkalom sikerén és örömén felbuzdulva – az életrevalónak ígérkező kezdeményezés folytatása mellett döntött… Egyházkerületünk magyarláposi gyülekezete természetes módon kínálkozott az alkotótábor helyszínéül. A művészetpártolás egyházi hagyományainak folytatásaképpen örömmel nyújtottunk erkölcsi és anyagi támogatást a nemes ügynek. Istennek adunk hálát, hogy az idők kezdeteitől fogva egyazon eszmei közösségbe tartozó egyház és művészet Szülőföldünk és Egyházkerületünk egyik gyülekezetében ilyen példás alakban talált újból egymásra… A tájat, valamint a táj és ember viszonyát megjelenítő tájképfestészet örök érvényű hagyományát kívánták folytatni azok, akik évről évre, töretlen odaadással Magyarláposon egybegyűltek.”
A táborvezető Lugosi Mihály és a művészeti vezető Véső Ágoston mellett húsz festő illetve grafikusművész nevét sorolja fel a katalógus, akik között Nagybánya és más erdélyi városok mellett találunk több magyarországi városból és külföldről, így például Németországból érkezett művészeket.
Ebből az első korszakból ad mintegy 35 képben, festményekben és néhány grafikában válogatást a tárlat. Ezután – reményeik szerint – Magyarlápost Felsőbányával cserélik fel, így közeledve nemcsak fizikai távolságban az éltető hagyományhoz, Nagybányához, de szellemiségben, eszmeiségben is minél közelebb kerülve nemzeti örökségünk értékeihez.
A tárlat képei sokszínűen, gazdagon tárják elénk e drága örökségünk hagyománnyá váló, sajátos és korszerű szemléletű megfogalmazásait. Magyarláposi tájképek, régi kúriák, a megragadó vidék őszi vagy zöldellő színhatásai, hangulatai, boglyák és bükkfarönkök, kertek kertajtók, kanyargós utak, hegyek és dombok, tél és tavasz, az egyes alkotók sajátos felfogásában tárják elénk Erdély-ország szépséges tájait.
Megnyitó beszédében dr. Tőkés László püspök többek között, hangoztatta, hogy Trianon után, amikor „minden egész eltörött”, íme e kis helyen az Anyaország és Erdély elfér együtt, és egységes szemléletben jeleníti meg a legjobb nemzeti hagyományokat. Végül szólt a püspök az egyházi művészetpártolásról, mely – mint mondotta – egyidős az egyház meglétével, de valamikor elszakadtak egymástól, és jelenleg a visszatalálás útján vagyunk. Igei alapon idézte a Zsoltárok könyvét, ahol az Urat lanttal, citerával és más hangszerekkel dicsérik, dicsőítik. Így szemlélhetjük a képeket, rajzokat is.
A Nagybánya Festőtelep végleges helyszínén szellemi, kulturális központot kívánnak létrehozni, külön lehetőséggel a fiatal festőnemzedék részére.
A tárlat megtekintése után a 150. zsoltár versei idéződnek fel bennem: „Dicsérjétek Őt kürt-zengéssel, / Dicsérjétek Őt hárfán és citerán; / Dicsérjétek Őt dobbal és tánccal, dicsérjétek Őt hegedűkkel és fuvolával. / …”.

Dr. Koós Judith
Reformátusok Lapja, 2000.

Erdély képzőművészeti otthona
Milleniumi kiállítás a Vármegye Galériában

A ma már országosan, sőt határainkon túl is ismert és népszerű Erdély Művészetéért alapítvány az egyik legsikeresebb kiállítását szervezte meg 2000. január 13-án, Budapesten a Vármegye Galériában. – A legjobb nemzetpolitika a művelődéspolitika. A mai tárlat beszédes példája annak a törekvésnek, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség minisztériuma és a mai magyar kormány ez irányban végez – mondta Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke a „Nagybánya festőtelep” című tárlat megnyitóján. Megállapította: – az egyház valamikor egyet jelentett a művészettel, majd eltávolodott tőle, s most a „visszatalálás” irányában halad az egyház és a művelődés, a kultúra kapcsolata.
A zsúfolásig megtelt, sőt a lépcsőkön is kígyózó tömeg ritka pillanatát élhette meg a többségében erdélyi művészek és anyaországi érdeklődők találkozásának.
A világhírű Nagybányai Művésztelep századik és a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület hetvenötödik évfordulója alkalmából szervezték meg 1996. júliusában Lugosi Mihály tanácsossal és Tőkés László püspökkel az első Magyarláposi Festőtelepet. A jelenlegi tárlat az első négy év anyagából ad ízelítőt, így az érdeklődők megtekinthetik többek között Balogh Gyula (Monor), Bod László (Budapest), Dudás Gyula (Nagybánya), Gaál András (Csíkszereda), Kenéz Anikó (Budapest), Lukács Katalin (Nagybánya), Orth István (Nagyszeben), Simon Endre (Marosvásárhely), Véső Ágoston (Nagybánya), Zsigmond Attila (Marosvásárhely) valamint Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) festményeit.
– Örömmel fogadtuk, amikor értesültünk róla: Véső Ágoston és lelkes társai felújították a nagybányai festészet európai hírű hagyományait – nyilatkozta lapunk munkatársának Hajdú Demeter Dénes, az Erdély Művészetéért Alapítvány kuratóriumának elnöke. – a református egyházközösséggel összefogva újabb alkotási lehetőséget hoztak létre, megindították a magyarláposi alkotótábort. Mondanunk sem kell, szándékaink, törekvéseink összetalálkoztak. A Vármegye Galéria, amely az erdélyi magyar művészet szeretett otthonává vált az elmúlt évtizedben, boldogan ad helyet a nagybányai festészeti hagyományok ápolására és tovább folytatására vállalkozó művészeknek. Hiszen egyet akarunk: meggyőzni a közvéleményt, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak nem csupán a nyelve, de egész kultúrája és művészete, mindmáig azonos. Hiszen együtt dobog a szívünk! Az alapítvány elnöke több évtizedes erdélyi barangolásai során tapasztalta: „az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és az anyaországinak nevezett magyarság lelke, szellemisége, hagyományos keresztény kultúrája egy és ugyanaz”. A Nagy bánya festőtelep című színes tárlat is e felfedezésnek ékes példája.
A millenniumi rendezvények sorában rendezett kiállítás március 10-ig látogatható.

Frigyessy Ágnes
Kis Újság, 2000. január 21.

A Nagybánya Művészete című kiállítás 1996. október 17-én nyílt meg Tőrös Gábor szobrász, Véső Ágoston festőművész és Walter Frigyes grafikus munkáit bemutatva Szolnokon. Megnyitót mondott M. Román Béla.

A Nagybánya Művészete című kiállítás 1996. június 6-án nyílt meg a Vármegye Galériában Tőrös Gábor szobrász, Véső Ágoston festő és Walter Frigyes grafikus munkáit bemutatva. Megnyitót mondott Szücs György, közreműködött Sebestyén Márta.

Három művész Nagybányáról

Nagybánya valódi város, de egyúttal művészettörténeti fogalom is. Ha valaki most sétálgatna a főtéren, a Klastromrét mára összezsugorodott virágos füvén, vagy a Zazar folyó mentén, nem biztos, hogy érzékeli azt a maghatározó művészeti hagyományt, amely híressé tette az észak-erdélyi bányavároskát. Leginkább a temetőben, a múlt faragott kövei között tűnik szembe, hogy milyen sok festő élt és működött a vidéken. Sokkal könnyebb dolga van annak, aki a magyar művészettörténet képzeletbeli utcáin barangol: az olykor széles, máskor nagyon szűk járatokon lépten nyomon felbukkan Nagybánya neve akár kiindulópontként, vagy egy-egy életmű végállomásaként is. Szerencsére a múzeumok kiállításain a régi mesterek munkái napjainkban is ugyanolyan élményeket nyújthatnak, míg a helyszín, ahol ezek a művek létrejöttek, nem mindig a művészettől átszellemített arcát mutatja felénk. Látszólag tehát kénytelenek vagyunk Nagybánya igen összetett jelentésének rétegeit az időben visszafelé keresgélni, s így a képtárakban megőrzött képek a múltról szóló híradásoknak tekinthetők. Nagyot tévedünk azonban, ha nem vesszük észre a jelen képviselőit, akik ugyanolyan elszántsággal, meg-megújuló hittel és belső meggyőződéssel alkotnak, mint korábban mestereik. Hagyomány és korszerűség – egymást metsző szavak, mégis a művészet újabb és újabb korszakai e két elv egymásra hatásából táplálkoznak.
Három, egy generációhoz tartozó alkotó mutatkozik be a Vármegye Galéria termeiben, Véső Ágoston festő, Walter Frigyes grafikus és Tőrös Gábor szobrász. A jelenkori nagybányai művészetről beszélve kevésnek tűnhet a három név, hiszen több tucat – magyar és román – művész dolgozik Nagybányán. De egy kiállításnak nem lehetnek statisztikai szempontjai. A különféle rendszeres évi beszámolókon joggal érvényesülhet a legfrissebb művek „horizontális” metszete, de itt mindenképpen találó és jelképes a három művész közös bemutatója. Nagybányáról mindenkinek a festészet műfaja jut eszébe, pedig a város a grafikában és a szobrászatban is időről időre kiemelkedő alkotókat tudott felmutatni. A színes, elsősorban olajat és pasztellt használó Véső, a fa- és linómetszés fekete-fehér világát választó Walter, s a konkrét tájhoz szobrászként nem kötődő Tőrös művei sajátos összhangzatot teremtenek a fehér falak előtt. A síkba kényszerített tér kiegészül a harmadik dimenzióba kilépő szobrokkal, Tőrös jellegzetes, „olvasztott” figuráinak képviselőivel. Egykoron talán a Nagybánya környéki vulkáni kúpok hordozták magukon a tűz nyomát úgy, mint most a teremtett, antropomorf utódaik. Vajon évmilliók múltával e szobrok felülete éppúgy lecsiszolódik majd? Walter Frigyes festőnek indult, de alkatához közelebb állt a világ fekete-fehér, s ezáltal drámai átírása. A látható valóság és annak lenyomata, a tájképi elemek önnön árnyékaikkal szabdalt képi megjelenése a valóság intenzív átéléséről, és rendjének megértő tolmácsolásáról tanúskodnak. Másfajta rend hívéül szegődött a világ archaikus-historikus elemeit kiválogató és a fotólátás lehetőségeivel egyaránt kísérletező Véső Ágoston. Képein elsősorban a kubisztikus látásmód érvényesül, a kemény éleket azonban színekkel lágyítja, s ezáltal képes megláttatni a nézőkkel a táj, a városi környezet kettős természetét. A kiállítás megtekintése után szemeink és „tapintásunk” élményeit agyunk soha nem hallott szavakra fordíthatja le, s valószínűleg mindenki elképzeli magának, ha nem is Nagybányát, hanem azt a talán nem is létező helyet, ahol ezek az alkotások  megszülethettek.

Szücs György
1996. június 6. Vármegye Galéria

Kategoria: Nincs kategorizálva  | Cimkek:  | Szoljon hozza