2009 november 05., csütörtök

Csathó Pál grafikusművész

egri-meghfoto-csatho2Az Egri Polgári Szalon és a Vármegye Galéria tisztelettel meghívja (3300 Eger, Széchenyi u. 40.)
2010 a bor éve Egerben című rendezvénysorozat keretében

Csathó Pál grafikusművész

A Szőlő és a Bor dicsőítése

című kiállítására. A 2010. február 24-én nyílt tárlaton köszöntőt mondott Demeter Ervin országgyűlési képviselő. A munkákat bemutatta Csathó Pál, közreműködött Vámosi László és Csergő-Herczeg László. A kiállítás megtekinthető 2010. április 30-ig.

borboszorka1

 

 

 

 

 

A Tokaji Borbarátnők Társasága és a Vármegye Galéria megrendezte a Tokaji Kulturális és Konferencia Központban (Tokaj, Serház u. 55.) a Tokaji Borbarátnők VI. jótékonysági báljához kapcsolódóan

Csathó Pál grafikusművész A Szőlő és a Bor dicsőítése című kiállítását. A megnyitó 2010. február 5-én 16 órakor volt. A kiállítást megnyitotta: Majer János Tokaj polgármestere, a kiállítás fővédnöke. 

Szőlő és bor dicsérete

E címmel rendeztek kiállítást Tokajban, a Kulturális és Konferencia Központban, Csathó Pál grafikus művész válogatott munkáiból.

Domesztikáció – Házasítás. A magyar nyelv fejezi ki talán a legszebben, hogy az ember a természet valamely darabját házasítja, ez azt jelenti, hogy a legintimebb szférájába, az otthonába engedi. A szőlő egy ilyen növény és a belőle készült nedű, a bor leginkább az.

 
A művésznek a szőlőről és a borról alkotott gondolatainak az idézetével nyitotta meg a kiállítását Májer János, Tokaj polgármestere.
A legkellemesebb, egy megnyitó személy számára az, ha egy olyan kiállítást nyithat meg, amelynek az alkotásai kivétel nélkül tetszenek, és beleilleszkednek abba a gondolatiságba, stílusba, amit a megnyitó is vall.
Májer János elmondta, hogy volt szerencséje a Vármegye Galériában a művész munkásságát szélesebb körben is megismernie, amely a reneszánsz életörömről szól. Egyébként vannak olyan képei, amelyek a Budavári és a Visegrádi palotákba illesztenek be embereket korhű ruhákba öltöztetett vidám embereket, és Csathó Pál művészetének egy másik szegmentesét a szőlő, bor és az ember kapcsolata köti le.
Ha a fentebb megidézett sorokra gondolunk, akkor az ókortól- máig nincs olyan korszak, művészeti ág, amelyben a szőlő és a bor ne szerepelne. Vagyis ez a kiállítás, Tokaj-Hegyalján igazi otthonra talált.
Ez a kiállítás egyébként a Tokaji Borbarátnők 6 báljának az elő nyitánya, amely jól illeszkedik a bál filozófiai életre hívásának. Hiszen ezen a bálon a hölgyek, a férfiaktól eltérően teljes egységben a mutatják be a borvidék legkiválóbb borait, amelyhez ételcsodákat rendeltek.
A hölgyek azok a személyek, akik könnyebben kötnek kompromisszumot a minőségi szigortól függetlenül, könnyebben megértik egymást, és toleránsabbak egymás iránt.
De ennek a kiállításnak van egy másik apropója is, amely szintén a borvidékhez kötődik. Újra felütötte magát a Szerencsi szalmatüzlésű erőmű hídjára, amely e borvidéknek az erkölcsi és minden bizonnyal minőségi leépüléséhez is vezethet.
Közös ellenségeink várva-várják az abbahagyott kapavágás folytatását. Nem véletlen, hogy magánszemélyek, borászati egyesületek felemelik a szavukat az erőmű ellen, a Parlament előtt tüntetést szerveznek, stb.
Nem túlzás, hogy ez az erőmű olyan évszázadokon fennmaradó megbélyegzést jelent Tokaj-hegyalja számára, mint Báthory Erzsébet szerepe évszázadokkal ezelőtt – akik egyes állítások szerint – szüzek vérében fürdött minden nap, hogy szépségét megőrizze. Az eset, ha igaz – ha nem akkor is ráveti magát a történelmi Báthory családra és Magyarországra. Éppen ilyen lehetne a Szerencsi Szalmatüzelésű erőmű megépítése is, aminek nem egy történelmi borvidéken, hanem, – ha annyira nagy szükség van rá -, akkor az Alföldön lenne a helye.
Csathó Pál amikor válogatott grafikáit közreadta műveit megtekintésre, akkor maga is a civilek mellé, és a reneszánsz gondolkodású emberek mellé, állt. Hiszen a szőlő és a bor az életöröm megtestesítője, a szabadság a szókimondás és az egyéni és a közösségi boldogság talán egyik jelképe. Művein, minden ember mosolyog, ami jellemző azokra az emberekre, akik boldogok, vagy kilátásuk van a jövőben a boldogságra.
Kérem így tekintsenek erre az igazán grandiózus kiállításra.

Májer János

Elhangzott a Tokaji Kulturális és Konferencia Központban, Tokajban, 2010. február 5-én.

További információk olvashatók:

http://www.tokaj.hu/aktualis/hirek/hirek/reszletek.html?contentID=1711

 

Csathó Pál grafikusművész Életképek a történelmi Magyarországról című kiállításának megnyitója 2009. december 1-én volt a Vármegye Galériában. A tárlat 2010. január 30-ig volt látogatható.

visteraszbuli-copy                 vistorony-copy2

rlakoma6-copy

„Déjá vu (dézsá vü). Olyan emlékezeti csalódás, amikor azt hisszük, hogy már egyszer átéltünk valamit, ami valójában sohasem történt meg” – írja az idegen szavak szótára erről a magyarban is meghonosodott furcsa francia szóról.
Egy nyelvésztől talán nem is vár el az ember nagyobb érzékenységet a misztikum irányába, de hát mi képzőművészek kicsit mások vagyunk. Én személy szerint meg nagyon más. Amióta az eszemet tudom, úgy tekintettem egy műtárgyra, festményre, régi épületre, hogy volt-e közöm hozzá valamikor. Gyermekkoromban, soha nem kóstolt ételek ízei jelentek meg számban egy tenger gyümölcseit ábrázoló festmény nézegetése közben, és amikor 40 év múlva, eredetiben egy tengerparti étteremben megkóstolhattam, tökéletesen azt az ízt éreztem. A székely kapuk látványa Malonyay Dezső könyveiben, mindig az otthonosság és biztonság érzését jelentették. Ma már a genetikai kutatások előrehaladtával egyre többször halljuk, hogy mennyi információt hordozunk sejtjeinkben, ezekben a tökéletes mikrocsipekben. Az ősanyától napjainkig mennyi problémával, bajjal, örökletes hibával terheljük utódainkat. De vajon csak a negatívumok öröklődnek-e, vagy minden más is? Pompeji utcáin, vagy középkori kisvárosok sikátoraiban járva vajon hányszor éreztük már, hogy igen, én itt már éltem.
Van, amikor nyomasztónak, másszor eufórikusan boldogítónak ítéljük a helyszínt, de mindenképpen ismerősnek. Azután, elkezdünk kutakodni és kiderül, hogy dédapánk töltötte Velencében tanulóéveit és alig párháznyira lakott attól a helytől, ahol reánk tört az a bizonyos furcsa érzés.
A képzőművészetnek ez az egyik legnagyobb feladata. Rögzíteni a jelent, hitelesen, és felruházni minden helyszínt, minden témát azokkal az emberi érzésekkel, melyek láttán a későbbi korok szemlélői egy különleges dimenzióutazás részesei lehetnek. Mert a jó mű – tartozzon a művészetek bármely ágához is – egy rejtett dimenzió, egy kapu a múltra.
Jelen kiállítás célja is ez, kapu a reneszánsz, a XV-XVII századi, és a magyar paraszti múltra eredeti mesterek munkáinak felhasználásával. Remélem, ha megtekintették a kiállítást, mindenki talál magának egy kaput, egy átjárót saját magyar múltjára.

Csathó Pál

Címkék: