2009 július 08., szerda

Páll Lajos költő, festőművész (1938. Korond 2012 Korond)

A 2008-ban 70 éves Páll Lajos Erdély legismertebb kortárs festőművésze. 1938-ban született Korondon, ahol mind a mai napig folyamatosan él és dolgozik. Kiállításával ünnepeltük a 20 éves Erdély Művészetéért Alapítványt.
Páll Lajos két műfajú művész. Tollal és ecsettel alkot. Színpompás, erőteljes hangulatot árasztó festményei lírai látásmódról vallanak. Költőként eddig tizenkettő verses kötete jelent meg. Az első 1970-ben a Fényimádók, a legutóbbi, a tárlattal egyidőben került bemutatásra a Vármegye Galériában.
Az Erdély Művészetéért Alapítvány 1993-ban már bemutatta Páll Lajos korondi festőművész kiállítását a Budapest Galériában, és 1998-ban az alapítvány Vármegye Galériáját Páll Lajos születésnapi tárlatával nyitottuk meg.

palllajos3

 

„Nagyapám is járta,
az apám is járta,
ebbe sajdult annyi ősöm
időt táncolt lába.
Ahol én járom a táncot,
medve vitte már a láncot,
minden láncszem szénabuglya,
Szabadság-tű abba dugva.

A 20 éves Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galéria a Tavaszi Fesztivál keretében a 70 éves Páll Lajos költő, festőművész kiállítását 2008. március 25-én nyitotta meg. Megnyitotta Makovecz Imre, közreműködött Juhász Lilla. A tárlat 2008. május 16-ig volt látogatható.

„1938-ban születtem Korondon, a későbbi vallomások szerint nem reménytelenül. Szüleim, nagyszüleim, rokonaim – a foghíjas emlékezet szerint – mind fazekasok voltak. Bizonyára nekem is ez a sor tartatott volna, ha egy kevéssel keményebb csontozatú, vagy gyengébb tanuló vagyok. Így kerültem középiskolába, egyetemre, börtönbe, s amolyan hazai prófétának Korondra. Így lett a kevésből több, vagy fordítva.
1955 óta kiállítok. 1956 óta – kivéve a letiltásokat – közlik írásaimat. Az eddig megjelent két verseskötetem már eltűnt a könyvesboltokból, remélni merem, az olvasók nagyrabecsüléséből.
Ausztráliától Vancouverig, Moszkvától Dél-Amerikáig szóródtak szét a képeim, kisérve vagy megelőzve a „kitántorgók” seregét. Számukat hadd tartsák számon az ellenségeim.
Tudom, hálálkodnom kellene, hiszen eddigelé sokan segítettek, de nekem nemcsak a kérés, a fogadkozás is nagy szégyen; különben a hála nem évelő virág, léte az, ha ott nyílik, ahol nem várják…”

Páll Lajos, Korond, 1993 tavasza

Páll Lajos kiállítása bemutatásra került Egerben. 2006. március 10-én a tárlaton megnyitót mondott Demeter Ervin, közreműködött Saárossy Kinga és Kelemen Csaba.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink!

Korond egy rövid időre Egerbe költözik. Ide a Polgári Szalonba, mert itt ismerhetjük meg a szelíd lankákkal szabdalt, Küküllő menti kis székely település, a míves fazekas munkákról híres Korond művészének, Páll Lajosnak a munkáit. Saárossy Kinga és Kelemen Csaba színművészek jóvoltából a verseit, az Erdély Művészetéért Alapítvány jóvoltából a képeit.
Páll Lajost, vagy ahogy szerte a vidéken baráti közvetlenséggel nevezik Lajit,  immár közel hét évtizedes hűség fűzi szülő falujához. 1938. április 3-án született, abban a kis székely faluban ahol mind a mai napig folyamatosan él és dolgozik. Ott él és alkot, ahol ősei közel ezer éve telepedtek meg. Azon a tájon, ahol ha tűz az éltető Nap sugara, a fákon mézes fény csordogál. Ám mostanság, ilyen télvégi időben, még zord szelek kése hasítja a fázós lelkeket. Magukba zárkóznak a tornácos házak, a patakban még „mérgeszöld a víz”, és sebzetten bujkálnak a rigók.
Mindnyájan érezzük a télutó nyálkás-nedves borzongatását, s ilyenkor – Páll Lajos szavaival a tejszerű köd küszöbünkig eltakar mindent.
De mi már tudjuk és reméljük: újra visszatarthatatlanul közeleg a tavasz. Változni fog az évszak, virágba borulnak a fák, ott távol, a Firtos ölében meghúzódó kertekben is.
Kiállításunk ezt a várt tavaszt csalogatja és ennek a tavasznak a köszöntésére készül a kiállítással.
Páll Lajos két műfajú művész. Tollal és ecsettel tárja ki szívét. Színpompás, erőteljes hangulatot árasztó festményei lírai látásmódról vallanak. Költőként eddig hat verses kötete jelent meg. Az első 1970-ben a Fényimádók, a legutóbbi a Cigány-kantáta néhány esztendővel ezelőtt.
Fényimádók….
Költészetében finom ecsetvonásokkal, érzékletesen elevenedik meg saját egyéniségének tükrében, szűkebb pátriájának, Székelyföldnek mindennapi arca. Költői sorai pedig oly eleven lüktetésűek, mint valami pasztellszínű miniatűrök.
”Suttog a Küküllő
hajlik a nádszál,
seregélycsapatok
gyűlnek a gátnál…”
Képei ugyanebből a lírai látomásból táplálkoznak. Ecsetje nyomán felsajog előttünk a táj, előtűnnek a szűk, lejtős korondi utcák. Emberek ritkán. Képein sokszor béklyótlan, színes lovak bóklásznak a kihalt utcákon. Nyugodt méltósággal, szabadon trappolnak, mint, akik évszázadok óta ismerik a helyi járást. Mindig felfelé a hegynek tartanak.
Képformálásán nagy székely piktúra nagyjainak (Zsögödi Nagy Imre, Nagy István) örökségének nyoma látszik. Nemcsak a táj, a lélek is hasonló szellemiséget sugall. Vásznain egy belső, rejtett világ vibrál elő, a székely falu élete, mindennapjai. Színkompozíciói ugyanazt mondják, amit filozofikus, bölcsen-keserű poézise; magányban élő, de közösségéért aggódó ember napi vívódása vetül elénk. Ujja hegyében agyagot formázó fazekas őseinek ösztöne munkál. Szívét az olthatatlan remény, értelmét viharos sorscsapásokban edződött székelyek történelmi tapasztalata vezérli.
Ha néha-néha ember kerül a képre, hogy feloldja a kékesen szikrázó hólepel keménységét, tekintetükben elszántság, ajkuk összeszorítva, szemükben acélos akarat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Korondon élő festő-költő, immár közel két évtizede rendszeres kiállító művész az anyaországban is. De munkásságának híre eljutott távoli országokba is. Oda ahová még az elmúlt évszázad hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveiben a román nacionálkommunista hatalom pusztítása elöl menekülők vitték magukkal. Ugyanis a székely menekülők szétszórtságra ítélt kálváriás áradata vitte magával, ha tehette, szívbe markoló szülőföldi emlékként. Ausztráliától Vancouverig és Stockholmtól Dél-Amerikáig. A székely menekülők (aki tehette) vitte magával Páll Lajos egy-egy képét, mint a székely lélek egyik példásan szép kifejeződését.
Páll Lajost művészi tehetsége, magyarsága és állhatatos nemzetszeretete emelte európai rangú művésszé. Ő úgy válik európaivá, hogy a magyar lelkiséget és a nemzeti érzést, modern szemlélettel, tökéletes mesterségbeli tudással felvértezve, az egyetemes művészet eszközeivel önti formába. Így marad meg egy ilyen, Isten áldta-verte művészember erkölcsi elveihez ragaszkodó hűséges magyar alkotónak.
Most itt az Erdély Művészetéért Alapítvány jóvoltából ismerhetjük meg munkáit. Fogadják szeretettel. A kiállítást ezennel megnyitom.

Demeter Ervin
Elhangzott az Egri Polgári Szalonban, a kiállítás megnyitóján, 2006. 03. 10.

Páll Lajos kiállítása a Makói Múzeumban 1999. augusztus 1-én volt. Megnyitót mondott Demeter Ervin.

Páll Lajos kiállítása a Győri Városi Könyvtárban 1999. június 1-én volt. Megnyitót mondott Zöld Ferenc.

Páll Lajos kiállítása a Vármegye Galériában 1998. március 17-én volt. Megnyitót mondott Demeter Ervin, közreműködött Dinnyés József és Richter Gyula.

Az égbe emelt szülőföld
Páll Lajos hatvan évére

Az álomfalu, Korond kitörölhetetlen az emlékezetemből.
Évtizedek előtt történt, és mégis mintha tegnap: megyünk az irdatlan hóalagútban, ahol csak az éggel van érintkezés, megyünk a Szibéria-hideg, jéggel kitapétázott utcákon, megyünk a szenvedésnek ezen a valószínűtlen bolygóján, a világtól távol és mégis valahol a közepén, hogy megérkezzünk a házhoz, amelyben a szívmelegnek legalább akkora kalóriája van, mint a satnya elégetnivalót is befaló fűtőnek, a házhoz, ahol várnak bennünket szalonnával, hagymával és kenyér helyett hidegen kockákra vágott máléval, s éhségünket nemcsak a kapott étek csillapítja, ám a mese – itt a kemény, égetett agyag – valósága is; mert aki ide született, annak nagyon is tudnia kell, hogy ezen a tájon nem csupán az ember – a köves földnek szolgáló – szenved, hanem maga a megsértett, összekaszabolt, a születő szépség igézetében megdidergő agyag is.
Lajos édesanyja, ez a színes bokályról ideröppent, a szabad szárnyalásban –a megannyi gyermek fölnevelésében- megfáradt madár, szeretetével leheli be a szobát, kedveskedő kínálása, „vegyenek, kedveskéim”, úri lakomák pompájával ér föl. Őrzöm cserepes kezének melegét, mosolyának bilincselő szorítását. Tudom, ide máskor is el kell jönnöm. Kebeled-pataka ringató, jó kedvre derítő mosolyáért? Hogy Lajossal és Antallal –Húsvét közeledik- berbécs-vásárolni induljunk? Cserépért: bokályért, karos gyertyatartóért, tányérért?
Mindezekért együtt – és még valamiért.
A nehezen megnevezhető élményért, amely a hely szelleméből következik. Abból a couleur locale-ból, amely mindig az egyetemes felé törekedett. Amely fölnevelő közege volt költő-festő barátomnak, s akarva-akaratlan akkor is segítette, ha kemény kötésű, szabad szellemű fia –igaztalanul!- épp raboskodott vagy idegen tájak –Európa vagy távolabbi földrészek- huzatos országútjain járt. Korond megdideregtető hője bandázs volt a szívtájékon. Védte s mégis új és új kalandra sarkallta toll- és ecsetforgató fiát.
Amit itt tanulni lehetett, emberségből, tisztességből, munkaszeretetből, érzékenységből, a színek – a szó és a kép – iránti alázatból, azt Páll Lajos megtanulta. Aki költő és festő egy személyben, az nagyon is érzi, hogy az egyik múzsa mikor lopja meg a másikat. De ez a „lopás” értékek vándorlása is. értékeké, amelyek a romániai magyar költészetben – a Forrás legjobbjainak és az őket megelőző nagy nemzedékek lírájában – gyökereznek. És megtalálhatók azon a – Nagybánya fényzuhatagával kezdődő – palettán is, amely az erdélyi festőművészet nagyjait (két külön világot és karaktert említve, Nagy Imrét és Nagy Albertet ugyancsak) az egyetemes magyar festészet egyéni hangú és látású poétáivá avatta.
Hatvan év – micsoda hatvan esztendő! – Páll Lajosnak is elég volt arra, hogy szeretett szülőföldjét versben és képben az égig emelje. Érzékeny művészetében a boglyák csöndje robban. Radnóti hexameterei fáznak és Balassi táncos lábú csikajai széki lassút járva is keringőznek. Nagy István rétje meg, fekete angyalaival, olyan hosszú, a mitologikumot a táj jellegzetességeivel színező útra indul, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja a kevés beszédű, ám izzó piktúra fenségét.
Páll Lajos bölcs mindent-tudással vallja: az ember hiába törekszik a csillagokba, boldogságát csak itt valósíthatja meg, a földön. Ha ehhez ecset kell, ecsettel, ha toll szükséges, akkor tollal, s ha a magyar forradalom mellett kiálló hősiesség kell, hogy makulátlanságunk ne szenvedjen csorbát, akkor bátran néz szembe a zsarnok poklával is.

Szakolczay Lajos

Verseiből, képeiből a szülőföld szeretete sugárzik
Páll Lajos hatvanéves

„Páll Lajos bölcs mindent-tudással vallja: az ember hiába törekszik a csillagokba, boldogságát csak itt valósíthatja meg, a földön. Ha ehhez ecset kell, ecsettel, ha toll szükséges, akkor tollal, s ha a magyar forradalom mellett kiálló hősiesség kell, hogy makulátlanságunk ne szenvedjen csorbát, akkor bátran néz szembe a zsarnok poklával is” – ennél szebben aligha lehetne jellemezni az erdélyi művészet jelesét, mint Szakolczay Lajos tette a napokban megnyílt kiállítás képes útmutatójában. A tíz esztendeje létrehozott Erdély Művészetéért Alapítvány segítségével működő Vármegye Galéria kiállításaival Erdély hagyományos kulturális kincseit hozza Budapestre az ott élő, dolgozó művészek tolmácsolásában. A szülőföld szeretete, a fennmaradásért, élni akarásért küzdők erős hite, Erdély tiszta levegője árad ezekből az eléggé nem értékelhető kincsekből, érzésteli alkotásokból: emlékeket ébresztő képekből, a daltulajdonos, a versmondó hangjából. Páll Lajos tollal, és ecsettel vall a tájról, Korondról, ahol ősei közel ezer esztendeje telepedtek le és önmagáról. Nehéz véleményt mondani, hogy színpompás, hangulatos olajképei, vagy szíves verssorai beszélnek melegebben Székelyföldről, ahol
Suttog a Küküllő –
hajlik a nádszál,
seregélycsapatok
gyűlnek a gátnál.
Két verseskötete, a Fényimádók és a köves földek, éppen úgy tükrözik belső gondolatait, a lélek kitárulkozását, mint a vászonra vitt képformálása, tájlátásai.
Páll Lajos 1938. április 2-án született régi fazekas-dinasztia leszármazottjaként. A Páll család a XIX. században költözött Korondra Székelypálfalváról, ahol ősei szintén fazekasok voltak…Ez a táj lett Páll Lajos fölnevelője, tehetségének kifejlesztője, s tette Korond festő-költőjévé. Magyarsága és tántoríthatatlan nemzetszeretete – megpróbáltatások, küzdelmes évek, megaláztatások ellenére is – hitének erejével vezette művészi életútján, és ma mondhatjuk, hogy munkássága a magyar kultúra része. Erről győz meg a Vármegye Galériában hatvanadik születésnapjára rendezett kiállítás beszélő, mesélő képeivel, köztük a „Pálfalva”, – fenyők között megbúvó kis templomával, vagy „A patika hídja” s a székely élet mindennapjai.

Schelken Pálma, Új Ember – Kultúra, 1998. április 26.

Páll Lajos kiállítása Stuttgartban 1993. március 27-én volt. Az Erdélyi Világszövetség német tagozatának rendezvényén előadást tartott Csurka István.

Páll Lajos kiállítása a Budapest Galériában a Vármegye Galéria szervezésében 1993. január 19-én volt. Megnyitót mondott Lezsák Sándor, közreműködött Dinnyés József.

Elszakíthatatlan gyökerek

Tíz esztendő, ha történelmi távlatba helyezzük, picinyke idő. Arra mégis elegendő, hogy egy határozott szándék körvonala erőteljesen kirajzolódjék, amiből már könnyen kiolvasható nem csupán egy tétova óhaj, de szilárd akarat is, mely képes valami újat létrehozni a nemzet számára. Megbízható alapot a közösség jövőbeli munkálkodásához, utat nyitva a teremtő nemzeti akarat érvényesüléséhez.
Ma, ebben az átmeneti állapotban, a jövő megalapozása, a megmaradás útjának kikövezése legfontosabb tennivalóink közé tartozik.
Amikor tíz évi kitartó munkálkodás után az alapítvány számvetést készít és kiáll a közvélemény ítélőszéke elé, abban a biztos hitben teszi: nincs miért szégyenkezzen. Megtette, amit napi feladatként a történelem az alapítvány kicsinyke munkaasztalára helyezett. Ha a gyümölcs még nem is érett be –hiszen az a Mindenható Isten szabta történelmi időjárástól függ-, de a virágfüzér már illatozik, annak a fának az ágain, melyet a nmezeti művelődés kertjében saját akaratunkból tíz évvel ezelőtt elültettünk. Szépen fejlődő törzse és egészséges vezérágai bizonyítják: nem rövid életű cserjét, hanem több nemzedék igényeit szolgáló gyümölcsfát ültettünk el 1988. március 30-án.
Ezen a napon, felismerve a történelmi idő adta lehetőséget, a bolsevik típusú diktatúra gyengülő erejét, áttörtük a magyar kultúra elsorvasztóinak ellenállását: megnyitottuk első kiállításunkat. Páll Lajosnak, az ismert fazekas dinasztia művészi rangra emelkedett fiának 50. születésnapját köszöntötte ez a tárlat, melyet Csurka István író nyitott meg, egy Kodály köröndi félhomályos helyiségben. A nemzeti szolidaritást ünnepeltük akkor, közel negyvenévi hallgatás után. A testvéri érzést, hogy egyek vagyunk erdélyi véreinkkel, ha őket bántják, nekünk is fáj.
Ezt az érzést valljuk és hirdetjük immár tíz esztendeje.
A Korondon élő festő-költő, ekkor már több mint két évtizede rendszeres kiállító művész Romániában. Munkásságának híre eljutott távoli országokba is, oda, ahova a nacionálkommunista hatalom, a román művészet kihangsúlyozott dicsőségére, kegyelemből kiengedte képeit. Szerencséjére művészetének voltak más terjesztői is. A székely menekülők szétszórtságra ítélt kálváriás áradata vitte magával, ha tehette, szívbe markoló szülőföldi emlékként. Ausztráliától Vancouverig és Stockholmtól Dél-Amerikáig. Ahová az elmúlt évtizedekben a román nacionalizmus kiüldözte a székelységet.
De a bolsevik Magyarországon nem rendeztek számára kiállítást. Nem engedte a hatalom. Sem a magyarországi, sem a román. Tökéletes volt közöttük az egyetértés, miként manapság, ha magyar értékek pusztításáról van szó. Nem emlékeztek meg a kiváló művész születésének félévszázados évfordulójáról sem. A diktatúra sajtója egy mondat erejéig sem méltatta munkásságát, a székely lélek egyik példásan szép kifejeződését. Egy kurta képvillanás sem idézte fel arcát a bolsevik képernyőkön, amint hogy nem esett szó évtizedekig mostoha sorsú szülőföldjéről sem, ahol pusztít a nemzeti elnyomás, az erőszakos asszimiláció. Napjainkban alig másabb a helyzet. Páll Lajosra ezelőtt tíz esztendővel nem tellett műsoridő, mert lefoglalta más nemzet, sok évtizeddel ezelőtti bújának-bajának szüntelen felemlegetése. A másság dicsérete. Páll Lajos azonban nem „másságos” művész, a vérükből való, mostoha  sorsú székely ember, aki megjárta Románia börtöneit magyarságáért.
A magát anyaországnak nevező bolsevik diktatúra, az Aczél György által vezényelt nemzetellenes kultúrpolitika, nem akart tudomást venni Páll Lajosról, az európai színvonalon alkotó székely művészről. Korántsem azért, mert nem fedezte fel erőteljes tehetségét, nem érezte meg pompás szín- és formavilágba öltöztetett, fojtott fájdalmat sugalló képein a székelységre nehezedő, több évtizedes szomorúság jegyeit. Éppen ezért mellőzte. Művészi tehetsége, magyarsága és állhatatos nemzetszeretete miatt. Ezek a tulajdonságok a diktatúrában, miként most a liberálisnak nevezett világban, megbocsáthatatlan bűnnek számítottak. Idehaza és a határon túl is. az ilyen művészből –jól tudják- soha nem lesz internacionalista bolsevik, vagy ennek továbbfejlesztett példánya, kozmopolita világfi. Az ilyen, Isten áldta-verte művészember megmarad erkölcsi elveihez ragaszkodó hűséges magyar alkotónak. Aki úgy válik európaivá, hogy a magyar lelkiséget és a nemzeti érzést, modern szemlélettel, tökéletes mesterségbeli tudással felvértezve, az egyetemes művészet eszközeivel önti formába. Páll Lajos ezek közé tartozik. Bárhol is él, nemzeti érték, munkássága a magyar kultúra része.
Büszkék vagyunk rá, hogy tíz évvel ezelőtt alapítványunk mutatta be a hazai közönségnek. A bolsevik kultúrpolitika gáncsoskodása ellenére. A kiállítás anyagát magán műgyűjtőktől szedtük össze, az ország különböző részeiről. Olyanoktól, akik már akkor ismerték, szerették és értékelték művészetét.
Tervünknek nem emelhettek gátat, az első kiállításunk után létrehoztunk egy olyan alapítványt, mely a becses múltú és magas színvonalú erdélyi kultúra csodálatos megnyilvánulását, az ottani képzőművészet megismertetését tűzte ki céljául. Szolgálatképpen. Vágyunkat régóta melengettük szívünkben. Éveken keresztül jártuk Erdély varázslatos tájait, ismerkedtünk népével és lelkiségének avatott kifejezőivel, írókkal, költőkkel, képzőművészekkel.
Ez időben már több nagyszerű kezdeményezés született, melyek –dacolva a diktatúra ellenérzésével, gyakorta megtorlásával- a határon túli magyar kultúra értékeit mutatták be idehaza, hogy belekerüljön az egyetemes magyar kultúra véráramába. Megtörve a négy évtizedes némaságot. Medvigy Endre és barátai, a Forrás Kör, az irodalmi műveltséget népszerűsítették, hozták át a határon. Az erdélyi és felvidéki magyar szó szépségét tették ismét az ajkukra. A Halász Péter vezette Népművészeti Baráti Kör pedig a folklór és tárgyi népművészet értékeit használta fel a megnyomorított nemzeti öntudat gyógyítására. Ezek a szellemi műhelyek azonban csak szűk térben, a diktatúra fojtogató ölelésében tevékenykedhettek.
Az ilyen és hozzájuk hasonló szellemi gócok, apró kezdeményezések vezettek el az örökre emlékezetes, másfélszázezres Hősök terei tüntetéshez. Évtizedek óta először történt meg, hogy magyar ügyért, határon túli véreinkért, önként vállalt szolidaritásból zsúfolásig megtelt a Hősök tere. Ekkor jelentette ki Csurka István író: „Bizonyos vagyok afelől, hogy a hányatott sorsú erdélyi magyarság, akármilyen szoros elzártságban is él, akármilyen magas falakkal és drótkerítéssel van is elzárva a világtól, meglátja és meghallja, hogy milyen óvó, féltő szeretet, milyen erős testvéri magyar együttérzés nyilvánult itt ma meg iránta.”
Ezt a testvéri együttérzést állandósítja immár tíz éve az Erdély Művészetéért Alapítvány a maga eszközeivel, a képzőművészet segítségével.
Küzdelmünk első állomásának gyümölcseként 1992 tavaszán létrehoztuk a Vármegye Galériát, önálló kiállító-helyiségünket. Itteni első rendezvényünket a század legnagyobb székely festőjének, Zsögödi Nagy Imre emlékének szenteltük. Őt követően egyéni és csoportos tárlat keretében elhoztuk ide –csak a jelentősebbeket említve- Szervátiusz Tibor, Gy. Szabó Béla, Mohy Sándor, Szolnay Sándor, Incze János, Maszelka János, Márton Árpád, Szécsi András, Balázs Imre, Antal Imre, Baranbás István, Benczédi Sándor, Tőrös Gábor, Plugor Sándor, Gaál András, Botár Edit, Hervai Katalin, Imets László, Kedei V. Zoltán, Petkes József, Porzsolt Borbála, Simon Endre, Zolcsák Sándor és Véső Ágoston műveit.
Úgy véljük, eddig és a jövőben is, kiállítani a Vármegye Galériában rangot jelent. Bizonyosság erre, hogy megnyitóval tisztelte meg missziónkat László Gyula, Sütő András, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Köteles Pál, Beke György, Eva Maria Barki, Szőcs Géza és nem utolsó sorban az erdélyi hitélet két kiváló személyisége: Tőkés László és Temfli József püspök úr.
Valljuk, hogy az erdélyi magyar kultúra, benne a képzőművészet, nem csupán az egyetemes magyar, de a nyugati keresztény magyar kultúra elvitathatatlan része is. Gyökerei és hajtása, a kortárs alkotók, nem az ortodox, bizánci kultúrkörből merítkeznek. Minden szálon, elvághatatlanul, 78 év után is, hozzánk tartoznak. Függetlenül az erőszak szülte politikai határoktól.
Erdély magyar szellemisége, kultúrája örök. Ha veszni hagyjuk, együtt pusztul vele az egész nemzet.

Hajdú Demeter Dénes a kuratórium elnöke

Páll Lajos kiállítása Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban 1988. november 19-én volt. Megnyitót mondott: Gyulai Endre püspök.

Páll Lajos kiállítása Budapesten 1988. március 30-án volt.  Megnyitót mondott Csurka István, közreműködött a Muzsikás Együttes.

„Suttog a Küküllő”

A Küküllő menti, szelíd lankákkal szabdalt, népes székely településen, a míves fazekas munkákról híres Korondon, művészi számadásra készülnek. Páll Lajos, vagy ahogy szerte a vidéken baráti közvetlenséggel nevezik: a Laji. 1938. április 3-án született, abban a faluban, melyhez immár fél évszázada fűzi a hűség, s ahová ősei közel ezer éve megtelepedtek. Ott alkot, azon a tájon, ahol ha tűz az éltető Nap sugara, „a fákon mézes fény csordogál”, ám mostanság, ilyen télvégi időben, még zord szelek kése hasítja a fázós lelkeket. Magukba zárkóztak a tornácos házak, s „mérgeszöld a víz, aranytól sebzetten, hitetlen bujkálnak a rigók”.
Nem harsány, emelvényes parádéra szólít tehát a meghívó. Mindnyájan érezzük a télutó nyálkás-nedves borzongatását, s ilyenkor – Páll Lajos szavaival – „a tejszerű köd küszöbünkig eltakar mindent…” De jól tudjuk, mi, távolról köszöntők ugyancsak: már visszatarthatatlanul közeleg a tavasz. Változni fog az évszak, virágba borulnak a fák, ott távol, a Firtos ölében meghúzódó kertekben is.
Páll Lajos két műfajú művész. Tollal és ecsettel tárja ki szívét. Színpompás, erőteljes hangulatot árasztó festményei lírai látásmódról vallanak. Költőként több verses kötete jelent meg. 1970-ben a Fényimádók, rá tíz évre a Köves földek hívta fel magára a figyelmet. Költészetében finom ecsetvonásokkal, érzékletesen elevenedik meg – saját egyéniségének tükrében – szűkebb pátriájának, Székelyföldnek mindennapi arca. Költői sorai pedig oly eleven lüktetésűek, mint valami pasztellszín miniatűrök.
Olajképeit ugyanebből a lírai látomásból kelti életre. Ecsetje nyomán felsajog a táj, előtűnnek a szűk, lejtős korondi utcák. Emberek ritkán. Képein többnyire béklyótlan lovak bóklásznak a kihalt utcákon. Sohasem vágtatnak, erre nem nyílik tér, inkább nyugodt méltósággal, szabadon trappolnak, mint akik évszázadok óta ismerik a helyi járást. Mindig felfelé a hegynek tartanak.
Képformálásán Zsögödi Nagy Imre örökségének nyoma látszik. Nemcsak a táj, a lélek is hasonló szellemiséget sugall. Vásznain egy belső, rejtett világ vibrál elő, a székely falu mindennapjai. Színkompozíciói ugyanazt mondják, amit filozofikus, bölcsen-keserű poézise; magányban élő, de közösségéért aggódó ember napi vívódása vetül elénk. Ujja hegyében agyagot formázó fazekas őseinek ösztöne munkál. Szívét az olthatatlan remény, értelmét viharos sorscsapásokban edződött népcsoportjának történelmi tapasztalata vezérli.
Ha néha-néha ember kerül a képre, hogy feloldja a kékesen szikrázó hólepel keménységét, tekintetükben elszántság, ajkuk összeszorítva, szemükben acélos akarat. Így néznek végig a tájon. S vigyázzák a nappalt. Éjjel pedig:
„Éjjel a vad bejön a kertünk végéig,
nyúltalpalások: félelem-morzejelek
húznak a meggyfák között…”

Hajdú Demeter Dénes, 1988.

Páll Lajos az idei Szervátiusz Jenő-Díjas művész kiállítása

A Klebelsberg Kultúrkúria (1028. Bp, Templom u. 2-10.) és a Szervátiusz Alapítvány szeretettel meghívja az idei Szervátiusz Jenő-Díjas művész Páll Lajos festőművész “Korond felett van egy homály…” című kiállításának megnyitójára 2011. december 1-én 18 órára. A kiállítást megnyitja: Kövér László, közreműködik: Sipos Mihály. A kiállítás megtekinthető: 2012. január 8-ig.
kep-net

25 éves az Erdély Művészetéért Alapítvány

Az 1988-as alakulás 25.évfordulóját Páll Lajos emlékkiállítással ünnepeljük,2013. április 2-án 17-órakor az E-Galériában!(Budapest, Falk Miksa u.8.)
Bivalyok

25 éves az Erdély Művészetéért Alapítvány – Páll Lajosra emlékezünk

25 ÉV TÁVLATÁBAN

Huszonöt éves az Erdély Művészetéért Alapítvány.

Mérföldkőnek számító születésnapok idején számot vetünk a mögöttünk hagyott évekkel, évtizedekkel. Emlékszünk az Alapítvány 1988-as létrehozására, ami közel egy időbe esett a Szent László napi falurombolás elleni tüntetéssel. Ekkor még forradalmi tettnek számított az, ami ma már újra természetes: a magyarság együvé tartozásának hirdetése, megélése. Ha már a kezdetekről van szó, emlékezzünk Hajdú D. Dénesre, az Alapítvány megálmodójára és létrehozójára. Ő már visszaadta lelkét a Teremtőnek, de művét tartós alapra építette fel. Az Erdély Művészetéért Alapítvány megalakulásától napjainkig, sokszor széllel szemben, nehézségekkel küzdve mutatja be kevéssé ismert nemzeti értékeinket, erősíti nemzeti kultúránkat. Több mint két évtizede már a Megyeháza szomszédságában, a történelmi Pest közepén érdeklődő és szakértő közönség gyűlik össze a rendszeresen nyíló újabb és újabb kiállításokra, ahol a rendezők azt a feladatot tűzik ki maguk elé, hogy a főváros közönsége elé tárják Erdély művészetét.

2011-ben szaporodott az Alapítvány bemutató helyeinek a száma az E galériával, így a Falk Miksa utcai kiállítótermek tengerébe is jut egy cseppnyi Erdély. Ezzel egy újabb helyen is megismertetik a fővárosi érdeklődőkkel az erdélyi művészek alkotásait, és tudatosítják bennük a tényt, hogy a művészek, akik kortársaink, Európában élnek, és munkájukkal a magyarság hírnevét öregbítik a világban. Egyúttal választ is adnak egy mindig felmerülő kérdésre: létezik-e külön erdélyi művészét? Az Erdély Művészetéért Alapítvány által szervezett kiállítások megerősítik a választ: igen létezik. Létezik, mégpedig az egyetemes magyar kultúra integráns részeként, annak egységében.

Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes

IMG_6184

Elhangzott 2013 . 04. 02.-én Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, a kiállítás fővédnöke köszöntője: Páll Lajos_kiállítás-megnyitó_scn

Páll Lajos kiállítás Székelyudvarhelyen!
PLAKÁT

Páll Lajos festőművész és költő kiállítása 2013.november 30-ig megtekinthető a székelyudvarhelyi Művelődési Házban!

Páll Lajos kiállítás

pál lajos

 A Korondi Kutúrotthon névadó Ünnepe
Szeretettel várjuk Önöket 2014. augusztus 9-én du. 2 órától a Korondi Kultúrotthon névadó ünnepélyére!

NévtelenNévtelen2

 

 

 

 

 

Címkék: